A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Az ázsiai expedíció első fejezetében láthattátok, ahogy Vietnámban, a Mekong-deltájában csapatommal nekivágtunk a világ egyik legnagyobb édesvízi halának, a Mekong Catfish-nek a becserkészésébe. Ennek a rejtélyes óriásnak a megfogása azonban tovább váratott magára, mint hittem, mert egy váratlan baleset okán veszélybe került az életem, s így félbe kellett szakítanunk a túrát. Ha valamit megtanultam az évtizedek során, akkor az az, hogy ott, ahol a sikert osztják, a hitünk és elszántságunk ereje többet számít a körülmények viszontagságainál. Aki ismer engem, tudja jól, hogy SOHA nem adom fel és a végsőkig küzdök a céljaimért! Ezt most sem tettem másként, a kórházból talpra állva újult erővel, új tervekkel, egy új helyszínen, Thaiföldön vettük célba az áhított gigantikus harcsákat. Hogy mit tartogatott számunkra a második fejezet? Ebből a cikkből kiderül!
Íme, a Korda Chod Krimps utántöltő, mely a korábbi verziónál lényegesen rövidebb, tömzsibb kialakítású, ezzel is biztosítva, hogy az előkénket minél rövidebbre kalibrálhassuk, ez pedig kifejezetten előnyös lehetőség a Chod Rigek készítése során.
A Korda Krimp Tool többéves tesztidőszak után került piacra. A Krimp Tool egy speciális fogó amellyel egy fémgyűrű segítségével a merev előkezsinórra pl. Korda Mouth Trap ill. bármely erősebb bevonatos előkére készíthetünk hurkot. Használata egyszerű: a kis fémgyűrűbe behelyezzük a zsinór két végét, majd egyszerűen összenyomjuk a fogóval. Az így elkészített "csomó" hihetetlen biztonsággal tart! A három méretben kapható gyűrűket igazítsuk a zsinórmérethez.
Annak érdekében, hogy ne keljen minden alkalommal, ahogy elfogynak a fémgyűrűk, új készletet venni, a fogyó eszközöket külön is lehet pótolni. Kínálatunkban a 0,5-0,6 és a 0,7 mm-es gyűrűk is megtalálhatóak. (Ennél a terméknél a képen látható fogó nem a készlet része!)
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, a Korda Chod Krimps utántöltő, mely a korábbi verziónál lényegesen rövidebb, tömzsibb kialakítású, ezzel is biztosítva, hogy az előkénket minél rövidebbre kalibrálhassuk, ez pedig kifejezetten előnyös lehetőség a Chod Rigek készítése során.
A Korda Krimp Tool többéves tesztidőszak után került piacra. A Krimp Tool egy speciális fogó amellyel egy fémgyűrű segítségével a merev előkezsinórra pl. Korda Mouth Trap ill. bármely erősebb bevonatos előkére készíthetünk hurkot. Használata egyszerű: a kis fémgyűrűbe behelyezzük a zsinór két végét, majd egyszerűen összenyomjuk a fogóval. Az így elkészített "csomó" hihetetlen biztonsággal tart! A három méretben kapható gyűrűket igazítsuk a zsinórmérethez.
Annak érdekében, hogy ne keljen minden alkalommal, ahogy elfogynak a fémgyűrűk, új készletet venni, a fogyó eszközöket külön is lehet pótolni. Kínálatunkban a 0,5-0,6 és a 0,7 mm-es gyűrűk is megtalálhatóak. (Ennél a terméknél a képen látható fogó nem a készlet része!)
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.