Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
A Fox Rapid PVA készlet forradalmasítja a PVA eszközök használatát. Egy műanyag töltőszerszám segítségével a töltés gyorsan és egyszerűen elvégezhető. A töltet elkészítése után a zsákot úgy kell lefejteni a műanyag eszközről, hogy a PVA-t kicsit megnedvesítve leragasztjuk. Így egy pillanat alatt megtölthető a zsák. A nagyméretű műanyag töltőszerszám 3 különböző PVA zsákkal használható, a 85 x 140 mm, 75 x 175 mm és 85 x 220 mm méretűvel, míg a kisméretű eszköz kétféle zsákkal, 55 x 120 mm és 60 x 130 mm méretűvel használható.
A csomagban 25 db tasak található.
Ezek a gyors oldódási idejű tasakok a nagyméretű töltőszerszámhoz valók!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Fox Rapid PVA készlet forradalmasítja a PVA eszközök használatát. Egy műanyag töltőszerszám segítségével a töltés gyorsan és egyszerűen elvégezhető. A töltet elkészítése után a zsákot úgy kell lefejteni a műanyag eszközről, hogy a PVA-t kicsit megnedvesítve leragasztjuk. Így egy pillanat alatt megtölthető a zsák. A nagyméretű műanyag töltőszerszám 3 különböző PVA zsákkal használható, a 85 x 140 mm, 75 x 175 mm és 85 x 220 mm méretűvel, míg a kisméretű eszköz kétféle zsákkal, 55 x 120 mm és 60 x 130 mm méretűvel használható.
A csomagban 25 db tasak található.
Ezek a gyors oldódási idejű tasakok a nagyméretű töltőszerszámhoz valók!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.