Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogyha éles fogakról és nagytestű ragadozóhalak horgászatáról esik szó, akkor a CountDown Magnum a világ első számú kemény testű wobblere, a világ összes vizében. Robusztus felépítésű, extra erős Abachi fából készült, süllyedő wobbler, amit szabályozott süllyedési sebességének köszönhetően a vízoszlop bármely rétegében vezethetünk, így tökéletes a vízközt tartózkodó ragadozók horogra csábításához. Sőt, kitűnő választás nyíltvízi trollingozáshoz is. Korrózióálló fém terelőlemeze, valamint huzalozása van, ami biztosítja a kiemelkedő tartósságot. Erős szerkezete miatt túlél minden agresszív támadást, illetve kemény fárasztást. Szuper erős VMC Perma Steel rozsdamentes horoggal, illetve kulcskarikával van szerelve, melyek szintén jól jelzik, hogy ezt a wobbler szériát kifejezetten a kapitális ragaadozóhalak horgászatához fejlesztette a Rapala. Legyen szó édes, vagy sós vízről, ezek a csalik garantáltan jó szolgálatot fognak tenni.
Tulajdonságok:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogyha éles fogakról és nagytestű ragadozóhalak horgászatáról esik szó, akkor a CountDown Magnum a világ első számú kemény testű wobblere, a világ összes vizében. Robusztus felépítésű, extra erős Abachi fából készült, süllyedő wobbler, amit szabályozott süllyedési sebességének köszönhetően a vízoszlop bármely rétegében vezethetünk, így tökéletes a vízközt tartózkodó ragadozók horogra csábításához. Sőt, kitűnő választás nyíltvízi trollingozáshoz is. Korrózióálló fém terelőlemeze, valamint huzalozása van, ami biztosítja a kiemelkedő tartósságot. Erős szerkezete miatt túlél minden agresszív támadást, illetve kemény fárasztást. Szuper erős VMC Perma Steel rozsdamentes horoggal, illetve kulcskarikával van szerelve, melyek szintén jól jelzik, hogy ezt a wobbler szériát kifejezetten a kapitális ragaadozóhalak horgászatához fejlesztette a Rapala. Legyen szó édes, vagy sós vízről, ezek a csalik garantáltan jó szolgálatot fognak tenni.
Tulajdonságok:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.