A korábbi évek jól bevált tendenciáját követve a csukatilalom végeztével ismét a spinnerbait műcsalik kerültek nálam főszerepbe. Eredményességüket vizsgálva több szempont is felsorakozott mellettük. A Wizard spinnerek 7-10 grammos változataival tökéletesen meg tudtam horgászni a sekély csatornákat, a szinte napról napra magasabb-hosszabb növényszálak felett gond nélkül tudtam vezetni a kínálat legkönnyebb típusait.
Minden évben a Balatonon indítom a szezont, ott, ahol lassan két évtizede minden kezdődött… Nálam ez már sok éves hagyomány, amit idén sem szerettem volna megtörni! Minden évre megannyi új kihívást és célt tűzök ki magamnak, de ami a legfontosabb, hogy minden túrát jobb és tapasztaltabb horgászként zárjak, mint ahogyan elkezdtem azt. Minden év és minden horgászat más, sosincs két egyforma szituáció. Akkor tudunk igazán sokoldalú, jó horgásszá válni, ha megtanulunk ezekhez alkalmazkodni. Mindig új kihívás elé tud állítani minket a magyar tenger, ezért volt különleges számomra az idei március is…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Most minden Shimano wobbler mellé jár egy Shimano gumis karkötő! 2 wobbler vásárlása esetén 2 db karkötő jár!
A Shimano 2023-ban egy vadonatúj műcsali kollekcióval jelent meg a globális wobbler piacon, mely a Yasei nevet kapta. A neves japán cég csalijai immár nálunk is elérhetők! A Yasei Trigger Twitch egy rendkívül hatékony, sokoldalú twitch csali, ami olyan horgászok számára készült, akik szeretnek aktívan pergetni a twitching módszerrel. Ezekkel a csalikkal dolgozhatsz a sekély, jellemzően a meleg hónapokban halakban bővelkedő öblök felszínétől, egészen 2 méteres mélységig, ahol a késő őszi időszakban táplálkoznak a halak. A tökéletes kiegyensúlyozottságnak és a speciálisan beállított első terelőnek köszönhetően sokféle technikát használhatsz, a gyorstól a lassúig, rövid vagy hosszú szünetekkel. Minden egyes rándulás a wobbler agresszív akcióját idézi elő, ami egy sebesült, dezorientált halat imitál, míg a szünet alatt a csali megőrzi egyensúlyát, amit leggyakrabban egy ragadozó erőteljes és vehemens rávágása követ. Ami szintén fontos szempont, hogy a Trigger Twitch rendkívül éles és erős BKK horgokkal rendelkezik, amelyek ellenállnak a nagy, kapitális példányoknak is.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Most minden Shimano wobbler mellé jár egy Shimano gumis karkötő! 2 wobbler vásárlása esetén 2 db karkötő jár!
A Shimano 2023-ban egy vadonatúj műcsali kollekcióval jelent meg a globális wobbler piacon, mely a Yasei nevet kapta. A neves japán cég csalijai immár nálunk is elérhetők! A Yasei Trigger Twitch egy rendkívül hatékony, sokoldalú twitch csali, ami olyan horgászok számára készült, akik szeretnek aktívan pergetni a twitching módszerrel. Ezekkel a csalikkal dolgozhatsz a sekély, jellemzően a meleg hónapokban halakban bővelkedő öblök felszínétől, egészen 2 méteres mélységig, ahol a késő őszi időszakban táplálkoznak a halak. A tökéletes kiegyensúlyozottságnak és a speciálisan beállított első terelőnek köszönhetően sokféle technikát használhatsz, a gyorstól a lassúig, rövid vagy hosszú szünetekkel. Minden egyes rándulás a wobbler agresszív akcióját idézi elő, ami egy sebesült, dezorientált halat imitál, míg a szünet alatt a csali megőrzi egyensúlyát, amit leggyakrabban egy ragadozó erőteljes és vehemens rávágása követ. Ami szintén fontos szempont, hogy a Trigger Twitch rendkívül éles és erős BKK horgokkal rendelkezik, amelyek ellenállnak a nagy, kapitális példányoknak is.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.