Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Megérkezett Magyarországra a ProLogic ruhacsaládnak a kétrétegű nadrágja. Ez a nadrág rendkívül kényelmes viseletet nyújt használója számára. A bélelt kertésznadrág megvédi a mellkast és a hátat is. A csatos vállpánt hossza könnyen állítható, így mindenki a neki tetsző módon állíthatja be a méretét. Ez a nadrág 100%-ig vízálló 8000 mm-ig, így nyugodtan kint maradhatunk a parton esős időben is. Az anyagát tekintve poliészterből készült, azonban ez az alapanyag lélegző tulajdonsággal rendelkezik. Lélegző képessége MP 8000 g/m2/24 óra. További fontos tulajdonsága a nadrágnak, hogy a bélése gyapjú, ráadásul a cipzárak vízállóak. A zsebek nagyméretűek, a deréköv állítható és a csizmarögzítő tépőzáras. Ez a nadrág két színben, zöld, és a népszerű MAX4 színben kapható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Megérkezett Magyarországra a ProLogic ruhacsaládnak a kétrétegű nadrágja. Ez a nadrág rendkívül kényelmes viseletet nyújt használója számára. A bélelt kertésznadrág megvédi a mellkast és a hátat is. A csatos vállpánt hossza könnyen állítható, így mindenki a neki tetsző módon állíthatja be a méretét. Ez a nadrág 100%-ig vízálló 8000 mm-ig, így nyugodtan kint maradhatunk a parton esős időben is. Az anyagát tekintve poliészterből készült, azonban ez az alapanyag lélegző tulajdonsággal rendelkezik. Lélegző képessége MP 8000 g/m2/24 óra. További fontos tulajdonsága a nadrágnak, hogy a bélése gyapjú, ráadásul a cipzárak vízállóak. A zsebek nagyméretűek, a deréköv állítható és a csizmarögzítő tépőzáras. Ez a nadrág két színben, zöld, és a népszerű MAX4 színben kapható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.