Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Minőségi anyagokból készült, stabil, állítható, hosszú lábú botgörgő, mely mindenhol, akár a legegyenetlenebb talajon és legmagasabb rézsűn is gond nélkül, egyszerűen felállítható. Praktikus, mert összecsukva kis helyen elfér, illetve szállítását, a hozzá kapott táskájában könnyen megoldhatjuk.
Tulajdonságok:
- Egyedi nyomógombos 180º-ban elfogatható lábmechanizmus
- A lábmechanizmus 3 különböző szögben teszi lehetővé a lábak rögzítését
- A mini tüskelábaknak köszönhetően közvetlen a föld magasságában is használható
- Maximális magassága: 745 mm
- Kompatibilis a Freeflow lábtoldóval
- Nagyméretű, erős és stabil lábak
- Vastag, puha EVA görgők a sima mozgás érdekében
- A fő görgő rozsdamentes csapágyakkal lett ellátva
- Karabineres rögzítő pont, melyre további súly helyezhető
- Karabineres rögzítő pont, melyre további súly helyezhető
- Tartós, párnázott táskával kapható
- Teljes szélesség: 943 mm
- Súly: 3,75 kg
- Tárolási méret: 160 x 943 mm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Minőségi anyagokból készült, stabil, állítható, hosszú lábú botgörgő, mely mindenhol, akár a legegyenetlenebb talajon és legmagasabb rézsűn is gond nélkül, egyszerűen felállítható. Praktikus, mert összecsukva kis helyen elfér, illetve szállítását, a hozzá kapott táskájában könnyen megoldhatjuk.
Tulajdonságok:
- Egyedi nyomógombos 180º-ban elfogatható lábmechanizmus
- A lábmechanizmus 3 különböző szögben teszi lehetővé a lábak rögzítését
- A mini tüskelábaknak köszönhetően közvetlen a föld magasságában is használható
- Maximális magassága: 745 mm
- Kompatibilis a Freeflow lábtoldóval
- Nagyméretű, erős és stabil lábak
- Vastag, puha EVA görgők a sima mozgás érdekében
- A fő görgő rozsdamentes csapágyakkal lett ellátva
- Karabineres rögzítő pont, melyre további súly helyezhető
- Karabineres rögzítő pont, melyre további súly helyezhető
- Tartós, párnázott táskával kapható
- Teljes szélesség: 943 mm
- Súly: 3,75 kg
- Tárolási méret: 160 x 943 mm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.