Napjainkban egyre népszerűbbek az okostelefonról üzemeltethető vezeték nélküli halradarok, amelyekben egy új fejezetet nyitott a Deeper márka, radarjai a legszélesebb körben használható típusok, emellett nagyon megbízhatóak is. Egy apró hátrányuk viszont van, ez pedig a termék hatótávolsága, ami a gyakorlatban legtöbbször maximum 50 méter. Ebben az írásban egy olyan kiegészítőt mutatok be, melynek segítségével nagymértékben növelhetjük a hatótávolságot, így akár etetőhajón is kihasználhatjuk e szonár előnyeit.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Újabb részéhez érkezett a sorozat, a legutóbbi gyűjtemény óta pedig rengeteg kérdéssel fordultatok hozzám. Nem is lepődöm meg ezen, hiszen ahogy szép lassan nyárba fordul a természet, úgy kaptok egyre többen kedvet a horgászathoz, vízparti időtöltéshez. Ezúttal is igyekeztem a levelek közül egy változatos, aktuális egyveleget összeállítani, amely bárki számára hasznos infókat adhat, elsősorban a jelenlegi, már-már nyári időszak horgászataihoz. Tartsatok velem a mai írásban és tekintsétek meg őket!
Kivételes adottságokkal rendelkező új, a vízben láthatatlan, flourocarbon horogelőke zsinór. A mai versenyhorgászat és a kifinomult finomszerelékes horgászok igényeihez tervezték. Meglepően lágy, emellett szakítószilárdsága csomózott állapotban mégis magas. Ebben az évben kerül hazánkban forgalomba. A zsinór tesztelésében részt vett az ismert mesterhorgász Döme Gábor is. Ő a következőképpen nyilatkozott erről a termékről: „Volt szerencsém már az elmúlt évben a Nevis új zsinórját letesztelni. Szerényen csak annyit mondanék róla, hogy igazán ígéretes portéka! Megtiszteltetés számomra, hogy a fotómmal kerül forgalomba az új damil.”
Színe: áttetsző
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kivételes adottságokkal rendelkező új, a vízben láthatatlan, flourocarbon horogelőke zsinór. A mai versenyhorgászat és a kifinomult finomszerelékes horgászok igényeihez tervezték. Meglepően lágy, emellett szakítószilárdsága csomózott állapotban mégis magas. Ebben az évben kerül hazánkban forgalomba. A zsinór tesztelésében részt vett az ismert mesterhorgász Döme Gábor is. Ő a következőképpen nyilatkozott erről a termékről: „Volt szerencsém már az elmúlt évben a Nevis új zsinórját letesztelni. Szerényen csak annyit mondanék róla, hogy igazán ígéretes portéka! Megtiszteltetés számomra, hogy a fotómmal kerül forgalomba az új damil.”
Színe: áttetsző
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.