A holtág kincse, Petike

A holtág kincse, Petike

Bár már készült írásom erről a vízterületről, azt gondolom, hogy a hasznos információk mindig és mindenkinek jól jönnek. A Solti Kis-Duna a Duna mellékágaként egy tekintélyes vízterület, melynek átlagos mélysége 3 méter, de a meder nagyon változatos, 1-7 méteres vízzel is találkozhatunk. Főként a part menti részek komoly akadókkal tarkítottak.

Csónakkikötő

Ezen a ponton indulhatna is az írásom… kezdődhetne ennek az 5 napos túrának a feldolgozása, melyet 2 részben tudtok majd elolvasni… de egyre többet gondolok arra és egyre inkább érzem azt, hogy egy bizonyos jelenségről valamilyen formában erről szeretnék véleményt alkotni. Véletlen sem azzal van gondom, hogy bárki is elmondja, amit gondol. Szabad akarata szerint bárki eldöntheti, hogy egy adott témáról mit gondol, de… és itt jön a „de”! Azzal viszont már nem tudok és nem is szeretnék azonosulni, ha valaki alpári, tiszteletlen, primitív módon igyekszik bárkinek is lenyomni a torkán a meglátásait. Abba már bele sem mélyülve, hogy ezek a kommentálók általában kép nélkül igyekeznek belerúgni a másikba. Amikor még nem voltam tagja a Haldorádó csapatnak, már akkor is bántott, ha a srácokat negatív dolgok érték, és egy-egy alkalommal már akkor is felemeltem a hangom vagy épp így, írás formájában közzé tettem az adott témához kapcsolódó gondolataimat. Azt is tudom, hogy, pl. Döme Gábornak valószínűleg nincs szüksége arra, hogy én ezt most leírjam, és hogy védelmére keljek. A téma már valószínűleg sokak által ismert: Gábor MOHOSZ-nak benyújtott, a harcsák védelmére vonatkozó a javaslata. Na, e videó megjelenését követően aztán megmozdult az ország apraja-nagyja. Nem szeretnék belefolyni jobban a dolgokba, viszont egy nagyon fontos részletre felhívom a figyelmet. Ez nem más, mint a „stílus”. Arra a mérhetetlen haragra és dühre, ami a kommentszekcióba érkezett, arra – azt gondolom – nincsenek szavak. Miért nem lehet ezeket a dolgokat a mai világban emberek módjára megvitatni? Miért nem lehet érvelni kulturáltan, pro és kontra érveket felhasználva egy adott téma mellett? Nem elfelejtve, hogy amiről beszélgetünk, az még mindig sokunk legkedvesebb időtöltése, a horgászat, amelyet nem is tudnék jobban szavakba önteni, mint a Haldorádó csapat oszlopos tagja, Sipos Gábor, aki egy podcastban úgy definiálta a horgászatot mint tevékenységet, hogy ez egy játék. Aki kimegy a partra és horgászhat, az valahol újra gyereknek szeretné magát érezni. Nagyon egyetértek e gondolattal és ezt tanácsolom én is mindenkinek. Fölösleges vérre menő harcokat vívni egymással és szitkozódni az interneten vagy éppen egy jeles eseményen akár tettlegességig is eljutni. Élvezzétek a vízparton töltött időt!

Felszerelésem a hajnal fényeiben

A pontosan 1 évvel ezelőtti márciusi horgászattól eltérően, amikor itt jártam, most egy másik hely mellett döntöttem. Ebben nagy segítségemre volt Kovács Patrik és Rokolya Péter csapattársaim előző évi horgászata (a srácok mindketten horgásztak itt, melyről film is készült Duna-mellékágak vad pontyai címmel). Plusz információ, hogy a horgászatomat megelőző pár hétben extrém magas vízállás volt jellemző a Dunán, amiből a holtág is jócskán kapott. A víz hőmérséklete ennek megfelelően csökkent, ami a taktikámat és az elképzeléseimet döntően befolyásolta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gyűjtöttem információkat a legjobb spotokkal kapcsolatban, de hogy a saját magam győződjek meg a mederben rejlő dolgokról, igyekeztem tüzetesen átvizsgálni a kiválasztott helyeket. Jelen helyzetben is fontosnak tartottam, hogy találjak megfelelő iszapréteget. Ennek érdekében egy ólommal méterről méterre kopogtatva haladtam. Rászántam az időt, aminek eredményeként 2 helyet etettem meg, amelyekre azonnal rá is horgásztam. Emellett volt egy előetetett bójám, aminek komoly jelentősége lett a későbbiekben.

Felszerelésem alapja a Max Motion Strong Leader Line
A Krill Force termékcsalád számos tagja nálam volt több méretben és formában
Művészet
Ízes, krilles falatok
Kezdetben bátor voltam és nagyobb méretű bojlikkal horgásztam

Igyekeztem megtartani a helyek nyugalmát, így az etetést partról, dobócső segítségével, a behúzásokat pedig eleinte etetőhajó segítségével oldottam meg. Ezzel kapcsolatban gyorsan el is mondom, hogy sajnos ez nem tartott túl sokáig, mivel a víz felszíne tele lett apró fadarabokkal, ágakkal, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné tették a kishajóval történő behúzást.

Az etetőhajó használata megengedett ezen a vízterületen

Természetesen a víz jellegét tekintve a nappali órákban nehezen lehet eljutni kapásig, ha mégis, akkor igazán büszkék lehetünk magunkra. Ezért készültem több megoldással is erre az időszakra. Többféle PVA termék volt nálam, melyek közül kiemelem a Haldorádó PVA Mesh Systemet, amely egy vízben könnyen oldódó PVA háló. A pelletszemek mellett felezett bojlit és egész bojlit is helyezhetünk a hálóba annak reményében, hogy minél koncentráltabb etetéssel a halakat hatékonyan a horog környékére tudjuk csalogatni:

PVA hálóba töltött bojlik és pelletszemek
Kiváló megoldás lehet még a Nash Speedload Solid PVA Bags

Bevallom férfiasan, hogy a horgászat első fele, pontosabban az első 60 óra kapás nélkül telt, amit azért igyekeztem kellő higgadtsággal és magabiztossággal kezelni (bár nem volt könnyű). A kiválasztott helyek kapástalansággal „hálálták meg” a beléjük fektetett bizalmat. Kerestem a válaszokat magamban és próbáltam rájönni, mi lehet a gond. Egy biztos, az éjszakai mínusz fokok nem segítettek ebben.

Az éjszakák hőmérséklete…
… jellemzően mínuszjellel kezdődött

Idejét láttam annak, hogy némileg változtassak. Mindez abban merült ki, hogy a bojlik méretét kisebbre vettem (20-24 mm-ről) és elkezdtem 16 mm-es golyókkal horgászni.

Fontos változtatás volt a kisebb csalikombináció

Valószínűleg veletek is előfordult már, hogy sokat kellett várnotok egy kapásra tűkön ülve, tele izgalommal, fürkészve a kapásjelző vevőegységét, hogy mikor szólal már meg végre. Napfelkelte előtt végre eljött ez a pillanat. Bevallom, a világom sem tudtam hirtelen és még talán azt is megkérdőjeleztem magamban, hogy biztos jól hallottam-e. Botomhoz futva viszont ez gyorsan eldőlt, és megkezdődhetett a fárasztás, amely véletlen sem volt egyszerű. A hal elakadt, így az egyesülettől bérelt csónakkal vízre kellett mennem. Azt hiszem, hogy a bivalyerős és szívós Max Motion Strong Leader előtétzsinór nélkül esélyem sem lett volna a halat a merítőbe terelni. A zsinórt nagy nehézségek árán sikerült kiszabadítani az akadóból, és a fejlámpa fényénél megpillanthattam egy hatalmas tükörpontyot. Utólag is elnézést az akkor a vízen horgászóktól, hiszen a merítés közben egy hatalmasat kiáltottam, jelezve mérhetetlen örömömet. A nyerő csali egy 16 mm-es Krill Force Indian Spice bojli volt, melyet egy Hot Lava ízesítésű, vékonyra vágott Ronnie Rig Pop Up sapkával könnyítettem ki. Tudom, hogy „csak” egy pop-upról van szó, de nekem sokadszorra hozza meg a sikert ez az ízvilág, érdemes lehet erre nektek is több figyelmet szánni. Sírás, öröm, extázis – így tudnám pontosan leírni, mik kavarogtak bennem, amikor végre a bölcsőben láthattam ezt a halat:

Az első képet még sötétben készíthettem el erről a csodás halról
Közben kivilágosodott. Nézzétek ezeket a színeket!
Nehéz betelni ezzel a fogással
Teljes pompájában a holtág kincse

A Solti Kis-Dunán közel 2 éve szorgosan jelölik a halakat, így egy rögtönzött hitelesítés részese is lehettem. Legnagyobb meglepetésemre a hal chipmentes volt, így amellett, hogy jelölése megtörtént, egy keresztelőként büszke névadó is lehettem. Szinte másodpercek alatt megszültetett a döntés, a hal neve „Petike”.

A hal súlya bruttóban – a mérlegelő tömegével együtt – mérve
A hitelesítés pontos adatai
Komoly kis társaság jött össze a hal hírére. Köszönöm a segítséget mindenkinek!

Folytatás hamarosan a 2. résszel!

Írta: Ördög Erik
Fotók: Ördög Erik

Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2026 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább
2021 Széchenyi napelem

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.