Öt nap a Háromfai Horgászparadicsomban

Öt nap a Háromfai Horgászparadicsomban

Ez év július 24-én néhány barátom útra kelt, hogy látogatást tegyen a nagyhalak birodalmában, Háromfán. Öt napos horgászatot terveztek. A négytagú csapat, Tomanovics Attila, Fehér Tamás, Pupák István és fia Pupák Gergely, 24-én délután érkeztek meg a kiszemelt horgászhelyre. Immár sokadik alkalommal járnak itt, így nem okozott gondot a hely elfoglalása. "Tábort vernek a legények" címszó alatt telt el az első este. Tíz óra előtt már minden készen áll. Kezdődhet a várva-várt peca. Az éjszaka eseménytelenül telt. Kizárólag a hatalmas, szinte viharos erejű széllel kellett megküzdeniük.

Másnap délelőtt jelentkezett az első kapás. Pista barátom egy hat kilós példányt akasztott, és terelt a merítőbe. Ezt követően folyamatossá váltak a kapások. Hárman, kilenc bottal horgásztak. Napi átlag öt kapásuk volt fejenként. Ezeknek nagy részét sikerült a szákba terelni. Az egyre erősödő szél néha nagyon megnehezítette a dolgukat.

Kapásra várva

Az első ponty

A negyedik nap reggelén végre elcsendesült a vihar. A víz hőmérséklete, közelített a huszonnyolc fokhoz. Féltek attól, hogy ez majd betesz a halak kapáskedvének. Nem tehettek mást, mint vártak. Végül is úgy alakultak a dolgok, hogy a halak kapókedve nem szűnt. Tartották a napi átlagot. Ezen a napon sikerült megakasztani és megszákolni a túra egyetlen amurját Attila jóvoltából. A mérleg 5,5 kilogrammot mutatott. Nem rossz, gondolták, de nem ártana, ha a nagyszüleit is elhozná.

Egy a kisebbek közül

Ez a tizes sem adta konnyen

Elérkezett a horgászat utolsó napja. Mindenki kissé szomorú volt, hogy nem sikerült valami jobb halat fogni. Végül borúra derű! Két rekord is megdőlt ezen a napon. Az egyik, a legkisebb hal kifogása, amely egy három és feles ponty személyében jelentkezett. A másik rekord, a kellemesebb. 12 óra 30 perckor jelentkezett a "bandanagy". Folyamatos, erőteljes húzást jelzett a kapásjelző. Bevágáskor már érezhető volt, hogy a páciens nem az aprajából való. Ereje alig akart lankadni. Mindezt tetőzte a töklevelek tömkelege. Volt mit csinálnia Attilának, hogy el ne szabaduljon a kicsike. Pista evezett, Attila fárasztott. Kettőjük összeszokott munkájának köszönhető, hogy 15-20 perc leforgása alatt sikerült a szákba tudni a halacskát. A parton úgy az analóg, mint a digitális mérleg is 20,95 kg-t mutatott. Hossza 92 cm, átmérője 83 cm. Fotózás, majd a horog ejtette, és egyéb sebek fertőtlenítése után, minden hal visszakerült a vízbe.

Fárasztás után

Pontymatracon

Mérlegelés

Íme a 20.95 kilós

Vissza az éltetőelemébe

A győzttes

Pár szó a felszerelésről:

Bot:

Browning 3,66 m 2,75 lbs

Orsó:

Shimano 6010 AERO GT

Főzsinór:

Berkley Trilene 0,31 mm

Előke:

Kryston

Horog:

Maruto

Bojli rögzítése:

Amnesia + gumigyűrű

Hosszú rábeszélésnek köszönhetően sikerült megtudnom, hogy milyen csalit használtak a srácok. Végül is megosztották velem, azzal a feltétellel, hogy az olvasókon kívül senkinek sem árulhatom el. Lássuk!

,"s","320","k"]BOJLI

Saját készítésű, Nutrabaits alapanyagból. Mennyiség kb. 4,5 kg

Összetevők:

tojás

25 darab

Biolix

3 kg

Betain MC-1

8 g

Precurabait

100 ml

Robin Red atraktor

80 g

GLM extraktor

30 g

Pure Salmon Oil

50 ml

Blended Fish Oil

50 ml

Kenet Casein

10 %

GLM eszencia

10 ml

Chocolate Super Sweet

10 ml

Addit Taste

[-doboz]

Ez hát a recept, amelyet horgászaink ajánlanak minden ide látogató társuknak. A Tomanovics Attila által kifogott 20,95 kg-os ponty a Sporthorgász magazin Toplistájára is felkerült.

Méhes Csaba
Fotó: Pupák István

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.