Horgászati lehetőség a Raduta víztározón

Horgászati lehetőség a Raduta víztározón

A tavalyi Radutai horgászatommal kapcsolatosan rengeteg észrevételt, megjegyzést kaptam, melyek közt volt jó és rossz indulatú egyaránt. Gratulációk és hitetlenkedések egész sora váltotta egymást. De talán a legérdekesebb és egyben legfurcsább hozzászólás a Radutára való kijutással kapcsolatban volt. Szememre vetették, hogy állítólag eltitkolom a kijutás lehetőségét, hogy más ne foghasson nagy pontyot! Ez nagy butaság! Bárki - igaz nem kis munka árán, (nekem közel egy évembe és rengeteg munkámba került!) de hozzájuthat a Radutával kapcsolatos információkhoz. A most megjelenő cikkel újfent segíteni szeretnék azoknak, akik barátkoznak a Raduta víztározóval. Sőt, idén kiviszek magammal egy csoportot, hogy szerencsét próbáljon a "nagy pontyok birodalmában"!

Egy kis előzetes

A Raduta víztározón rengeteg kellemes és kellemetlen meglepetés érheti az ott horgászó vendégeket. Hihetetlen fogásokkal, de fájó kudarcokkal is szembesülhetünk. Előfordult már olyan eset is, hogy egy délelőtt kettő horgász 7 darab 20 kilón felüli pontyot fogott! Voltak emlékezetes kudarcok is, melyekben sajnos, idén áprilisban én is részesültem. Ettől függetlenül a tározó pontyállománya legendás hírű, páratlan a maga nemében. A tőponty (35 kg) és tükörponty (37,3 kg), világcsúcsot is a Radután fogták!

Íme a világrekord tükörponty!

A víz horgászati szempontból nem egyszerű, alaposan próbára teszi a horgászok tudását. Viszont lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki megfoghassa álmai pontyát egy 20 vagy akár 30 kilón felüli személyében. Remélem, hogy a segítségemmel több horgásznak is sikerül átlépnie ezeket a bűvös határokat.

Indulás és az utazás

találkozás:

2003. május 23 16:00 óra, Szeged

indulás:

2003. május 23 17:00 óra

megérkezés:

2003. Május 24, kb. reggel 6-7 óra körül

útvonal:

Szeged-Nagylak-Arad-Pitesti-Bukarest-Raduta tározó

utazással kapcsolatos észrevételek:

Mivel kb. 800 km-t kell megtenni, ezt a távot jobb, ha kettő ember, felváltva vezeti végig. Tehát a csapatokat párokban kell megszervezni.
Nemzetközi jogosítványt kell készítetni, mely 1500 Ft, egy nap alatt kész van és a helyi okmányirodákban kell kiváltani.
A tavalyi évben mindössze csak egyszer büntettek meg bennünket a rendőrök az oda-vissza történő utazás során (jogos volt, mert Feri nem kapcsolta be a biztonsági övét) Bár elég sok rendőrt láttunk, de nem bántottak bennünket. Az idén áprilisban viszont Pitestiben oda-vissza elkaptak a rendőrök. A várható büntetések végett (reméljük nem lesz) nem árt pár százezer Lei-t készenlétbe helyezni. Tehát váltani kell Lei-t. A tankoláshoz is kell. A Lei váltást én megoldom.

Az utazás során szép tájakban lehet gyönyörködni

Autókkal konvojszerűen fogunk menni végig, egymást el nem hagyva! Az első és utolsó kocsiban a kapcsolattartás végett lesz egy-egy rádió adó-vevő. Romániában a benzin olcsó, s ha nagyobb, nevesebb kutaknál tankolunk, akkor jó minőségű is. Az utak Pitestiig jók, onnan viszont katasztrofálisak.

Az utazás során fellépő egyetlen problémát Bukarest okozza (ez elég komoly). Éppen ezért Bukaresten, egy román segítő fog átvezetni minket. Itt nagyon kell figyelni, hogy ne szakadjunk el egymástól (A Budapesti közlekedés álom Bukarestihez képest).

A Bukaresti útállapotok és a közlekedési morál felér egy rémálommal

Mivel a Raduta tározót is nagyon nehéz megtalálni, (úttalan utak) Bukaresttől-Radutáig szintén lekísérnek bennünket.

Részvételi díj

Az egy hetes, hét éjszakás horgászat ára szezononként változik.
- Főszezonban márciustól-június elejéig 450 euró/hét egy főnek.
- Szezonon kívül június elejétől-augusztus közepéig 350 euró/hét egy főnek. (A 32,4 kg-os pontyomat június végén fogtam)
- Plusz kiadás lesz: ajándék a román kapcsolatnak, aki átvezet bennünket Bukaresten és lekíséri a csapatot a Raduta tározóra. Telefon és szervezési költségek, kapcsolattartás. Fejenként kb. 5000 Ft.
- Utazási költség fejenként 15.000 Ft. (Ez persze autónként változhat a fogyasztástól függően.) Ebbe benne van az esetleges rendőrségi büntetés is.

Mit kapunk a 450 euróért cserébe?

- Egy hetes horgászat a Raduta víztározón.
- Esélyt egy 20 vagy 30 kg-on felüli ponty kifogására.

A Radutai horgászatok alkalmával nagy az esély a 20 kg-os álomhatár átlépésére
A 30 kg-os pontyok kifogása sem elérhetetlen álom

- Minden nap hideg reggeli (sonka, felvágott, kenyér, tojásrántotta, stb.)
- Minden este meleg vacsora (leves és főétel, nekem ízlett)
- Páronként egy csónak.
- A túra megkezdése előtt terepszemle és helyajánlás.
- A reggelit és vacsorát motorcsónakkal hozzák mindig utánunk.
- Gázmelegítő, bojlis ágy
- 20 kg főzött kukorica (csak aki igényli)

Ebéd és az italfogyasztás

- Mindenkinek saját magának kell megoldania az ebédet. Ezt magunkkal kell vinni (konzervek, hentesáruk, stb.)
- Az italfogyasztás májusban nem lesz olyan nagy mértékű, mint a tavaly júniusi kintlétünk alkalmával volt. A nagy meleg végett szinte literszámra ittuk a folyadékot.
- Azért nem árt itthonról vinni mindenkinek egy hétre elegendő italt, mert a Radután ez meglehetősen drága. Komoly összeget lehet megspórolni így.
- Kávéfőző alkalmatosság ajánlott. Vizet a radutai szállodából lehet beszerezni.

Biztosítás

- ajánlott mindenkinek kötni, soha nem tudni, hogy mikor jön baj. Kb.: 3000-4000 Ft.

Biztonság

- Az utazás során nem ért bennünket semmiféle bántódás, mindössze a Bukaresti koldusokra kell egy kicsit odafigyelni. (Jelentéktelen probléma)
- A Raduta tározón hihetetlen nagy biztonságban vannak a horgászok. A környező falvak lakói és a pásztorok tudják, hogy mit tehetnek és mit nem. Robert Raduta tekintélyes ember, nem igazán mernek vele ujjat húzni. Tehát aggodalomra semmi ok!
- Pitestiben nehéz megúszni a rendőröket. Itt büntetésre lehet számítani.

Horgászat

Minden csapat saját maga dönti el, hogy hol szeretne horgászni.

A tározón kb.: 35 jó és egyben fogós horgászhelyet tudnak ajánlani

A helykiválasztással kapcsolatos néhány jótanács:

A tavalyi túrán a legsikeresebb helyek a következők voltak:
- 4-5 m széles és kb. 5 m mélységben található platók
- 3 m mélységben található hatalmas kagylótelepek
- 1,5-2 m-es törések mente
- 60-70 cm-es vízmélység (ez extrém változat!)

Tavaly csak a behordás jött be igazából. A távolság akár elérheti a 350-400 m-t is! (Ez komoly)
A dobással nem igazán lehet eredményt elérni. (Bár ezt előre nem lehet tudni!)

A medertörések szép pontyokat adhatnak

Felszerelés

A felszerelés összeállításánál is mindenki saját maga dönt, hogy mit részesít előnyben. Azért a tavaly tapasztaltak közül párat leírnék.

- Bot: nekünk a 3,90-es hossz vált be. Legalább 3-3 ½ lbs legyen (nem kötelező)
- Orsó: mindenképpen nagyméretű, melyen legalább 400 m 30-35-ös monofil zsinór elfér.
- Zsinór: 30-35 mm-es monofil (tavaly mi 36-os Berkley-t használtunk), szerintem májusban elég a 30 mm-es is (én 28-as Shimano Techniumot fogok feltekercselni.)
- Előtét zsinór: Találkoztunk kagylókkal, de nem voltak annyira veszélyesek, mint ahogy azt előzetesen vártuk. Azért nem árt felkötni legalább 15-20 m fonott előtétet, minimum 30-40 lbs-t.
Ajánlott előtét zsinórok:
- Pelzer The Rope
- Kriston Quick Silver
- Kriston-Ite
- Ólom: Fontos! A nagy távolságok végett (akár 300-400 m-es behordás is lehet) elengedhetetlen a komolyabb súlyú ólmok használata. Tavaly mi 150 gr-mal horgásztunk. Minimum 120 gr-os azért legyen! Fix módszer!!
- Horog: A tavalyi jól beváltak a követezőek:
- 1-2-es Kamasan
- 2-es Ashima
- 1-es Fox
- Lebegő bojli: Feltétlenül ajánlott a beszerzése, vagy elkészítése.
- Bojlikészítés: Tavaly kettő íz volt jó:
- Halas, büdös bojli (ez vált be igazán)
- Banános, gyümölcsös (Kracsál módra)
A mennyiség kb. 10-10 kiló fajtánként (lehet, hogy ez is sok lesz)
- Bojliméret: Nekünk a 20 mm-es volt jó, de volt érdeklődés a nagyobb méret iránt is (Ferinek egy kb. 2 kg-os dévér)

A horgászcsapatok párokban lehetnek igazán eredményesek, de a háromfős létszám is megfelelő lehet
A május végi horgászat jó eredményekkel kecsegtet, a hideg időjárás elhúzódása végett

Jelentkezés a túrára

Mivel sok emberrel meglehetősen nehézkés és komplikált az utazás a Raduta víztározóra, egyenlőre csak korlátozott számban tudok magammal vinni horgászokat. A júniusi túrára kb. 6-8 személy jelentkezését tudom elfogadni. A későbbiek folyamán ez változhat, segítséget nyújthatok nagyobb létszámú csapatok kiutazásához. A Raduta tározón szinte majdnem mindig teltház van. Angol, amerikai, osztrák, német, cseh és még rengeteg ország horgászai több helyet évekre előre lefoglalnak. A jó időkben nehéz megfelelő helyet találni, de idén ez is megoldott. Remélem egy élményekben és fogásokban gazdag sikeres horgász túrát fogunk egy héten keresztül eltölteni a Raduta víztározón. A jelentkezéseket e-mailben a következő címre várom: ladanyi@haldorado.hu.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.