Kapitális pontyok a Raduta víztározóról  IX. rész - A radutai horgásztúra értékelése

Kapitális pontyok a Raduta víztározóról IX. rész - A radutai horgásztúra értékelése

A mai napig büszke vagyok arra, hogy az első olyan magyar bojlis csapat aktív résztvevője és tagja lehettem, mely kijutott Romániába, a Raduta víztározóra. Örülök, hogy részt vehettem egy olyan túrában, mely tulajdonképpen történelmi tettet hajtott végre a horgászatával. Máig beleborzongok, ha eszembe jutnak a szép fogások, a felejthetetlen élmények. A harminc kilógrammon felüli ponty, a 23,3 kg-os "golyóponty", a hihetetlenül hosszú nyurgák mély nyomot hagytak bennem. Nehezen hiszem, hogy ehhez hasonló élményekben még lesz az életben részem, de a remény hal meg utoljára. Pár mondattal és érdekesebb adatokkal megpróbálom értékelni a Radutai horgásztúránkat, mely bízom benne nem az első és egyben utolsó volt.

Fogási táblázat elemzése

-

Az adatokat böngészve az első, és egyben a legfeltűnőbb adat, hogy nem fogtunk 10 kg-on aluli pontyot! Kötve hiszem, hogy létezik még egy olyan víz, ahol ilyen átlagsúlyt el lehet érni egy horgásztúra során. A túra vége felé szinte már remegve vártuk a kapásokat, és szinte biztosak voltunk benne, hogy 10 kg-on felüli lesz az érdeklődő. Ebbe pedig, akár belefér a 20 vagy akár a 30 kg feletti is.

-

Igazi horgászélményt jelentett a nyurgapontyok jelenléte, nagyságukkal és fáradhatatlanságukkal alaposan feladták a leckét a fárasztásuk során. Érdekes, hogy a kifogott pontyok többségére igen szélsőséges méretbeli adatok voltak a jellemzőek. Pl.: Az egyik véglet a 92 cm hosszúságú nyurgaponty 18 kg-os súllyal, míg a másik véglet a 77 cm hosszúságú 23,3 kg-os tükörponty.

-

A kapások időbeni eloszlása is igen jellegzetes volt. Délelőtt 11-től este 22:45-ig egyetlenegy kapásunk sem volt. Ebben az időszakban a halak folyamatosan vízközt, vagy víztetőn tartózkodtak, melyet többször is tapasztaltunk bődületes fordulásaikkal. Az éjjelek a reggelek és a délelőtti órák viszont eredményesek voltak.

-

Tulajdonképpen a túra során nem fogtunk sok pontyot, hisz megálltunk 12 darabnál. De ezeknek a méretei kárpótoltak bennünk a kevés példányszám miatt. A 12 db ponty súlyai a következők voltak: 32,4 kg, 23,3 kg, 19 kg, 18 kg, 16,6 kg, 15,2 kg, 15 kg, 15 kg, 15 kg, 13,5 kg, 12,5 kg, 11,5 kg.

-

A bojlik ízesítése két fő vonalra tagozódott. Az egyik gyümölcsös aromájú, ezen belül banános, csokis és pisztáciás, míg a másik húsos aromájú, tintahalas és kagylós. Egyértelműen a tintahalas bojli volt a nyerő, ennek köszönhettük a legtöbb pontyot.

-

Módszernek a fixen rögzített, 150 gr-os ólom vált be a legjobban. A nagy távolságok végett (150-300 méterig) erre nagyon nagy szükség volt.

A túra legnagyobb 32,4 kg-os pontya

Feri szép pontyával a visszaengedés előtti pillanatokban.

Menj és élj tovább!

Kettő amurt is sikerült fogni a túra során.

A táborbontás alkalmából a pontymatrac kimosása sem maradhatott el.

A Raduta víztározó térképe.

A víztározó mellett felépült szálloda egyik főfalán látható ez a preparált ponty.

A vadász szoba.

A radutai jelszó; Fogd meg és engedd vissza!!
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.