Májusi eső aranyat ér, tartja a mondás. Hát még egy tavaszi hidegfront erős északi széllel párosulva, ami felkorbácsolja a hullámokat jócskán. Pontyhorgászataim során ez maga a megváltás, hiszen ekkor pezsdül fel igazán a víz alatti világ.
Az ilyen hidegfront-betöréseket gyakran kísérik kisebb-nagyobb esők, ezért az ilyen rapid bevetésekre szinte mindig hordok magammal egy ernyőt. Többnyire éjszaka is ez alatt ücsörgök, és roppant hasznos, mivel a pára kevésbé csapódik le a ruhámra és a többi holmimra. Sajnos gyakran volt részem végeláthatatlan szakadó esőben is, amikor hiába ültem kint órákat, ám a várt kapás elmaradt.
Május utolsó hete van. Az elmúlt napokban kijutott az esőből jócskán, felázott a talaj, így esélyem sincs kocsival megközelíteni a horgászhelyemet, ezért a felszerelést minimalizáltam és gyalog megyek be. Érkezésem után rögtön az etetéssel kezdek: betolom az egész mennyiséget, megfelezve, két helyre etetek, mivel nem egy etetést fogok horgászni. Az egyik botomat magam előtt helyezem el úgy öt-hat méterre, a másikat pedig távolabb, tőlem úgy tíz méterre. A jelzőket lenémítom, a kapásról viszont biztosan nem maradok le, ugyanis a vevő mellettem hever bekapcsolva.
Rövidesen a horgokat is elhelyezem: három szem főtt kukoricát húztam a hajszálelőke végére, a horgom pedig hatos méretű, a már jól ismert öblös Wide Gape X típus. Legutóbbi horgászatom alkalmával rendkívül aktívak voltak az ezüstkárászok, ezért a csalit egyáltalán nem könnyítem ki, pop-upot sem használok. Ez itt a szelektív a horgászat. Egy órája lehetnek vízben a szerelékek, amikor végre megszólal a jelzőm, nem tétovázok, rohanok a bothoz tüstént. Hamarosan egy fiatal, ám annál csodásabb színekben pompázó pontyot meríthetek. Talán olyan kettes lehet, megcsodálom, készítek néhány képet, majd útjára is engedem.
A napnyugta még odébb van, az északi szél pedig egyre csak erősödik, ezért most fölöttébb bízom a sikerben. Folytatom a horgászatot, frissítem a csalit és ismét bevetem a készséget. Lassan nyolc óra, az idő egész kellemes itt, a szélárnyékban, az ernyőm alatt. A zord idő ellenére megszólal egy kakukk a közeli fűzfán, a nádasban pedig poszáták cserregnek tőlem nem messze. Nyugat felől derülni látszik, a lassan nyugvó nap fénye megvilágítja előttem a vizet, és a szél is enyhül. „A jó szél estére megáll” – csakugyan, ezt mondják. Meg is állt, azonban továbbra is várom a csodát.
Két ismerős arc siet hazafelé, elmondásuk szerint inkább nem maradnak ebben az ítéletidőben, a fekete felhőket látván menekülőre fogták. „Menjetek csak!”, elmélkedem magamban. Kis idő múltán felrobban a jobbos botom, a hal eszeveszetten rohan, füstöl az orsóm, rögvest kirepülök a székből és ráemelek. Jó súlyba ütközöm és sietve nyitok a fékre – hát ez valami eszméletlen! Elrohan a hal vagy húsz métert a nádas mentén, amikor pedig csillapodni látszik, már húznám is magam felé, de újabb kirohanás következik. „Egyszer csak elfáradsz!”, nyugtatom magam, persze adrenalin-szintem az egekben, már-már remegek, ugyanis ilyen halat rég akasztottam itt, a Zsitván, az egyszer biztos. Percekbe telik, mire magamhoz parancsolom és megpillanthatom: gyönyörű töves van a horgomon, a viselkedésével ellentétben a színe elég szelíd, nem a sötétek közül való. Csakhamar alátolom a merítőt és már fülig is ér a szám, fényes a győzelem.
Halamat óvatosan a matracra helyezem, módfelett kíváncsi vagyok a hosszára, ezért rögtön ezzel kezdem: nyolcvannégy centi a teljes hossza. Három évvel ezelőtt fogtam utoljára ekkora pontyot, igaz, az egy centivel hosszabb volt és „vadabbul” festett, ám így is rendkívül elégedett és boldog vagyok. A súlyát nem fogom mérni, mivel nem szeretném feleslegesen emelgetni, nehogy valami baja essen. Készítek jó pár képet a nemes ellenfélről, majd figyelmesen visszahelyezem a merítőbe és a vízbe teszem, így várok egy kis ideig, míg magához tér, végül pedig kézzel engedem vissza éltető elemébe.
Pazar egy nap volt a mai, benne volt a levegőben, szinte éreztem, hogy valami hasonló kalandba futok bele, és érdemes kitartani még ebben a cudar nagy szélben is. Mondanom sem kell, most leszek csak igazán eltökélt, ami a szezon következő részére majd igencsak kihat. Örömmel pakolom össze a felszerelést és boldogan búcsúzom szeretett Zsitvámtól. Indulás haza!
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
