SBS termékek a Haldorádón

SBS termékek a Haldorádón

A bojlis horgászok nagy örömére Magyarországon, már szinte minden fajta európai termék kapható, mely nélkülözhetetlen a horgászatok, vagy akár a bojlikészítések során. Ezek közé tartoznak az SBS termékek is, melyek tulajdonképpen két éve tettek szert nagy népszerűségre, köszönhetően a román és szerb csapatok maconkai versenysikereinek. Kettő világrekord versenyeredmény (100 óra alatt több mint 1 tonna ponty, és 100 óra alatt több mint 300 db ponty) azonnal felkeltette a horgászok érdeklődését, megkezdődött egy igazi sikersztori. Manapság már nem hiányozhatnak egyetlen komoly bojlishorgász kelléktárából sem az SBS termékek, éppen ezért időszerű volt, hogy felkerüljenek ezek a csúcsminőségű bojlis termékek a Haldorádó áruházába is.


SBS AROMÁK

Az SBS aromák egészen eredeti ízben kaphatóak, szinte semmilyen más aromához nem hasonlíthatóak. Az SBS aromák tudása világszerte elismert, a segítségükkel kapott ízek igazán klasszikusak, rendkívül fogósak. Ezekkel az aromákkal világszerte már közel húsz éve fogják a pontyokat rendületlenül.

Kevés olyan aroma létezik, mely oly jól bírja a főzést, mint az SBS aromák

Az egyik nagy előnyük, hogy kimondottan jól bírják a főzést, forrásban lévő vízben két perc elteltével is megtartják illatukat, ízüket. Jó minőségük és rendkívüli töménységük lehetővé teszi, hogy szinte minimális adaggal több kiló bojlit is megízesítsünk. Hosszabb horgásztúrákra készített bojlikba bőven elegendő, ha egy kiló mixhez mindösszesen 2-3 ml aromát adagolunk. Hétvégi horgászatok alkalmából a gyorsabb siker érdekében 4-6 ml aroma is bőven elegendő egy kiló szárazanyaghoz.

Az aromák 50 ml-es kiszerelésben kerültek forgalomba


SBS ATTRACTOROK

Az SBS Attractorok 12 éve lettek kifejlesztve, s azóta a folyamatos kísérletezésnek köszönhetően egyre erősebb és erősebb hatást lehet elérni velük. Magas szintű keverékek, melyek több organikus összetevőből állnak.

Az aminosavak nélkülözhetetlen részét képezik a bojlikészítések során a folyékony összetevőknek

Az SBS Attract szinte sugallja a halaknak „egyél meg”. Az Attractor használatával a bojlinkat a ponty könnyebben és gyorsabban emészti meg, a számára hasznos alapanyagokat a szervezete pillanatok alatt felhasználja. Éppen ezért a ponty az ilyen jellegű etetésekre folyton folyvást visszajár. Ezek az SBS Attractorok különböző ízesítésekben is kaphatóak, mindenki megtalálhatja a számára kedves összetételt. Bojli, paszta, pellet ízesítésére kiválóan alkalmas, de használhatjuk akár dip mártogatóként is.

Az SBS Attractorok többféle ízesítésben is kaphatóak, általában különböző ízek kombinációját kaphatjuk kézhez. Nagyon közkedvelt a halas-májas, de a fehércsokoládés is népszerű


BETAINE HC1

Az SBS Betaine 98% tisztaságú, nagymértékben táplálkozásra ingerlő, hihetetlen hatással rendelkező kiegészítő anyag a bojlikészítések során. Egy jó minőségű bojliból ez az anyag nem maradhat ki, alkalmazása nélkül nem bojli a bojli. A jó minőségen kívül ajánljuk figyelmébe a kedvező árat, hisz 250 gramm Betaint kaphat kézhez rendkívül kedvezményesen. 1 kg szárazanyaghoz 10-20 gramm Betaint adagoljunk.

Az SBS Betaine HC1 nem csak a 98%-os tisztaságával, hanem a rendkívül kedvező árával is magára irányítja a figyelmet


ROBIN RED

Az Robin Red az SBS-nek az egyik legkiválóbb kiegészítő terméke a bojlikészítések során. Minden évszakban, időben alkalmazható, adagolható a száraz alapanyaghoz. A felhasználása 25 éves múltra tekint vissza, pasztákban és a kezdeti bojlikban is már sikeresen alkalmazták a régmúltban is.

A Robin Red kissé méltatlanul mellőzött alapanyag, jelentőségét sajnos csak kevesen ismerték eddig fel

Rendkívül érdekes és jó színező hatása van, minden csalit, etetőanyagot sötétvörössé változtat. Kiváló minőségű dipp mártogató is készíthető a segítségével, Betainnal, oldódó májjal és Natúr Attractorral kombinálva. Alap bojlikeverékben maximum 10 %-os adagolás ajánlott, de speciálisan, horog csalik esetében elmehetünk akár a 20 %-os arányig is. Az SBS Robin Red különösen hatásos különböző hallisztekkel keverve.

A bojlikészítések során 1 kg szárazanyaghoz 10 dkg Robin Red-et mindig adagoljunk


SBS TURBO BAIT DIP CSALIMÁRTOGATÓ

Ezek az SBS dipek szinte egyedi csalimártogatók, mivel három különböző lehetőség is van az alkalmazásukra.

  1. A legkedveltebb és egyben legtermészetesebb az, hogy a csalik, bojlik, horog-pelletek vagy akár növényi magvak bemártására alkalmazzuk.
  2. Kiválóan használható PVA tasakok esetében is. A tasakba belehelyezett etetőanyagokat tökéletesen ízesíti.
  3. Hagyjunk pár szem csalisbojlit a mártogatóban. A dip hihetetlen mértékben megkeményíti a golyókat, minél hosszabb ideig tartjuk őket az áztató lében, annál keményebb anyagot kaphatunk kézhez.

Fokozhatjuk bojlink csalogató hatását, ha dipbe mártogatjuk a bedobás előtt

Az SBS Turbo Bait Dip tökéletes folyó és állóvízi pontyozáshoz egyben. A bemártogatott csaliról az SBS dip csak lassan, fokozatosan ázik le, órákig plussz csalogató hatást biztosít.


SBS QUEST BOJLI MIXEK

Az SBS kétfajta mixel áll a horgászok rendelkezésére, mely összetételben és árban is különbözik egymástól. Az SBS Quest Mix kiváló minőségű alapmix, mely az európai teszthorgászok egyik kedvence is egyben. Ezeknek a mixeknek a sikerük a természetes csaliforrások utánzásában rejlik.

Az SBS Quest mixek a minőséget képviselik, hazánkban hamar a bojlis horgászok kedvencévé vált

A Quest Mixek segítségével rendkívül könnyen és gyorsan elkészíthetjük a bojlinkat, mivel csak tojást, aromát és attractort kell hozzáadagolni. Betain, különböző hallisztek, szója és még rengeteg nélkülözhetetlen alapanyag mind-mind megtalálhatóak a Quest Mixekben. Kapható kilós és ötkilós kiszerelésben is. A vödrös (5 kg-os) mixekben különböző receptek is találhatóak, melyek európai hírű teszthorgászok által lettek kifejlesztve.

Különböző bojlireceptekkel találkozhatunk a vödrökben elrejtve


CATCHER BOILIE MIXEK

Az SBS kedvezőbb árfekvésű mixe a Catcher Mix. Ezek a keverékek kiváló minőségű íz és színezőanyagokat, ízfokozókat, vitaminokat, ásványi kiegészítőket tartalmaznak. A bojlikészítések során nagyon könnyen lehet velük dolgozni, mivel emberi fogyasztásra is alkalmas alapanyagok széles skáláját is tartalmazza. A Catcher mixek halfogási képességét fokozhatjuk folyékony táplálékok, aromák és különböző olajok hozzáadásával. Bármelyik természetes kivonat, mint például a májőrlemény, tengeri alga őrlemény, zöld tengeri ajakos kagyló, sörélesztő hozzáadható, s ezáltal is fokozhatjuk a keverékünk tápláló és emészthetőségi hatását.

Az SBS Catcher boilie mixek kezdő bojlis horgászoknak az első lépések megtételére tökéletesen megfelelnek


SBS BETAIN CARP PELLETS 6 mm-es

Az SBS Carp pelletek különlegessége, hogy egyedülálló módon BEATAIN HCI is megtalálható bennük. Így tápértékük és fogósságuk messze felülmúlja az összes eddig kapható pellet granulátumét!

A vödrös pelletek 5 és 10 kilós kiszerelésben kaphatóak, mely rendkívül gazdaságos vásárlást tesz lehetővé, de a szállítások során is nagy segítségünkre lehet.

A 6 mm-es SBS pelletekkel komoly csalogató hatást érhetünk el az etetésünkön

A pelletek lebomlási, oldódási ideje 4 óra, ennyi időn keresztül szivárogtatják ki a vízben nagyszerű illatukat. Különböző hallisztek, Betaine és még számos egyedi táplálék kiegészítőket tartalmaznak ezek a pelletek. Jól használhatóak PVA tasakokhoz és hálókhoz is egyaránt.

A pelletek a vízben sokáig megtartják az állagukat, csak 4-5 óra elteltével puhulnak fel


SBS BETAIN CARP MICRO PELLETS 3 - 5 mm-es méretben

A rendkívül apró átmérő garantálhatja, hogy az etetést teljesen lefedi ez a pellet. A kicsi átmérőnek köszönhetően táplálkozás közben lényegesen több munkája akad a pontynak az etetésen, hosszabb ideig elidőzhet rajt. Alacsony olaj tartalma miatt akár a téli, kora tavaszi időpontokban is megfelelő csalogató hatással rendelkezik. Kiválóan használható nem csak a bojlis horgászatok során, hanem akár a finomszerelékes, matchbotos horgászatok alkalmából is.

A finomszerelékes horgászoknak is nagy segítségükre lehet az SBS mikropellet, betain tartalma miatt hamar az etetésre húzhatja a halakat
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.