Horgok kifejezetten feeder horgászathoz

Horgok kifejezetten feeder horgászathoz

A tavaszi nyitány előtt minden valamirevaló horgász szétnéz a horgászdobozában, milyen aprócikkeket, eszközöket kell beszereznie az első horgászatig. A zsinórok, kosarak, ólmok, horgok olyan fogyóeszközök, amikből sosem elég. Utóbbira ez főleg igaz, ugyanis pecázás közben mindig rájövök, hogy pont olyan típusú horog nincs nálam, amilyenre éppen szükségem lenne. Hogy önök ne járjanak így, szeretnék bemutatni néhány olyan Gamakatsu modellt, amelyek közt mindenki találhat a saját igényeinek megfelelőt.

A horgokat tekintve nagyon megoszlanak a vélemények. Vannak, akik vastagabb, míg mások vékonyabb húsú típusokat, kerek öblű vagy szögletes modelleket, szakállas vagy éppen szakáll nélküli horgokat kötnek az előkéjükre. Az alábbi írásban szinte mindegyik típusból bemutatok néhányat, sőt olyan is lesz, amelyik újdonság a palettán. A feederbotos pontyozásnál manapság a leggyakoribb csalifelkínálási mód egyértelműen a hajszálelőkés megoldás. A pelletek, fűzött csalikombinációk, kukoricaimitációk, élő csalik mind-mind különböző formájú horgot kívánnak meg, ugyanis ezek különböző módon állnak a vízben, és a jó akadás érdekében ezt is figyelembe kell venni.

A Gamakatsu A1 Team Feeder horgok már bizonyítottak

A sort a már ismert A1 Team Feeder család kedvelt modelljével, a Pellet Carp horoggal kezdem, amely egy vékony húsú, szögletes formájú, könnyű modell. Ez a típus a nehezebb csalik felkínálásánál is jó szolgálatot tesz, ugyanis csak minimálisan nehezíti tovább az amúgy is vaskos csalit. A horog formája hosszúkás, ami alatt azt értem, hogy mind a szára, mind pedig a hegye hosszú. Vékony, hosszú hegye jól akad a ponty húsos szájában.

A Pellet Carp horog a nehezebb csalik felkínálásához ideális

A Strong Carp már egy erősebb, vastagabb húsú, kerek öblű modell. Füles, így könnyen lehet hajszálelőkés felkínáláshoz megkötni. Rövid szára miatt, nem tud olyan irányból terhelést kapni, ami miatt kihajolhatna. Mivel vastagsága miatt nagyobb a súlya, érdemes könnyű csalikat melléfűzni. Jól balanszírozható, hiszen csak nagyon nagy felhajtóerejű csali képes megemelni. Nyugodtan lehet ezt a horgot olyan terepviszonyok közt alkalmazni, amikor a nagytestű halakat el kell húzni az akadótól, jól bírja a kemény fárasztást is, nem deformálódik.

A Strong Carp ideális a pop-up csalikhoz, hiszen kellően lesúlyozza azokat

Új formavilág az A1 Team Feeder családban a Circle Power, ami a nevéből adódóan is egy kerekded modell. Az igazi kuriózum mégsem a kereksége, hanem a horog hegyének állása, az ugyanis erősen visszahajlik. A tűzött csaliknál előnyös ez leginkább, amikor csak a horog hegye van ki a csaliból, mert ez a visszahajtott tűhegy azonnal fogást talál a hal szájában, és addig tart, amíg a bevágás során be nem tud állni oda az egész horog.

A Circle Power kerek formájával és erősen visszahajtott hegyével tűnik ki a horgok tengeréből

Egyre több horgász látja meg a lehetőséget a szakáll nélküli horgokban, aminek oka, hogy akadásuk legalább olyan jó, mint a szakállal ellátott modelleknek, ám sokkal kisebb sebet okoznak. A Gamakatsu Specialist RX BL egy matt, szürke színű, vastaghúsú, erős horog. Speciális formájának és hosszú hegyének köszönhetően rendkívül mélyen akad. A „zsinórfül” enyhe megdöntése is azt a célt szolgálja, hogy a horog mindig megfelelő helyzetben akadhasson meg. Ez a horog egyértelműen a nagyobb testű halak horgászatához készült. Erőssége és formája is erről árulkodik. Ezt a horgot azoknak ajánlom, akiknek minden helyzetben a halak óvása a legfontosabb, ugyanis a vastag horogtest nem vágja tovább a hal száját, míg a szakállmentes hegy minimális sebet ejt!

A Specialist RX BL szakáll nélküli, erős pontyozó horog
Specialist RX a nagyobb csalikhoz, kifejezetten nagytestű halak horgászatához ajánlott horog
A nagyobb pop-up pelletek ideális csalik ehhez a horoghoz

Egy másik teljesen új horog a Gamakatsu Power Carp, amely olyan forma, ami egyre divatosabb a modern method feederezést űzők körében. Ez is füles horog, így hajszálelőkés kötésre ideális. Talán ezért is választják sokan az ilyen formájú horgokat a könnyű methodozásra, ahol a legkedveltebb csalik a minibojlik és a lebegő műkukoricák. Az oldalra enyhén kihajtott hegy miatt rendkívül megbízhatóan akad. Ezt a tulajdonságát hatványozza, hogy szakáll nélküli típusról van szó, így akadály nélkül tud mélyre ülni a hal szájában még akkor is, ha az olyan kemény, mint az amuré!

A Power Carp formájú szakállmentes horgok kedveltek a method feederezők körében
A minibojli vagy a lebegő műkukorica ideális csali methodozáshoz a Power Carp horoggal

Szándékosan hagytam a végére az A1 Team Feeder család „legkönnyebb” tagját, a Fine Feeder horgot. Ez az a típus, amelyik a tavaszi induláshoz tökéletes választás lehet. Rendkívül vékony húsú, szögletes horogról van szó, ami pillekönnyű. A horog hegye oldalirányban kifelé hajlik, ami a beakadást segíti elő. A hegy ugyanakkor a szár irányába befelé is hajlik, ami a mély akadást szolgálja, valamint azt, hogy a hal menekülés közben még véletlenül se tudja a horgot kirázni a szájából. Füles kivitelezésű, így leginkább a horogra tűzött csalikhoz jó választás ez a vékonyka tű.

Az A1 Team Feeder Fine Feeder horgok a pillekönnyű csalifelkínálás hatékony eszközei
A Fine Feeder ideális tavaszi, finomszerelékes horgászatokhoz
A szakáll nélküli horgok minimális sebet ejtenek, ami segíti, hogy az ehhez hasonló, szép, egészséges pontyok, ilyenek is maradjanak!

Írta és fényképezte: Sipos Gábor

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: