Mi kerüljön a kosárba?!

Mi kerüljön a kosárba?!

A feederhorgászok első és talán leggyakrabban elhangzó kérdése, hogy „Mi kerüljön a kosárba?”. A tanácstalanságot a bőség zavara fokozza. Addig, amíg volt 1-2 fajta feeder kaja (jó néhány évvel ezelőtt), nem kellett ezen sokat gondolkodni! Míg most? Ha nincs a hazai piacon 1000 különböző feeder etetőanyag, akkor egy sem! Már az sem egyértelmű, hogy púderfinomságú vagy nagyobb szemcsézetű, esetleg pelletekkel, magvakkal is dúsított keveréket kell használni. Úgy érzem, éppen itt az ideje, hogy kicsit rendszerezzem az aktuális helyzetet, megpróbálok egyértelmű gyakorlati tanácsokkal szolgálni a sikeres horgászatok érdekében.

Mit kell figyelembe venni a megfelelő keverék kiválasztása során elsőként? Hogy mennyi időn belül érkezik a kapás? 3 kategóriát határoztam meg ehhez.

1. Szupergyors kapások
Ebbe a kategóriába gyakorlatilag a legütemesebb, legintenzívebb horgászatok sorolhatók. Ha a halak egyértelműen előttünk, esetleg az etetésünkön tartózkodnak, és a kapás megérkezik a bedobástól számított 1-10 percen belül, akkor a legfinomabb szemcseméretű, tökéletesen homogén etetőanyagokra van szükség, olyanra, amely szinte kirobban a kosárból. Ezek fejtik ki leggyorsabban a hatásukat, így a leghamarabb hozzásegíthetnek minket a célhalhoz! Ilyenek például a Haldorádó Top Method Feeder és Fluo Energy család finom őrlésű, aprószemcsés változatai. Íme, két bevált receptem.

Magas halliszt-tartalmú, szupergyors hatású method keverék

  • 0,5 csg Top Method Feeder Maximum Green
  • 0,5 csg Top Method Feeder Premium Halibut
  • 100 ml Carp Syrup Green Pepper
 

Nagy tisztaságú, tömény halliszt-tartalommal rendelkező összeállítás szupergyors horgászatokhoz
A Top Method Feeder Maximum Green és Premium Halibut etetőanyagok egyaránt finom szemcsemérettel rendelkeznek
Összekeverve ezeket egy sötétzöld tónusú, egyenletes és extra gyors oldódású keveréket kapunk
Kiválóan harmonizál a Zöld Bors aromával, így az etetőanyag hatékonysága remekül fokozható némi Carp Syrup hozzáadásával

Hallisztes Kék Fúzió keverék nyári vizekre

  • 1 csg Fluo Energy Kék Fúzió
  • 0,5 csg Fluo Energy Fekete Erő
  • 100 ml Carp Syrup Kék Fúzió
  • 50 ml Fluo Flavor Fekete Erő
 

A Kék Fúzió és Fekete Erő kombinációja igazán egyedi és különleges keveréket eredményez
Két teljesen eltérő ízvilágú, összetételű és megjelenésű etetőanyag…
… melyek mégis tökéletesen működnek együtt
Ennél a keveréknél is jól kamatoztatható a folyékony aromák hatása
A bekeverés során keletkező csomók eloszlatása érdekében célszerű rostán áttörni
A gyors ütemű, intenzív horgászatokhoz és a finom szemcsés etetőanyagokhoz igazán eredményes a Haldorádó Method Flat Feeder végszerelék
Intenzíven telepített kis tavakon ritkán haladja meg a várakozási idő a 10 percet. Ilyen helyekre kellenek a finom szemcsés, gyors oldódású keverékek

2. Közepes várakozási időtartam, mérsékelt kapásintenzitás
A következő szint, a közepes várakozási időtartam. Ha a halak aktivitása mérsékeltebb, vagy az adott vízterület halsűrűsége miatt 10-30 percet kell várni a kapásra, jelentősen felértékelődik, hogy az etetőanyagunk tartalmazzon néhány nagyobb szemcseméretű összetevőt is. Ezek lassabban oldódnak és puhulnak fel, ezért hosszabban képesek kifejteni csalogatóhatásukat, amivel a később érkező halak számára is biztosítanak vonzó, darabos falatokat a végszerelékünk körül. Ide sorolható a mikropelletekben bővelkedő Haldorádó Top Method Feeder Brutal Liver kaja és a Micro Method Feed Pellet család tagjai, illetve a jól bevált Pelletes Fekete, Tüzes Ponty és más, hasonló textúrájú etetőanyagok.

Haldorádó Top Method Feeder Brutal Liver
Ez a keverék önmagában külön említést érdemel, mivel egy magas fehérjetartalmú, halliszttel, hús- és vérliszttel, őrölt halibut pellettel, valamint májporral dúsított, karakteres etetőanyag. Az emberi orr számára egyáltalán nem kellemes, de úgy jönnek rá a pontyok, mint darázs a mézre. Ezzel nagyon jól szelektálhatók a zavaró kisebb halak. Csalogatóhatásán kívül különlegessége még ennek a keveréknek, hogy nagyon nehéz szemcsékből áll, 100%-a ott marad a fenéken, ahol a pontyokra számítani lehet. Színe barnás. Változó méretű szemcsékből áll és tartalmaz mikropelleteket is. Önállóan is nagyon hatásos, de kifejezetten ajánlott a Haldorádó Record Carp Stick Mix termékcsalád halas tagjaival keverni.

Nagy pontyok brutál fogós nyári menüje

  • 1 csg Top Method Feeder Brutal Liver
  • 200 g Record Carp Stick Mix Fűszeres Vörös Máj
  • 100 ml Carp Syrup Fűszeres Vörös Máj
 

Stick Mixszel dúsított, nyári nagy pontyos keverék
Mindkét komponense prémium összetételű, erőteljesen fűszeres-májas anyag
Ezek egyvelege tökéletes összhangban van a Fűszeres Vörös Máj Carp Syrup aromával
A nagyméretű száraz szemcsék, mikropelletek könnyedén szívják magukba az értékes vörös folyadékot
A végeredmény egy igazán tartalmas, intenzív aromájú, vöröses-rozsdabarna színű etetőanyag, ami a meleg nyári vizekben a nagy pontyok egyik kedvence!
Ehhez a tartalmas etetőanyaghoz (is) hatékony a Long Cast Method Feeder végszerelék
A töltőszerszám segítségével egészen egyszerű a használata
Tökéletesen felkínált, csábító csalogatóanyag kupac, ami garantáltan nem kerüli el a termetes halak figyelmét!
A nagyobb tavakon, gyakorta hosszabb várakozási idő után köszönt be a hőn áhított nagy hal, ezért nekik olyan csalogatóanyag kell, amely megvárja őket!
Sisa József csapattársam is ennek a keveréknek köszönhette a maconkai 24,9 kg-os rekordponty megfogását!

A modern feederhorgászat elképzelhetetlen pelletek nélkül! A különféle csalik mellett egyre többféle pelletes alapú etetőanyag is forgalomba kerül. Nagyon népszerűek a Haldorádó Fluo Micro Method Feed Pelletek, amelyek a method technika igényeit minden tekintetben kiszolgálják. Rendkívül egyszerű a használatuk, bekeverésükhöz elegendő csupán 1,5 dl vizet ráönteni, majd összerázni a doboz tartalmát. Nedvesen is tökéletesen megőrzik formájukat a pelletszemek, amik remekül tapadnak, így könnyedén kosárba tölthetők. A család összes tagja feltűnő színt és intenzív aromát kapott, így oldódás közben látványos felhőt képeznek a vízben, amellyel a hatásfokuk jelentősen megnő. Kifejezetten ajánlottak apró halaktól hemzsegő tavakon – ahol a finomszemcsés etetőanyagokat néhány percen belül felporszívóznák – továbbá szeles, áramló vizeken, ahol a kosár tartalma nagy terülten terülne szét.

A Fluo Micro Method Feed Pelletek tartalmas, fogós és szelektív etetőanyagok, amelyek hosszabb várakozási idő mellett is aktívak maradnak
Rendkívül egyszerűen használatba vehetők, mindössze 1,5 dl vizet kell a doboz tartamához önteni, összerázni, majd 5 perc után kosárba tölthető
A Long Cast Method Feeder kosárban felkínálva nagyon hatásos

3. Hosszú várakozási időtartam, gyenge kapásintenzitás
Ez a kategória egyértelműen a nagyhalas feederhorgászat jellemzőin alapul. A két legnépszerűbb technika ebben az esetben (is) a bordás, illetve talpólmos method kosaras módszerek, melyekhez olyan tartalmas, magas tápértékű és csalogatóhatású etetőanyagokat kell alkalmazni, amik akár a meghorgászott vízterület legnagyobb halaira is komoly csáberőt gyakorolnak és természetesen ezt a hatást hosszasan képesek fenntartani, mivel ezek a testes, öreg halak általában hosszabb idő alatt találják meg a számukra bejuttatott finom táplálékokat. Konkretizálva mindezt, ha 30-60 percre nyúlik a várakozási idő, akkor a Pellet Pack és Pellet Pack Turbo válnak igazán létjogosulttá, amelyek több különböző méretű és fajtájú pelletek keveréke.

Nyári nagy pontyos pelletkeverék

  • 1 doboz Pellet Pack Fekete Tintahal
  • 1 doboz Pellet Pack Turbo Tüzes Ponty
 

Régóta használom eredményesen ezt a Pellet Pack összeállítást a nyári időszakokban
Változatos szemcseméretű és oldódási idejű, magas tápértékű pelletek egyvelege, amely hosszú időn keresztül biztosít finom falatokat a később érkező halaknak is
A Pellet Pack és Pellet Pack Turbo csomagokban gyárilag található 100-100 ml sűrű aroma, amiket a száraz pelletekre kell önteni
A pelletszemek rövid idő alatt magukba szívják a csábító aromákat
Ehhez az etetőanyaghoz a legjobb választás a 35 grammos Pellet Feeder kosaras végszerelék
A bordák közül egy komoly csalogatóhatású pellethalom bontakozik ki, ami hosszú időn át áramoltatja magából az ízanyagokat
Ezekkel a csalogatóanyagokkal a célunk a legnagyobb halak kiválogatása!

Adalékanyagok a beltartalom növeléséhez
Abban az esetben, ha a környéken nagyon sok az apró termetű, zavaró hal, más szabályok lépnek érvénybe! A mohó kishalak rendszerint percek alatt teljesen eltüntetnek minden etetőanyagot, ami befér a szájukba, ezért fontos, hogy az etetőanyagba kerüljenek olyan összetevők, nagyobb szemcsék, amikkel nem tudnak megbirkózni, így azok megmaradnak a nagyobb testű célhalaknak. Ennek érdekében az etetőanyagot rövid várakozási idő mellett is érdemes darabos falatokkal dúsítani, amihez kiváló alternatívát nyújtanak a Micro Pelletek vagy a különböző főtt magvak.

Legyen szó édes vagy halas etetőanyagról, a különböző Micro Pelletek remek alternatívát nyújtanak etetőanyagunk beltartalmának gyarapításához
Ezek a finom illatú és ízű, színes darabkák vizuális ingerekkel is csábítják a halakat
A nyári időszakban a Tejsavas 4X Magmix jelentősen növelheti az etetőanyag szelektív hatását

Jó kísérletezést és sok sikert kívánok az írásban bemutatott receptek, praktikák hasznosításához!

Írta: Döme Gábor
Fotók: Nagy Gábor, Putz Tamás

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.