Feederhorgászat a Bajnokokkal az EA - Maros Mix Teammel

Feederhorgászat a Bajnokokkal az EA - Maros Mix Teammel

A Maconkai-víztározón megrendezett 2009-es VIII. Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Feederbotos Kupát az EA - Maros Mix Team nyerte meg. A verseny történetében talán legerősebb mezőnyből ennek a csapatnak sikerült egyedül begyűjtenie a két darab szektor első helyezést, ami a dobogó legfelső fokára juttatta őket a tavalyi bajnok Rapala Eurohold Team, valamint a harmadik helyen végző Megrázó Team előtt. Egy horgászatra kísértük el a csapatot, hogy bemutassák, hogyan is horgásztak.

A horgászat helyszínéül - a megszokottól eltérően - ebben az évben nem a Maconkai-víztározót választottuk, hanem azt a vizet, ahol az EA - Maros Mix Team felkészült a VIII. Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Feederbotos Kupára.

Ez a víz a Szeged város „közepén” található Lencsés horgásztó volt. Itt látogattam meg az EA - Maros Mix Teamet. De ha már Teamről van szó, lássuk, kik is alkotják ezt a csapatot!

Erdei Attila

A csapatban a rangidős Erdei Attila, akit azt hiszem, nem kell bemutatnom, hiszen olyan horgászmúlt áll mögötte, ami magáért beszél. Mégis néhány általa megadott „statisztikai” adat:

Életkora:47 év
Mióta horgászik:6 éves kora óta
Kedvenc horgászmódszer:bármi, amivel eredményes
Kedvenc horgászvíz:folyóvizek (Tisza, Maros) és a szegedi Lencsés horgásztó
Rekordhalai:az elve az, hogy nem feltétlenül nagyot, inkább sokat
Amire a legbüszkébb:4 VB bronz, 4 Klub VB bronzérem, kétszeres magyar bajnoki cím

Erdei Attila bő 40 éve kergeti a halakat mindenféle horgászmódszerrel!

Szarka Imre

Imre a feederbotos kupára csapattársa, Attila meghívására látogatott el, és hogy milyen jó döntés volt, a végeredmény igazolta!

Életkora:41 év
Mióta horgászik:5 éves kora óta
Kedvenc horgászmódszer:feeder, rakós
Kedvenc horgászvíz:a szegedi Lencsés horgásztó
Rekordhalai:amur 12 kg, ponty 8,5 kg
Amire a legbüszkébb:ezek után természetesen az, hogy sikerült megnyerniük ezt a csodálatos versenyt

Szarka Imre kedvenc módszere a feederbotos horgászat
A szegedi Lencsés horgásztavon kerestük fel az EA - Maros Mix Teamet

  • Attila, te versenyeztél a sekély részen, elmondanád, hogyan is horgásztál?
  • Két távon terveztem a horgászatot. Egyrészt finom szerelékkel, vékony előkével és viszonylag közel a keszegekre számítva, másrészt egy másik etetésen, 80 méteres távolságban. Ezt a benti távot kizárólag etetőkosárral etettem meg, kiakasztott zsinórral. Ez a második etetés volt az, ami ütemesen adta a halakat. Itt a legfontosabb a pontos etetés, és a még pontosabb horgászat volt. Ez indokolta a kiakasztott szereléket is. Szerencsére a verseny során csak egy halam ment el a kiakasztás miatt, így nyerő volt a nagyhalas technika egy apróhalasnak vélt szektorban.

    Kiakasztott szerelékkel lehet csak megetetni ennyire pontosan a 80 méteres távolságot
    Bevetésre kész a végszerelék

  • Milyen etetőanyag keveréket használtál a versenyen?
  • Az EA Record Speciál és a Maros Mix XXL Light jól bevált keverékét használtam, amit mézes Maros Mix aktivátorral, 6 mm-es extra ponty pellettel, kukoricával, kenderrel és csontival egészítettem ki.

    Az egyszerű, de hatékony etetőanyag keverék alkotóelemei
    Ez a 3 kg kettőjük délelőtti horgászatához kényelmesen elegendő
    Ez kerül a kosárba

  • Ezek után logikus kérdés, hogy mi került nálad a horogra?
  • Bár a halak jó részét 3-4 szem csontival fogtam, az utolsó 45 percben saját, fejlesztés alatt álló pelletemmel az addigiakat még megkoronáztam 3 ponttyal és 2 jobb dévérrel.

    Horogra saját fejlesztésű, még kísérleti fázisban lévő pellet került
    Különleges alakú etetőkosarat használt Attila… részletesebb információk kiderülnek a filmből!
    Pelletek kipróbálás alatt

  • Miért ezen a Szegedi vízen találkozunk most?
  • A felkészülést ezen a tavon végeztük csapattársammal, Imrével. Ennek a tónak a halállománya változatos annyira, hogy többféle technikát ki lehet próbálni, be lehet gyakorolni. Így én kényelmesen horgászhattam 80-90 méterre, míg Imre barátom a partközeli apróhalazást gyakorolhatta be itt. A halak szerencsére partnerek voltak ebben, hiszen a keszegek mellett Imrének is szép számmal akadtak horgára pontyok, míg nekem a sok ponty mellett termetes kárászok is jöttek.

    Hal a horgon

  • Attila, mit gondolsz, mi lehetett a sikeretek titka a maconkai versenyen?
  • A sok-sok összetevő mellett döntő lehetett az, hogy én az apróhalas pályán nagyhalaztam, nagy távolságra, míg Imre a viszonylag nagyhalasnak ítélt szektorban apróhalazott a verseny első ötödétől az utolsó percig. Olyan módszert választottunk, ami a logikának pont ellentmondott.

Jó csapatmunka

Az Attila által használt felszerelés az alábbi táblázatban látható.

BotPerfect Power 3,90 m Extra Heavy Feeder
OrsóSert Orium 60-as
FőzsinórSmart Stone River 0,22 mm süllyedő
ElőkeClimax 0,12 mm fonott
HorogKorum 10-16

Kapásra várva a 35 fokos melegben…
Imre sem tétlenkedett… épp útjára indítja az érzékeny pickerrel a végszereléket

  • Gratulálok Neked is, Imre, a győzelmetekhez. Merész húzás volt egy nagyhalas területen folyamatosan a közeli keszegezést választani…
  • Igen, de szerencsémre sikerült partközelben, kb. 20-25 méterre odaállítanom a keszegeket, így viszonylag gyorsan tudtam szedegetni őket mérettől függetlenül.

Egy keszeg a gátról Maconkán

Én a mély vízen, a gáton horgásztam és a többiekhez hasonlóan a parttól kb. 55-60 méterre kezdtem a versenyt, de egy órányi kapástalanság után megpróbáltam a rövid távra kidolgozott technikánkat a parttól kb. 20 méterre, és mivel sikerült odaállítanom a keszegeket, már nem is próbálkoztam tovább a távdobásos technikával.

Jöttek keszegek, de…
… ki érti, hogy tud egy ekkora keszeg ilyen ramazurit csinálni?

Az etetőanyagom megegyezett az Attila által használttal, annyi különbséggel, hogy én jóval több csontkukacot raktam bele, viszont kevesebb pelletet.

  • Itt most Szegeden azért jóval több ponty is akadt a pici érzékeny pickerbotodra, mint Maconkán.
  • Igen, a rendkívüli meleg ellenére a halak jó étvágyuknál vannak, a sok keszeg és kárász között egyre több a ponty.

Ponty a horgon!
Picker végszerelék

Imre felszerelését az alábbi táblázat tartalmazza!

BotBlack Ice 3,60 m Feeder
Orsó8 csapágyas Jaxon match
FőzsinórSmart Stona River 0,20 mm süllyedő
ElőkeGamakatsu G-Line 0,10 mm
HorogGamakatsu V-Head 1050N 18

Élmény volt ez a horgászat is!
Nagyon jó érzés ott állni!!!

Nézzétek meg az alábbi kisfilmet, amiből még több apró részlet kiderül a csapat horgászatáról!

Írta: Takács Péter

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.