Jókor jó helyen

Jókor jó helyen

Egy közös horgászatot terveztem a családdal a Puszta-tóra, de az időjárás áthúzta a számításunkat. Egész éjjel esett az eső, reggel ébredéskor még mindig. A család otthon maradt, én pedig elindultam, hátha bejön valami. Előző nap lementünk körülnézni és érdeklődni, mik a fejlemények a tó partján. A tó tele volt nyüzsgő emberekkel. A másnapi horgászatot a tó túloldalára terveztem, mivel ott nem horgászott senki, és elég messze van, hogy a túloldalról átdobáljanak. A beszélgetések során kiderült, hogy a kisebb, úgy 1-2 kg közötti pontyok szépen esznek egész nap, elvétve napközben egy-két nagyobb is beesik, de a nagyobb halak este indulnak be. Büdös és halas ízekre jönnek.

Szitáló esőben érkeztem meg, gyorsan kipakoltam a tó partjára és már vittem is át a cuccomat a kiszemelt oldalra. Gyors etetőanyag bekeverés következett: pár perc, és már kész is van az illatos Micro Method Pellet - Zöld Afrika fantázianevű etetőanyag.

Bontatlan állapotban eme remek eledelek egyike

Míg az etetőanyag puhult, addig a többi cuccomat is behoztam. Fölállítottam az ernyőmet, mert az eső egyre jobban esett. Beélesítettem jó öreg botjaimat, és már kezdetét is vette volna a peca… De itt álljunk meg egy pár szóra! Ez a vízterület elég intenzíven horgászott, nem szerettem volna a kisebb pontyokat fogdosni, ezért elhatároztam, hogy két különböző technikát fogok alkalmazni. Meglátjuk majd, melyik lesz a nyerő. Elég sokat olvasgatom a szaklapokat, nézegetem a neten a sok-sok horgász szakíró hihetetlennél hihetetlenebb írásait, de a tömegben azért vannak szakírók a finomszerelékesek és a pontyozók között, akik írásait alapul veszem. Egy általam nagyra tartott pontyspecialista írásait tanulmányoztam a héten, és eldöntöttem, hogy alkalmazni fogom az ott olvasottakat. Mivel a horgászatra csak 6-7 órát szántam, szerettem volna maximálisan kihasználni. A terv az volt, hogy az egyik szereléket a sziget bal oldalára fogom elhelyezni, és csak ott alakítok ki etetést, a másik bottal pedig keresem a halat az előttem lévő vízterületen. Alapozó etetésnek 10 gombóc Junior Carp Halibut & Tonhal, illetve Halibut pelletet szórtam be. Csalinak 1 szem Magyar Betyár Red Tuning került fel.

Az etetett hely
Alapozó kaja
A csali: Magyar Betyár Red Tuning pellet

A kereső bot kosarába Fluo Flavor Zöld Afrika aromával gazdagított Micro Method Pellet Zöld Afrika került, csalinak pedig Top Method Soft Pelletet használtam Choko & Orange ízben.

Nyerő párosítás

Ez a párosítás eléggé intenzív ízfelhőt képez, amihez hasonlót eddigi tapasztalataim alapján nemigen használtam volna, de egy gyors kereső peca alkalmával sikeresen alkalmazható olyan vizeken, ami napközben elég nagy nyomásnak van kitéve, mivel mindenhonnan nagy mennyiségű etetőanyag kerül a vízbe. Bár az eső nem akart szűnni, és a szél is föltámadt, a szerelések vízbe kerültek, így kezdődhetett a peca!

Messze a túlpart

Az első kapás meglepő módon a kereső botra jött. Az erőtlen ráncigálást gyors bevágás követte, és már, jött is kifelé a hal. A part közelében egy kicsit játszadozott, de gyorsan fölfeküdt a vízre. Kis ponty volt, úgy 1-1,5 kg közötti. Gyors szákolás következett volna, de akkor néztem csak, hogy kb. 1 m-rel lejjebb van a víz a partoldalhoz képest. Érdekes lesz itt a szákolás egy nagyobb hallal! Egy gyors fotó a matracon, és már mehetett is vissza a kis ponty.

Az első

Gyors újracsalizás, és már ment is vissza a végszerelék a jónak vélt helyre. A következő kapás nagyon keszeges cincálással indult, alig akartam bevágni, de ült a horog. Gyors kitekerés után fel is feküdt a vízre az előző ponty „súlytestvére” tükrös változatban, mikor a kereső botom nyeletőfékje eszeveszett iramba kezdett. Egy gyors bevágás úgy, hogy a másik bot még a kezemben van. A bevágás ült rendesen, éreztem, ez jobb hal lesz. A partig rendben kijött, de nehezen tudtam megszákolni. Gyorsan pontyzsákba raktam, és le a vízbe, aztán megszákoltam kisebb testvérét is. Ezután jöhettek egy közös fotók!

Icurka-picurka
Ez már szebb volt a maga 3.100 grammjával. Termetéhez képest nagy a szája

Az etetett helyre visszakerült a szerelés, ezúttal Magyar Betyár Hybrid Pellet csalikombinációval, a kereső bot pedig az alap variációval egy olyan helyen landolt, ahol előzőleg pontyfordulások voltak.

Hybrid a horgon

Az eső elállt, de irtózatos sártenger maradt utána.

Így be nem ülök az autóba!

Nem kellett sokat várnom, egy erőteljes húzós kapás állított föl a székemből hirtelen. Első felindulásból bevágtam: megvan, ül a horog! A partig könnyen kijött a hal de elég nehezen adta meg magát, tele volt erővel. Nehéz volt a szákolás a magas part miatt, de végre a matracra fektethettem.

Gyönyörű, hibátlan pikkelyes

Közben az etetett hely szépen adta a kisebb pontyokat, ami alapjában véve nem rossz, de nem ezért jöttem. 10 perc elteltével a kereső botot kitekertem, újracsaliztam, majd egy olyan helyre dobtam, ahol előzőleg pontyfürdéseket láttam. Hamar megérkezett a kapás, ami erőteljes zsinórhúzásba ment át. Gyorsan reagáltam: megvan, ült a bevágás! Éreztem, hogy jó hal, talán ezért jöttem. De nem! Lefordult a horogról! Gyors újracsalizás, és már ment is vissza a szerelék az előző helyre.

Eközben az etetett helyről ismét kikormányoztam egy kisebb pontyot. Kis méretük ellenére nagyon jó formában voltak, öröm volt a fárasztásuk.

Csak egy pillanatra a matracon

Időközben a nap kisütött, de a szél nagyon fölerősödött.

Ragyogó napsütéses idő lett

A kereső pecám időközben „elsült”, a gyors bevágás ült, a hal pedig a partig gyorsan kijött, de a szákolásig sok idő eltelt. A botom elég jól állta a sarat.

Fölötte vagy alatta? Még nem tudom…

Az öreg Shimano Baitrunner még elég precízen adagolta a zsinórt. Nehezen, de sikeresen megszákoltam harmadik nagyobb pontyomat.

Csííz

Most tudatosult csak bennem, lehet, hogy megfelelő csalizási és etetési taktikát alkalmaztam? A kereső horgászattal az átlagnál nagyobb pontyokat fogtam, míg az etetett helyről a kisebb pontyok jöttek csak. Úgy döntöttem, hogy az etetett helyet pihentetem, nem etetek egyelőre rá, és a csalit sem cserélem le. Az újracsalizás után a kereső szerelék egy ismételt pontyfordulásokkal teli helyszínen landolt.

A kereső boton megint erőteljes botgörbítéssel jelentkezett a kapás, amit füstölős zsinórhúzás követett. Bevágás… megvan! Éreztem, ez jobb hal, mint a többi. A partig kijött, de onnan nem tudtam tovább húzni. Nem baj, szép lassan kidolgozza majd a bot az erejét.

A magas partoldal és a helyettem dolgozó bot

Mire egy kis zsinórt föltekertem, a hal a dupláját vette vissza. Nagyon élvezetes volt a fárasztása, erőteljes kirohanásai voltak. Kis idő múlva próbáltam a fárasztást erőltetni, de csak a zsinórt vitte el tőlem. Telefonomra nézve láttam, már több mint 6 perce megy a huzavona: amit elveszek tőle azt duplán veszi vissza. Kezdett gyanús lenni, talán a farokúszójába akadt a horog?

A bot erejéhez képest kicsit durvábbra vettem a fárasztást, az orsó dobját a mutatóujjammal fékeztem lassan, hogy többet erőlködjön a hal. Kilenc percnél jártunk, mire a hal fordul egyet a felszínen. Hála a magasságosnak, nem a farokúszójába akadt a horog! Elég szép példánynak saccoltam első látásra - ezek szerint ma ezért jöttem? Kicsit gyengébbre vettem a fárasztást, amit a hal megérzett és ki is használt. Így nagyon hosszadalmas lett volna, ezért reszkíroztam egyet: ha eddig jól ült a horog és nem akadt ki, akkor reméljük, ezután sem fog. Ezért kicsit erőteljesebben folytattam a fárasztást, aminek eredményeképpen a 12. percnél szép fordulatokat tett a víz tetején.

Gyönyörű látvány volt a csillogó vízben

Úgy saccoltam, 10 kg feletti hal lesz. Reméltem, matracra fektethetem, és megkoronázza a napomat. A merítésnél cselhez kellett folyamodnom, nem tudtam a part közelébe húzni, mindig kitört tőlem jobbra. Rakós száknyelemet hoztam, még jó. Elhúztam a halat a partig, ám ott a szákot megérezve kitört ismét jobbra, hagytam ott egy kicsit a mélyben, majd egy erőteljes fölfelé húzással a felszínig hoztam a halat és a hosszú nyél segítségével sikeresen szákba fordítottam. Megvan!!! Bár ez a szák nem erre lett kitalálva, hogy magas partoldalon emeljük ki a halat, de sikerült! Nyúlt a szák rendesen, mire a matracra raktam a halat. Következhetett a mérlegelés: 11.300 gramm. Szuper! Egy gyors fotó, és már raktam is vissza, éltető elemébe.

Minden újítást megért

Leültem a székembe és elgondolkodtam, ezért megérte eljönni. Telefonomra nézek: 14 óra 20 perc. Még szűk félórát tudnék maradni, de úgy döntök, hogy ez a hal a mai napom méltó befejezése, ezért pakolásba fogok. Az etetett helyről kiveszem a még bent lévő, érintetlen szerelést. Csomagolás és indulás kifelé. Menet közben elgondolkodom és messzemenő következtetések levonása helyett csak elemzem az aznapi, 6 és 1/2 órás horgászat alatt történteket.

Egy intenzíven horgászott vízen alapozó etetést végeztem, kapásonként ráetettem 2-3 kisebb gombócot, fogtam 8 db pontyifjoncot, nagyobb nem jött. Etetőanyagnak egy halas keveréket választottam, csalinak először Red Tuning pelletet, majd kisebb méretű Hybrid pellet kombinációra váltottam. Ezzel szemben a kereső pecával egy általam nem nagyon használt technikát alkalmaztam. Kerestem az előttem lévő vízen a pontyfordulásokat, és ha elég közel volt hozzám, akkor rádobtam. Etetés szempontjából a „kevesebb, néha több”, tartja a kedvenc szakíróm, és a mondás is. Az egy doboz etetőanyagnak csak a felét használtam el, és minden újracsalizásnál a vele azonos fantázianevű FLUO FLAVOR folyadékkal kicsit meglocsoltam, mely egy elég intenzív ízfelhőt képzett a vízoszlopban. Csalinak 1 szem soft pelletet használtam.

Eltelt azóta egy nap, hogy e sorokat írom, és számomra is kicsit hihetetlen az egész, hogy ilyen rövid idő alatt két különböző módszerrel ekkora különbség legyen megtapasztalható. De ne felejtsük el, hogy ehhez kellett egy nagy adag horgászszerencse is, ami így szól: „Jókor voltam jó helyen”, amit ki tudtam használni.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.