Tavaszi csali próba: SpéciPellet vs. Hybrid Method Pellet

Tavaszi csali próba: SpéciPellet vs. Hybrid Method Pellet

Végre! Végre itt a tavasz! Ez a tél rekord hosszúra sikerült, emiatt a horgászszezon kezdetét hétről hétre odébb kellett tolni, az elvonási tünetek pedig egyre erősödtek. Ezen nem tudott segíteni már a léki peca sem… Március végre meghozta a rég várt enyhülést, a kedvező időjárásban egyre-másra jöttek a hírek a tavakról, amik felszabadultak a jégpáncél alól!

Az elsők közt volt az Orosi-tó is. Nem is tétováztam sokáig, rögvest felvettem a kapcsolatot a tógazdával, Hódi Lászlóval, akitől zöld utat kaptunk az áhított horgászatra. Hétfőn reggel 7-kor Gergő barátommal és csapattársammal már a helyszínen voltunk és lelkesen vártuk a kapunyitást. Gyors napijegyváltást követően indultunk is a horgászhelyre, hogy minél előbb bevethessük szerelékeinket.

Jó reggelt, Orosi-tó, megérkeztünk!

Erre a pecára Gergővel mindketten feeder technikával készültünk, ami remek lehetőséget adott arra, hogy végre élesben letesztelhessük a Haldorádó 2017-es újdonságait, közülük is kifejezetten a SpéciPelletekre, illetve a Hybrid Method Pelletekre voltunk kíváncsiak. Etetőanyag gyanánt a Kék Fúzió Micro Method Feed Pelletet használtuk elsősorban, de persze nem hagyhattuk otthon a hideg vizek királyát, az Ördögűzőt és a már jól bevált Vörös Gyümölcs MMF Pelletet sem! Az etetőanyagokat és csalikat a következőképpen osztottuk el: Nekem jutott az Ördögűző Fluo Energy etetőanyag és MMF Pellet, valamint a Vörös Gyümölcs is, Gergőnek pedig az ígéretes újdonság, a Kék Fúzió MMFP, plusz tartaléktervként az Ördögűző Feed Pellet. Csaliból némileg könnyebb volt az elosztás, én a Hybrid Method Pelletek próbálgatására tettem fel a napomat, míg Gergő a SpéciPelletek sorával kísérletezett.

A halak hideg vízi menüje
Egyik kedvenc, sokszor bizonyító összeállításom az Ördögűző MMFP, a Fluo Energy etetőanyag és a hozzájuk tartozó Fluo Flavor aroma

Mivel a víz hőmérséklete még alig volt 6 Celsius-fok, az alapozó etetést elhagytuk, inkább kereső horgászattal próbálkoztunk. Szerencsére ez jó döntésnek bizonyult, és már az első bevetett kosár sem időzött sokáig a vízben! Egy termetes, kiló közeli dévérkeszeg vetette rá magát az édes-gyümölcsös kajára és a finom csalira.

Elsőként a Vörös Gyümölcs pellettel próbálkoztam, amihez egy pici sárga Vörös Démon csalit tettem
Bevetésre kész a csábító method csomag
A 2017-es évem első hala egy jókora dévér
A fején lévő dorozsmák mutatták, hogy már a nászra készül
A kíméletes bánásmód minden halnak kijár

A „jégtörő” dévért követően Gergő barátomnál is eltekerte valami a feeder spiccét, és ez bizony már nem keszeg volt, hanem a hőn áhított ponty! Nem is húzta-vonta sokáig a fárasztást, nehogy leakadjon az év első hala. A hideg vízben 5 perc elegendő volt hozzá, hogy a ponty kifáradjon és megmeríthessem Gergőnek. Elég jó halnak bizonyult a töves, bőven 8 kilogramm felett volt a súlya.

Első halnak bizony nem is rossz, jól indult az év Gergőnek!

A szép ponty után Gergőnél beindult a halfogás, rövid időn belül sorban fogott még 2 db pontyot, amivel már 3-0 lett az eredmény a SpéciPelletek javára.

Gergő hamarosan már a harmadik halnál járt, szép pontyokat tarthatott a kezében

Muszáj volt összeszednem magam, nem adtam fel! A következő frissítésnél teljesen más jellegű csalit tűztem a csalitüskére, konkrétan a Kék Fúzió Hybrid Method Pelletet, abból is a kék színűt. Én magam is meglepődtem azon, hogy ez a módosítás milyen hamar meghozta a hatását! 17 perc elteltével egy elég gyenge kis maszatolós kapásra emeltem rá, bevágás után azonban már világos volt: ponttyal van dolgom! Végre megjött az idei első pontyom! A fárasztás nem tartott sokáig, az 420-as Master Carp Pro botom hamar felőrölte a hal erejét. Amikor már matracon feküdt a ponty és épp meg akartam szabadítani a horogtól, akkor vettem észre, hogy milyen icipici részt fogott a horog. Ez szó szerint csak egy hajszálon múlt. Hiába, na, ezt tudja egy jó akciójú, rugalmas feederbot!

Nem sokon múlott, hogy ezt a pontyot elveszítsem fárasztás közben…
Idei első pontyom, ami kicsivel meghaladta az 5 kg-ot

A következő órákban már nekem is beindult a halfogás, kezdtem lassan feljönni Gergőhöz, azonban Ő sem adta alább ez idő alatt. Folyamatosan váltogatta a csalikat, ami viszont állandó volt, hogy nála Kék Fúzió MMF Pelletre jöttek a halak.

Újabb szép hal(ak)nak örülhetett Gergő, jól alakult a horgászat!

Ennek hatékonyságáról meg akartam győződni magam is, ezért egy dobás erejéig kértem tőle egy marék Kék Fúzió Feed Pelletet. Nálam sem váratott sokat magára az eredmény, 20 perc múltán szép kapásra kellett reagálnom.

A nap egyértelmű favoritjának bizonyult a Kék Fúzió Micro Method Feed Pellet
Ez a method csomag rendszerint halad adott!

Felvéve a kontaktust a hallal, rögtön éreztem, hogy ez nagyobb lesz, mint az előző. Teltek-múltak a fárasztás percei, de csak nem akart kifelé jönni, bevetett minden trükköt, hogy megmeneküljön Guru QM1 szakáll nélküli horgomról, ám szerencsére ez nem sikerült neki. Bizakodva vártam, hogy megpillanthassam halamat, abban reménykedtem, hogy ez egy 10 kg feletti ponty lesz. Amikor végül sikerült felhúznom a vízfelszínhez, megpillantottam egy jókora szürkés, hosszú testet. Ez bizony egy tokhal volt. Habár nem rá számítottam, természetesen nagyon örültem neki.

A kimerült tok a bölcsőben
Szép, méretes hal volt, hát még milyen jó lett volna egy ilyen hosszú pontyot fogni… :-)

A nap további részében sem hagyott alább a halak étvágya. Volt olyan, amikor egyszerre ketten is fárasztottunk.

Gergőnek folyamatosan akcióban voltak feederbotjai…
… de én sem tétlenkedtem!
Újabb szép, tavaszi tőponty
A pontyok mellett termetes dévérek színesítették fogásainkat

Délután 4 óra körül elkezdtünk pakolni, közeledett a horgászat vége. Már csak egy szerelékem volt bedobva, amikor egy erőteljes, húzós kapással jelentkezett a nap utolsó hala. Ez számomra egyben a nap legnagyobb halát is jelentette egy 7 kilogrammot meghaladó ponty személyében.

Soha rosszabb befejezést!
A nap legjobban bevált csalijai

Összegezve a napot azt tudom mondani, hogy az új csalik beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, sőt, ha azt vesszük, hogy a víz még elég hideg, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy kiválóra vizsgáztak. Az eredmény 8-6 lett a SpéciPellet javára úgy, hogy nem számoltuk a szebbnél szebb óriás dévéreket, csak a pontyokat és az 1 db tokomat. A Haldorádó csapatnak újra sikerült igazán fogós csalikat készíteniük, amelyek megállják a helyüket bárhol és bármikor. Ahogy Gergő barátom mondja, „ahol ezekre a csalikra nincs kapás, ott a vízben hal sincs!”…

Viszlát, legközelebb!

Írta és fényképezte: Vladika Sándor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.