Gyerekek horgásszunk együtt 2. pályázat - Sáhó Marcell írása

Gyerekek horgásszunk együtt 2. pályázat - Sáhó Marcell írása

Nagyon sok pályázat érkezett be a Gyerekek horgásszunk együtt pályázat 2. körére. Ezeket az írásokat szépen sorban leközöljük oldalunkon! Azok, akik még így sem kerültek díjazásra, ne csüggedjenek, lesz még újabb pályázati lehetőség számukra. Addig is, horgásszanak sokat, készítsenek sok szép képet, örökítsék meg a gyerekkori horgászélményeket! Következzen tehát Sáhó Marcell írása…

Sáhó Marcell Gábornak hívnak, 11 éves vagyok. Apukámmal élünk együtt Tatabányán. Itt járok általános iskolába, 5. osztályos vagyok. Kézilabdázom és persze nagyon szeretek horgászni is.

Három éve kaptam egy spiccbotot, amivel életem első halát fogtam. Na, nem ám a nagy fehér cápát fogtam ki, ez csak egy 2 cm-es sügér volt. Szerencsétlenségünkre. Mert még ezt sem mertük megfogni. Édesapámmal segítséget kértünk a mellettünk álló, rajtunk nevető bácsitól. Végül ő szabadította ki a horgot a hal szájából. Elszántam magam és nagy bátran mégiscsak én dobtam vissza a tóba.

Miután már jobban megtanultam horgászni, apukám meglepett egy orsós bottal. Sokat néztem horgászműsorokat, hogy megtanuljam a horgászat nagy rejtélyeit.

Legnagyobb horgászsikerem a bakonyszentlászlói felnőtt (!!!) horgászverseny megnyerése volt 2011-ben, barátommal, Móricz Kristóffal együtt. Nem akármilyen körülmények között zajlott a verseny! Éppen apukám barátjánál nyaraltunk, és augusztus 20-ára felnőtt horgászversenyt szerveztek a helyi horgászok. Bennünket, gyerekeket is benevezett apukám barátja, mondván, úgysem fogunk semmit. Először megkértek minket a felnőttek, hogy figyeljünk a botjaikra, mert nekik még dolguk van. Pár perc elteltével azonban kapás volt az egyik boton. Kristóf volt közelebb a bothoz, ezért ő rántott be, én meg kiabáltam, hogy KAPÁÁÁÁÁS!!!

Kristóf a halával küzd

Közben körülnéztem, és láttam, hogy a felnőttek nem érnek rá, pisilnek… A felnőttek ránk bízták a botokat, így aztán mi fáraszthattuk ki a pontyot!

Nagy hal

Fél óra múlva ugyanez történt, csak én rántottam be és fáraszthattam egy tükörpontyot.

A hal nagyon küzdött, de én erősebb voltam :)
Megvan!

Sokat nevettünk a történteken, de harmadszor is ugyanez történt!

Kristóf, Aliz néni (aki segített nekünk, amikor a bácsik nem értek rá) és én a potykával

Így aztán a barátommal megnyertük a versenyt, három darab három kilós ponttyal!

Győztünk!

Nagyon hálásak voltunk a bakonyszentlászlói horgászoknak, amiért engedték, hogy gyerekként részt vegyünk a versenyen.

Eredményhirdetés után

Itt szerettem bele a feederes horgászatba! Apukámmal és a kollégájával szoktam pecázni járni. Igaz, kicsi vagyok, de már pellettel és bojlival is horgászom, már ahol engedélyezett :). Szoktam nézni a PV TV-n a műsorait. Nekem nagyon tetszenek, főleg a kanadai horgászata. Általában Haldorádó Ponty Piros etetőanyagot és szintén Haldorádó Magyar Betyár pelletet használok.

Remélem, tetszett a beszámolóm :)!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.