Balatoni aktualitások II. - Halőrök akcióban

Balatoni aktualitások II. - Halőrök akcióban

Nyári balatoni barangolásunk alkalmával kihasználtuk a lehetőségeinket és az előző részben már bemutatott, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nél Füstös Gáborral készült interjút követően - természetesen minden illetékes beleegyezésével - egy újabb filmet forgattunk, ezúttal a Balaton halászati őreivel. Ma ezt hozzuk el a képernyőitekre!

Ritka alkalom, hogy rövid idő alatt ekkora technikai és emberi feltételekkel megáldott lehetőségeink adódnak, hiszen Takács Peti is állandóan van valahol, és a filmek többi szereplője is ritka, hogy egy hétvégén, sőt egy napon ennyire összehozható! E forgatási napon többszörösen mellénk szegődött a szerencse, hiszen a délelőtti órákban Siófokon Füstös Gáborral készítettünk egy informatív, sokakat felvilágosító filmet, majd rohamtempóban Fonyódon termettünk, ahol már vártak a balatoni halászati őrök vezetőjükkel, Havranek Mihállyal, aki rövid ismertetés után utunkra bocsátott, hogy terepen is láthassuk, mi a munkájuk nap mint nap! (Az már csak hab volt a tortán, hogy e napon este még a H3.3-ról is forgathattunk, hiszen aznap volt az is!)

Céltudatos, határozott, de emberközeli maroknyi csapat
Az ellenőrzés és a rend fenntartása mindannyiunk érdeke

Ha a H3.3 volt a hab a tortán, akkor a marcipánfigura pedig az a megismételhetetlen véletlen, mely a halőrökkel forgatott film elkészítése során ért bennünket! Direkt nem írok szerencsét, hiszen nem szerencse az, ha egy ellenőrzésen szabálytalanságot, ne adj’ isten bűncselekményt fedeznek fel, de abban az értelemben mégiscsak szerencse, hogy ott voltunk, felvettük és most ti is láthatjátok ezeket az akciódús jelenteket! Merem remélni, hogy senki sem próbál megvádolni, hogy a filmben bármi is előre megbeszélt, vagy megrendezett volt, hiszen ez teljes mértékben a száraz valóság, ami körülöttünk, horgászok között történik!

A rendelkezésükre álló technikai háttér még nem tökéletes…
… de igyekeznek a szükséges szint felett tartani azokat

Bizony - saját tapasztalatom szerint, amit ezen a forgatáson szereztem -, sokan feledékenyek vagyunk! A 2012-ben életbe lépett új balatoni horgászrendben egyértelműen le van írva néhány olyan sarkalatos rendelkezés, amit bármelyik laikus - természetesen csak akkor, ha el is olvassa - be tud tartani! Nem azért hozták azokat a szabályokat, hogy megnehezítsék a szórakozásunkat, hanem pontosan azért, hogy megóvják a jóhiszemű horgászokat a rosszarcoktól, és hogy a Balatont is - nyilván a benne élő halakkal együtt - megvédjék a bűnözők kártékony tevékenységeitől, hogy évek, évtizedek múltán is a régiekhez hasonló élményekkel gazdagodva térhessünk haza egy-egy Balatonon eltöltött nyaralás, horgászat után!

Ez a hálóban pusztult el, de nem kellett senkinek
Itt bizony halat pucoltak!

Jellemző és visszatérő hiba például a fogási napló helytelen vagy hiányos vezetése. Egy naptári oldalon elkövetett karikázás, ikszelés például nem ördöngösség és nem feledhető, ha odafigyelünk a leírt rendelkezésekre. Jellemző még, hogy a nemes halak fogását nem precízen dokumentálják. Óra, perc, súly, a fogás helye… ugye, nem túl bonyolult, és ha beírjuk, teljes lehet az öröm, szabályosak voltunk és a zsákmány is megvan, akár - értelemszerűen a kvóták betartásával - konyhára is vihetjük, büszkélkedhetünk az eredményeinkkel!

Figyeljünk hát oda, ne legyenek kellemetlen emlékeink egy ellenőrzésen kiderülő szabálytalanság miatt!

Láttam, tapasztaltam, hogy a halőreink, akikkel egész délután és este együtt „járőröztünk”, végtelenül higgadtan és emberközeli stílusban álltak a rendellenességekhez, ugyanakkor dicsérték a pontosságot és értékelték a szabályok betartóit!

A hálókereső macska
Rabsicháló fogás élőben

Summázva a forgatási napot, véleményem szerint többségében szabálykövetőek vagyunk. A nagy többségnél, kb. 80%-ban minden rendben volt. Volt egy észrevehető, de nem nagy embercsoport, akik a fogási napló kitöltésével még hadilábon állnak (vagy csak lusták, figyelmetlenek). Volt olyan, akiről látni lehetett, hogy tudatosan próbált ügyeskedni, de végül a jöttünk láttán „jó útra tért”, de - ahogy az majd kiderül a most következő filmből - sajnos akadt olyan is, akiről erősen vélelmezhető volt, hogy rossz, bűnös ösvényen tapossa a balatoni halszerzést.

Nézzétek meg a filmet, melyben akciók, életképek vannak rólunk, horgászokról!

Mert horgászni csak szabályosan jó!

A szabályok betartása érdekünk…
… hogy sokáig horgászhassunk gondtalanul és örömökkel gazdagodva kedvenc vizeinken!

Szerző, fotók: Jeszy
Videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.