Elment az Öreg

Elment az Öreg

Bekopogtatott a tél.Tegnap esőt küldött hírnöknek, viharos széllel kidoboltatva közeledtét. De a szélnek senki sem hitt, ezért ma reggel - bizonyságul - hidegen-borongós, szürke pirkadatot állított elénk. Gondolta, majd ezzel hitetlenkedő kedvünket szegi; ám aki tehette, kinevette.Ma reggel azonban sokunk lelkébe beköltözött a tél. A hír hideg szorítással facsarta meg szívünket, oly fájdalommal és keserűséggel, mely csak a legnagyobb veszteségek napján tud ránk szakadni.„Elment az Öreg…”, mondta Gabi a telefonba, és a könnyek között már se válaszolni, se kérdezni nem maradt erőm.

… Szolnokon találkoztunk először, éppen húsz éve, az országos egyéni bajnokságon. Újoncként „se kutyám, se macskám” nem volt, kissé félszegen húzódtam meg a vacsoraasztal legvégén, véletlenül éppen az Öreg mellett. Hamarosan szóba elegyedtünk, és néhány perc múlva már a közös horgászatot tervezgettük Kalocsán, ahova a következő hét végén kellett bevonulnom katonának. Szinte hihetetlen, de a bevonulást követő harmadik napon látogatóim érkeztek: az ajtóban - sosem felejtem - Jani bácsi állt, mellette Gabi, kezükben a friss, még gőzölgő rántott hallal, rácos ponttyal, és mosolyogtak…

… Az igazi horgászbarátságok bizony a vízparton köttetnek, és ott is mélyülnek el. Jani bácsival azonban könnyű volt barátkozni; segítőkészségét mindenek fölé helyezte, tudását oly természetességgel adta át, ahogy csak a legnagyobb tanárok képesek. Mondanom sem kellene talán, de horgászéletem legszebb napjai voltak, amikor a Colmic csapattal „egy családként” ültük körül az asztalt, hallgatva Jani bácsi javaslatait és taktikai utasításait. Imádta a Dunát, az ordasi rész volt második otthona, de hasonló szeretettel látogatta a Vajas partját is, ahol idén, már betegen majd kilenc kilós pontyot fogott rakóssal…

Jacopo Falsinivel

… Tavaly tavasszal derült ki, hogy baj van. Ő azonban fityiszt mutatott a kórságnak, mert komoly tervei voltak. Szeretett volna országos bajnok lenni a veteránok között, és kijutva a világbajnokságra, a legfényesebben csillogó érmet nyakba akasztani. Nos, a hazai bajnokság elsőre nem jött össze, de nagybetegen az idei igen, majd a világbajnokságon „csak” bronzot szerzett. Benyó János, a másik nagy öreg mondta erre: „… Jani erőn felül küzdött a második fordulóban az elemekkel. De legfőképpen saját magával; tudtam, nehezen viseli erőtlenségét, ám az a küzdeni tudás és akarat, amivel áthorgászta a három órát abban a viharos szélben, példamutató mindannyiunk számára. Azt a bronzot bizony neki köszönhetjük…”

Angliában egy dévérrel
Egy horgászélet megkoronázása, Anglia

Tanári képességei, gyerekek iránti türelme Jánost kiemelte a mezőnyből. Emlékezetes marad sokunk számára, amikor utolsó velencei versenyén a legkisebb Nagy Attila meglátogatta. Ez a történet tankönyvekbe kívánkozik. Attika nem az a visszahúzódó típusú gyerek, néhány perc alatt leosztotta az Öreget is, ezért többen ki akarták parancsolni az elzárt területről, ám ő nem engedte. Elfogadta a kissrác tanácsait (Öreg, tűzzél mellé egy pinkit is…, két gombócot lőj az úszóhoz, ne egyet…, na, látod, milyen szép halat fogtál…, Öreg, király vagy!...) és rövidesen a legnagyobb egyetértésben pecáztak együtt. Attika úgy megkedvelte Jani bácsit, hogy a legközelebbi versenyen találkozva már messziről üdvözölte…

A legkisebb Nagy Attilával, Velencén

Amikor utoljára Kalocsán voltunk, halászlét főztem, balatoni pontyból. Ott álltunk a bogrács körül, majd az Öreg térült-fordult, és hamarosan egy rakós bottal a kezében tért vissza. Ezt a botot használta legszívesebben a dunai horgászatai során. Aztán a nagy szemekkel csodálkozó fiam kezébe nyomta:

„Szilárd, használd tovább ezt a pecát jó erővel, és legalább annyi halat kívánok hozzá a Balatonon, amennyit én fogtam vele a Dunán… Jó kis bot, na, gyere, rakjuk össze, kapsz hozzá még egy csúcstagot is, és nézd, milyen jól be van gumizva…”

Jánosnak akkora szíve volt, amibe a fél világ belefért. A világ rendesebbik felét ott is hordta, egészen a mai napig…

Nagy öregek egymás között

Utoljára Töröcskén találkoztunk, az édesapám emlékére megrendezett horgászversenyen, ahova elkísérte az egész veterán csapat. Elképesztő volt az öregeket figyelni, ahogy a verseny után az asztalnál beszélgettek. Mint valami ifjú versenyzők, úgy vitatták meg az eseményeket, majd tervezgették a jövő évi világbajnokságot. Szívszorító, felemelő pillanatok voltak, mert Jánoson nagyon látszott már, hogy odabent szervezete komoly küzdelmet vív a betegséggel…

És a sors közbeszólt, mégpedig durván és kíméletlenül. Két hete váltottam vele utoljára szót. A kórházban volt ekkor, állapota kissé javult, hamarosan jöhetett haza.

„Jani bácsi, szedd már össze magad, mert a jövő hétvégén megyünk, és tudod, menyhalazni is kellene Ordason, meg pontyozni a Vajason, meg halászlét főzni…”

„Hát, Vilikém, egyelőre nem tervezek ilyeneket, de csak gyertek, majd mentek horgászni a Gabival, én meg annyira összeszedem talán magam, hogy a halászléfőzést rám bízhatjátok…”

Velencén
Vendégségben a Balatonon

Ma pedig már tudom: Gabival mehetünk ugyan horgászni, de János már nem főz nekünk többé halászlét. Nem mesél többet a jó öreg Dunájáról, a vajasi pontyokról, a szelidi süllőkről, a velencei keszegekről. Nem mosolyog többé ránk azokkal a meleg, barna szemeivel.

63 év, példamutató életpálya. Fényképek, néhány általa készített úszó, egy bontatlan etetőanyag, melyet még Ő kevert számomra, és a tapasztalatai, melyeket átadott. Képtelen vagyok elhinni, hogy ezentúl csak így találkozhatom vele. De amíg tehetem itt az árnyékvilágban, emlékét mindig magammal viszem a vízpartra. Hiányozni fogsz, Jani bácsi…

Isten Veled!

Isten veled, Jani bácsi!

Írta: Szári Zsolt

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: