Megint Balaton – VI. NBBH

Megint Balaton – VI. NBBH

Horgász pályafutásom hajnalán, amikor a Hármas-Körösön bolóztam, nem gondoltam volna, hogy valaha bojlis versenyt fogok szervezni. Arra meg végképp nem, hogy mindezt a Balatonon…

Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy nagy utat tettünk meg az első versenyek óta. Néhány csapattal indult a Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) története, és már a második évben 25-re bővült a nevezők köre. Ekkor még dobálva lehetett csak a Balatonon horgászni.

Dobálós módszerrel is lehetünk eredményesek

Ezt követően készült el a balatoni behúzós bojlis szabályzat, aminek megalkotásában én is részt vehettem, és több változtatás a javaslatomra került bele. Erre mai napig büszke vagyok.
A III. NBBH-nak már 50 csapattal vágtunk neki, ami már behúzós volt, így a bojlis társadalom egyre nagyobb táborát mozgatta meg. Sokkal több és sokkal több nagytestű hal bolygatta a kedélyeket.

A III. NBBH legnagyobb hala már közelített a 20 kg-os álomhoz

Minden év arról szólt, hogy valamit változtassunk, újítsunk. Eszeljünk ki valamit, amitől a verseny kiszámíthatatlanabb, egyúttal kiegyenlítettebb lesz. Erről szólt az 5 legnagyobb halas rendszer vagy az észak dél elleni szabály. Erről szólt az is, hogy tegyük át őszre a versenyt.
Persze az innovációnak, az úttörő szerepnek mindig is megvoltak a kockázatai. Így, utólag kijelenhető, hogy minden eddigi változtatás maximálisan igazolta létjogosultságát. Igazolta egyrészt a fogásokban, másrészt a verseny utolsó percig tartó kiszámíthatatlanságában, továbbá abban is, hogy sok újítást mások is átvettek, átvesznek.

Minden Balatonból fogott ponty óriási öröm – főleg, ha alig lehet felemelni

Tavaly aztán megint szűz területre léptünk azzal, hogy nem szabtunk határt a behúzás távolságának. Tettük ezt megint csak azért, hogy kiegyenlítettebb legyen a verseny. Soha nem látott méretű és mennyiségű ponty került terítékre, alapvetően leírt, lesajnált helyszíneken.

Volt dolga a stábnak 2017-ben is. Éppen a versenytörténet legnagyobb halát dokumentálják: 23,4 kg

Persze még messze az út vége.
2018. szeptember 28-án reményeink szerint egy olyan verseny veszi kezdetét, ahol még jobban közelítünk az egyenlő esélyekhez. Új helyeket vonunk be, kikerülnek olyan pályák, ahol sem ősszel, sem tavasszal, sem dobálva, sem 600 m-ig behúzva nem lehetett eredményt elérni.
15.000.000 Ft értékben osztunk ki díjakat. Jutalmazzuk többek között az 5 legnagyobb halat, honoráljuk az összfogást és egy összetett győztest is hirdetünk. Külön meglepjük a napi legnagyobb halat fogót, az első 20+-ost és az első 10+-ost is.

Eddig sohasem látott nyereményözön vár a versenyzőkre, 15.000.0000 Ft értékben

Akiknek ez mind nem lenne elég, azoknak örömmel jelenthetem, hogy 2018. június 2-án kezdetét veszi az I. ICM a Tisza-tavon.

Ilyen és ehhez hasonló gyönyörűségek várják az első Tisza-tavon megrendezett bojlis verseny részvevőit

Találkozzunk a Haldorádó Pontyhorgász Napokon!

Az előadáson részvevők között ajándékokat sorsolunk ki

Mindenkit sok szeretettel várunk versenyeinken!

http://www.balatonibojlisverseny.hu/index.html

https://www.facebook.com/nemzetkozibalatoni.horgaszverseny/

http://icmtiszato.hu/

https://www.facebook.com/International-Carp-Marathon-Tisza-t%C3%B3-341094386366418/?pnref=story

„Nem mi választjuk a horgászatot, a horgászat választ minket”

Szamosi Attila, főszervező

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.