Ne lehessen halászni az ívási időszakban!

Ne lehessen halászni az ívási időszakban!

Egy szinte mindennaposnak tűnő kérdésről beszélünk. Kell egyáltalán nekünk a halászat? Igazából a horgászoknak sem probléma a halászat, de nem ebben a formában. Jelenleg olyan tevékenységek is engedélyezettek, amelyek bizony bicskanyitogatóak a horgászok számára. Ezért mi is támogatjuk az ügyet, hogy az Országgyűlés elé kerüljön egy halászatot szabályozó rendelkezés.

Miről is van szó? Előre leszögezzük, nem a halászok vagy a halászat ellen szeretnénk szólni, ez sokkal inkább közös érdek (bár a rosszban sántikáló halász ezt nem így érzi, és ennek hangot is ad). Jelenleg az élővizeink nagy részén szabályozás nélküli halászat folyik, kósza hírek terjengnek az új halászati törvényről - nevezzük bárhogyan is -, de a halászat az új törvény szerint is engedélyezett lesz.

Mi igazából nem azt szeretnénk, hogy ne lehessen halászni, csak a halak szaporodási időszakában tilos legyen mindenféle halásztevékenység. Jelenleg a horgászat szabályozva van ebből a szempontból, a horgász ráadásul tud szelektálni is, a háló viszont kevésbé.

A felhívás a következő: Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés napirendjére tűzze a halászatról szóló és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény megvitatását az általános (március 1. napjától június 1.napjáig tartó) halászati tilalmi időszak bevezetése végett?

Sajnos a halász lobbi már ebbe is belekötött, jobban mondva próbálja eltéríteni a horgászokat az aláírásgyűjtő ív aláírásától. Mondván, rendben, de a halászatba a horgászat is beletartozik! A horgászokra jelenleg mindenki által ismert szabályozás vonatkozik - tehát eleve külön kezelik -, a halászatra szintén más - homályos, kevesek által ismert - szabályozás vonatkozik.

Ahhoz hogy az ügy az Országgyűlés elé kerüljön, legalább 50 ezer érvényes aláírásnak kell összegyűlnie. A regisztrált 300 ezer horgászt alapul véve, ha minden hatodik horgász aláírja az aláírásgyűjtő ívet, akkor az elegendő lenne.

Amennyiben egyetért azzal, hogy az Országgyűlés elé kerüljön a beadvány, mindenképpen írja alá! Természetesen az lenne a legjobb, ha mind a 300 ezer horgász aláírná a beadványt, mert akkor látnák, hogy a horgászok össze tudnak fogni, és mekkora tömeget mozgatnak meg valójában. Sőt! Nem kell horgásznak lenni ahhoz, hogy valaki egyetértsen a beadvánnyal és aláírja azt.

Biztosan megtalálja az aláírásgyűjtő íveket az Energofish Partnerboltokban, ahová kijutattuk a szükséges dokumentumokat. Köszönjük, hogy támogatja a közös ügyet!

A végén még megjegyezzük, hogy nem a mi ötletünk volt a kezdeményezés, mi csak melléállunk, mert úgy gondoljuk, ez a horgászok érdekeit szolgálja, és talán most végre tudunk tenni a közös érdekért mi is!!!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.