VI. Balatoni Horgász Konferencia

VI. Balatoni Horgász Konferencia

November 14-én Gyenesdiás adott otthont a VI. Balatoni Horgász Konferenciának, ahol számos érdekességet közöltek a meghívott vendégek részére hazánk legnagyobb tavának működésével és fejlődésével kapcsolatosan a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. képviselői.

Az eseményt Szári Zsolt vezérigazgató nyitotta meg és tartott egy tartalmas előadást a cég működéséről, honnan indult és milyen irányba tart. Nagyon komoly előrelépést jelent, hogy nagymértékben sikerült növelni a rendelkezésre álló termelői területeket, ez stratégiai fontossággal bír a hal utánpótlás megtermelése során.

A konferenciát Szári Zsolt vezérigazgató nyitotta meg
Részletes beszámolót tartott a cég stratégiai céljairól

A következő fontos előadás, amely minden horgászt érint, Törpeharcsa a Balatonban címmel hangzott el Dr. Czeglédi István előadásában. Számos helyen próbáltak törpeharcsa halászatot végezni, amelynek eredménye (szerencsére) elenyésző mennyiségű törpeharcsát jelentett. A tapasztalatok azt mutatják, hogy évtizedek óta jelen van a Balatonban, de minden bizonnyal nem érzi magát annyira jól, hogy látványos túlszaporodásnak nyoma lenne. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint a Balatonba befolyó vizek hozzák e nemkívánatos hal utánpótlását, amelyet szinte lehetetlen ilyen szinten szűrni, hogy ez elkerülhető legyen.

A rendezvénynek Gyenesdiás települése adott otthont

 

A MOHOSZ képviseletében Újhelyi Gábor mutatta be az épülő HORINFO rendszert, amely a jövőben sok felesleges papírmunkától fogja megkímélni a horgászegyesületeket, illetve a horgászoknak is sokkal egyszerűbb lesz a napijegyvásárlás, amelyet néhány kattintással el lehet majd végezni. Ez a rendszer fogja biztosítani a 2020-as évben a balatoni jegyek online megváltását is, és az így kiváltott napijegyeket nem kötelező kinyomtatni, elegendő a horgászat megkezdése előtt legalább fél órával kiváltani. A bemutató alapján egy nagyon sokrétű rendszert épít a szövetség, mely minden évben újabb és újabb opcióval fog bővülni a még szélesebb használhatóság érdekében.

Brutális fogásokról ad tanúbizonyságot az alábbi képmontázs is az elmúlt évből

Számomra a legfontosabb előadást Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője tartotta, aki nagyon precíz és pontos adatokkal készült a konferenciára. Az eladott jegyek számát tekintve, bár lassult az elmúlt évben, de folyamatos a növekedés, a 2019-es évet 92.000 db fölé várják valamelyest, ami úgy gondolom, nem kicsi szám, és ezért elhatározta a cég, hogy megpróbálja bővíteni a horgászhelyek számát. Ennek alapköve, hogy a Balaton-parti önkormányzatokkal megegyezve a legtöbb strand területén fürdőzési szezonban is engedélyezhető legyen a horgászat napnyugtát követően.

A horgászjegyek eladásának növekedése az elmúlt években

A horgászjegyek árát a cég 2011 óta nem módosította, így elmondhatjuk, hogy talán a Balatonon voltak a legolcsóbbak az engedélyek az egész országban, ha összehasonlítjuk más nagy természetes vizeink területi jegyeivel és azt is észben tartjuk, hogyan alakul az elvihető halmennyiség aránya a Balatonhoz képest (pl. a Deseda, a Velencei-tó, a Ráckevei-Duna, vagy a Tisza-tó). Emellett a másik oldalról nézve drasztikusan megnőttek a kiadások ez idő alatt, elég csak a halőrzésre gondolni, amelynek költsége 47%-kal növekedett, míg a személyi jellegű kifizetések költsége 81%-kal emelkedett időközben. Ezen adatokat figyelembe véve nem volt kérdés a vezetőség felől, hogy eljött az ideje a horgászjegy árak emelésének, amely – valljuk be! – nem lett valami túl magas az átlagosan 19%-os növeléssel sem.

A társaság kiadásai drasztikusan növekedtek az utóbbi időben
Balatoni horgászjegy árak a 2020-as évben

A fenti ábrán látható, hogy a zölddel jelölt ifjúsági, gyermek és turista jegyek árain nem változtattak azért, hogy a fiatal korosztályoknak és a kezdő vendéghorgászoknak minél könnyebben elérhető legyen a horgászat mint kikapcsolódás. A behúzós éves területi jegy csekély eladott darabszáma és a vele kapcsolatos sorozatos félreértések miatt megszűnik 2020-tól. További tervezett változás, hogy a korábban „65 év feletti” jegyek helyett 2020-tól „70 év feletti” jegyek lesznek csak elérhetőek. Ennek oka a MOHOSZ által országosan bevezetendő HORINFO jegyértékesítő rendszer használatára való áttérés, amely egységesen 70 év felett biztosít kedvezményt mind az állami jegyeket, mind a területi jegyeket illetően.

És a végére néhány fontos információ Nagy Gábortól a telepítésekkel kapcsolatosan:
„Korábban írtunk róla, hogy visszatérnek Társaságunk kezelésébe olyan tógazdaságok, amelyek jogelődünkhöz, a Balatoni Halászati Zrt.-hez tartoztak. E tóegységek korszerűsítésére is fordítanunk kell, de ezeket a költségeket a jövőbe való befektetésként kell értelmezni, hiszen az új tófelületekkel kiegészülve minden telepítendő fajunk esetében önellátóak lehetünk, így a süllő telepítési nehézségei is megoldódhatnak, sőt terveink szerint a telepítési kötelezettségeken is emelhetünk néhány éven belül. A süllő esetében ma még nem tudjuk a teljes kötelezettségünket magunk megtermelni, ki vagyunk szolgáltatva a közbeszerzés és a piaci viszonyok okozta nehézségeknek.
Akik a honlapunkat rendszeresen követik, azok tisztában vannak vele, hogy Társaságunk éves pontytelepítési kötelezettsége 300 tonna a két- és háromnyaras korosztályból. Ezt a számot a gazdálkodásunk eredményének függvényében rendszeresen felülmúljuk, 2018-ban például 65 tonna pluszt engedtünk a Balatonba. Már jövőre is igyekszünk tovább növelni ezt a számot, 2021-től pedig az akkorra termelésbe kerülő új tógazdaságoknak és a mostani jegyáremelésnek köszönhetően tervezhetjük, hogy 400 tonna pontyot fogunk tudni a Balatonba telepíteni.”

Az utolsó előadást Havranek Mihály, a Társaság horgászati igazgatója tartotta a balatoni halőrzés munkáját és eredményességét mutatta be részletesen a számok tükrében. Sikerült az elmúlt hónapokban egy olyan fiatalos, motivált csapatot összeállítani, akik magukénak érzik a Balatont, és ez az elvégzett munkában is jól látszódik. Érdekes, hogy a legtöbb szabálysértés oka a három bottal történő horgászat volt.

Az eseményen részt vett a  Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Hegedűs Gábor is

Összességében elmondhatom, hogy horgászként nagyon példaértékűnek tartom azt a precíz, sokrétű munkát, amelyet a balatoni vezetés végez. Nagyon jó lenne hasonló szintű összefogás és munkavégzés több hazai vizünkön, akár szeretett Dunánkon is!

Írta: Haskó Tamás
Forrás: Balatonihal

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.