A 2019. év horgásza 2. rész – Bemutatjuk az „egyéb hal kategória” győztesét!

A 2019. év horgásza 2. rész – Bemutatjuk az „egyéb hal kategória” győztesét!

A 2019. év horgásza „egyéb hal kategóriában” az első helyet ezúttal egy termetes compó nyerte, mely a tavalyi menyhal után megszakítja a ragadozós vonalat. Ezt a halat feederbottal és kukorica csalival sikerült megfognia Zólyomi Viktor horgásztársunknak. Ismerjétek meg Viktort és a győztes doktorhal fogásának részleteit az alábbi írásban!

Mióta horgászol? Ki fertőzött meg a horgászat szeretetével?
Gyermekkoromtól horgászom, kb. 6-7 éves korom óta, 1995-ben léptem be a Ráckevei Horgász Egyesületbe, és ettől kezdve folyamatosan tagja vagyok. Anyai nagyapám tett a horgászat iránti függővé. Sokat vitt magával horgászni a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág ráckevei szakaszára, majd később, mikor nagyobb lettem, én kísértem őt, miután egy betegség miatt elveszítette alsó végtagjait. Ő tanított meg csukott szemmel horgot kötni, megalapozta a horgászat iránti szeretetet. Emlékszem, még az ólmokat is magunknak öntöttük. Miután ő elment közülünk, a magam horgász útját kezdetem járni.

Hol laksz? Mivel foglalkozol?
Makádon lakom immáron 18 éve, Csepel-sziget legdélibb, utolsó településén. Előtte Ráckevén éltem, így a vízpart mindig adott volt. Szerencsésnek tudhatom magamat, mert a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág egyik legjobb szakaszához, a Makádi ezüstparthoz közel lakhatom, ráadásul a legnagyobb folyóvizünk, a Duna is közel van. Jelenleg Dunaharasztiban, a Coca Colában dolgozom kiemelt vagyonvédelmi ellenőrként. Szeretek itt dolgozni és szeretem, amit csinálok. Jelenlegi munkám előtt sikeres halászati őri és rendészeti vizsga elvégzését követően voltam a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség, majd a HOFESZ-HVDSZ „közép-dunai” hivatásos halászati őre összesen 2 évig. Sajnos csak ilyen kevés ideig. Gondoltam, a hobbim lehet a munkám, és jobban tudok így vigyázni a halakra, illetve az élővilágukra, de sajnos anyagi és egyéb okok miatt úgy döntöttem, váltanom kell, mert családalapítás előtt álltam.

Halászatőri csónakból, mikor még itt dolgoztam…
Makádon ilyen szép ráckevei pikkelyes pontyok is laknak

Melyek a kedvenc horgászmódszereid?
Kedvenc horgász módszerem a feeder technika, ezt Ács Bálint barátom szerettette meg velem, és a Haldorádón keresztül közösen, nagy sikerekkel fejlesztjük magunkat és egymást. A mai napig sokat tanulunk tőletek! A feeder módszeren belül a method technika a favoritom, de mellette az évszakokhoz és halak igényeihez mérten változtatom a felszereléseket, valamint a módszereket. Ősszel-tavasszal többet pergetek, spiccbotozok, mártogatok, nyári éjszakákon bojlis módszerrel is horgászom.

A method feeder technika a kedvencem. A 2019. év első hala…
Éjszakai horgászatokhoz a bojlis botokat készítem elő
Bálint barátom, aki megszerettette a feeder horgászatot kb. 10-évvel ezelőtt

Melyek a kedvenc horgászhelyeid?
Természetes vizeket kedvelem, azon belül is a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág makádi szakasza a kedvenc területem, valamint az élő Duna makádi kövezéseire és azok környékeire is kijárok horgászni. (Itt még, lenne mit tanulnom.) Ritkábban horgásztavakat is megkeresek, de az elenyésző, tavaly nem is voltam.

A makádi ezüstparton
A Duna élő vize, itt épen Lórévnél

Milyen nagy fogásokkal dicsekedhetsz?
Az első nagyobb halam egy 16,6 kg-os amur volt, amivel már voltam nevezett nálatok az év legszebb fogására 2013-ban, valamint egy 17,1 kg-os pontyra is büszke vagyok, amit szintén jelöltetek 2017-ben. Mind a kettő az RSD-ből jött, illetve ezeken kívül több 10+-os amurt, pontyot fogtam még innen. Igazából nem vagyok telhetetlen, mert ezeken a természetes vizeken minden megfogott halra ajándékként tekintek. Ugyanúgy tudok örülni egy dévérkeszegnek, mint egy pontynak.

17,1 kg-os tőponty az RSD-ből, 2017-ben vele indulhattam a szavazáson
2013-ban fogott 16,6 kg-os amurom, melyet szintén az év legszebb fogásai közé választottatok akkor
Pergetett harcsa…
… és süllő

Meglepődtél, amikor a 2019-as év jelöltek között láttad magad?
Igen, nagyon, főleg amiatt, hogy mindkét kategóriában nevezett voltam (a nemes hal kategóriában is egy szép balinnal). Az volt eddigi legnagyobb balinom, amit fogtam és élőben láttam, kisfiammal sikerült horogra csalni egy őszi dunai pergetés során. Ács Bálint barátom csak mint fotós és kísérő volt jelen. A compót még késő tavasszal fogtam egy rövid feederes horgászat során.

Idén ez a balin is bekerült a nemes halak kategóriába, Bence fiam itt 92 cm magas

Büszke vagy rá, hogy a legtöbb szavazatot kapva nyerted e megtisztelő címet?
Természetesen igen, de inkább a compómra vagyok büszke és neki vagyok hálás azért, hogy néhány fotó erejéig magamhoz vehettem, no meg, hogy örömet szerzett küzdelmével és nektek is dicsekedhettem vele.

A győztes compó

Esetleg vannak-e még a tarsolyodban a nem hétköznapi fogásról egyéb felvételek, információk, amelyeket megosztanál velünk?
A doki hihetetlenül jól küzdött. Kimondottan nagytestű pontyra, amurra horgásztam, csali összeállításom is ehhez igazodott (fűzött kukorica). Kapásból és vehemens kirohanásaiból is azt gondoltam, hogy egy amur lesz, de mikor megláttam, ki a jelentkező, hihetetlen öröm öntött el, ekkora compót még soha nem fogtam! Mivel az RSD-n nem kifogható faj, a legnagyobb körültekintéssel bántam vele és gyorsan visszaengedtem.

Ezzel a farokúszóval, lehet lapátolni a vizet!

Mit jelent számodra a horgászat?
A horgászat számomra a természettel való összeolvadást, kikapcsolódást jelenti. Úgy érzem, ilyenkor nagyapám is velem van, a halakra pedig nemes ellenfélként tekintek, fogásaim 95%-át visszaengedem. Habár most már kevesebb időm jut a horgászatra, amit annyira nem bánok, mivel van egy 3 éves kisfiam, Bence és 1 éves ikergyermekeim, Zsófi és Botond. Már rajta vagyok a horgászat szeretetének átadásában.

Gyermekeim: Bence, Botond és Zsófi. Sosem lehet elég korán kezdeni!

Ha rajtad múlna, mit tennél azért, hogy az új, felnövekvő horgásznemzedék is olyan mentalitású legyen, mint te?
Igazából ez a szülőkön múlik szerintem, amilyen a szülő, olyan a gyerek is. Én próbálok példamutatóan, szabályokat betartva horgászni, akinek tudok – legyen az idős vagy fiatal – segítek a vízparton. Sajnos a rohanó világban egyre kevesebb idő jut a családoknak egymásra, közös, vízparton töltött órákra. De bízom benne, hogy a Haldorádó Team csapatát követve és nézve minél többen kedvet kapnak a horgászathoz és a kapcsolódó tudást példamutatóan adják tovább.

Bálint barátomnak már profin segít az etetésben Bence
Már gyakorlunk is sokat…

Mit „üzensz" a horgászoknak?
Mindenkinek fogásokban gazdag új évet kívánok! Köszönöm a compó nevében is a szavazóknak, hogy rá szavaztak. Bízom benne, minél többen nemes ellenfélként tekintenek a halakra, és nem a zsákmányszerzés lesz az elsődleges. Ami talán a legfontosabb, óvjuk a környezetünket, élővizeinket, hogy gyermekeinknek is át tudjuk adni a horgászat élményeit!

Nálam a keszegfélék is megérdemlik a kíméletességet, ezért nem a szájukban a horoggal emeljem ki a vízből őket

Haldorádó Team

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: