Az oldal működéséről - folyamatosan frissített ismertető

Az oldal működéséről - folyamatosan frissített ismertető

Ahogyan azt mindenki megtapasztalhatja, az oldal - az igényeknek megfelelően - folyamatosan bővül. Szerencsére látogatóink és regisztrált felhasználóink száma is egyre nő, amit munkánk elismeréseként értékelünk. Az új felhasználók számára az oldal sokoldalúsága útvesztőnek is tűnhet. Még a rutinosabb fórumozók is megakadnak néha. A megfelelő topikban feltett kérdésekre rendszerint a kezdetek óta velünk tartóktól, illetve tőlünk kaphattok választ kérdéseitekre. Úgy gondoltuk, hogy könnyebb használhatóság és az új „családtagok” beilleszkedésének megkönnyítésére röviden bemutatjuk mit, hol és hogyan lehet megtenni a portálon. A látványos vagy éppen kevésbé feltűnő újabb fejlesztések könnyebb kihasználhatóságáért a velük összefüggő tájékoztatókat folyamatosan beépítjük ebbe az ismertetőbe!


CÍMLAP

Erre a gombra kattintva (bárhol is vagy) mindig a kezdő kép és a nyitóoldal teljes tartalma jelenik meg. Innen újrakezdheted az oldal felfedezését és bebarangolását.


ÍRÁSOK

E menüpont alatt találhatjátok az oldalon eddig megjelent írásokat szisztematikusan csoportosítva, hogy egy-egy írást könnyebben elő tudjatok keresni az archívumból. Itt lehetőség van mindenki számára - aki kellő elhivatottságot érez magában - hogy saját publikációt jelentessen meg. Ehhez nem kell mást tennie, mint a kész, képekkel illusztrált írást elküldeni nekünk a dome@haldorado.hu e-mail címre. Ha kellő színvonalú és megfelel az oldal arculatának, valamint az olvasóink által támasztott mércének, megjelenhet a nyitóoldalon.


VIDEÓK

Ritkaságszámba menő horgászattal kapcsolatos kisfilm gyűjteményt talál az, aki a „Videók”-ra kattint E menüpont alatt találhatjátok az oldalon eddig megjelent olyan írásokat, amik horgász kisfilmeket, videókat tartalmaznak. Az ide sorolt írásokat is szisztematikusan csoportosítottuk, hogy egy-egy videót könnyebben elő tudjatok keresni az archívumból. Az itt található kisfilmeket bárki szabadon megnézheti. A videók megtekintéséhez Flash Player lejátszóra van szükség. Amennyiben valamiért nem indulna el a kisfilm, akkor telepíteni kell ezt a lejátszót, vagy frissíteni a már felrakottat. Ez az alábbi linkre kattintva biztonságosan, ingyenesen és egyszerűen elvégezhető.

Adobe Flash Player telepítése

Ki kell választani az operációs rendszert és elindítani a telepítést.


ÁRUHÁZ

Mint azt Ti is tudjátok, portálunk egy internetes Horgászáruházat is üzemeltet. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy ez jelenleg hazánk legjobban felszerelt internetes Horgászáruháza. Fontos tisztázni, hogy az itt látható termékek nem csupán virtuálisan léteznek. Dél-Magyarország legnagyobb horgászcikk kis- és nagykereskedése, a Haldorádó Team Bt. biztosítja a folyamatos áruellátást. Ha az egeret ráviszitek az Áruház fülre, egy 5 pontból álló menü jelenik meg. Az Áruház fülre kattintva léphettek be (virtuálisan) a Haldorádó Horgászcentrumba. Áruházunkban tetszés szerint barangolhattok, személyazonosságotok felfedése nélkül is megismerkedhettek termékeinkkel, árainkkal; regisztrációs kényszer nélkül tájékozódhattok a részletekről. Az oldal megújulásával egyidejűleg ezt a menüpontot is szemléletesebbé, használhatóbbá tettük. A fő- és alkategóriák mellé egy-egy képet rendeltünk a könnyebb használhatóság érdekében, bízva abban, hogy kicsit fel tudjuk éleszteni bennetek azt az érzést, mintha egy valódi horgászbolt polcait nézegetnétek. A termék nevére kattintva az adott termék bemutató oldalára juthattok, ahol részletes leírás mellett képet is láthattok a termékről. Az áruház fülre tolva az egeret, vagy arra kattintva megnyíló oldal tetején két hiperhivatkozás és egy banner is található, amit sokan nem vesznek észre. A bannerra vagy a Tájékoztató és szállítási feltételek hivatkozásra kattintva az áruházban történő vásárlással kapcsolatban szerezhettek információkat. Az Akciós termékek hivatkozásra vagy az AKCIÓK fülre kattintva láthatjátok a folyamatosan frissülő akciós termékeink listáját kategóriánként csoportosítva.

Fontos még a napi szinten frissülő Új termékek ablak is, amit szintén az áruház menüpont alatt találhattok meg. Itt folyamatosan figyelemmel kísérhetitek az áruházunk kínálatába bekerült új horgászeszközöket, kiegészítőket, vagy épp etetőanyagokat, csalikat.

Ha bárhol elakadnátok a böngészésben, vagy épp eladóink tanácsát szeretnétek kikérni egy-egy termékkel kapcsolatban, akkor az áruház fülre rátolva az egeret a felnyíló menüben az Online tanácsadásra kattintva az Internet telefon (Skype) segítéségével ingyen hívhatsz minket hétköznap 8:00-17:00 óra között, vagy itt a kérdésedet írásban is elküldheted.

[f ]Az Online Tanácsadás feladatai:

- Segítünk, hogy könnyebben tájékozódjatok az oldalunkon, és garantáltan mindent megtaláljatok.
- Segítünk, ha problémát okoz a regisztrálás, hogy használhassátok ingyenes szolgáltatásainkat.
- Segítünk, hogy az Áruházi vásárlást megkönnyítsük. Ha további információra, adatra van szükségetek egy-egy termékről, munkatársunk készséggel áll a rendelkezésetekre!
- Tájékoztatunk Titeket megrendelésetek aktuális állapotáról és csomagotok megérkezésének (várható) időpontjáról.
- Garanciális és egyéb problémák ügyintézése.


PEZSGÉS

Az áruházi fülecske mellett erre kattintotok legtöbbet. Itt egy 4 pontból álló menürendszer nyílik fel a következő tartalommal: Fórum, Forgási napló, Apró, Online horgászjáték+Chat. Nézzük ezeket sorban!

FÓRUM

Erre a fülre kattintva „találkozik” a Haldorádó család apraja-nagyja. Oldalunk indulása óta több százezer fórumbejegyzés született, melyek (a törölteket kivéve) az általatok nyitott topikokban megtalálhatóak. A topikokat témájuk szerint csoportosítottuk, de az egyéni összeállítású kedvenc listáját - a kényelmesebb használat érdekében - minden bejelentkezett fórumozó külön táblázatban, a lap tetején láthatja.

A fórumba minden regisztrált felhasználó írhat bejegyzést a Haldorádó Fórum alapszabályzatnak és a Netiqettnek megfelelően. A Haldorádó Fórum alapszabályzatot minden fórumunkkal kapcsolatos lap alján vagy legtetején megtalálhatjátok a hivatkozásra kattintva. Az összes fórum moderált. A moderátorok tevékenységüket az üzemeltető felkérésére végzik, alapvető feladatuk biztosítani a folyamatos társalgás lehetőségét, ennek érdekében törlik a fórumokon közzétett hozzászólások közül azokat, amelyek akadályozzák a fórumok rendeltetésszerű használatát, a kellemes kikapcsolódást, illetve tartalmuk jogszabályba, vagy a Haldorádó Fórum alapszabályzatba ütközik. A szabályzatba ütköző hozzászólások, valamint a törlendő hozzászólásokkal együtt a rájuk adott válaszok is törlésre kerülnek (különösen, ha a hozzászóló az eredeti üzenetet is benne hagyta a szövegben), ezért előfordulhat, hogy bár a hozzászólás szerzője mindent a tőle elvárható módon tett, a hozzászólását a benne hagyott, más által szerzett hozzászólás(részlet) miatt töröljük. A moderátorok sem láthatnak mindent, ezért kérjük, hogy ha olyan bejegyzésre bukkantok, amely megítélésetek szerint jelen szabályzatot sérti, esetleg egyéb módon akadályozza a kulturált társalgást, jelezzétek a moderator@haldorado.hu e-mail címen. A moderátorok tevékenységüket fent leírtak alapján végzik, elszámolási kötelezettséggel csak az üzemeltetőnek tartoznak, a fórumon tilos számukra bármilyen megnyilvánulás.

Az oldal tematikáját és topikjait nem ismerő fórumozókkal gyakran előfordul, hogy már létező topikokat más néven újra megnyitnak, vagy hozzászólásaikat nem a megfelelő topikba írják. Ezeket a hozzászólásokat és rovatokat (topikokat) a moderátorok áthelyezik a tematikailag megfelelő fórumokba.

Új fórumot továbbra is bármelyik regisztrált felhasználónk létrehozhat, de az csak a moderátor jóváhagyásával jelenhet meg. Kérünk bennetek, hogy moderátoraink testi épsége érdekében ne próbáljátok ki mindannyian a topiknyitást. Elégedjetek meg az alábbi képpel, ami bizonyítja, hogy felesleges topiknyitás már a múlté.

Fentieknek megfelelően módosításra került a Haldorádó Fórum alapszabályzat is. Mielőtt hozzászólást írtok vagy topikot nyitnátok, nézzétek meg a változásokat!

Minden kétséget kizáróan a leglátványosabb és legsikeresebb az avatar megjelenítésének lehetősége. A fórumhozzászólások során egy kép jelenik meg azokról, akik az adatlapjukról ezt feltöltik. Hogyan lehet ezt a legegyszerűbben megcsinálni? Miután bejelentkeztél, kattints az adatmódosításra. Válaszd ki kedvenc képedet, amelynek méretét előzőleg erre alkalmas képszerkesztő program segítségével állítsd be: az avatar maximális mérete 200 x 200 pixel lehet. Nagyobb képet nem tudsz feltölteni! Az „avatar” sorban válaszd ki a feltöltésre szánt képet, majd OK. (A rendszer csak jpg kiterjesztésű képfájlt fogad el!) Ezt (és egyéb személyes adataidat) természetesen bármikor módosíthatod. Ezután minden újabb és régebben tett fórumbejegyzésed mellett láthatóvá válik az aktuálisan feltöltött avatarod, valamint ugyanott olvasható regisztrációd dátuma is. Ezúton kérünk mindenkit, hogy avatarnak olyan képet tegyen ki, ami nem sérti a Haldorádó Fórum Alapszabályzatot és a közízlést.

Szintén az újdonságok közé sorolhatjuk, hogy a Fórumban a szöveges hozzászólások mellett már képek beillesztésére is lehetőség van. A beillesztés formája: < img src = "http://weboldalcíme.hu/kep.jpg">. (A vastagított területben lévő részből törölni kell a szóközöket is. A képnek az Interneten keresztül elérhetőnek kell lennie, vagyis valahova (képtárszolgáltatás, saját tárhely stb.) előbb töltsd fel, aztán a megadott beillesztési móddal hivatkozz rá a hozzászólásodban! (A fenti formulában az idézőjelek közötti rész éppen az Interneten elérhető képfájl címét (URL) jelenti.) A kép fájlformátuma bármi lehet, amit a böngésző meg tud jeleníteni: jpeg, gif, png, tiff stb. (Ha a bemutatni kívánt kép elérhető közepes felbontásban is, akkor érdemes inkább erre hivatkozni, a Fórumban ugyanis akármekkora kép nem fér el - a túl nagy képek esetében csak a csúszkák mozgatásával barangolható be a kép, a teljes kép látványa nem lesz élvezhető.) A lehetőséget kevesen használják, pedig nagyon vizuális. Íme, egy humoros példa:

Benyus is kipróbálta a képbeszúrást még érthetőbbé, szemléletesebbé téve hozzászólását…

FOGÁSI NAPLÓ

Nagy örömünkre szolgál, hogy az igazi szezon beköszöntével egyre többen fedezitek fel a korábbi rekordlista helyén található, a regisztrált felhasználóink fogásait tartalmazó virtuális fogási naplót. Ahogyan a neve is tükrözi, semmi köze a rekordlistához. Itt nem csak a legnagyobb halak jegyezhetők be. Az oldal arculatának megfelelően itt is be kell néhány nagyon fontos szabályt tartani. Ezek a következők:

  1. Kép nélküli bejegyzéseket (a hitelesség érdekében) nem fogadunk el.
  2. Ha a kép olyan, amely az oldalunk által képviselt irányvonalnak nem felel meg, nem jelenhet meg. Ha a hal szobában, erkélyen, konyhában, újságpapírba tekerve, fellógatva, szájbilinccsel megtűzve, szétszakítva stb. látható, a kép NEM JELENHET MEG! Kérünk Titeket, hogy olyan fotókat csatoljatok, melyen a hal, illetve a halat tartó horgász is jól látható!
  3. Kérünk Titeket, figyeljetek az adatok pontosságára. Egy 8 kilós ponty kerülete nem lehet 22 cm. Sokszor előfordul, hogy a bejelentésben a hal súlya 0 kg. Ezek a bejegyzések szintén nem jelenhetnek meg.
  4. Az egyéb paraméterek esetében is kérünk Titeket, hogy az általunk már megadott opciókat válasszátok. Pl.: ha a csali 18 mm-es házi készítésű epres-halas bojli volt, akkor azt bojliként szerepeltessétek.

APRÓ

Itt lehetőséget biztosítunk minden regisztrált magánszemély részére, hogy ellenszolgáltatás nélkül, azaz ingyen és bérmentve elhelyezze oldalunkon hirdetéseit az üzemeltető által szabott feltételek mellett. Ezeket a feltételeket minden esetben elolvashatjátok, amint az apróhirdetés feladása gombra kattintotok, néhányat mégis kiemelnénk közülük.

Az itt megjelenő hirdetésekért az üzemeltető nem vállal felelősséget. A hitelesség megőrzése érdekében a nem hiteles árral megjelölt, illetve bármi miatt gyanúsnak ítélt apróhirdetés törlésre kerül. Törlésre kerülnek még az oldal arculatához nem kapcsolódó, illetve az üzemeltető üzleti érdekeit sértő bejegyzések. Ha kérdésed van, vagy üzleti célú hirdetést szeretnél elhelyezni az oldal bármely részén, készséggel állunk a rendelkezésedre. Írj levelet a horgaszbolt@haldorado.hu címre.

ONLINE HORGÁSZJÁTÉK+CHAT

Egy igazán szórakoztató horgászjátékot talál az, aki erre a menüpontra kattint. Számtalan bottal, orsóval, csalival vehetjük a monitor előtt üldözőbe kedvenc halainkat a Maconkai-víztározón. Jó szórakozást hozzá!


HASZNOS

A főmenü következő eleme a HASZNOS. Itt 4 információs almenü található: Horgászvizek, Időjárás, Céginformáció, valamint az Impresszum. Nézzük ezeket sorban!

HORGÁSZVIZEK

Itt található meg a folyamatosan feltöltés alatt lévő Haldorádó Horgászvíz Katalógus is. Új lehetőséget kínálunk azoknak a vízkezelőknek (tógazdáknak, horgászegyesületi vezetőknek), akik szeretnék ismert (vagy jelenleg még kevésbé ismert) vizüket a Haldorádó sokezres látogatóközönségének is bemutatni. Számos olyan természeti kincs és nem hétköznapi halállománnyal rendelkező vízterület található Magyarországon, amelyet csupán azért nem látogatnak, mert nem is tudnak a létezéséről. Ha szeretnéd tavadra felhívni a figyelmet, szívesen látod a vendéghorgászokat, talán az egyik legjobb lehetőséget kínáljuk. Ha semmit sem szeretnél a véletlenre bízni, mutassd be tavad Magyarország leglátogatottabb horgászoldalán! A hatás garantáltan nem marad el! További információt a vizek@haldorado.hu címen kaphatsz.

IDŐJÁRÁS

Ide kattintva három, Magyarország területére vonatkozó képet és egy európai időjárási műholdképet láthattok, melyek ötpercenként frissülnek. Az idő- és felhőtérkép, valamint a hőtérkép nemcsak mint érdekesség szerepelnek az oldalon, hanem egy gyors délutáni/esti horgászat megtervezéséhez is segítséget nyújthatnak. Némi meteorológiai tudással az európai műholdképből kiindulva megtervezhetjük saját időjárás-előrejelzésünket is. Az egyszerűség kedvéért az oldal alján találhattok néhány hasznos linket, melyekre kattintva bővebb információkat gyűjthettek hazánk időjárásáról.

CÉGINFÓ és IMPRESSZUM

Ide kattintva megtalálhatjátok cégünkről és az oldalról az összes lényeges adminisztrációs és jogi információt!

BEJELENTKEZÉS

Ahhoz, hogy ne csak olvasója, hanem aktív résztvevője is a lehess a Fórumnak, először regisztrálni kell. A Bejelentkezés menü „Regisztráció” sorára kattintva, kinyílik a Felhasználói regisztrációs ablak. Itt kell megadnod adataidat.

Azonosító: egy olyan valós vagy becenév (nick név) legyen, amelyet még eddig itt senki nem választott. Ez a név fog megjelenni akkor is, amikor fórumbejegyzést teszel vagy feladsz egy hirdetést. Az azonosító nem tartalmazhat ékezeteket, minimális hossza 3, maximális hossza 16 karakter. Ez lehet bármilyen betű vagy szám.

Jelszó: a későbbi bejelentkezésekhez szükséges titkos azonosító. A jelszó nem tartalmazhat ékezeteket, minimális hossza 5 karakter. Ez lehet bármilyen betű vagy szám. Ha esetleg elfelejtetted jelszavad, elküldjük e-mailben.

E-mail cím: meg kell adni! A saját érdekedben valós, létező címet adj meg. Ha nem létező címet írtál ide be, nem tudod aktiválni regisztrációdat, azaz nem fogsz tudni bejelentkezni!

E-mail nyilvános: Itt kell kiválasztanod, hogy e-mail címed a nickedre kattintva megjelenhet-e mások számára vagy sem.

A regisztráció után a megadott e-mail címre elküldünk egy hatjegyű érvényesítő kódot, amellyel leellenőrizzük, hogy a cím valóban létezik-e. Ez csak az első bejelentkezéshez kell, a későbbiekben erre az azonosítóra többet nem lesz szükség. A következő bejelentkezések alkalmával már csak a bejelentkezés fülre kell kattintani, és be kell írni a felhasználói nevet (azonosítót) és a jelszót.

KERESÉS

A nevéből adódóan itt tudtok rákeresni bármilyen, az oldallal kapcsolatos információra. A keresőben mindössze a kulcsszót kell megadnotok, és egy kattintásra ki is listázódnak a www.haldorado.hu tartományban a kulcsszónak megfelelő találatok, ahonnan aztán szintén egy kattintással elérhetővé válik az óhajtott információ.


KIEMELT VIZEK

Magyarországon egyedülálló módon, a legismertebb hazai vízkezelőkkel együttműködve üzemeltetjük ezt a bal oldalon található almenüt. Amit ezekről a tavakról tudni kell, itt garantáltan megtalálod! Ráadásul a vizekről napi frissítéssel kaphatunk információt, aktuális híreket. A teljesség kedvéért megtekintheted az aktuális időjárást és vízállást. Tallózhatsz a gyorshírek között. Megnézheted az adott tóhoz kapcsolódó híreket, írásokat, rekordfogásokat. És végül, de nem utolsósorban a vízhez kapcsolódó fórumokon keresztül kérdést tehetsz fel a vízkezelőnek és a helyi (tapasztalt) horgászoknak. Mindenképpen hasznos ide kattintani, ha a célállomás valamelyik Kiemelt Vizek között szereplő tó, hiszen így garantáltan nem érhet (kellemetlen) meglepetés.


HORGÁSZTAVAK, VIZEK

Itt számos különböző horgászvízről és az ott szerzett élményekről, tapasztalatokról olvashatsz. Ha van ismerőseid között olyan tógazda, horgászegyesületi vezető, aki az általa gondozott vízterülettel szívesen felkerülne a KIEMELT VIZEK, vagy a HORGÁSZTAVAK, VIZEK adatbázisba, és biztosítani tudja a napi adatszolgáltatást, további információt a vizek@haldorado.hu címen kaphat.

Reményeink szerint fejlesztéseink elnyerik majd tetszéseteket, és tovább tudjuk fokozni a felhasználói élményt. További hasznos időtöltést és kellemes kikapcsolódást kívánunk oldalunkon mindenkinek.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.