Még kedvezőbb szállítási feltételek

Még kedvezőbb szállítási feltételek

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy szolgáltatásainkat minél magasabb színvonalon tudjuk végezni, és még több elégedett látogatónk legyen. Elsősorban Webáruházunk vevőinek figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy a csomagok házhoz szállítási díjai mostantól jelentősen csökkentek. Ráadásul olyan plusz szolgáltatásokat is bevezettünk, amelyekről eddig csupán álmodtunk. Mindez remélhetőleg vevőinknek még kényelmesebb, biztonságosabb és költségkímélőbb vásárlást tesz lehetővé.

3 évig a Magyar Postával jutattuk el megrendelőinkhez a csomagokat, 3 hete azonban ezt a feladatot a GLS Hungary csomagküldő szolgálat látja el. Három hét próbaidő után nyugodtan állíthatjuk, hogy megérte váltani!


Mi volt az oka a váltásnak?

A legfőbb indok, hogy az utóbbi időben megdöbbentően sok csomagunk tűnt el. Világért sem szeretnénk a Magyar Posta rossz hírét kelteni, de az tény, hogy volt olyan megrendelőnk, aki csak a harmadik neki címzett csomagját kapta meg. Az első kettő nyom nélkül eltűnt! Ha az ország keleti felébe kellett csomagot feladnunk, annak megérkezési esélyei igen kicsinek bizonyultak. Nem szeretnénk a rózsásnak semmiképp sem nevezhető helyzetet túldramatizálni, de a csomaglopások és eltűnések száma bosszantó mértéket öltött. Anyagi kára ebből sem a megrendelőnek, sem pedig az eladónak nem származott, hiszen a posta mindent megtérített, de az, akihez (önhibánkon kívül) nem jutott el a csomagja, már nem szívesen rendelt újra. Az így elvesztett ügyfelek száma és az elszenvedett erkölcsi kár azonban már tetemes volt! Mindezek arra sarkallták cégünket, hogy sürgős és mindenki számára megnyugtató megoldást kell találni. Az összes számottevő, hazánkban ténykedő csomagkézbesítéssel foglalkozó cég árajánlatait bekértük, és végül a GLS Hungary ajánlata bizonyult a legkedvezőbbnek. A rendkívül dinamikusan fejlődő cég ráadásként több, igen hasznos szolgáltatással is megfejelte ajánlatát.

A GLS rugalmas, versenyképes cég, minden helyzetre kínálnak megoldást

Az eltelt röpke időszakot elemezve, íme 6 érv, ami a GLS mellett szól:
1. Lényegesen gyorsabbak, mint a korábbi szállító.
2. Rendkívül rugalmasak, mindenre van megoldásuk.
3. Megbízhatóak!
4. Szállítási díjaik lényegesen kedvezőbbek, mint a Magyar Postánál.
5. Mióta velük dolgozunk nem veszett el egyetlen csomagunk sem!!!
6. Nem kell menni sehová, hogy megkapja csomagját a megrendelő (még akkor sem, ha nem volt otthon a csomagfutár megérkezésekor!). A futár megkeresi Önt!!! Nincs többé sorban állás a postán!

A GLS vállalja, hogy a csomagot a feladást követő MUNKANAPON, és MUNKAIDŐBEN kézbesíti. Ha a futárral nem sikerül a találkozó, akkor a kézbesítő megpróbálja a megadott telefonszámon felhívni a megrendelőt. A futárok rendkívül rugalmasak és segítőkészek. Bárhol, egy előre leegyeztetett helyen és időpontban (nem csak a megadott címen), átadják a csomagot! A GLS kézbesítői anyagilag is érdekeltek abban, hogy a címzetthez garantáltan a leggyorsabban eljusson a csomag. Ezért a futár mindent meg is tesz ennek érdekében. Ha nem tudta Önt telefonon sem elérni, hagy a postaládájában egy értesítőt, amelyen a GLS központi ügyfélszolgálati telefonszáma mellett a saját telefonszáma is megtalálható. Ha ezt felhívja, biztosan meg tudnak beszélni olyan időpontot és helyszínt, ahol az átadás-átvétel gond nélkül lebonyolítható. Ha végképp elérhetetlennek bizonyult a megrendelő, csomagja 5 napig a legközelebbi GLS depóban kerül elhelyezésre. A futár még egy alkalommal megpróbálja a kézbesítést, de ha 5 nap alatt senkit nem tud elérni, és senki nem jelentkezik a csomagért, visszaszállítják a feladónak, jelen esetben a Haldorádó Horgászboltnak.

Csomagjainkat a GLS szállítja el a megrendelőinkhez


Házhoz szállítási költség

A házhoz szállítási költségek megállapítása során egy rendkívül könnyen áttekinthető és egyértelmű táblázatot állítottunk össze, amely alapján Ön is könnyedén ki tudja számolni, hogy mekkora lesz ennek mértéke. A GLS maximum 40 kg össztömegű csomagot szállít el. (A postánál ez 20 kg volt.) E súlyhatáron belül a szállítási költség megállapításához teljesen mindegy, hogy a csomag milyen méretű és súlyú, hiszen csak az számít, hogy milyen értékű.

Csomag értéke
házhoz szállítás díja*
1.000-5.000 Ft
990 Ft
5.001-50.000 Ft
1.490 Ft
50.001-100.000 Ft
2.490 Ft
100.000 Ft felett
INGYEN!!!
* A feltüntetett árak tartalmazzák az ÁFÁ-t!


Csomagolási költség

Termékeinket egy megfelelő méretű papírkartonba vagy papírdobozba csomagoljuk. Ennek költségeit többnyire magunkra vállaljuk. Azért került a „többnyire” szó az előző mondatba, mert vannak olyan termékek (főként a horgászbotok) amelyek különösen gondos, speciális csomagolást igényelnek. Ez lehet egy törésálló PVC cső vagy egy hosszú, erős papírkarton. Ha ezek egyikébe kell a megrendelt terméket csomagolnunk, akkor ennek értékét is felszámítjuk. Ára 500 Ft (az ár ÁFÁ-val értendő).

A csomagok zöme néhány nap alatt célba ér. A GLS otthonába viszi!


Szállítási határidők

Webáruházunk több mint 20 beszállító termékeit kínálja. A termékek jelentős része állandóan van készleten, ám egy kisebb részüket nekünk is csak megrendelésre szállítják. Átlagos esetben a megrendelt termékeket 2-5 munkanap alatt ki tudjuk szállítani, ha erre nincs lehetőség, akkor ügyfélszolgálatunk e-mailben vagy telefonon értesíti Önt arról, hogy melyik termékre kell várni. Ilyenkor lehetőség van arra, hogy az adott terméket kihagyjuk a rendelésből, és a csomagot e nélkül küldjük el, vagy arra, hogy másik, hasonló (helyettesítő) terméket válasszon.

Több mint 3 éves működéssel és több ezer elégedett vásárlóval a hátunk mögött garantáljuk azt, hogy MINDEN esetben a Vevő érdekeit tartjuk a legfontosabbnak. Ha csak mód és lehetőség van rá, akkor a rendeléseket gyorsan és precízen kezeljük. Néhány esetben (pl. ha a megrendelő nem ad meg telefonszámot, és több e-mailünkre sem válaszol) önhibánkon kívül nem tudjuk a rendelést kellő sebességgel feldolgozni. Véleményét, észrevételeit, panaszait kérjük, írja meg e-mailben, minden észrevételre reagálunk, és minden olyan esetet, amikor a megrendelő igényeit tőlünk vagy besszállítónktól eredő hiba miatt nem sikerül kielégíteni, maximális flexibilitással és pénz visszafizetési garanciával kezelünk!


Csomagcsere

A GLS speciális szolgáltatásainak köszönhetően lehetőség van a mérethibás termék akár 1-3 napon (!) belüli cseréjére. Gyakori probléma, mivel nincs mód a kiválasztott ruházat (legyen az esőruha, zokni, kesztyű, thermoruha, csizma stb.) felpróbálására, hogy az szűk vagy túlságosan nagy. A GLS segítségével ez a probléma rendkívül gyorsan és egyszerűen orvosolható. Mi a teendő? A termék átvétele után hívja fel ügyfélszolgálatunk telefonszámát (20/9457-758) és közölje, hogy milyen méretűre cseréljük ki az elküldött ruhadarabot! Ha van raktáron a kért méret, még aznap becsomagoljuk, és a futárral elküldjük a megadott címre. Önnek nem kell mást tenni, mint a korábban kiszállított ruhadarabot becsomagolni. A dobozt meg sem kell címezni!!! Amikor másnap megérkezik a futár az új csomaggal, adja át neki a dobozt! Ő majd ellátja a megfelelő csomagcímkével. Így szerencsés esetben akár 1 nap alatt megfordul a két csomag. És mindez úgy történik, hogy Önnek ki sem kell lépnie a lakásából. Nem kell a postán sorban állni, nem kell szükségtelen módon mérgelődni, idegeskedni. Mindezért csak a csomag értékének megfelelő házhoz szállítási díjat kell csupán kifizetnie. Fontos!!! Ez a speciális szolgáltatás, csak a termék kézhezvételétől számított 3 napon belül él! Kizárólag sértetlen, eredeti csomagolásába visszahelyezett termékeket van módunkban kicserélni. A szolgáltatás erősen bizalmi alapon működik, hiszen Ön szándékosan egy tönkretett terméket is visszaküldhet nekünk, miközben egy újat kap helyette. Ha ez így történik, jegyzőkönyvet veszünk fel az esetről, a kárt „benyeljük”, de Áruházunk fenntartja a jogot, hogy erre a névre és címre a többet NE küldjön csomagot!


Szállítás külföldre

Jelenleg nincs módunk külföldre csomagot kézbesíteni, de remélhetőleg ez is hamarosan megváltozik, hiszen jelen pillanatban gőzerővel dolgozunk ezen. A GLS rendkívül hatékony munkájának köszönhetően 24 órán belül eljuttatja a csomagokat Szlovákia bármely területére és 72 óra alatt az Európai Unió minden országába. Folyamatban van az oldal szlovák és angol nyelvre történő lefordítása és technikai fejlesztése, hogy mielőbb kiszolgálhassuk a Szlovákiából, majd az EU bármely országából érkező megrendeléseket. Amint a rendszer összeáll, és újabb megbízható próbaidőn leszünk túl, erről is tájékoztatjuk Tisztelt látogatóinkat.

Azon dolgozunk, hogy külföldi megrendelőinkhez is gyorsan és rugalmasan el tudjuk juttatni a csomagokat

Aki további, vásárlással kapcsolatos információra kíváncsi, kattintson ide!

Kellemes időtöltést és jó vásárlást kívánunk!!!

Haldorádó Horgászbolt

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.