37. Lorist - Újvidék

37. Lorist - Újvidék

Vajdaság fővárosában az újvidéki vásártéren, szerbiai tájjellegű hangulatban, októberben nagyszabású nemzetközi kiállítás keretében találkozott az EMBER és a TERMÉSZET. Az 1-es csarnokban, a "LORIST" névre elkeresztelt nemzetközi rendezvényen 37. alkalommal mutatták be vívmányaikat, újdonságaikat a horgászattal, vadászattal, sport és túrafelszereléssel foglalkozó cégek. Érdemes volt meglátogatni...

Öt teljes napig járhatta a XXI. század természetbe készülő, természetkedvelő embere Újvidéken, az egy fedél alá hozott hét nemzetközi vásár szépen megtervezett csarnokait. Aki úgy kívánta elbeszélgethetett, tanácsokat kaphatott 700 cég szakemberétől, akár a horgászatban használandó termékekről, akár a vizekről, fegyverekről, vadászterületekről, turizmusról, a virágoskertek megtervezéséről, vadas és halas ínyencfalatok elkészítéséről. Ezen a vásáron a vajdasági vadászoknak és horgászoknak alkalom adódott arra, hogy megismerjék a kedvenc hobbijukkal kapcsolatos újdonságokat, és hogy vásári áron (egyes termékekre vonatkozó 50 % árengedménnyel is) hozzájussanak a hőn áhított, már rég kiszemelt, esetleg újonnan felfedezett felszereléshez, kellékekhez. 28 országból voltak jelen a hazai és külföldi cégek.

Míg a vadászok a puskacsövekbe kémleltek, töltényeket szorongattak, a horgászok a zsinórokat, horgokat, etetőanyagokat vizsgálgatták, a megvásárolt horgászbotokkal a vállukon a természetbe illeszkedő építmények, jachtok, horgászcsónakok előtt és mögött parádéztak.

A színekkel és tartalmakkal tarkított vásártéren a GYM FEST sportfesztivál keretein belül kerékpárversenyt, kardviadalt, sportos aerobikot, táncparádét élvezhettek a látogatók. A közvetlen szomszédságban CAC i CACIB osztályban, fajkutya bemutató volt az "Újvidéki győztes" titulusért. A NAUTIKA vásárrészen jelen volt a See Ray és Chaparral, Mercury, Yamaha, Johnson, Kosava...

A vendéglátó és szállodaipari cégek, mint pl. az olasz Grandimpiaanti és Moreno a horvát Končar, Alumen, Keramika Fajgl - Lopatinec bemutatták, a legmodernebb szálloda berendezésekkel kapcsolatos megoldásaikat, a GASZTROFESZTIVÁL keretein belül: A Balkán Nyitott Városai Nemzetközi Liga versenyében, a halkülönlegességek osztályában, hivatásos szakácsok készítettek ínycsiklandó varázslatokat. Az újságírók sem maradtak háttérben, ők halászléfőzésben vetélkedtek, sőt vadpaprikást is főztek.

Ezen a vásáron mutatta be a világon először az osztrák Svarovski cég az olyan típusú teleszkópot, amelynek adaptere és adalékai vannak a hagyományos és a digitális fényképezőgépre csatoláshoz. A többhasználatú teleszkópokon keresztül nagy távolságokban, különösen a természetfotóknál, a nehezen elérhető részleteket, akár megfigyelni, akár fényképezni is lehet.

A lőfegyverek rajongói, a vásáron megismerhették testközelből az orosz vadászpuskáktól kezdve, a belga "Browningon", az olasz "Sabatin" keresztül, a fegyvereket és lőszereket, egészen az amerikai "Winchesterig". A hazai Zastava Fegyver bemutatta az M80-as, M75-ös és M93-as vadászpuskáit, az M70-es és M85-ös 23-as kaliberű vadász karabélyt, különböző típusú pisztolyait.

Már a vásár első napján gazdára talált a kiállítás legdrágább fegyvere, a 24 000 euróra becsült vadász karabély, amely ékesítésére 88 g 20 karátos arany, 118 g ezüst, kilenc hónapi munka és egyetlen vésnök, körülbelül 40 milliónyi kalapácsütése jutott.

Míg az óriási akváriumban a Szingapúrból ideköltöztetett kék cápa lubickolt, a horgászok inkább a D.A.M., PRO LOGIC, DAIWA, CORMORAN, BALZER, SPRO, GAMAKATSU, SPINNEX, MITCHELL, FENWICK, LINEAEFFE, SPINNEX, AQUA KABO, CANNELLE, LA SIRENE X21, SASAME, RAPALA... termékek körül időzgettek. Többen csak tapogatták, a mélyebb zsebűek meg is vásárolták a DAIWA cég SANTIGA-Z 450 orsóját 828 euróért, a pontyozó DAIWA AMORFUS botot 370 euróért, a DAIWA ZW90 matchbotot 490 euróért. A SHIMANO cég Aspire Competition 1380 gramm súlyú, 16 m hosszú, rakós horgászbotjának a vásári ára 2500 euró volt. A bemutatott termékek palettájában a látogatók legnagyobb figyelmét a SHIMANO cég SEDONA 4000FB és a TEHNIUM 4000FA orsói keltették. Keresettek voltak a pehelykönnyű, 6 és 7 méteres teljesen új anyagból, Biofibre-ből készített extrém erős SPEED MASTER horgászbotok is.

Nagy sikere volt a nagybecskereki Proizvodnja Mile Dragić Kft. vállalat természet látogatási célra készített öltözékeinek is.

Öt napos zsongás, szemcsillogás, termékparádé. Minden látogató talált magának valami szépet nézni, kutatni, kifürkészni, vásárolni.

Ízelítőül egy piciny képtárral próbálnám lefesteni az újvidéki vásár hangulatát...

A csarnokokban láthattunk természetet
Természetbe illő karosszékeket
Válogathattunk horgászbotokat, horgokat, zsinórokat
A szivárvány minden színében a twistereket
Etetőkosarakat, kapásjelző karikákat
Különféle wobblereket
Legyezésre csalikat
Ha épp úgy kívántuk, természetbe illő módon, fel is öltözködhettünk
Vásárolhattunk tiszai facsónakot
Csónakmotort
És jachtokat is

Persze a képen látható mozaikok csak egy csöpp a kínálat tengerében.

Kedves, szívmelegítő esemény volt a vásáron boldog gyermekarcokat látni. Ugyanis a rendező a vásártér udvarában, a másfél méter mélységű szökőkútból pontytavat rögtönzött, és a vásár alatt, mindennap dél és egy óra között, a nők és a 12 éves korig a gyerekek részére, úszós szerelékkel, természetes csali használattal, nagy "pontyhorgászatot" rendezett.

A küzdelem víztükre

Amikor a bírónő sípja megszólalt, a horgok a vízbe kerültek. Egy ideig a néma csendből csak a zavar, a várakozás látszott ki a gyermekszemekből, majd bejöttek a kapások. Egyenként pirultak ki az immár mosolygós arcok. Sokuk számára megesett az első nagyhal akasztása, a kitörő ponttyal küzdés mámora. Nem akármi volt a 1,5-4 kilós tőpontyok és tükrösök megszelídítése. Volt ám küszködés a javából.

Hol az én pontyocskám?
A taták a kiemelésnél egy kicsit segíthettek

A vásár lezajlott, megtörténtek a tárgyalások, a tapasztalatcserék, a látogatók új kellékekkel, ismeretekkel, távoztak.

Azok a merész legfiatalabbjaink viszont, akik ujjat húztak a "nagypontyokkal", biztosra veszem, hogy lángra lobbantották a bennük lappangó horgászszenvedélyt. Tartós, szép emlékként marad szívükben a 37. LORIST horgász, vadász, sport és turizmus vásár.

Míg a türelmes veteránok mindössze egy kilométerre a vásártól, a Dunán harcsáztak...
...egy ifjú dalia, kifogta élete első pontyát!

Minden jó, ha a vége jó, örülünk, hogy egy helyen ezer tanácsot kaptunk, megismerkedtünk a legújabb termékekkel, és persze annak is, hogy a népes horgászcsaládunk gyarapodott több tíz, de lehet, hogy annál sokkal több, fiatal új horgásszal!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.