HorgászShow 2013 - Visszatekintő

HorgászShow 2013 - Visszatekintő

A HorgászShow ebben az évben immár második alkalommal került megrendezésre, és túlzás nélkül állítható, hogy szinte minden várakozást felülmúlt. Nézzük sorjában, hogy a három nap alatt mik jellemezték ezt az egyedülálló rendezvényt! Az egyedülálló jelző nem véletlen, hiszen 8000 négyzetméteren 70 kiállító több mint 200 márkája volt jelen. A HorgászShow a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban a pénteki napon, reggel 10 órakor nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, és már ekkor érezhető volt, hogy a hét utolsó munkanapja ellenére rengeteg horgász és természetszerető látogató választotta hétvégi programnak a kiállítást.

Idén egy hazánkban igazi újdonságnak számító különlegesség is jelen volt, mégpedig a Scatri horgász szimulátor, melyen mindenki szerette volna kipróbálni, hogy milyen érzés lehet megküzdeni egy több száz kilós sósvízi ragadozóval a háborgó tengeren. A „fedett pályán” igazán felejthetetlen élményben volt része azoknak, aki vállalkoztak az embert próbáló küzdelemre. A PV TV standján két szimulátoron lehetett az édesvízi halszörnyekkel való harcot kiélvezni, míg a Scatri cég saját standján a tenger óriásaival lehetett megküzdeni.

Tavaly is nagy sikere volt a mesterséges folyópartnak, éppen ezért idén sem hiányozhatott a HorgászShow-ról. A már bevált módon a MultiSuli és a Pergess és Engedd el! csapata koordinálta a programokat az egyedi tervezésű vízparton. A MűHoSz is látványos programokkal rukkolt elő, de Lukácsi Béla és Kovács Adrián is érdekességeket mutatott kezdőknek és haladóknak egyaránt. Itt volt Bokor Károly is, hazánk egyik legismertebb ragadozóhalas specialistája, és Koós Ferenc is, aki kapitális méretű harcsáiról ismert. A mesterséges folyópartnál maradva, míg Hodula Tamás pergetésből, addig Erdélyi Koppány, a Légy-Ott! műsorvezetője legyezésből tartott előadást. Műlégydobás, wobblervezetés, műcsali teszt - ez mind-mind része volt a napi programoknak!

Eközben az óriás színpadon hihetetlen aprólékossággal mutatták be hazánk ismert horgászai a legújabb technikákat és felszereléseket, látványos video-bemutatókkal színesítve. Rengetegen voltak kíváncsiak Döme Gábor feeder magyar bajnok, Erdei Attila feeder világbajnok, Papp József többszörös magyar bajnok, Szilvási Szilárd Európa-bajnok és Újszászi Richárd magyar bajnok előadására. A nagypontyos előadások sem maradhattak el, látványos és hasznos bemutatót tartott Ardy Veltkamp Bundik Zsolt, Csörgő Tamás, Micula Péter és Remus Lenghel is.

A rengeteg sztárvendég mellett a legnagyobb „durranást” mégiscsak az az egyedülálló kezdeményezés jelentette, amelyet az Energofish, a Haldorádó, a The One és a Top Mix közösen álmodott meg. A cégek nem kisebb dolgot vállaltak: a HorgászShow-n több mint 200 márkájuk több mint 500 terméke 50%-os kedvezménnyel volt kapható! Minden cégnél nagy volt a „tolongás” az akciós termékeknek köszönhetően. A The One standon Ács József és Csákány Attila mutatta be a rendkívül fogós csalikat, melyeket a PV TV nézői a filmekből már ismerhettek. Itt megízlelhették, megszagolhatták az érdeklődők a termékeket, és persze mindenki hasznos tanácsokat is kaphatott. Szintén a The One standon találkozhattak a horgászok a 2012-es WCC győztes Micula Péterrel és sok versenyen aranyérmet szerzett Remus Lenghellel is.

Az Imperial Baits, a Big Carp, a King Baits és a Carp Zoom standokon szintén a hazai forgalmazók, illetve teszthorgászok segítettek a bojlis horgászatban eligazodni kezdőket és profikat egyaránt. Az Energofish egy hatalmas, berendezett plázát állított fel több száz négyzetméteren, de a Horgászok Háza a JRC-vel és a Berkley-vel, valamint a Maros Mix is nagy területen állított ki rendkívüli kedvezményeket kínálva többféle horgászmódszerhez. A Maros Mix háza táján maradva, az idei pontyfogó bajnokság győztesei is jelen voltak, akik a portugáliai Pontyfogó Világbajnokságon 6. helyezést értek el.

Aki ragadozóhalas vagy pontyos témában szeretett volna hasznos információkhoz jutni az Ebróval kapcsolatban, annak az Ebro Crazy Cats tulajdonosa, Paul Booth segített, sőt az ő standján szintén egy Scatri szimulátoron küzdhettek meg a látogatók, természetesen kapitális harcsákkal.

A kiállítók között egyébként éppúgy megtalálhatóak voltak a finomszerelékes termékeket kínáló cégek, mint a bojlis, nagypontyos és a ragadozókra specializált horgászok jól bevált márkáit forgalmazók. Itt semmiből nem volt hiány, ugyanis olyan széles palettát vonultatnak fel a horgászcégek, melyre horgászkiállításon hazánkban még nem volt példa! Fantasztikus nyeremények is vártak azokra, akik kilátogattak a HorgászShow-ra. A Nash cégnél például visszanyerhette egy szerencsés a vásárlása teljes értékét ajándékutalvány formájában, míg az Imperial Baits-nél a jövő évi Deseda Kupára nyerhetett indulást a legszerencsésebb. A legkisebbeknek is számos érdekes programot tartogatott a HorgászShow, ugyanis ha megunták a nézelődést a standok között, akár SpongyaBobbal is játszhattak a Nickelodeon gyermekfoglalkoztatójában, azaz a család minden tagja jól érezhette magát ezen a három napon.

A HorgászShow színpadán minden nap profi modellek mutatták be Farsang Dorottya vezetésével a legújabb horgász trendeket és a legjobb felszereléseket. Antal Mirjam, Keserű Nóra, Németh Nikolett, Szita Máté és Szabó Kristóf fergeteges hangulatot varázsolt a délutáni órákban.

A látogatók idejutásának megkönnyítése érdekében, a MÁV-START Zrt. 50%-os kedvezményt nyújtott a HorgászShow-ra vasúton érkezőknek. Érdemes volt vonattal érkezni a rendezvényre, hiszen a SYMA Kongresszusi és Rendezvény Központ közvetlen szomszédságában található Puskás Ferenc Stadion metrómegállótól könnyedén elérhető volt mindhárom Budapesti főpályaudvar.

Összegezve tehát egyértelmű volt, hogy mind kiállítói, mind pedig látogató szempontból nagy siker volt az idei HorgászShow, szinte hihetetlen volt, hogy ennyi horgász kilátogatott e rendezvényre annak ellenére, hogy a hétvégén igen kellemes idő volt a vízpartokon is. Reméljük, hogy nemcsak mi, hanem mindenki, aki a hétvégéjét a SYMA-ban töltötte, elégedetten, élményekkel feltöltődve távozott a következő szezonra. Itt a három nap alatt mindenki megtalálhatta a számítását, ugyanis minden horgászmódszer képviseltette magát, szinte nem volt olyan márka, illetve nem volt olyan sztárvendég, aki ne lett volna megtalálható a SYMA-ban! Találkozzunk jövőre ugyanitt, a 2014-es HorgászShow-n!

További érdekességek, videós anyagok, interjúk:

http://pv-tv.tv/hungarian/horgaszshow-2013-videok/

Írta: Csákány Attila
Fényképezte: Gerócs Balázs, Rozgonyi János

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.