II. Haldorádó Bojli Show - 1. hétvége beszámolója

II. Haldorádó Bojli Show - 1. hétvége beszámolója

A 2007. évi sikeres rajt után idén is megrendezésre került a Haldorádó Bojli Show. Sőt, nem is akárhogy! Két nyílt hétvégét szántunk a pontyhorgászoknak. A múlt hétvégén (2008. február 2-3), megtörtént az első felvonás, ahol a méltán híres hazai BIG CARP és a SPRO 2008-as újdonságait csodálhatták meg a Kiskunhalasra látogató horgászok. A színvonalas rendezvényre mindkét nap rengetegen érkeztek, és amellett, hogy a szakértők segítségével bepillantást nyerhettek a bojlizás és feederezés kulisszatitkaiba, rendkívül kedvező áron juthattak hozzá a különböző horgászcikkekhez. Ez a Big Carp termékeknél átlagosan 20%, míg a SPRO termékek esetében 10-30% árengedményt jelentett!

Mi indokolta, hogy két egymást követő hétvégén kell megrendezni a Haldorádó Bojli Show-t? A válasz egyszerű! A FOX és KORDA hazai márkaképviselete is megkereste cégünket azzal a megtisztelő felkéréssel, hogy rendezvényünkön Ők is szeretnék kiállítani és bemutatni idei újdonságaikat. Mi természetesen mindig nyitottak voltunk és vagyunk az ilyen kezdeményezésre, ezért nem egy, hanem két hétvégét ütemeztünk be. Így a specialistáknak még több idő jut a legapróbb részletekben való elmélyülésre. Az újabb rendezvény az SBS termékekkel és Kovács Zoltán bemutatójával válik majd teljessé! De erről bővebben majd egy hét múlva. Most pedig nézzük, mi történt az első hétvégén!

Zavarba ejtően nagy választék fogadta a Haldorádó Centrum ajtaját kinyitó érdeklődőket
Lehet választani… az új botok közül :)
De orsóból is volt bőven!
Kiegészítők, ágyak sátrak, rod podok között is csemegézhettek a horgászok
Nem lehet elég korán kezdeni

A kiskunhalasi székhelyű Haldorádó Centrum ajtaját kinyitva rögtön a SPRO 2008-as újdonságaival találkozhattak a horgászok. Döme Gábor finomszerelékes és feederspecialistától mindent megtudhattunk az idén januárban piacra dobott feeder- és pickerbotokról. Gábor röviden úgy fogalmazott, amikor az új Inspiration botokról faggattam, hogy „ez az a botcsalád, amely jelenleg a legjobb ár-érték aránnyal bír”. Az anyagösszetétel és a kivitelezés is hihetetlen összhangban van. Ha az idelátogató horgász egy ilyen botot szeretett volna vásárolni, akkor ebben a szériában garantáltan megtalálta a számításait.

Döme Gábor (középen) a feederbotok, míg Haskó Tamás (bal oldalon) a bojlis botok kavalkádjában segített eligazodni
A feederbotok között az Spro Inspiration volt a kiállítás sztárja…
… míg a bojlis botok között a Strategy Tycoon
Nagyszámú látogatóközönség tisztelte meg érdeklődésével a II. Haldorádó Bojli Show-t

A SPRO a bojlis horgászokat sem kímélte! A tesztállványon megtalálhatóak voltak a legújabb Strategy botok is, amelyet Haskó Tamás (Haldorádó bojlis specialista) mutatott be. A The Bird, illetve Tycoon névre hallgató botok nagy sikert arattak. Olcsóbb árkategóriában pedig Royalty Carp, illetve Prion Power Carp botok voltak a legkeresettebbek. Ezt a két szériát a kezdő bojlis horgászok vásárolták elsősorban. Tamás többször is elmondta az érdeklődőknek, hogy ez a két bot minden kezdő horgásznak a lehető legjobb választás!

A rendezvény sztárvendégei Hermesz Zsolt (bal oldalon) és Nagy Gábor
A Big Carp termékei közül a Plasma Dip volt idén is legnagyobb sláger
Legszívesebben bekapnám én is!
A 2008.évi Big Carp újdonság, a Belachan paszta is nagy érdeklődésre tartott számot
Felhasználási területeinek csak a fantázia szab határt

A kiállítótér hátsó szekciójában csakis a bojlis horgászat volt a középpontban. A Big Carp cég idén is kitett magáért. Sok külföldi márka megirigyelhetné ezt a rendkívül széles és céltudatosan összeállított termékpalettát. Mint minden évben, idén is voltak kurrens termékei, amelyeket pillanatok alatt elkapkodtak. Az abszolút újdonságnak számító Belachan paszta hatalmas sikert aratott. Hermesz Zsolt, a Big Carp cég tulajdonosa joggal büszke erre a termékre. Megtudhattuk tőle, hogy ez nem más, mint egy speciális déltengeri rák őrleménye, amit tengeri sóval tartósítanak. Ezt a sűrű, a mi májpástétomunkra emlékeztető masszát az ázsiai országokban kenyérre kenve fogyasztják, és hogy mindezt elhiggyük, Zsolt a szemünk láttára kóstolta meg. Mondta, hogy „ez olyan a halaknak, mint a kisgyereknek a csoki, ha egyszer megkóstolja, nem tudja abbahagyni”. Bojlira rágyúrva, vagy a készítése során adalékanyagként egyaránt felhasználható.

A másik említést érdemlő termék a Big Carp Plazma Dip, ami már nem számít új dolognak, de idén is sokan megajándékozták magukat ezzel a rendkívül hatékony csalifokozóval. A fogósságához nem fér kétség. Zsolték az Európa Kupán (2 napon belül) kétszer fogták meg ugyanazt a pontyot, amely a Plazma dippel kezelt csalit vette fel. Ez azért jelent valamit!

Nagy Gábor félóránként gyúrta a bojlit…
… amibe mindig bevonta a lelkes közönség tagjait is
A hölgy csillogó szeme mindent elárul. Sikerült első bojlimat elkészíteni!
A Big Carp-os fiúk különleges eljárással, párolással készítették el bojlijukat
Íme, kész a csábító csemege

A Big Carp boszorkánykonyhájában minden félórában különböző bojlikat készített Nagy Gábor és Fenyvesi Attila bojligyúró mester. Betekintést nyerhettünk abba, hogy miként lehet a Soluble Syrup segítségével a leghatékonyabb oldódó bojlikat elkészíteni, de a bátrabb jelentkezők meg is próbálhatták a kinyomópisztoly és a bojliroller segítségével elkészíteni a csodagolyókat.

Röviden összefoglalva: a II. Haldorádó Bojli Show első része nagyon jól zárult, és ha van olyan horgász, aki nem tudott most eljönni Kiskunhalasra, ne aggódjon, mert a következő hétvégén, azaz 2008. február 9-10-én az angol márkáké lesz a főszerep. Kovács Zoltán és csapata élőben mutatja be a bojligyúrás mesterfogásait. Személyesen ad tippeket, tanácsokat!

Új sztárvendégekkel várunk most hétvégén is minden kedves érdeklődőt!

No és persze, aki „elcsábul”, az a három márka termékeit igazán kedvező, akciós áron veheti majd meg! A FOX és KORDA termékekből ugyanis termékcsoporttól függően 15-40 % árengedményt adunk, valamint minden SBS termékből 20%-ot!

2008. február 9-10. - SBS, FOX és KORDA hétvége programajánló

  • Bemutatkozik a teljes SBS termékpaletta
  • 2008. évi SBS újdonságok kiemelt bemutatója
  • Bojligyúrás SBS alapanyagokból a helyszínen, mesterhorgászok segítségével
  • Meghívott vendégek: Kovács Zoltán (SBS tulajdonos), Bessenyei György (bojligyúró mester), Filetóth Gergő (SBS termékmenedzser)
  • Minden SBS termékből 20% árengedmény!
  • Az SBS terméket vásárolók (értékhatártól függően) különleges ajándékokat kapnak! Ez Kovács Zoltán legfrissebb, dedikált DVD filmje a bojligyúrásról vagy SBS póló!
  • 2008. év szuper újdonsága, a FOX Horizon SFD bojlis botok első magyarországi bemutatója
  • FOX és KORDA termékekből 15-40 % árengedmény, termékcsoporttól függően!
  • Szakértőink: Döme Gábor (Spro feederspecialista), Haskó Tamás (Haldorádó bojlis specialista), Egedi Róbert (Haldorádó teszthorgász)

Speciális ajánlataink

  • Shimano Big Baitrunner Long Cast és Banax Helicon 5600NF távdobó nyeletőfékes orsók rendkívüli árengedménnyel!
  • FOX bojlis szettek 20-40% árengedménnyel!
  • Minn Kota Endura 30 Lbs elektromos csónakmotor soha nem látott áron!
  • Szaktanácsadás, mestertippek!
  • Ajándékok és meglepetések várják a vásárlókat!

*** Az akciós termékekre további árengedmény már nem vehető igénybe. Speciális ajánlatainkat és extra árengedményeinket csak a Haldorádó Centrumban személyesen megjelenő vásárolók vehetik igénybe!

A rendezvény helyszíne a kiskunhalasi székhelyű Haldorádó Centrum

A rendezvény helyszíne, időpontja

Haldorádó Centrum

6400 Kiskunhalas

Széchenyi út 49.

e-mail: ugyfelszolgalat@haldorado.hu

Tel.: 20/9457-758

Nyitva tartás: szombaton és vasárnap 8-17 óráig.

Az első hétvége legérdekesebb pillanatait ez az „élő” közvetítés mutatja be

Írta és fotózta: Egedi Róbert
Videó: Kovács Iván

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.