Preston és Korum újdonságok a Feederhorgászoknak 1. rész - aprócikkek

Preston és Korum újdonságok a Feederhorgászoknak 1. rész - aprócikkek

A feeder technika rohamos fejlődésével a gyártók is igyekeznek lépést tartani. A fejlesztések két angol éllovasa a Preston Innovations és a Korum. A zsinórok, kosarak, horgok és a különleges kiegészítők mind-mind úgy kerültek kialakításra, hogy a feederezés igényeit maximálisan kielégítésék. Ebben a részben az áruházunk kínálatába frissen felkerült hasznos aprócikkeket és kiegészítőket mutatjuk be.

Korum Dura-Method feeder kosár

Ez a feederkosár első ránézésre is már eltér a megszokott „method kosár” formától. A különleges, szuper erős felépítésű forma biztosítja, hogy valamennyi etetőanyag, amit a kosárba töltünk, lejusson a kosárral együtt a mederfenékre. Ha megfigyeljük a képeket, jól látszik, hogy a kosárról lekerültek a korábbi hasonló modelleknél megfigyelhető keresztirányú elemek, amikbe hajlamos volt horgunk beleakadni. Ennél a kosárnál az etetőanyagot alulról, valamint négy oldalról fogja közre a kosár anyaga, de felül nem akadályozza semmi, hogy a csalihoz és horgunkhoz a hal hozzáférjen. A kosarat a saját töltőszerszámával lehet tökéletes formájúra megtölteni. 3 méretben készül: 30, 45 és 60 grammos kivitelben.

Legfontosabb jellemzői:

  • fémből készült kivitel az optimális forma és megfelelő saját tömeg miatt
  • megnövelt oldalfalak, hogy vízbe csapódáskor ne oldódjon ki az etetőanyag
  • megnövelt ólmozás az orr-részen a jobb aerodinamika miatt
  • extra méretű belső rész a horog és a csali számára
  • camouflage terepmintás színezés
  • a kosár első részén tökéletes illeszkedés a Korum Gyorskapocs gyöngyhöz
  • 2 db Korum Gyorskapocs gyöngy ajándék
  • 2 darab kosarat talál egy csomagban

Ebből a kosárból 2 db található egy csomagban

További infó: ugrás az áruházba

Korum Dura-Method kosár töltő szerszám

Ez a töltő az előbb említett Korum Dura-Method feeder kosár töltőszerszáma. Segítségével a kosarat tökéletes formájúra lehet megtölteni. Ajándékként egy 30 grammos kosár és 1 db gyorskapcsos gyöngy is jár hozzá.

A Dura-Method kosárhoz új töltőszerszám készült

További infó: ugrás az áruházba

Preston Dutch Master Bullet Feeder Cage

Régi klasszikus forma köszön vissza ezzel a kosárral. A „bullet” név jól visszaadja a lövedékformát, amit a még szűkebbre vett fémhálós kosártest követ. Az áramvonalas kialakítás célja egyértelmű: a lehető legnagyobb dobótávolság elérése. Ezt segíti a végólmos rendszer, így a kosár szinte lövedékként halad a levegőben dobás közben, ráadásul a vékony forma miatt még oldalszélben is jól tartja az irányát, hiszen arányaiban jóval kisebb felületen tudja eltolni a szél. Két méretben forgalmazzuk: L (30 és 40 gramm), valamint XL (50, 60 és 80 gramm) így mindenki ki tudja választani a botjához, illetve a körülményekhez legmegfelelőbbet.

Régi klasszikus forma köszön vissza ezzel a kosárral

További infó: ugrás az áruházba

Preston Open Ended Feeder

A Preston egyik legújabb feederkosara az Open Ended Feeder névre keresztelt kosár. E termék lényege az egyszerűség. A műanyag kosár mindkét vége teljesen nyitott, így az abba töltött etetőanyag könnyedén ki tud oldódni. Ezt az oldódást tovább gyorsítja a kilyuggatott oldalfal is. A széles talpólom növeli a kosár stabilitását. A természetes camouflage szín nem riasztó a halak számára. A kosáron található részben flexibilis szár segít elkerülni a dobáskor keletkező gubancokat, hiszen eltartja a kosártól damilunkat. L-es (large /nagy/) méretben és négyféle önsúllyal (20, 30, 45, 60 gramm) forgalmazzuk.

A Preston egyik legújabb kosara, melynek lényege az egyszerűség

További infó: ugrás az áruházba

Preston Reflo Power Max Clear

A Preston talán egyik legnépszerűbb terméke volt az elmúlt évben a Power Max főzsinór család. Azonban a sötét szín nem minden szituációban volt megfelelő, különösen tiszta vizek esetén. Így a Preston ebben az évben forgalomba hozta a Power Max Clear változatot. Mint ahogy a nevében is benne van, ez clear, azaz víztiszta színű főzsinór, ami teljesít minden olyan elvárást, és rendelkezik minden olyan jó tulajdonsággal, amit joggal várhatnak el a horgászok egy modern horgászzsinórtól. Lágy, rugalmas jellege lehetővé teszi a nagy távolságba történő dobásokat is, ideális választás a versenyszerű feederbotos, illetve úszós (waggleres) horgászatokra. Extra nagy kopásállósággal, illetve kiváló csomótűrő képességgel rendelkezik. Egy tekercsen 150 méter zsinórt talál.

Lágy, rugalmas jellege lehetővé teszi a nagy távolságba történő dobásokat is

További infó: ugrás az áruházba

Preston Reflo Braidcast

Meghökkentő méretsorral kínálja a feederbotos horgászoknak új főzsinórját a Preston. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy ez egy fonott zsinór, ráadásul szuper gyorsasággal süllyed, a hozzáértők felkapják a fejüket. Az új Reflo Braidcast zsinórt kifejezetten a feeder horgászat főzsinór igényeihez fejlesztették ki. Megdöbbentő dobási tulajdonságokkal rendelkezik, melynek köszönhetően a nagy távolságú feeder horgászat könnyebbé válik, mint gondolnánk. A fonott főzsinórnak hála még nagy távolságra horgászva is megőrzi szerelékünk a maximális érzékenységét - sőt nyugodtan kijelenthetjük, hogy monofil zsinór esetében legrövidebb dobótávokon sem tud olyan érzékenységgel működni szerelékünk a damilok nyúlása miatt, mint vékony fonott használatával. Ezt kombinálva egy némiképp vastagabb dobóelőtéttel szinte nem lesz elérhetetlen távolság feederbotunkkal. Három „vastagságban” kerül forgalomba az új főzsinór: 0,08 mm, 0,10 mm, valamint 0,12 mm. Nem véletlenül került idézőjelbe a vastagság szó, hiszen ezt célszerűbb lenne vékonyságnak nevezni. 150 méteres kiszerelésben kapható.

Extra vékony főzsinór, mely szuper gyorsasággal süllyed

További infó: ugrás az áruházba

Korum Horog Stopperrel

Ez egy QuickStop stopperrel egybeépített horog. Így tulajdonképpen egy speciális fűzött csalirögzítési módot tesz lehetővé, ahol a csali lehet pellet, bojli, kukorica, tigrismogyoró stb. Ennél a horognál nem kell azzal foglalkozni, hogy milyen stoppert tegyünk rá, és ezt pótolni sem kell, hiszen tökéletes módon rögzített. Nem utolsósorban sokkal gyorsabb csalizást tesz lehetővé a fix stoppernek köszönhetően. Ez a horogtípus a vele egybeépített stopperrel sok feederbotos horgász kedvence lehet. A használathoz egy Korum Csali gyorsütköző fűzőtűre van szükség.

Ez a horogtípus a vele egybeépített stopperrel sok feeder horgász kedvence lehet

További infó: ugrás az áruházba

Korum Horog Pelletgyűrűvel

Ez egy pelletgyűrűvel egybeépített szakáll nélküli horog. Így tulajdonképpen egy speciális fűzött csalirögzítési módot tesz lehetővé, ahol a csali lehet kemény vagy puha pellet, lebegő vagy süllyedő kivitel. Ekkor a csali nem hagyományos módon, hajszálelőkével kerül rögzítésre, hanem a horog szárától induló zsinórra felfűzött pelletgyűrűben van. Az egész módszer lényege abban áll, hogy, először is itt sokkal kisebb horgot használhatunk biztosabb akadás mellett, másodszor pedig a csali pontosabban - állandó és megfelelő távolságban - helyezhető el, mégis szabadon mozog. Nagyon fogós módszer, érdemes kipróbálni! Ez a horogszéria meglepően kis méreteket tartalmaz, amely egyértelműen a finomszerelékes horgászoknak készült. Nem csak lebegő csalikhoz ajánlott!

A csali pontosabban - állandó és megfelelő távolságban - helyezhető el, mégis szabadon mozog

További infó: ugrás az áruházba

Korum ITM Rig Tool Kit - Fűzőtű készlet mágneses dobozban

Ez a mágneses doboz tartalmazza a csalizáshoz szükséges eszközöket és egy zsinórvágó ollót. Használatával praktikusan, rendezetten tárolhatjuk a csalizáshoz, előkékhez szükséges alapvető eszközöket. A dobozban kapcsokat, forgókat, vagy bármilyen aprócikket is tárolhatunk. Mérete: 33 x 8,5 cm.

Korum ITM Rig Tool Kit tartalma:

  • mágneses tároló doboz
  • fűzőtű
  • biztonsági fűzőtű
  • stringer fűzőtű (PVA csomagokhoz)
  • hosszú kampós fűzőtű
  • bojlifúró
  • zsinórvágó olló

Ez a mágneses doboz tartalmazza a csalizáshoz szükséges eszközöket

További infó: ugrás az áruházba

Korum ITM Rig Track - Előketartó doboz

Ezen előketartó doboz használatával kis helyen, praktikusan tárolhatjuk elkészített horogelőkéinket. A rögzítők (tartozék) segítségével bármilyen hosszúságú előkét elhelyezhetünk benne. A doboz mérete: 33 x 8,5 cm.

Az előkék praktikus tárolására szolgál ez a doboz

További infó: ugrás az áruházba

Korum Extra vékony csali-fűzőtű

Rozsdamentes acélból készült, extra minőségű biztonsági fűzőtű, amely rendkívül gyors és hatékony felfűzést biztosít. A befelé hajlított szakállba lehet a hajszálelőkét beakasztani és segítségével a csalin áthúzni. Kifejezetten ajánlott kemény csalik (bojli, kukorica, tigrismogyoró) használata során, ahol a hagyományos fűzőtűk csappantyúja könnyen sérülhet, sajnos akár le is törhet. Ezzel a tűvel ilyen garantáltan nem fordulhat elő! A tű 1 mm vastag.

Extra minőségű biztonsági fűzőtű, amely rendkívül gyors és hatékony felfűzést biztosít

További infó: ugrás az áruházba

Korum Vékony biztonsági kapcsos csali-fűzőtű

Nincs annál bosszantóbb, mint amikor a sokadig értékes pelletünk, minibojlink törik ketté a felfűzés során… Ez a fűzőtű rendkívül vékony (0,38 mm), könnyű fémszárral lett ellátva. Így tökéletesen alkalmas arra, hogy a puha, szétrepedésre hajlamos csalikat (pl. puha horgos pellet, löncshús, horoggyurma, minibojli) könnyedén felhelyezzük a hajszálelőkére a segítségével, amely így a dobást is jobban bírja.

Extra minőségű biztonsági fűzőtű, amely rendkívül gyors és hatékony felfűzést biztosít

További infó: ugrás az áruházba

Korum Csalifúró

Ez a csalifúró erős acél anyagának köszönhetően a legkeményebb csalikkal is megbirkózik, legyen szó bojliról vagy tigrismogyoróról. Kiválóan alkalmazható a pelletek előkészítésére a csalizások előtt. Nem repeszti szét a legszárazabb pelletet sem, gond nélkül átfúrja, 1,5 mm-es lyukat készítve rá. Az ergonómiailag tervezett nyelet könnyű tartani, valamint különleges színének köszönhetően akkor is könnyű megtalálni, amikor nem ideálisak a fényviszonyok.

Ez a csalifúró a legkeményebb csalikkal is megbirkózik

További infó: ugrás az áruházba

Korum Gyorskapcsos gyöngy közepes

A gyorskapcsos gyöngy lehetővé teszi a nagyon gyors előkecserét, továbbá ütköző gyanánt is szolgál, ha csúszó etetőkosárral horgászik. Egyszerű használni és teljesen megbízható. Tökéletes etetőkosaras horgászathoz állóvízen és folyón egyaránt. 1 csomagban 5 db gyöngy található.

A gyorskapoccsal kombinált ütköző gyöngy rendkívül praktikus kiegészítő

További infó: ugrás az áruházba

Avid Carp Kukorica formájú stopper

E stopper segítségével pillanatok alatt rögzíthetjük csalinkat, miközben feltűnő sárga színének köszönhetően vizuálisan is ingerelhetjük a halakat. A csaliba tökéletesen simul, nem marad érdes felület. Használhatjuk bojlival, pellettel és szemes csalikkal is. Süllyedő és lebegő változatban is készül. 15 db kukorica található 1 csomagban.

Ez a stopper a csaliba tökéletesen simul, nem marad érdes felület

Lebegő változat

További infó: ugrás az áruházba

Süllyedő változat

További infó: ugrás az áruházba

Preston Competition Carp rakós merítő nyél 4 m

A Preston Competition Carp merítő nyél kiváló, erősített High Modulus Carbon anyagból készült, így tökéletes a versenyszerű pontyhorgászatra. A merítő nyele egy tapadásgátló felületet kapott, hogy használója kezéhez ne tapadjon és gyorsan tudja előre csúsztatni a tenyerén. 4 méteres hosszban kerül forgalomba.

Az egyik legjobb pontyos merítő nyél, amivel valaha találkoztunk

További infó: ugrás az áruházba

Preston Competition rakós merítő nyél 4,4 m

A Preston Competition merítő nyél a prémium kategóriás merítők közé tartozik. A kifejezetten könnyű verseny nyél igazán karcsú is, és ezekből adódóan 4,4 méteres hossza ellenére is könnyű mozgatni. A csekély tömege dacára akkor sem kell megijedni, ha egy, a keszegnép között megjelenő pontyot kell szákolni, kellően erős ahhoz is. A Preston Competition merítő nyél ideális fehérhalas versenyhorgászatra.

Ez a merítő nyél ideális fehérhalas horgászatra

További infó: ugrás az áruházba

Korum Specimen NAGYponty merítőfej

Ha nagy halakra horgászunk, szükségünk van egy megbízható nagy merítő szákra. A Korum pontyozó szákfeje kellően öblös ahhoz, hogy akár egy nagy 7-8 kilós példányt is könnyedén megszákoljunk vele!!! A háló anyaga könnyen szárad és óriási előnye, hogy a ponty bognártüskéje sem tud beleakadni. A fej formája kissé nyújtott, amely a nyúlánkabb halak szákolása során is nagy segítséget jelent. Nagy méretéhez képet igen könnyű - amely a villámgyors szákolás záloga! -, mindössze 280 gramm, mégis rendkívül erős! Eddig sehol nem látott, egyetlen gyártó által sem alkalmazott bombabiztos megoldást talált az angol Korum a fém csőkeret szárainak összeillesztésére és a menetes csatlakozó tökéletes kivitelezésére. Így SOHA nem fordulhat elő, hogy egy termetes amur „rugdalózása” közben letörik a keret a menetes csonkról. Kifejezetten ajánlott nagyhalas match, rakós és feeder specialistáknak, amikor a célhalak termetes amurok, pontyok és harcos márnák. A háló és a keret színe nem véletlenül lett zöld! Gondoljunk csak bele, hogy szákolás előtt a látszólag teljesen kifárasztott amur milyen irtózatos utolsó kirohanásra képes egy világos színű, idegen tárgy láttán… ez a hal elvesztésével is járhat. Ezzel a hálóval garantáltan nem történhet ilyen végzetes hiba. A háló méretei: 68 x 50 x 45 cm.

Ezzel a merítőhálóval a nagyobb halak megszákolása sem jelenthet akadályt

További infó: ugrás az áruházba

(X)
Haldorádó Team