Új Shimano orsók a Haldorádó kínálatában

Új Shimano orsók a Haldorádó kínálatában

Kétség nem férhet hozzá, hogy a Shimano a világ egyik leghíresebb horgászeszközöket gyártó cége. Kimagasló minőségű termékeivel a többi gyártó nemigen tud versenyre kelni, nem beszélve a kínai másológyárakról. Ebben az évben a Shimano számos csúcsmodellt dobott piacra, melyek igazi etalonok kategóriájukban! Ezenfelül néhány olyan orsót is bemutatunk, melyekkel már talán találkoztak, de most soha nem látott árengedménnyel kínáljuk őket!

Aero Technium MGS 12000XTB

ETALON! Így lehetne jellemezni egy szóval a Shimano Aero Technium MGS 12000XTB orsóját. Ebbe a pontyhorgászok számára kifejlesztett orsóba a Shimano beletette mindazt a legmagasabb high-end technológiát, ami jelenleg elérhető az orsógyártás terén. Kézbe kell venni, és máris érezni fogjuk a súlyát, pontosabban annak hiányát! Ugyanis ennek az orsónak a súlya a 12000-es mérete ellenére mindössze 500 gramm, köszönhetően a magnézium testnek és rotornak, valamint az orsóban található CI4+ technológiának. A tömege mellett az orsóban található technikai megoldások is figyelemre méltóak. A szuper lassú kétsebességes Aero Wrap II-es rendszernek és a WormShaft csigatengelynek köszönhetően a zsinórprofil tökéletes. Ez a technológia fekteti a zsinórszálakat hihetetlenül közel egymáshoz, ezzel biztosítva, hogy a zsinór minimális súrlódással hagyja el a dobot, sok méterrel növelve így a dobótávolságot. Emellett az orsóba került a Shimano X-Ship meghajtó rendszer technológiája, aminek köszönhetően lenyűgözően sima futással találkozik az, aki megtekeri az orsót. Ezt segíti az orsóban található 8 darab S A-RB csapágy, valamint természetesen a tűgörgő Super Stopper II visszaforgásgátló, ami garantáltan holtjátékmentes megállást biztosít bármilyen hajtókarállásnál.

Az orsón a Shimano Baitrunner Spool II rendszerű fékjét találjuk, ami egy olyan különleges - Shimano által szabadalmaztatott - nyeletőfék rendszer, amely az orsó dobjában helyezi el a szabadonfutó szerkezetet. Ez a fékrendszer a hagyományos nyeletőfék megoldásokhoz képest rendkívüli módon leegyszerűsíti az orsó szerkezetét, ugyanakkor nem jelent funkcióveszteséget, csupán az eltérő kezelési módra kell átállni. Használata roppant egyszerű. A belső csavarral lehet a dobot le- illetve feltenni az orsóra, valamint ez szolgál az orsó főfék erejének beállítására is. Úgy célszerű feltenni a dobot az orsóra, hogy a külső nagy csavart húzzuk be szorosra, és a belső kis csavarral állítsuk be a megfelelő főfék-erőt. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a nagy csavarral kilazítva már jóval lágyabb, tehát szabadon futó fékerőt kapunk. Visszazárva a nagy csillagot, ismét a korábban beállított főfék erővel horgászhatunk.

Az orsó 4,3:1-es áttétellel 1 hajtókarfordulatra 102 cm zsinórt képes visszacsévélni főzsinórunkból, amiből tekintélyes mennyiség áll rendelkezésünkre, hiszen 0,35 mm-es monofil zsinórból 430 méter fér a dobra. Az orsóhoz jár egy alumínium pótdob is.

Óriási mérete ellenére súlya mindössze 500 gramm
Az X-Ship meghajtó rendszernek köszönhetően lenyűgözően sima futást értek el
A nyeletőféket a dobba helyezték

További infó: ugrás az áruházba

Baitrunner 12000OC

A Baitrunner név fogalom a pontyhorgászok között. Szinte nincs olyan bojlis, akinek e szó hallatán nem valamelyik Shimano széria jut az eszébe. Ezek kialakítása és belső szerkezete révén igen eltérő árcédulával kerülnek forgalomba. A Shimano az idei évben hozta forgalomba az új Baitrunner 12000 OCEANIC modelljét, ami a többi hasonló kategóriájú orsótól kedvezőbb árral hívja fel magára a figyelmet. 12000-es dobmérete már igazán tekintélyt parancsoló. 0,30 mm-es főzsinórból 500 méternyit lehet rá feltekerni, amivel azért igen tágra nyílnak a lehetőségek a dobás, de még inkább a behúzás terén. Az orsó 4,4:1-hez áttétele, valamint az 1 hajtókarfordulattal behúzott 93 cm-nyi zsinór a garancia arra, hogy nem tart egy örökkévalóságig visszacsévélünk a zsinórunkat, jobb esetben hallal, kevésbé jobb esetben hal nélkül. Az orsót két szóval jellemezve egy igazi munkagéppel van dolgunk. Az XT-7 karbon házba egy masszív, erős belső szerkezet kapott helyet. 3 + 1 csapágy felel a sima futásért. A hidegen sajtolt alumínium dob a saját szabadalmú AR-C kialakítással készült, ezáltal erről szinte súrlódásmentesen pereg le a zsinór. Az orsón külső olajozási pont is található.

Főbb tulajdonságok:

  • Aero Wrap II
  • Super Stopper II visszaforgásgátló
  • Dyna-Balance rotor
  • Power roller zsinórvezető görgő
  • Biogrip fogantyú
  • 3 + 1 csapágy
  • alumínium dob
  • Varispeed dobemelő rendszer
  • Fluidrive II hajtómű

Az egyik legnagyobb méretű, nyeletőfékkel ellátott orsó
A Shimano tökéletesre fejlesztette a nyeletőfék rendszerét

További infó: ugrás az áruházba

Big Baitrunner Long Cast CI4+ XTR-A

Ha azt mondjuk, hogy Big Baitrunner, akkor a pontyhorgászok többségének felcsillan a szeme. Ez nem is csoda, hiszen az elmúlt évek alatt a Shimano komoly tekintélyt szerzett ezekkel az orsókkal a bojlis horgászatot kedvelők körében. Azt már megszokhattuk, hogy a fejlesztésekkel a japán cég nem áll le, folyamatosan keresik a könnyebb, erősebb, strapabíróbb anyagokat, technológiákat. Azonban nem egyszerű feladat egy olyan orsóhoz hozzányúlni, amit nagyon kedvelnek a horgászok. Ahhoz, hogy ne okozzanak csalódást vásárlóiknak, olyan forradalmi technológiai újítást kellett az orsóba integrálni, ami valóban „megújítja” a szériát és nem csak leporolja egy kis design tuninggal.

Látva az új Shimano Big Baitrunner Long Cast CI4+ XTR-A orsót, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez tökéletesre sikerült. A mérnökök az orsó olyan részéhez nyúltak, ami igencsak súlyos darab - ez nem más, mint a váz és a rotor. Ezt az új CI4+ anyagszerkezetre cserélték, ami 2,5-szer merevebb, ellenállóbb, mint elődje, így garantálva azok hosszú élettartamát, de talán ennél még fontosabb, hogy a CI4+ anyagból készült orsó milyen jelentősen vált könnyebbé, mint az elődök. Emellett az orsóba került a Shimano X-Ship meghajtó rendszer technológiája, aminek köszönhetően lenyűgözően sima futással találkozik az, aki megtekeri az orsót. Ezenfelül extrém erős is a szerkezet, így a sok száz méterre behúzott végszereléket nem tart egy örökkévalóságig visszatekerni ráadásul az erős áttétel (4,6:1) miatt nem kell megállni közben kétszer pihenni, hiszen könnyedén lehet az orsót tekerni. Egy hajtókarfordulattal 110 cm-t teker vissza a főzsinórunkból az orsó. A 35-ös monofil zsinórból 550 métert elnyelő dob már igazán nagy szabadságot ad a horgásznak, ha behúzással kell egy komolyabb távolságot elérni. A 6 darab S A-RB golyóscsapágy az orsó legfontosabb helyeire került, ez garantálja a sima futást és a hosszú élettartamot. Emellett természetesen a tűgörgő Super Stopper II visszaforgásgátló is megtalálható az orsó belsejében, ami garantáltan holtjátékmentes megállást biztosít bármilyen hajtókarállásnál. A tökéletes zsinórprofilról az Aero Wrap II-es rendszer, a WormShaft csigatengely, valamint a kétsebességes lassú dobemelés gondoskodik. Ez a Shimano orsók egyik védjegyévé vált az elmúlt évek során. Ezzel a zsinórfektetéssel könnyebb dobni, és távolabbiak is a dobások. Az orsót egy por- és vízálló első fék rendszerrel szerelték fel, amit természetesen a Shimano által tökéletesre fejlesztett nyeletőfék rendszer egészít ki. 1 darab teljes értékű hidegen sajtolt alumínium pótdob teszi teljessé a doboz tartalmát.

A Big Baitrunner név hallatán mindenkinek felcsillan a szeme
Az első fék hihetetlen precíz fékbeállítást tesz lehetővé
Az orsó dobja tekintélyes méretű, átmérője 76 mm

További infó: ugrás az áruházba

Big / Medium Baitrunner Long Cast XT-A

Természetesen a Big Baitrunner Long Cast XT-A orsóból nem csak olyan verziót adtak ki, ahol csúcskategóriás anyagokat használtak fel. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne méltó utódja az egy évtizedig „uralkodó”, legendás Big Baitrunner Long Cast orsónak.

A mai modern kornak és elvárásoknak maximálisan megfelelő, új orsó immáron két különböző, „Big” és „Medium” méretben készül. A nagyobbat a bojlisoknak (akár nagy távolságra való szerelék bevontatáshoz is), a kisebbet pedig a finom pontyhorgászathoz és feederezéshez ajánlja a gyártó. Az orsó küllemben és műszaki paramétereiben is sokat változott. Az elődhöz képest jelentősen megnövelték a féklamellákat, így sokkal precízebben, sokkal finomabban állítható be a fék. A hajtókar 1 cm-rel hosszabb lett, így még könnyebb terhelés alatt tekerni az orsót. Újításként jelentkezik az orsóban még az Úszótengely II, ez küszöböli ki a csiga és a dobtengely súrlódását. Az extra lassú dobemeléssel minden eddiginél tökéletesebb zsinórprofilt kapunk, mely a távdobást is segíti. Az extra lassú dobemelés ennél az orsónál azt jelenti, hogy a hajtókar hétszeri megtekerésével a tengely egyszer megy fel és érkezik vissza eredeti állapotába, szemben az előddel, ahol ehhez csak 3 hajtókarfordulat kellett. A hajtókar egyszeri megtekerésére 110 cm zsinórt csévél fel. Az utód egy külső olajozó nyílást is kapott. A dobon egy speciális, kör alakú, rugós zsinórklipsz található, amelybe könnyen beakasztható, illetve amiből könnyen kiakasztható a főzsinór. Ez az orsó is 5 + 1 csapágyas, mint elődje.

Főbb tulajdonságok:

  • karbon ház
  • nagy átmérőjű zsinórvezető görgő
  • 5 + 1 rozsdamentes csapágy
  • Dyna Balance rendszer
  • Úszótengely II
  • Aero Wrap II
  • Super Stopper II
  • hidegen sajtolt alumínium dob
  • kétsebességű dobemelés
  • kiegyensúlyozott forgórészek
  • hidegen sajtolt tányérkerék
  • azonnali visszaforgásgátló
  • ergonomikus orsótalp és hajtókarfogantyú
  • zsinórtároló kapacitása: 0,40 mm / 400 m (Big)
  • zsinórtároló kapacitása: 0,30 mm / 390 m. (Medium)

Egy legendás orsó méltó utódja
Helyes fékbeállítás mellett egyetlen hal sem menekülhet
A dobon kör alakú zsinórklipsz található
Az orsót nagyméretű zsinórvezető görgővel látták el

Medium Baitrunner Long Cast XT-A

További infó: ugrás az áruházba

Big Baitrunner Long Cast XT-A

További infó: ugrás az áruházba

Baitrunner 6000D USA

Szeretne egy rendkívül strapabíró, megbízható, felsőkategóriás, fémházas nyeletőfékes orsót venni? Ha igen, akkor nem kell tovább keresgélnie. Ez az orsó a legjobb nyeletőfékes orsók egyike, a legendás USA Baitrunner utóda. Az előd a garancia a tökéletes és hosszantartó működésre. Az orsó kiegyensúlyozott forgórészekkel rendelkezik, mely a deformálódást és az erőveszteséget küszöböli ki, amikor feszes zsinórral nagy halat fárasztunk. Az alumínium házban összesen 3 S A-RB rozsdamentes golyóscsapágy és 1 tűgörgős csapágy kapott helyet, de ez olyan sima futást eredményez, melyet eddig még nem tapasztalhattunk. Zsinórcsévélése bámulatos, tökéletes zsinórprofilt hoz létre. Az orsó rendkívül hatékony és precíz első főfékkel, és hátsó nyeletőfékkel rendelkezik. A nyeletőféket a hajtókar 1/3 fordulatnyi tekerésével lehet kikapcsolni. A robosztus fogantyú rendkívül kényelmes és biztos fogást nyújt. A leghatékonyabb, legmegbízhatóbb társ a bojlis pontyhorgászat és élő hallal történő nyeletőfékes harcsahorgászat során. A hajtókar behajtását annak hátratekerésével lehet elérni. A dob zsinórtároló kapacitása: 0,30 mm / 270 m.

Főbb tulajdonságok:

  • alumínium ház
  • 3 + 1 rozsdamentes csapágy
  • 4,8:1-es áttétel
  • Dyna-Balance rendszer
  • Fluidrive II hajtómű
  • Super Stopper II
  • nagyméretű zsinórvezető görgő
  • speciális zsinóradagoló rendszer
  • hatékony első fék
  • egy darabból álló felkapókar
  • Varispeed dobemelő rendszer
  • hidegen sajtolt alumínium dob

Strapabíró és megbízható, ebben garantáltan nem fog csalódni
Ebbe a fogantyúba jól bele lehet kapaszkodni
Az aranyszínű dob jól mutat az orsón

További infó: ugrás az áruházba

Aerlex 8000PG

Ha kemény terepen kell horgászni, ráadásul nagy távolságra, mindezt megfizethető áron, akkor a Shimano Aerlex 8000PG a megfelelő választás. Az orsó olyan kimagasló fékerővel rendelkezik, amit kevés más orsó tud jelenleg a piacon. Az Aerlex a maga 15 kg-os maximális fékerejével bármilyen édesvízi hallal felveszi a versenyt. Ez nem is csoda, hiszen a gyártó ezt a modellt tengeri horgászatokhoz is ajánlja, ahol azért nem ritka a száz kilogramm feletti ellenfél a horgon. Az Aero Wrap II-es dobemelő rendszer, a magas, kúpos távdobó dob, az erőteljes 3,8:1 áttételi arány mind-mind a maximális erő biztosítását szolgálja. Nem véletlen, hogy ebbe a modellbe nem került bele semmilyen csillivilli technológia. Ezt a kimagasló terhelést csak a tökéletesen összehangolt, kiváló alkotóelemekből felépített, letisztult hajtómű képes elviselni. Az orsón a Shimano Instant Drag első fék rendszere található, ami a célzottan nagyhalas horgászok nagy kedvence, legyen a célhal kapitális csuka, harcsa, vagy épp ponty, de nem szabad elfelejteni a tengeri horgászokat sem, legyen szó parti távdobásról vagy épp csónakos horgászatról. A robusztus felépítés, a masszív teljesítmény, a nagy zsinórkapacitás teszi kiváló távdobó modellé! Az orsóban 1 + 1 csapágy kapott helyet, valamint külső olajozó nyílás is található rajta. Zsinórtároló kapacitása:0,40 mm / 320 m.

Kiváló teljesítmény megfizethető áron

További infó: ugrás az áruházba

Ultegra 14000 XTC

Az idei évre megújította a Shimano a bojlis, illetve surf botos horgászok körében roppant népszerű távdobó nyeletőfékes orsóját, az Ultegrát! Az új széria a sorban következő 14000 XTC elnevezést kapta. Ez a legnagyobb méretű távdobó orsó azoknak, akik a legnehezebben elérhető távolságokat is meg szeretnék horgászni. Ez az orsó minden eddigi távdobó orsón túltesz. Hála a Shimano mérnökeire jellemző nagyfokú precizitásnak és a folyamatos fejlesztéseknek olyan távolságokba röpíthetjük az orsóval szerelékünket, amelyről eddig álmodni sem mertünk. A hatalmas méretű Ultegra 14000 XTC orsót a bojlisoknak szánták, de még surf botos tengerparti horgászatra is alkalmas. A baitrunner rendszerű dobfék egy olyan különleges - Shimano által szabadalmaztatott - nyeletőfék rendszer, amely az orsó dobjában helyezi el a szabadonfutó szerkezetet. Nagyon gyors, hatékony reagálást és precíz hangolást tesz lehetővé. A kétsebességes dobemelési rendszernek köszönhetően tökéletes a zsinórkép, mely a nagy dobásokkal horgászók álmává teszi az orsót. Az óriási dobótávolság elérést segíti a nem hétköznapi dobátmérő is, amely 76 mm! Az új, hidegen sajtolt AR-C dob csak ráadás. Az AR-C dobtechnológia újdonsága a megváltoztatott szögű első dobperem, melynek eredményeképpen dobásnál kisebbek a dobról lefutó zsinórmenetek, jelentősen lecsökkentve a zsinór csapódását (felesleges útját) a keverő- és a többi vezetőgyűrűknél. A kisebb súrlódás azt jelenti, hogy kisebb erő alkalmazása mellett nagyobb dobásokat lehet elérni. A 4,3:1-es áttétel és a hajtókarfordulatonként behúzott 103 cm-nyi zsinór megoldja a távoli dobások hosszas visszacsévélésének problémáját is. A 4 + 1 S A-RB csapággyal ellátott, alumínium pótdobbal rendelkező orsón - mint minden „S” rendszerű társán - megtalálható a könnyen hozzáférhető külső olajozási pont is, amely gyors és hatékony kenőanyag-utánpótlást biztosít. Az orsóhoz jár egy alumínium pótdob is. A dobok zsinórtároló kapacitása óriási: 0,35 mm / 550 méter, tehát behúzós horgászatokra is ideális!

Főbb tulajdonságok:

  • öntött alumínium orsóház
  • 4 + 1 S A-RB csapágy
  • nagy átmérőjű zsinórvezető görgő
  • Hiper hajtómű
  • öntött alumínium dob
  • kétsebességű dobemelés
  • kiegyensúlyozott forgórészek
  • hidegen sajtolt tányérkerék
  • azonnali visszaforgásgátló
  • Úszó tengely II
  • ergonomikus orsótalp és hajtókarfogantyú
  • Aero Wrap II dobemelő rendszer
  • X-Ship meghajtó rendszer
  • öntött alumínium pótdob
  • Nyeletőfékes dob II (Baitrunner Spool II)
  • külső olajozási pont

Ha a nagy dobótávolság a cél, akkor ez az orsó remek választás lehet

További infó: ugrás az áruházba

Ultegra 5500 XTC

Az Ultegra orsó feeder változatát is kiadta a Shimano. Mitől vált ez az orsó sok feederbotos horgász kedvelt orsójává? Olyan nagyméretű dobbal rendelkezik, amivel nem elérhetetlenek a megfelelő feeder végszerelékkel a 100-110 méter feletti dobótávolságok sem! Ráadásul mindehhez egy nyeletőfék is társul, ami jó szolgálatot tehet, ha két bottal nagyhalazunk. A Baitrunner Spool II rendszerű fék a hagyományos nyeletőfék megoldásokhoz képest rendkívüli módon leegyszerűsíti az orsó szerkezetét, ugyanakkor nem jelent funkcióveszteséget, csupán az eltérő kezelési módra kell átállni. A kétsebességes dobemelési rendszernek köszönhetően tökéletes a zsinórkép, mely a nagy dobásokkal horgászók álmává teszi az orsót. Tovább növeli a távolra dobás lehetőségét az új, hidegen sajtolt AR-C dob. Az 5,3:1-es áttétel és a hajtókarfordulatonként behúzott 105 cm-nyi zsinór megoldja a távoli dobások hosszas visszacsévélésének problémáját is. A 2 védett + 2 S A-RB csapággyal ellátott, valamint + 1 tűgörgős csapágyú (tehát összesen 4 + 1), alumínium pótdobbal rendelkező orsón - mint minden „S” rendszerű társán - megtalálható a könnyen hozzá férhető külső olajozási pont is, amely gyors és hatékony kenőanyag-utánpótlást biztosít. Zsinórtároló kapacitása pont ideális: 0,30 mm / 390 m.

Főbb tulajdonságok:

  • öntött alumínium orsóház
  • nagy átmérőjű zsinórvezető görgő
  • 4 + 1 csapágy
  • Hiper hajtómű
  • hidegen sajtolt alumínium dob
  • kétsebességű dobemelés
  • kiegyensúlyozott forgórészek
  • hidegen sajtolt tányérkerék
  • azonnali visszaforgásgátló
  • Úszó tengely II
  • ergonomikus orsótalp és hajtókarfogantyú
  • Aero Wrap dobemelő rendszer
  • hidegen sajtolt alumínium pótdob
  • Nyeletőfékes dob II (Baitrunner Spool II)
  • Super Stopper II
  • áttétel: 5,3:1
  • dobperem átmérője: 63 mm
  • dob magassága: 33 mm

Ez az orsó a feederezők kedvenc orsója lehet
Ezen az orsón dobba épített nyeletőfék található
A lekerekített zsinórklipsz egy jó feeder orsónál alapelvárás

További infó: ugrás az áruházba

Power Aero GT 6000 + ajándék zsinórral

Ez az orsó azon pontyhorgászoknak készült, akik nagyméretű orsót szeretnének vásárolni, ráadásul kedvező áron. Ez a nagyméretű dobbal ellátott orsó rendelkezik a Shimano „S” System minden jellemzőjével. Az orsó sima futásáért 3 darab A-RB golyóscsapágy, valamint a High Power Drag System felel. A karbon dob átmérője 67 mm, ami azért már igen tekintélyes méretnek számít ezek között az orsók között. Megerősített zsinórvezető görgő (Power roller) felel azért, hogy az orsó igazán erős féknél is tökéletesen működjön. A soklamellás precíz első fék igen tekintélyes, 15 kg-os fékerővel rendelkezik. A karbon dob zsinórtároló kapacitása: 0,30 mm / 300 m.

Egy különleges akció keretén belül most nemcsak az orsó árát csökkentettük, de ajándékba adunk az orsóhoz egy tekercs Shimano Catana 1000 méteres monofil zsinórt is, melynek értéke 7990 Ft! Így már garantáltan verhetetlen ajánlatunk!

A nagyméretű orsóhoz most nagy értékű ajándék is jár

További infó: ugrás az áruházba

Stella 4000SFE

A Shimano Stella egyet jelent a cégnél a „legjobb” kifejezéssel! Nem is meglepő, hogy ez az orsó a piacra kerülése óta számos nemzetközi díjat megnyert! A legmagasabb technikai tudást, amit egy orsó és a Shimano tudhat, azt megtalálja a Stella orsóban, így azzal más orsó nem kelhet versenyre! Csak vegyen kézbe egy Stella 4000SFE orsót, érezni fogja a különbséget a Stella és a többi orsó között! A magnézium test révén igen könnyű orsót készítettek a Shimano japán mérnökei. A hajtókart megtekerve derül ki, hogy mit is tud az orsó házába rejtett 14 védett S A-RB golyóscsapágy kombinálva a Shimano HD-Gear és X-Ship meghajtásával! A Stella 4000SFE orsóval álom a dobás, a precíz első fék pedig olyan egyenletesen, simán, ugyanakkor megbízhatóan és erősen működik, hogy az nagy magabiztosságot ad a fárasztás során még a legkritikusabb helyzetekben is. Egy biztos, aki horgászik egyszer egy Stellával, nem akar többet más orsóval horgászni! A Shimano Stella a pergető orsók királya, melyet egy olyan hírnév vesz körül, amit az egész világ irigyel! Az orsó olyan technikai megoldásokat sorakoztat fel, mint az AR-C light dob, ami 12%-kal könnyebb, mint a hagyományos AR-C dob, ráadásul peremük Titanium (titán) bevonatot kapott, amiről így súrlódásmentesen pereg le a zsinór. Aero Wrap II meghajtás, por- és vízvédett fékrendszer, Super Stopper II visszaforgásgátló, kiegyensúlyozott Dyna-Balance rotor, megerősített Power roller zsinórvezető görgő, EI felületkezelés, ami egy második védőréteget hoz létre az anodizált felületeken. Ezáltal az orsó ellenállóvá válik a sós víz maró hatásával szemben is - az ilyen védőréteggel kezelt orsó több, mint kétszeres korrózióállósággal rendelkezik a hagyományos orsókhoz képest. Természetesen található az orsón külső olajozási pont is.

Pergetők álomorsója
A fékrendszer por- és vízvédett kialakítású
Természetesen külső olajozási pont is található az orsón
Az orsó tartozéka egy orsótartó táska

További infó: ugrás az áruházba

Vanquish 4000F

A Shimano évről évre számos új orsót dob a piacra, melyek igazi különlegességnek számítanak kategóriájukban! Mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy a Shimano a 2012-es évben is megnyerte az EFTTEX kiállításon a legjobb fix dobú orsó kategóriát. Idén a Shimano Vanquish volt az az orsó, ami bezsebelte ezt az igen komoly, világviszonylatban is elismert díjat!

„A legkönnyebb és legegyenletesebb futású orsó, amit valaha is a Shimano készített!” - ezzel az állítással kezdi az orsóbemutatóját a Shimano, ami valljuk be őszintén, igazán magasra emeli az orsót a saját ranglistájukon. A korábbi, CI4 anyagból készült modellektől eltérően a „Magnumlite” rotor az új CI4+ anyagból készült, ami tovább csökkentette az orsó tömegét, miközben növelte e kulcsfontosságú alkatrész merevségét. A CI4+ anyag 2,5-szer merevebb, ellenállóbb, mint elődje, ami garantálja hosszú élettartamát. A szuper magnézium házban a 12 védett A-RB rozsdamentes golyóscsapággyal támogatott X-Ship meghajtó rendszer olyan technikai kombinációt hoz létre, ami a Vanquish orsót kimagasló használati élménnyel ruházza fel. Az orsó megtekerésekor az szinte önmagától indul, olyan érzés, mintha a hajtókar tekeréséhez nem lenne szükséges még minimális erő sem, miközben egy igen könnyű orsót tarthatunk kézben, ami viszont megőrizte azt az erejét, hogy akár tengeri horgászatokon is bevethető maradjon! Az Aero Wrap II-es csigatengely, illetve az AR-C light dob biztosítja a tökéletes zsinórprofilt még kimondottan vékony fonott zsinórok használatakor is. Az AR-C light dobok 12%-kal könnyebbek, mint a hagyományos AR-C társaik, ráadásul peremük Titanium (titán) bevonatot kapott, amiről így súrlódásmentesen pereg le a zsinór. Természetesen ezek mellett megtalálhatóak azok az extrák is, amik a többi magas minőségű Shimano orsónál is fellelhetőek.

Főbb tulajdonságok:

  • Aero Wrap II
  • por- és vízvédett fékrendszer
  • Super Stopper II visszaforgásgátló
  • kiegyensúlyozott Dyna-Balance rotor
  • megerősített Power roller zsinórvezető görgő
  • külső olajozási pont
  • Floating Shaft II meghajtó rendszer
  • AR-C light dob
  • 12 + 1 csapágy
  • CI4+ anyag
  • X-Ship meghajtó rendszer

A legkönnyebb és legegyenletesebb futású orsó, amit valaha is a Shimano készített
A sima futásban az X-Ship meghajtó rendszernek nagy szerepe van
A dob titán dobperemet kapott

További infó: ugrás az áruházba

Sustain 4000FG

Ez az orsó már egy jól bejáratott és nagyon kedvelt felsőkategóriás típus az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Ausztráliában. Mi ennek az oka? Minden új modell egy-egy lépés a jövőbe, mindegyik tartalmaz valami újdonságot, amit a vetélytársak csak 1-2 év múlva kezdenek alkalmazni, lemásolni. Így tehát a Shimano most örömmel mutatja be az európai horgászoknak is a Sustain orsót. Nagyon ízléses kivitellel lép az új piacra, mivel egy teljesen új stílusú színvilágot kaptak a fekete és a króm ötvözésével. De mit érne a külcsín, ha a belső nem lenne megfelelő? A Shimano ennek érdekében olyan technikai arzenált vonultatott fel ebben az orsóban, ami garancia arra, hogy aki kipróbálja, meg fogja szeretni már az első pillanattól kezdve! Ennek érdekében az orsóra a forradalmian új CI4-es anyagszerkezetű rotor került. A CI4-anyagot egyébként a Shimano először az országúti kerékpárversenyekhez készített kerékpárokhoz készítette, ahol minden grammnak komoly jelentősége volt. E versenyek közül a leghíresebb a Tour de France, ahol 7 győzelmet szereztek ilyen technológiával készített kerékpárokkal! (A CI4 tulajdonképpen egy olyan anyag, amit karbon és a poliamid keverékéből hoztak létre.) Emellett az orsóba természetesen belekerült a Shimano világhírű X-Ship és Aero Wrap II-es meghajtó rendszere, a Super Stopper II visszaforgásgátló, a kiegyensúlyozott Dyna-Balance rotor, a megerősített Power roller zsinórvezető görgő. Az orsó tökéletesen sima futásáról, valamint a kiváló zsinórprofilról a WormShaft rendszerű csigatengely, illetve a 8 darab S A-RB csapágy gondoskodik, kiegészülve a tökéletesre hangolt +1 tűgörgős csapággyal. A 4,8:1-hez áttételű pergető orsó nagyon finom csalivezetést is lehetővé tesz, így bármilyen pergető stílushoz tökéletesen használható. 1 hajtókarfordulattal az orsó 77 cm zsinórt csévél vissza, ami lehet monofil vagy akár a legvékonyabb fonott zsinór is, az orsó hibátlanul fogja tenni a dolgát. Teljes értékű alumínium pótdobbal kerül forgalomba. Amit még mindenképp érdemes megemlíteni az orsóról, hogy 4000-es méretéhez a kiemelkedő 280 grammos saját tömeg párosul, ami garancia arra, hogy ne szakadjon le a kezünk egy egész napos pergetés során sem. A dobok zsinórtároló kapacitása 0,25 mm / 260 méter.

Ez az orsó már egy jól bejáratott és nagyon kedvelt felsőkategóriás típus az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Ausztráliában
Az orsó Magnumlite rotort kapott
A 4000-es méretű orsó mindössze 280 gramm

További infó: ugrás az áruházba

Biomaster 4000FB

A Shimano Biomaster FB sorozatú pergető orsók mindent tudnak, amit egy horgász elvárhat egy high-end kategóriás orsótól. A Biomaster büszkélkedhet minden olyan innovációs technológiával, ami ma elérhető a Shimano kínálatában, ráadásul mindehhez ultra-könnyű kivitel társul. Már első ránézésre is kézenfekvő, hogy az orsó a jól csengő új szériás, magas minőségű, Sustain - Vanquish vérvonalra hajaz. Ennek a típusnak is egy darabból készült a felkapókarja, így a zsinórnak a zsinórvezető görgőre történő felcsavarodása többé már nem okozhat problémát az orsó használóinak. Az egyenletes, szinte hangtalan futásért az orsó belsejében 7 darab S A-RB csapágy felel, valamint természetesen a tűgörgő Super Stopper II visszaforgásgátló, ami garantáltan holtjátékmentes megállást biztosít bármilyen hajtókarállásnál. Ehhez társul a Shimano világhírű X-Ship és Aero Wrap II-es Paladin meghajtó rendszere, a kiegyensúlyozott Dyna-Balance rotor és megerősített Power roller zsinórvezető görgő.

A Shimano első fékes orsóknál a legkiválóbb technológia és soklamellás fékrendszer alkalmazásával (mely a dobba van beépítve) tökéletes működést és tág határok közötti szabályozási lehetőséget kapunk. Ráadásul a fékrendszer víz- és porvédett kivitelben készül. A fék pontosan beállítható a zsinór erejéhez, és mivel Shimano termékről van szó, Ön biztos lehet benne, hogy minden körülmények között hibátlanul és megbízhatóan fog működni. A 4,8:1-hez áttételű pergető orsó nagyon finom csalivezetést is lehetővé tesz, így bármilyen pergető stílushoz tökéletesen használható. 1 hajtókarfordulattal az orsó 77 cm zsinórt csévél vissza, ami lehet monofil vagy akár a legvékonyabb fonott zsinór is, az orsó hibátlanul fogja tenni a dolgát. Teljes értékű alumínium pótdobbal kerül forgalomba. Ráadásul a Shimano a dobhoz ad egy szűkítőt is, amivel a dob belső átmérője 33 mm-ről 40 mm-re vastagodik, így jóval kevesebb zsinórt kell rá felcsévélnünk. Ezenfelül a dob a Shimano AR-C dobja, aminek különleges dobpereme révén súrlódásmentesen repül le róla a zsinór.

Ez az orsó szemet gyönyörködtető látványt nyújt
A dobozban található egy dobszűkítő is, mely bármelyik dobra rátehető
A fékrendszer por- és vízvédett kialakítású

További infó: ugrás az áruházba

Stradic CI4 3000F. 4000F

A Stradic szériát már nem kell bemutatni senkinek. Bár e modell elsősorban pergető horgászatra készült, precíz első fék rendszere, sima futása és nagy dobmérete igen sok finomszerelékes horgász kelléktárába is felsorakoztatta a Stradic orsókat. A Shimano előző év végén ráncfelvarrás alá tette a híres Stradic orsókat. Ám ez nem csupán egy kis külső designváltozás volt! Az alapanyagoktól kiindulva ment végig a gyártási folyamaton és a meglévőnél jóval magasabb kategóriájú orsót rakott össze, elkészítve ezzel a Shimano Stradic CI4 orsót. Egyértelmű cél volt a fejlesztéskor a súlycsökkentés, megőrizve a híres teljesítményt! Így a korábbi anyagokat a forradalmian új CI4-es anyag váltotta fel. Ezzel a Shimano Stradic CI4 pergető orsóval egy páratlan erővel rendelkező, mégis könnyű, precíz, pontos orsó jött létre. Az orsó sima futásáról a házban lévő 6 S A-RB golyóscsapágy, valamint az 1 tűgörgős csapágy gondoskodik. A Stradic megőrizte viszonylag gyors áttételét, így a 3000-es modell 6,0:1-hez, míg a 4000-es 5,8:1-hez aránnyal tekeri vissza zsinórunkat. Egy hajtókarfordulattal az előbbi 89 cm-t, míg az utóbbi 94 cm-t húz vissza, ami a gyors orsók közé sorolja. A CI4-es anyagszerkezetnek köszönhetően kategóriájában a legkisebb tömeggel rendelkezik. A 3000-es méretű orsó 205 grammal büszkélkedhet, míg a 4000-es modell is mindössze 260 grammot nyom a mérlegen. A kétsebességes oszcillációs WormShaft tengelynek, valamint az AR-C dobnak köszönhetően a zsinórprofilja tökéletes még vékony fonott zsinórok használata esetén is.

A Stradic orsókat senkinek nem kell bemutatni
Az orsó nagyméretű hajtókarfogantyút kapott
A felkapókar egy darabból készült

Stradic CI4 3000F

További infó: ugrás az áruházba

Stradic CI4 4000F

További infó: ugrás az áruházba

Aernos 2500FA, 3000SFA, 4000FA

Ez egy elegáns, kellemes használatot biztosító orsó, mely a P4-es orsók közé tartozik. A P4 emblémával ellátott orsók jellemzői a precizitás, az erő, a teljesítmény és az élmény. A váz anyaga XT-7 karbon, melyben precíz, minden körülmény között hibátlanul működő rendszer található. Egy pergető orsónál a legnagyobb szerepe a féknek van. Ezért olyan, tág határok között állítható rendkívül precíz féket építettek az orsóba, amely csak a legdrágább modellekben található. A hosszú élettartamot és a sima futást 5 rozsdamentes golyóscsapágy és az 1 tűgörgős csapágy biztosítja. Az orsó dobjánál lassított dobemelést alkalmaztak, amelyhez tökéletes zsinórcsévélés, távoli gubancmentes dobás párosul. Áttétele 5,2:1. A hajtókar könnyű alumíniumból készült, a fogantyú pedig puha tapintású szivacsborítást kapott. Az orsó dobja és pótdobja is alumíniumból készült, melyek AR-C dobperem kialakítással rendelkeznek. Ez távolabbi és pontosabb dobásokat tesz lehetővé.

Főbb tulajdonságok:

  • Varispeed dobemelő rendszer
  • nagy átmérőjű zsinórvezető görgő
  • 5 + 1 rozsdamentes csapágy
  • kiegyensúlyozott forgórészek
  • Super Stopper II
  • AR-C alumínium dob
  • AR-C alumínium pótdob
  • alumínium hajtókar
  • XT-7 karbon orsóház
  • ergonomikus orsótalp és hajtókarfogantyú

Kedvező árú, mégis kimagasló teljesítményű orsó

Aernos 2500FA

További infó: ugrás az áruházba

Aernos 3000SFA

További infó: ugrás az áruházba

Aernos 4000FA

További infó: ugrás az áruházba

Symetre 4000FL

Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a Shimano az amerikai illetve japán, vagy ausztrál piacra készített orsóit Európában is piacra dobja. A Symetre 4000FL is ilyen előélet után jelent meg a Shimano hazai kínálatában. A tengerentúlon ezt az orsót főleg az édesvízi sügérhorgászatra szánják, de emellett ajánlják a tengeri horgászatokhoz is, így nem meglepő, hogy a célhalai között olyanok szerepelnek, mint a tonhal vagy a barramundi. Ha azokkal fel tudta venni a harcot, akkor a hazai viszonyok között lehet ellenfele?

Nem meglepő ezek után, hogy a Symetre 4000FL nagyon fejlett technikai belsővel rendelkezik. Az X-Ship meghajtás mellett megtaláljuk benne a Shimano SR rendszerét, a Dyna-Balance kiegyensúlyozott rotort, a Super Stopper II visszaforgásgátlót is. Belsejében 4 darab védett rozsdamentes csapágy kapott helyet, valamint a tűgörgős visszaforgásgátló. Áttétele 5,8:1-hez, míg zsinórtároló kapacitása 0,25 mm / 260 m. A hajtókarfogantyú gumiborítást kapott.

Főbb tulajdonságok:

  • 4 + 1 rozsdamentes csapágy
  • Dyna-balance kiegyensúlyozott rotor
  • Power roller görgő
  • Super Stopper II visszaforgás gátló
  • Varispeed II dobemelés
  • Fluidrive II hajtómű
  • X-Ship meghajtás
  • alumínium dob

Strapabíró, precíz és esztétikus
Akár fonott zsinórral is használható

További infó: ugrás az áruházba

Sahara 2500FE, 3000FE, 4000FE

Nem túlzás azt állítani, hogy a Sahara a gyártó egyik legsikeresebb típusa. Aki kicsit is jártas a Shimano termékekben, az tudhatja, hogy már az első széria is nagy népszerűségnek örvendett kiváló tulajdonságai és ehhez párosított kedvező ára miatt. Azonban az eredetileg amerikai piacra készített, de hazánkban is kapható Sahara már az 5. szériáját éli meg, ami még tovább öregbítheti hírnevét. A Sahara FE egy finom, mégis strapabíró kialakítású pergető orsó család. Az orsó háza új XGT7 karbon anyagból készült, dobja pedig hidegen sajtolt alumínium. Sima, csendes és erős működés jellemzi a terméket. Precíz első féke, 3 + 1 rozsdamentes acélcsapágya és az évtizedes múltja biztosítja, hogy minden körülmény között megfelelően működik. 6,2:1-es áttétele ideális pergető orsóvá teszi. Az alumínium hajtókaron gumírozott fogantyú található, mely kényelmes fogást biztosít.

Főbb tulajdonságok:

  • XGT7 karbon ház
  • hidegen sajtolt alumínium dob
  • 6,2:1 áttétel
  • 3 + 1 rozsdamentes acélcsapágy
  • Fluidrive II hajtómű
  • Dyna Balance rendszer
  • Super Stopper II visszaforgásgátló
  • Varispeed II dobemelő rendszer
  • nagyméretű zsinórvezető görgő

A Sahara már az 5. szériáját éli meg
Az AR-C dobról könnyen pereg le a zsinór

Sahara 2500FE

További infó: ugrás az áruházba

Sahara 3000FE

További infó: ugrás az áruházba

Sahara 4000FE

További infó: ugrás az áruházba

Catana 2500FB, 3000SFB, 4000FB

A kedvező ár / érték arányú Catana orsó a 2 golyóscsapágynak és az 1 tűgörgős csapágynak, valamint a módosított belső kialakításnak köszönhetően még szebben fut, mint az előző széria tagjai. Az orsó erős alumínium dobjához jár még egy extra könnyű XT-7 karbon pórdob is. A tág határok között állítható soklamellás fék minden horgászmódszerhez egyaránt jól használható. Ennek a kiváló orsónak szintén erőssége még a vibrációmentes, egyenletes futást eredményező Dyna-Balance rendszer, valamint az azonnali bevágást lehetővé tevő, holtjáték nélküli visszaforgásgátló (Super Stopper II) is. Az orsó tökéletes zsinórprofilt hoz létre a kétsebességű dobemelésnek köszönhetően. A hajtókar egyszeri megtekerésére az orsó 74 cm zsinórt csévél fel. A P4-es koncepciójú orsót az erő, pontosság, teljesítmény és esztétikusság jellemzi, mely garancia a tökéletes működésre.

A Catana széria ár / érték arányban szinte verhetetlen
Ez az orsó precíz első fékkel rendelkezik

Catana 2500FB

További infó: ugrás az áruházba

Catana 3000SFB

További infó: ugrás az áruházba

Catana 4000FB

További infó: ugrás az áruházba

Catana 2500RB, 3000SRB, 4000RB

Természetesen ez az orsó kapható hátsó fékes kivitelben is. Tulajdonságait tekintve megegyezik az elsőfékes verzióval, így azt felesleges lenne még egyszer leírni.

A Catana széria hátsó fékes kivitelben is készül
Az orsó finoman állítható hátsó fékkel rendelkezik

Catana 2500RB

További infó: ugrás az áruházba

Catana 3000SRB

További infó: ugrás az áruházba

Catana 4000RB

További infó: ugrás az áruházba

Sienna 2500FD, 4000FD

Precíz Shimano szerkezet, megfizethető ár. Ez jellemzi a Shimano amerikai piacra gyártott Sienna orsóit. A Shimano Sienna orsó gyöngyházfényű ezüst teste és fém dobja nemcsak szemet gyönyörködtető, de rendkívül precíz szerkezetet takar. A dobperem a pergető orsóknál már alapkövetelménynek számító „V” kialakítást kapott, aminek köszönhetően a zsinór kisebb menetekben hagyja el a dobot, ezáltal kisebb a súrlódás a dobperemen, a keverőgyűrűn, ami távolabbi és pontosabb dobásokat tesz lehetővé. A 3 porvédett rozsdamentes + 1 tűgörgős csapágyának köszönhetően tökéletes futású, rendkívül megbízható szerkezet, ami elengedhetetlen az egész napos pergetés során. A hajtókar forgatásakor azonnal érzékelhetjük a hajtómű minőségét, hiszen a Dyna-Balance rendszer a vibrációt csaknem teljes egészében kiküszöböli. A Super Stopper II holtjáték nélküli visszaforgásgátló rendszer azonnali megállást és kontaktot tesz lehetővé a műcsalinkkal. Még nagy hal megakasztása esetén is nulla a csésze holtjátéka a Super Stopper II-nek köszönhetően. A visszaforgásgátló tűgörgős csapágya nagy szilárdságot biztosít a csésze számára. A speciális tervezésű Shimano nagyméretű zsinórvezető görgő visszacsévéléskor lecsökkenti a zsinórcsavarodást, ami kifejezetten előnyös a kis átmérőjű monofil vagy fonott zsinórok alkalmazásakor. Tovább növeli az orsó értékét a hihetetlen precíz első fék rendszer. Az óriáslamellás finom első fék - megfelelő használat mellett - esélyt sem ad még a legvadabb halaknak sem. A dob zsinórprofilja szinte tökéletes, így még távolabbra dobhatunk. Az orsót monofil, fluorocarbon vagy pergető zsinórhoz egyaránt ajánlja a Shimano.

Precíz szerkezet, kimagasló ár. Ez jellemzi a Shimano amerikai piacra gyártott Sienna orsóit

Sienna 2500FD

További infó: ugrás az áruházba

Sienna 4000FD

További infó: ugrás az áruházba

Sienna 2500RD, 4000RD

Ahogy a Catana szériából is, a Sienna orsókból is készült hátsó fékes kivitel. Paramétereit tekintve megegyezik az első fékes változattal, így azokat felesleges lenne újra részletezni.

A Sienna orsókból hátsó fékes verzió is készül

Sienna 2500RD

További infó: ugrás az áruházba

Sienna 4000RD

További infó: ugrás az áruházba

FX 2500FB, 4000FB

A Shimano az FX orsóival bebizonyítja, hogy a legolcsóbb kategóriában is lehet megbízható pergető orsókat gyártani, hiszen nem mindenki engedheti meg magának a több tízezer forintos orsókat. Az FX pergető orsó eredetileg az amerikai piacra készült, de már megvásárolható Európában is. A klasszikus külső olyan jellemzőkkel párosul, mint a váltakozó sebességű dobemelés, a nagyméretű zsinórvezető görgő. Ez a speciális tervezésű Shimano nagyméretű görgő visszacsévéléskor lecsökkenti a zsinórcsavarodást, ami kifejezetten előnyös a kis átmérőjű monofil vagy fonott zsinórok alkalmazásakor. Egy golyóscsapágy segíti az orsó munkáját és egyenletes működését. A hajtókar forgatásakor azonnal érzékelhetjük a hajtómű minőségét, hiszen a Dyna-Balance rendszer a vibrációt csaknem teljes egészében kiküszöböli. Az FX orsó a szokott Shimano teljesítményt és megbízhatóságot nyújtja, valóban kivételes áron.

Kifejezetten kedvező ár és megbízhatóság jellemzi az FX szériát

FX 2500FB

További infó: ugrás az áruházba

FX 4000FB

További infó: ugrás az áruházba

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.