Újdonságok a TRIANÁTÓL

Újdonságok a TRIANÁTÓL

Minden év elején csapattársaimmal (a TRIANA-MOSELLA csapat tagjaival) ellátogatunk Olaszországba, a TRIANA gyárba. Az apró, térképen alig felfedezhető kisváros Cordenons ad helyet Itália egyik legnagyobb botgyárának.

Csapattársaim vizsgálják az új botokat

Mindig különös izgalom vesz rajtam erőt, amikor a gyár közelébe érünk. Alig várom már, hogy a bemutatóterembe berohanva, végre kezembe vehessem az új botokat és különleges aprócikkeket. A TRIANA gyár nagyon komoly kutató és fejlesztő bázist épített ki. A mérnökökből és számtalan teszthorgászból álló csoport, ügyesen és gyorsan alkalmazkodik a piac igényeihez. Nem véletlen, hogy évközben is számtalan új bot és különleges kellék lát napvilágot. Ezek zöme "rövid életű", ugyanis csak egyetlen versenyre vagy különleges helyzetre használható. A sok érdekes, olykor speciális eszköz, azonban nem ritkán egy új fejlesztési irány elindítója lehet.

Jól sikerült az új 2002 évi kollekció!

A TRIANA új, 2002 évben kiadott botjairól azonnal megállapítható, hogy még erősebbek, kiegyensúlyozottabbak és megbízhatóbbak lettek. Nem csökkent viszont drasztikusan a súlyuk. Sőt, szinte változatlan maradt. Még a csúcsminőségű, legdrágább rakós botok (14,5 m hosszban) sem lépnek jelentősen az 1.000 g alá. Az egy kiló, a bűvös határ, ahol évek óta "toporog" a mezőny. Egy biztos a borgyártó cégek zöme belátta, nem minden áron a botok súlyának csökkentése az elsődleges cél.

A botgyártó mesterek értik a dolgukat

A fejlődés azonban nem áll meg! A legjobb rakós botokat különleges, csúszást elősegítő felülettel, egy speciális carbon réteggel vonták be. Így nem tapad a kézhez és még gyorsabban lehet húzni-vonni. A pontyos botok olyan hosszú és nagy lyukbőségű spiccet kaptak, hogy felesleges azokat tovább darabolni. Az 1,8-2 mm vastag gumi könnyedén kicsúszik belőle. Minden tag vége kúposított és kopásálló réteggel kezelt. Ez megnöveli a botok élettartamát és véd a kisebb sérülésektől. A tagok illesztése, az egyedi kézi munkának köszönhetően, kifogástalan. Még az olcsóbb botoknál sincs lötyögés, kotyogás.

Aláírásom garancia a kiváló minőségre!

A sok-sok új és érdekes bot közül kiragadtam néhányat.

ZIPPA
Kifejezetten kezdő, a rakós botos horgászat alapjait gyakorlók számára készített bot, amely jól tűri a rutintalan horgász kisebb-nagyobb hibáit. A karcsú, de mégis erős botocska nem a finom keszeghorgászatok eszköze. A nagyhalas és folyóvízi horgászatok során derül ki, hogy mire is képes.

4 méretben kerül forgalomba: 6,5 m 8 m 9,5 m 11 m

ZIPPA PLUS
Robosztus erős bot, ideális társ a pontyok horgászata során. Van benne anyag, bírja a vastag gumikat és a nagytestű halakkal vívott csatákat.

Kettő méretben készül: 11 m és 12,5 m.

GANZA
Nagyhalas, erős bot, amely még a 2 mm-nél vastagabb gumikkal is megbirkózik. Egyenlőre, csak sejteni lehet, hogy mire képes, ha ilyen durva cuccot is elbír. Kategóriájában az első bottípus, amelyhez már a speciális hosszú, nagy lyukbőségű spicc (AB tip) jár.

Három méretben készül: 11,5 m 13 m 14,5 m

PERLA
Középkategóriás univerzális bot, amelyet a versenyhorgászat alapjaival ismerkedő horgászoknak ajánlanak. Megállja a helyét a keszeges és nagyhalas versenyeken egyaránt.

Három méretben készül: 11,5 m 13 m 14,5 m

FORTEZZA
Egy könnyű pontyos bot, az igényesebb (és vastagabb pénztárcájú) horgászoknak. Minden "extrát" tartalmaz, amit a TRIANA gyár az idén bevetett: kúpos botvégek, hosszú erős spicc, csúszást segítő bevonat.

Kettő méretben készül: 13 m 14,5 m.

POTENZA TOUR a csúcsminőségű pontyos rakós bot

POTENZA TOUR
A legjobb minőségű nagyhalas rakós bot a TRIANA 2002 évi kínálatában, minden extrával ellátva. Könnyű, gyors és mégis nagyon erős. Ideális a legmagasabb szintű versenyeken is.

Három méretben készül: 13 m, 14,5 m 16 m.

MAGNIFICA
A TRIANA legjobb minőségű "sport"=keszeges botja, amelyet versenyhorgászok számára készítettek. Rendkívül gerinces és gyors. Mindent tud, amit egy ilyen bottól el lehet várni.

Három méretben készül: 13 m, 14,5 m 16 m.

Talán kevesen tudják, de a TRIANA nem csupán rakós és verseny botok gyártásában jeleskedik. Különösen nagy választékot kínál a pergető horgászok számára is, amely most további értékes darabokkal bővült.

Csak néhány különleges darab:

THUNDER SPIN 2,7m
21-56 g dobósúlyú univerzális pergetőbot, süllő csuka horgászata során.

THUNDER SPIN 2,7m
28-80 g dobósúlyú pergetőbot, nagytestű csalik például gumihal mélyvízi használata során, csónakból. Bármilyen rablóhal számításba jöhet.

THUNDER SPIN 3m
28-80 g dobósúlyú pergetőbot, súlyos csalik és nagytestű ragadozóhalak horgászata során.

Négy méretben került forgalomba (előbb, mint Olaszországban!) a TRIANA új feederbot családja, melynek kifejlesztésében én is közreműködtem. Az igényesen elkészített botok, hatékony fegyverek lehetnek bármely hazai álló és folyóvízen.

A közepesen erős (medium-heavy) botok nem túl merevek, hogy a legérzékenyebb kapást is látványosan közvetítsék, de nem is túl gyengék, hogy kellő távolságra lehessen velük dobni.

BLACK STAR FEEDER 3,3m
A család legérzékenyebb darabja. Ha nem kell távol (max. 30 méter) horgászni és a lehető legfinomabb eszközt kell bevetni, kis tavakon és lassan folydogáló csatornákon, ne felejtse el ezt a bottípust! Ha ránéz a hal a csalira, már azt is jelzi az érzékeny spicc.

BLACK STAR FEEDER 3,6m
Univerzális eszköz, amellyel az átlagos távolságok (kb. 50 méter) elérése a cél, a jól bevált végszerelékek alkalmazása mellett. A legerősebb spicc használatával, kiválóan működik folyóvízen is.

BLACK STAR FEEDER 3,9m
Amikor a meghorgászandó terület egyre távolabb kerül a parttól (50 méter felett) és a halak mérete is indokolttá teszi, hogy egy erősebb eszközzel vegyük üldözőbe őket, ekkor célszerű ehhez a bothoz nyúlni.

BLACK STAR FEEDER 4,2m
Ezzel a bottal nincs elérhetetlen távolság! Nem lehet feederbottal nagyot dobni? Nos, aki kézbe veszi ezt a pálcát, hamar rádöbben, hogy az eddig elérhetetlennek tűnő (70 méter feletti) távolságok átlagosnak számítnak ezután.

Egyik jobb, mint a másik
Különleges, dupla lapos úszó

Különleges újdonság a TRIANÁTÓL
A számtalan érdekes aprócikk közül egy úszó akadt a kezembe, amelyet erősen sodró folyóvízen ajánlatos bevetni. A különleges formájú lapos úszók már nem idegenek a hazai horgászok számára sem. De, hogy ezt meg is lehet duplázni, ez mégiscsak furcsa. Nos a TRIANA teszthorgászai egy érdekes újítást a dupla lapos úszót kísérletezték ki. Szerényen csak annyit mondtak róla, hogy a folyóvízi horgászatról alkotott véleménye átértékelődik minden horgásznak, ha egyszer kipróbálja. Biztos vagyok benne, hogy sokat hallunk még róla.

Új lehetőségek rejlenek benne
Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: