Haldorádó Feeder Triatlon Kupa 2021 versenykiírás

Haldorádó Feeder Triatlon Kupa 2021 versenykiírás

A hagyományt 2021-ben is folytatva, a Haldorádó szervezésében immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Haldorádó Feeder Triatlon Kupa. E különleges versenyt úgy terveztük meg, hogy változatos helyszínek, körülmények, illetve lehetőségek mellett minden feederhorgász számára izgalmas kihívást jelentsen. Ha kedveled a nyári ponty- és amurhorgászatot, valamint szívesen kipróbálnád magad Kiskunhalas legjobb vízterületein, köztünk a helyed!

A Feeder Triatlon Kupa különlegessége, hogy összesen 3 egymást követő fordulóból áll, amelyek idén két különböző vízterületen lesznek lebonyolítva. Remek felkészülési lehetőséget biztosít ez egyben a Method Feeder OB középdöntője előtt. Természetesen minden versenyt külön is díjazunk, de a legértékesebb nyereményekre azok számíthatnak, akik mindhárom fordulóban jól teljesítettek.

A verseny időpontja: 2021. május 14-15-16.
A verseny helyszínei

1. forduló (péntek) Kiskunhalas – Ezüst-tó Horgászcentrum
2. forduló (szombat) Kiskunhalas – Sóstó
3. forduló (vasárnap) Kiskunhalas – Ezüst-tó Horgászcentrum

Mint látható, a verseny összesen 3 fordulóból áll, melyek három egymást követő napon kerülnek megrendezésre. A program menete a szokásos rendszer szerint alakul, így a horgászat minden nap 10-től 15 óráig tart, azaz a tiszta horgászidő 5 óra.

A verseny részletes programja

1. forduló: 2021. május 14. (péntek) - Ezüst-tó Horgászcentrum
7:30-8:00 Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
8:00-8:30 Megnyitó és sorsolás
8:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
9:00-9:30 Limitellenőrztés
09:50 Alapozó etetés megkezdése
10:00 1. forduló kezdete
15:00 1. forduló vége
15:10 Fárasztás befejezése
15:00-16:00 Mérlegelés
16:00-tól Ebéd
2. forduló: 2021. május 15. (szombat) - Sóstó
7:30-8:00 Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
8:00-8:30 Megnyitó és sorsolás
8:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
9:00-9:30 Limitellenőrztés
09:50 Alapozó etetés megkezdése
10:00 2. forduló kezdete
15:00 2. forduló vége
15:10 Fárasztás befejezése
15:00-16:00 Mérlegelés
16:00-tól Ebéd
3. forduló: 2021. május 16. (vasárnap) - Ezüst-tó Horgászcentrum
7:30-8:00 Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
8:00-8:30 Megnyitó és sorsolás
8:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
9:00-9:30 Limitellenőrztés
09:50 Alapozó etetés megkezdése
10:00 3. forduló kezdete
15:00 3. forduló vége
15:10 Fárasztás befejezése
15:00-16:00 Mérlegelés
16:00-tól Ebéd
16:30-tól Eredményhirdetés

A Haldorádó Feeder Triatlon Kupa első helyszíne az Ezüst-tó lesz
Méltán híres a tó halállománya, de a halfogás versenykörülmények között semmiképp nem nevezhető gyerekjátéknak!
A második helyszín a Kiskunhalas határában elterülő egyesületi tó, a Sóstó lesz
E nagy kiterjedésű egyesületi tavon bizony nem könnyű megfejteni a siker titkát. Ide bizony elkélnek a nagy dobások…
… és a megfelelő távdobó felszerelés
Ha sikerül rájönnünk, mit és hogy kell csinálnunk, szép fogások érhetők el!
Amurok is lakják a vizet, májusban pedig már gyakori vendégnek számítanak a horgon
A szerencsések akár ilyen gyönyörű, termetes pontyokkal is összeakadhatnak
A harmadik fordulónak az Ezüst-tó Horgászcentrum fog otthont adni
Az Ezüst-tó egy „fifikás tó”, ahol bárhol lehet jó eredményt elérni, de ehhez minden trükköt be kell vetni
Gyönyörű, egyedi koi pontyok is lakják a tavat szép számmal
Matracon az Ezüst-tó Kincse, a tó legnagyobb koi pontya
Kiemelkedő a tó amurállománya is, és májusban már javában aktívak lesznek ezek a növényevő torpedók
Tokhalak is élnek a vízben, ezekre is érdemes készülni!

A verseny szabályai:
Mindenben az Országos Method Feeder Versenyszabályzat a mérvadó, amely 2021-ben megújult!

Kiemeltük a főbb szabályokat:

  • Az etetőanyag és csali összetételének kizárólag természetes eredetű anyagokból kell állnia. Kizárólag csaliként használható összes élő anyag (csonti, giliszta, tűzőszúnyog, báb) mennyiségének el kell férnie egy 1/8 literes (125 ml) limitáló edényben. A csalizó pelletek és minibojlik legnagyobb használható mérete 12 mm.
  • Egy fordulóban maximum 8 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelleteket) használható fel.
  • A horgászat során megengedett kosárfajták: töltögetős (flat) method kosár (gumizott változata is), hibrid és pellet kosár. A kosarak töltőszerszámmal és kézzel egyaránt tölthetők, de a kosár az etetőanyaggal nem fedhető be. Tilos az in-line open end (mindkét végükön nyitott) kosarak és a bordás kosár használata. A horogelőke etetőanyagba tömése megengedett.
  • Csak method-feeder technika használható, tehát az etetőanyagot (vagy földet, pelletet stb.) tartalmazó kosáron keresztül kell futnia a főzsinórnak, a kosarat felül meg lehet ütköztetni. Kivételt képeznek a gumizott method kosarak, amelyek egy kapocsban fixen is rögzíthetőek.
  • A megengedett legnagyobb horogméret 8-as, a horog öblének átmérője 10 mm. Ennél nagyobb horog semmilyen esetben sem használható.
  • A horogelőke hossza maximum 25 cm lehet.
  • A horogelőke csak monofil zsinórból (normál, áttetsző vagy színes damilból vagy fluorocarbonból) készülhet. Fonott zsinór főzsinórnak, dobóelőkének, valamint előkének sem használható!
  • Egy haltartóban maximum 20 kg hal tárolható, ha ezt a mennyiséget elérte a versenyző, köteles új haltartóba helyezni a halakat. Amennyiben a két haltartóban a halak mennyisége eléri a 20-20 kg-ot, a versenyző köteles időközi mérlegelést kérni, vagy lehetősége van újabb haltartóba gyűjteni a halakat.
 

A method kosaraké lesz a főszerep
Igazán csábító
Itt szükség lesz a fogós praktikákra!

Jelentkezés
Nevezési díj: 15.000 Ft / fő, mely tartalmazza az ebédet is minden napra.
Jelentkezési határidő: 2021. március 30., vagy amíg be nem telik a nevezési lista.

Fontos időben feladni a nevezést, mert csak az első 44 fő nevezését elfogadni tudjuk a pályák adottságai miatt! A nevezés elfogadásáról visszajelzést küldünk. Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot ( Feeder_Triatlon_HD-FTK.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre. A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Horgász Egyesület. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat.

Értékelés
Az értékelés szektoronként történik. Teltház (44 fő) esetén 4 db 11 fős szektor lesz. Mindhárom napon a szektor 1-2-3. helyezett versenyzők kupát kapnak. A három forduló után a szektorhelyezéseket összeadjuk, majd a 6 legjobban teljesítő (legkevesebb ponttal rendelkező) versenyzőt díjazzuk. Azonos pontszám esetén a fogott halsúly dönt, a legkevesebb pontszámmal rendelkező nyeri a versenyt.

Díjazás
Mindhárom helyszínen a szektor 1-2-3. helyezett versenyzők kupát kapnak.
Az összetett verseny első 5 helyezettje kupát kap (az első 3 kupa igazán impozáns méretű lesz).
A legnagyobb hal megfogóját is díjazzuk.

Tavaly ezekért a gyönyörű kupákért folyt a küzdelem, idén sem lesz szerényebb a felhozatal!
A Haldorádó Feeder Triatlon Kupa tavalyi győztesei. Idén Te is köztük leszel?
A tóparton igényes szállások is várják az ide érkezőket, bővebb infók és foglalás az Ezüst-tó Horgászcentrum Facebook és/vagy weboldalán!

A jelentkezők névsora ebben a cikkben, itt lesz elérhető, amelyet folyamatosan frissítünk majd.

Jelentkezők névsora:

1. Szabó Zsolt

2. Zelenák György

3. Tóth Jenő

4. Ács János

5. Szűcs János

6. Csizovszki László

7. Tarnóczy Gábor

8. Gránicz Zsolt

9. Holi Dánielt / Szerbia

10. Štrbac Nenad / Szerbia

11. Pittner Valentin

12. Ficsúr Richárd István

13. Tápai Sándor / Szerbia

14. Farkas Rudolf / Szerbia

15. Pataki Isidor / Szerbia

16. Davidovics Milos / Szerbia

17. Berta Viktor

18. Kránicz Róbert

19. Becz Gyula

20. Dr. Lovász Norbert

21. Saller András

22. Lakatos Elemér / Szlovákia

23. Megyeri Norbert

24. Kuklis Pál

25. Füstös Péter

26. Kató József

Szeretettel várunk Mindenkit!

Haldorádó Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.