I. Izsáki Horgász- és Pihenőpark Páros Halfogó Kupa versenykiírás

I. Izsáki Horgász- és Pihenőpark Páros Halfogó Kupa versenykiírás

A kiemelt horgászvizeink „legifjabb” tagja máris egy rangos verseny megrendezésével hívja fel magára ismét a figyelmet. Olyan halfogó versenyt hirdet meg, amelynek résztvevői szabadon választott technikával vehetik üldözőbe az Izsáki Horgász- és Pihenőpark legnagyobb tavának lakóit. Így a versenyzők horgászhatnak akár hagyományos fenekező, feeder, bojlis, match, vagy rakós botos technikával is. Ez nem csak a horgászok, hanem a különféle horgásztechnikák megmérettetése is lesz egyben. Érdekes és izgalmas kihívást jelent ez minden résztvevő számára!

A Nagy tó ad otthont a versenynek

Verseny helyszíne: Izsáki Horgász- és Pihenőpark, Nagy tó

Nagy tó, rövid ismertető

A tórendszer legnagyobb tava a 2,8 hektáros „Nagy tó”, amelynek átlagos vízmélysége 1,8-2,4 méter között alakul. A tó halállományában a kb. 10 tonna 1-5 kg körüli ponty a meghatározó, de - természetesen - ragadozó és egyéb más halfajok (pl. ezüstkárász) is élnek e csodás vízben. A termetesebb pontyok 5-15 kg között vannak, és számos 20 kg feletti amurnak is élőhelye e tó. Egyszóval a víz halállománya kiemelkedő, ezért nem túlzás azt állítani, hogy hamarosan igen közkedvelt pontyos oázissá fog válni e szépséges környezetben elhelyezkedő vízterület.

(A tóról részletes információért kattintson ide!)

Számos szép ponty akadt már itt horogra...

A verseny időpontja: 2008. szeptember 21. vasárnap

Díjazás

Csapatverseny lévén a csapat két tagjának a verseny időtartama (5,5 óra) alatt kifogott halainak össztömegét jegyezzük. A három legnagyobb fogott össztömeggel rendelkező csapat kerül díjazásra kupákkal és vásárlási utalványokkal. Azonos súly esetén a nagyobb hal dönt. A legnagyobb halat fogó csapat külön díjazásban részesül.

Az I. helyezett csapat 120.000 Ft-os, a II. helyezett csapat 60.000 Ft-os, a III. helyezett csapat 30.000 Ft-os vásárlási utalványt nyer, amelyet 2009. szeptember 21-ig válthat be az Izsáki Horgász- és Pihenőpark bármelyik szolgáltatására (pl. horgászjegyek, élőhal vásárlás, étkezés, vendégházak, kemping, fürdőzés).

Versenyszabályzat

• A verseny csapatverseny, kizárólag kétfős csapatok jelentkezését tudjuk elfogadni.
• A verseny páros csapatverseny. A versenyzőket segítheti külső személy is, aki viszont horgászat közben csak a hal megszákolásában, a horogszabadításban, a hal haltartó szákba helyezésében, felszerelések, etetőanyagok előkészítésében segédkezhet!
• A versenyzők bármilyen horgászmódszerrel horgászhatnak, azonban egy időben csak fejenként 1 bottal. Előkészítve tartalékként bármennyi bot rendelkezésre állhat! A horgászmódszereket a verseny közben váltogathatják.
• A különböző technikáknak megfelelő tetszőleges végszereléken - legyen az úszós vagy fenekező - csak 1 horog alkalmazása engedélyezett. Úszós végszereléknél etetőkosár használata Tilos!
• Az alapozó etetés időtartama alatt - horgászbottal bejuttatható - etetőbója alkalmazása engedélyezett, amelyet a verseny kezdetét jelző dudaszóig ki kell venni!
• A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége versenyzőként: 17 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) valamint a bojli, pellet és a horgászföld is!
• Behordás nem engedélyezett!
• Etetőhajó használata nem engedélyezett.
• Távirányítású és akusztikus halkereső eszközök használata nem engedélyezett.
• „Halfogó” verseny lévén a mérlegelésbe a tóban élő összes halfajt beleszámítjuk.
• Az 5 kg feletti halak soron kívül mérlegelésre kerülnek. Kifogásukat a versenybíróknak jelezni kell, hogy mielőbb lemérhessék, lefotózhassák és visszaengedhessék.
• A csapatoknak a számukra kijelölt horgászhelyen belül kell horgászniuk. A csapattagok egymás mellett ülve, egymást segítve horgásznak. A kifogott halakat egy vagy több, minimum 2 méter hosszú versenyszákban kell eltárolni, ez alól egyedüli kivétel a „pontyzsák”, amelyben egyszerre maximum 1-1 nemes hal tartható. A halak védelme érdekében semmilyen egyéb fajta haltároló eszköz (kötött szák, drótszák) használata nem megengedett!
• A gyorsabb eredményfelmérést elősegítve a verseny időtartama alatt folyamatos lesz a mérlegelés.
• A nagyobb testű halak (kisebb testűeknél is örülünk a használatának) védelme érdekében a pontymatrac használata nagymértékben javasolt!
• Ha a kifogott hal eltárolását követően elpusztulna, akkor az nem számít be a versenybe.
• Kizárólag az a hal számít bele az értékelésbe, amely a verseny végét jelző dudaszóig a merítőhálóba került.
• A verseny befejeztével a horgászhelyet az átvett formában (tisztaságban) szabad csak elhagyni!
• A szabálytalankodás vagy egyéb etikátlan magatartás versenyből való kizárást vonhatja maga után!
• A rendezőség a verseny ideje alatt történt esetleges balesetekért, anyagi károkért felelősséget nem vállal!
• A verseny időtartama alatt a halakkal való rendkívül kíméletes bánásmód kötelező!!!

A verseny részletes programja - 2008. szeptember 21. vasárnap

Regisztráció a parton

06:00

Megnyitó, sorsolás

06:15 - 06:35

Alapozó etetés megkezdése (az etetés konkrét megkezdésének lehetőségét duda jelzi)

07:30

Verseny kezdete (a verseny konkrét megkezdését duda jelzi)

08:00

Verseny befejezése (a verseny befejezését duda jelzi)

13:30

Utolsó mérlegelés

13:30 – 14:00

Ünnepélyes eredményhirdetés és ebéd

14:00-tól

Nevezési díj:

16.000 Ft/csapat, amely tartalmazza a verseny időtartamára a pályabérleteket, továbbá a versenyzők részére egy finom ebédet. (Választható a helyszínen: Marhapörkölt, Birkapörkölt, sós burgonya, tarhonya, kenyér, savanyúság.)

Ha kedvet kaptak, döntöttek és nevezni szeretnének, kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (IHP.doc) és küldjék vissza a parktokft@externet.hu címre, a nevezési díj egyidejű befizetésével, amelyet rózsaszínű postai utalványon kell feladni Park - Tó Kft. H-6000 Kecskemét, Halasi út 14. címére. FONTOS: a hátuljára írják rá a következő üzenetet „IHP nevezési díj”. A verseny napján helyszíni nevezést már nem fogadunk el.

Előzőleg nevezhetnek a helyszínen is a jelentkezési lap személyes leadásával és a nevezési díj egyidejű készpénzes befizetésével.

FIGYELEM!!! Kizárólag az első 30 csapat jelentkezését tudjuk elfogadni.

A jelentkezési lap letölthető ezen a linken.

Nevezési határidő: 2008. szeptember 16.

További információ:
Jankovics Zoltán: +36-30/985-9559
e-mail: parktokft@externet.hu

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, leendő versenyzőt!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.