TOP MIX - HALDORÁDÓ Kupa 2009, Dunafalva - versenykiírás

TOP MIX - HALDORÁDÓ Kupa 2009, Dunafalva - versenykiírás

Az idei évben is megrendezésre kerül az ország egyik számottevő igazi folyóvízi versenye. A verseny helyszíne a Duna dunafalvai szakasza, ahol már sok éve rendezzük versenyünket, és ahol több mint 25 éve az Olaszy Gábor emlékversenyt is rendezik. A kitűnő adottságú, megfelelő vízállás esetén sok és termetes halat adó partszakasz várhatóan ez évben is sok és nagy dévér, jász ejthető zsákmányul majd.

Tekintsünk vissza kicsit az előző évre! A tavalyi verseny résztvevőit kellemetlenül szeles, de napos időjárás mellett jó vízállás fogadta:

Papp József rajthelyét keresi a kupában elhelyezett számok között
A tuti etetőanyag Döme Gábor kivitelezésében
Palotai Kristóf és egy bőven rekordlistás dévérrel
Pillanatképek a versenyről
A verseny első öt helyezettje trófeáikkal

Most pedig nézzük az idei verseny kiírását!

Helyszín: Dunafalva, a dunafalvai versenypálya

Időpont: 2009. augusztus 21. (péntek)

Nevezési díj: 6.000 Ft

Nevezési létszám: maximum 30 fő nevezését fogadjuk el a pálya korlátozott befogadóképessége miatt. Ennyi horgász azonban teljesen azonos feltételek mellett versenyezhet!

Szabályok:

  • Irányadó az országos versenyszabályzat.
  • Tehát a felhasználható etetőanyag maximális mennyisége 17 liter lehet. Ennek a mennyiségnek tartalmaznia kell a horgászföldet, a nehezítő anyagokat (pl. folyami kavicsot) és a főtt magvakat (búza, kukorica stb.) is!
  • A felhasználható élő anyag maximális mennyisége 2,5 liter, ebből 0,5 liter lehet a szúnyoglárva.
  • A bothossz maximum 11,5 m lehet!
  • Etetőcsészés etetés során a gombócot két kézzel meg lehet gyúrni.
  • A stég vagy horgászláda első két lába a vízbe érhet.

Díjazás: Az első öt helyezett értékes serleg díjazásban részesül, továbbá a szektor első helyezettek is serleget vehetnek át.

Program:

06:00 - 06:20Regisztráció a versenypályán.

06:20 - 06:30Sorsolás az 1. fordulóra.

06:30 - 08:30 Felkészülés az 1. fordulóra.

07:15 - 07:45 Limitellenőrzés.

08:30 - 11:30 Első forduló.

11:30 - 12:00 Mérlegelés és sorsolás a 2. fordulóra.

12.00 - 14.00 Felkészülés a 2. fordulóra.

12:45 - 13:15 Limitellenőrzés.

14:00 - 17:00 Második forduló.

18:00 Eredményhirdetés.

Az etetés, valamint a fordulók kezdeteit és végeit hangjelzés jelzi.

A pályán fogható halak: dévérkeszeg, karikakeszeg, jász, paduc, márna.

A pálya megközelítése Baja felől: Szeremle, majd a Duna (aszfaltozott) gátján a dunafalvai kompig, onnét földúton kb. 1 km a pályáig. Rossz idő esetén a gépkocsikat a gáton lehet hagyni, és a versenyzőket bevisszük a pályáig.

A rendezőség fenntartja a jogot, hogy a Duna kedvezőtlen vízállása esetén a verseny időpontját megváltoztassa.

Jelentkezés: csak előzetesen, tel: 30/9865-773, e-mail: papp@topmix.hu

Jelentkezési határidő: 2009. augusztus 20.

Edzéslehetőség bármelyik nap biztosított. Augusztus 20-án pedig az Olaszy Gábor Emlékversenyen, versenykörülmények között tehetik próbára tudásukat és szerencséjüket az érdeklődők.

Eredményes felkészülést és újabb remek horgászatot kívánunk a természetes vizeket kedvelő, megszállott folyóvízi horgászoknak!

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.