VII. Haldorádó Junior Feeder Kupa – versenykiírás

VII. Haldorádó Junior Feeder Kupa – versenykiírás

A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a hetedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Három éve már a kiváló adottságokkal rendelkező, kulturált Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az VII. Haldorádó Junior Feeder Kupára!

Egy verseny, ami kimondottan a fiatal generációnak szól, és amihez a módszer a hazánkban legnépszerűbb feederezés.

Az Ezüst-tó Horgászcentrum lesz az idei évben is a verseny helyszíne

A verseny időpontja: 2021. június 26. (szombat)

A verseny helyszíne: Ezüst-tó Horgászcentrum, Kiskunhalas

Általános információk
A verseny 2 korcsoportban kerül megrendezésre: gyermek és ifi.

Gyermek (10-14 év) kategóriában az alsó korhatár 10 év, tehát az indulhat, aki 2021-ben tölti be a 10. életévét, felső limit gyermek kategóriában a 14. év, tehát aki 2021-ben tölti be 14. életévét.
Ifjúsági (15-18 év) kategóriában az alsó korhatár 15 év, tehát az indulhat, aki 2021-ben tölti be a 15. életévét, felső limit itt a 18. év, tehát aki 2021-ben tölti be 18. életévét, még indulhat a versenyen.

Az Ezüst-tó halállománya ideális helyszínné teszi ezt a versenyt

Külön szeretnénk jutalmazni a női indulókat is, így ők bár az adott korosztály szerinti kategóriában indulnak, emellett külön is értékeljük őket! A versenyzőket mindkét kategóriában szektorokba osztjuk, ezzel is elősegítve a legegyenletesebb feltételek kialakítását az indulók számára. A végleges szektorrendszer csak a versenyt megelőző napokban készül el, hogy a verseny szempontjából a lehető legjobb kombinációban lehessen azt kialakítani. A verseny egyfordulós, 4 óra tiszta horgászidőből áll.

Egyértelmű célunk az, hogy a gyerekek körében népszerűsítsük a versenyszerű feederbotos horgászatot

Egyértelmű célunk az, hogy a gyerekek körében népszerűsítsük a versenyszerű feederbotos horgászatot, valamint hogy a tehetséges gyermekeknek legyen lehetőségük megmutatni, mit is tudnak. Viszont nem célunk a „vérre menő” küzdelem, ezért a szabályok egy picit lazábbak a megszokottnál.

Reggel tartunk egy gyors eligazítást, szabályismertetőt…
… majd ahogy a profi versenyeken, itt is a horgászhelyek kihúzásával fogunk kezdeni
Természetesen, mivel versenyről van szó, a limitekre is oda fogunk figyelni, megadjuk a módját ennek a megmérettetésnek
Örömmel tapasztaljuk, hogy a fiatal horgászpalánták milyen ügyesen odafigyelnek erre (is)

A verseny részletes programja

2021. június 26. (szombat)
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:25 Limitellenőrztés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 A verseny kezdete
13:00 A verseny vége
13:10 Maximális fárasztási idő vége
13:00-14:00 Mérlegelés
14:30 Eredményhirdetés

Kiemelkedő a tó amurállománya! Ezek a növényevő torpedók sok fiatal horgásznak fognak kellemes élményeket okozni idén júniusban is!
Tokhalak is élnek a vízben, ezekre is érdemes készülni!

A verseny szabályai

  1. A versenyre (kizárólag!) a megadott korcsoportnak megfelelő korú gyerekek jelentkezését fogadjuk el.
  2. Horgászni egyetlen feeder- vagy pickerbottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.
  3. Kizárólag olyan végszereléket lehet használni, amelyen súly (ólomnehezék vagy etetőkosár) található, de annak kialakítása tetszőleges. A végszereléken egyetlen horog lehet.
  4. Tilos segédeszközként elektromos vagy hagyományos kapásjelző, valamint halradar használata.
  5. Etetni kizárólag feeder- vagy pickerbot alkalmazásával és etetőkosárral lehet. Tilos más típusú bot használata!
  6. A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége 12 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) és a horgászföld is!
  7. Az élő anyag (amely kizárólag csontkukac, pinki vagy giliszta) mennyisége maximum 1 liter lehet. Szúnyoglárva használata nem engedélyezett!
  8. Az értékelésbe minden megfogott hal beleszámít, amellyel kíméletesen kell bánni és a mérlegelésig (hosszú haltartó szákban) életben kell tartani, hogy utána visszahelyezhessük!
  9. A felkészülési időben szülői segítség igénybe vehető a felszerelések összerakásához, láda beállításához, etetőanyag bekeveréséhez stb., de a kezdést jelző duda után a segítőnek el kell jönnie a versenyzőtől minimum 10 méterre.
  10. Egyetlen esetben vehet igénybe a versenyző külső (szülői) segítséget, ha horgára olyan termetes hal akad, amelyet egyedül nem tud biztonságosan megszákolni. Ekkor szákolhat helyette a segítő, de utána ismét el kell távolodnia a versenyzőtől.
  11. A 4 kilogramm feletti ponty, amur és tokhal soron kívül mérlegelésre kerül. Megfogásukat a szektorbíróknak jelezni kell, hogy mielőbb lemérhessék és visszaengedhessék.
  12. A fárasztás során szomszéddal véletlenül összeakadt hal számít, de segítsük egymást, törekedjünk ennek elkerülésére.
  13. A halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac használata minden résztvevő számára kötelező! A versenyzők kötelesek sűrű szövésű, nagy átmérőjű merítőt használni a termetes halak szákolása során. Damilos vagy kézzel kötött merítőháló használata tilos! Óvjuk, védjük a tó törzsállományát!
  14. A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít a mérlegelésbe, de csak akkor, ha legkésőbb 13:10-ig sikerül szákba terelni.
  15. Az igazságos értékelés érdekében a versenypálya szektorokra lesz osztva. Az elért szektoreredmények és a fogott halmennyiség alapján dől el az egyéni helyezések sorsa.
 

Nevezési díj: 5.000 Ft/fő

Jelentkezési határidő: 2021. június 21.

Fontos időben feladni a nevezést, mert csak az első 45 gyermek nevezését tudjuk elfogadni a pálya adottságai miatt! A nevezés elfogadásáról visszajelzést küldünk.

Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (V_HJ-FK.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre.
A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Horgász Egyesület. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat.

Minden egyes versennyel nő a fiatalok tapasztalata, rutinja és jó horgászat esetén a kedve!
Jókedv, vidámság és kellemes hangulat jellemzi ezt a versenyt

Értékelés
Az igazságos értékelés érdekében a versenypályát szektorokra osztjuk. Az elért szektoreredmények és a fogott halmennyiség alapján dől el az egyéni helyezések sorsa. Mindkét korcsoportban díjazzuk a szektor első helyezetteket, közöttük a végső sorrendet a fogott halsúly határozza meg. Emellett külön díjazzuk még korcsoportonként a legeredményesebb női versenyzőket, valamint a legnagyobb hal megfogóját is.

Szép kupákért és értékes horgászfelszerelésekért megy a barátságos verseny

Díjazás
Fontos megemlíteni, hogy valamennyi induló ajándékot kap! Emellett természetesen szép kupák várnak gazdára ezen a viadalon.
Kupát kap a legeredményesebb 3 gyermek versenyző

  • A legeredményesebb 3 ifjúsági versenyző
  • A legeredményesebb női gyermek versenyző
  • A legeredményesebb női ifjúsági versenyző
  • A legnagyobb hal megfogója
 

A VI. Haldorádó Junior Feeder Kupa gyermek kategóriájának legjobbjai
A VI. Haldorádó Junior Feeder Kupa ifjúsági kategóriájának legjobbjai

Szabályok, további infó a tóról: http://www.ezustto.hu/hirek/85/ezust-to_horgaszcentrum_horgaszrend.html

Találkozzunk a VII. Haldorádó Junior Feeder Kupán!
A tóparton igényes szállások is várják az ide érkezőket. Ezzel kapcsolatosan érdeklődhet az ezustto@haldorado.hu e-mail címen, vagy a 20 235 6220 telefonszámon

A VI. Haldorádó Junior Feeder Kupáról készült képes beszámoló megtekinthető itt!

A jelentkezők névsora ebben a cikkben, itt lesz elérhető, amelyet folyamatosan frissítünk majd.

Gyermek (10-14)

1. Kővári Máté

2. Kővári Dániel

3. Tóth-Kiskövi Márton Albert

4. Letenovics Bálint

5. Bolvári Sebestyén

6. Yefet Koren

7. Bori Noel

8. Lőrincz Bálint

9. Lőrincz Tamás

10. Eredics Milán

11. Kovács Áron

12. Némethy-Czakó László György

13. Kőrösi Bence

14. Ternák Tamás

15. Gelencsér Alex

16. Igaz Levente

17. Kovács Ádám

18. Bandzi Levente

29. Takács Szebasztián

20. Galgóczi Ádám István

21. Németh Kornél

22. Zsinka Péter

23. Virányi Róbert

24. Sinai Ábel

Ifjúsági (15-18)

1. Simon Ákos

2. Molnár Bence

3. Ivánkovics Boldizsár

4. Szűcs Péter Máté

5. Kis Ernő Gábor

6. Szalai Márton

7. Borbély Balázs Levente

8. Takács Attila

9. Debreceni Ádám

10. Ferencsik Balázs

11. Grúz Kristóf

12. Feczkó Tamás Gábor

13. Erős Hunor

14. Szilágyi István

15. Luczás Sándor Milán

16. Nyul Péter

17. Sztrehárszki Levente

18. Schmidt Marcell János

19. Kreisz Dániel Roland

20. Ágotai Milán

21. Takács Roland

Haldorádó Team

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.