X. Haldorádó Junior Feeder Kupa – versenykiírás

X. Haldorádó Junior Feeder Kupa – versenykiírás

A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a jubileumi, 10. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hat éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az X. Haldorádó Junior Feeder Kupára!

Egy verseny, amely kimondottan a fiatal generációnak szól, és ahol a módszer a hazánkban legnépszerűbb feederezés. Ha elmúltál már 10, de nem vagy még 19 éves és szeretnéd kipróbálni magad versenykörülmények között, akkor ez a „verseny” neked szól!

Az Ezüst-tó Horgászcentrum lesz az idei évben is a verseny helyszíne

A verseny időpontja: 2024. június 29. (szombat)
A verseny helyszíne: Ezüst-tó Horgászcentrum, Kiskunhalas
Általános információk
A verseny 2 korcsoportban kerül megrendezésre: gyermek és ifi.
Gyermek (10-14 év) kategóriában az alsó korhatár 10 év, tehát az indulhat, aki 2024-ben tölti be a 10. életévét, felső limit gyermek kategóriában a 14. év, tehát aki 2024-ban tölti be 14. életévét.
Ifjúsági (15-18 év) kategóriában az alsó korhatár 15 év, tehát az indulhat, aki 2024-ben tölti be a 15. életévét, felső limit itt a 18. év, tehát aki 2024-ben tölti be 18. életévét, még indulhat a versenyen.

Az Ezüst-tó halállománya ideális helyszínné teszi ezt a versenyt

Külön szeretnénk jutalmazni a női indulókat is, így ők bár az adott korosztály szerinti kategóriában indulnak, emellett külön is értékeljük őket! A versenyzőket mindkét kategóriában szektorokba osztjuk, ezzel is elősegítve a legegyenletesebb feltételek kialakítását az indulók számára. A végleges szektorrendszer csak a versenyt megelőző napokban készül el, hogy a verseny szempontjából a lehető legjobb kombinációban lehessen azt kialakítani. A verseny egyfordulós, 4 óra tiszta horgászidőből áll.

Egyértelmű célunk az, hogy a gyerekek körében népszerűsítsük a versenyszerű feederbotos horgászatot

Egyértelmű célunk az, hogy a gyerekek körében népszerűsítsük a versenyszerű feederbotos horgászatot, valamint, hogy a tehetséges gyermekeknek legyen lehetőségük megmutatni, mit is tudnak. Viszont nem célunk a „vérre menő” küzdelem, ezért a szabályok egy picit lazábbak a megszokottnál.

Reggel tartunk egy gyors eligazítást, szabályismertetőt…
Természetesen, mivel versenyről van szó, a limitekre is oda fogunk figyelni, megadjuk a módját ennek a megmérettetésnek
Örömmel tapasztaljuk, hogy a fiatal horgászpalánták milyen ügyesen odafigyelnek erre (is)
Kiemelkedő a tó amurállománya! Ezek a növényevő torpedók sok fiatal horgásznak fognak kellemes élményeket okozni idén júniusban is!
Tokhalak is élnek a vízben, ezekre is érdemes készülni!

A verseny szabályai

  1. A versenyre (kizárólag!) a megadott korcsoportnak megfelelő korú gyerekek jelentkezését fogadjuk el.
  2. Horgászni egyetlen feeder- vagy pickerbottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.
  3. Kizárólag olyan végszereléket lehet használni, amelyen súly (ólomnehezék vagy etetőkosár) található, de annak kialakítása tetszőleges. A végszereléken egyetlen horog lehet.
  4. Tilos segédeszközként elektromos vagy hagyományos kapásjelző, valamint halradar használata.
  5. Etetni kizárólag feeder- vagy pickerbot alkalmazásával és etetőkosárral lehet. Tilos más típusú bot használata!
  6. A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége 8 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) és a horgászföld is!
  7. Az élő anyag (amely kizárólag csontkukac, pinki vagy giliszta) mennyisége maximum 1 deciliter lehet. Szúnyoglárva használata nem engedélyezett!
  8. Az értékelésbe minden megfogott hal beleszámít, amellyel kíméletesen kell bánni és a mérlegelésig (hosszú, minimum 3 méteres haltartó szákban) életben kell tartani, hogy utána visszahelyezhessük!
  9. Egy haltartó hálóba maximum 20 kg hal helyezhető. Ha ennél több került bele, akkor is maximum 20 kg kerül feljegyzésre. Természetesen több haltartó háló is használható, vagy időközi mérlegelés kérhető.
  10.  A felkészülési időben szülői segítség igénybe vehető a felszerelések összerakásához, láda beállításához, etetőanyag bekeveréséhez stb., de a kezdést jelző duda után a segítőnek el kell jönnie a versenyzőtől minimum 10 méterre.
  11.  Egyetlen esetben vehet igénybe a versenyző külső (szülői) segítséget, ha horgára olyan termetes hal akad, amelyet egyedül nem tud megszákolni. Ekkor szákolhat helyette a segítő, de utána ismét el kell távolodnia a versenyzőtől.
  12.  Az 5 kilogramm feletti halak soron kívül mérlegelésre kerülnek. Megfogásukat a szektorbíróknak jelezni kell, hogy mielőbb lemérhessék és visszaengedhessék.
  13.  A fárasztás során a szomszéddal véletlenül összeakadt hal számít, de segítsük egymást, törekedjünk ennek elkerülésére!
  14.  A halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac és pontybölcső használata minden résztvevő számára kötelező! A versenyzők kötelesek sűrű szövésű, nagy átmérőjű merítőt használni a termetes halak szákolása során. Óvjuk, védjük a tó törzsállományát!
  15.  A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít a mérlegelésbe, de csak akkor, ha legkésőbb 13:10-ig sikerül szákba terelni.
  16.  Az igazságos értékelés érdekében a versenypálya szektorokra lesz osztva. Az elért szektoreredmények és a fogott halmennyiség alapján dől el az egyéni helyezések sorsa.
 

Nevezési díj: 10.000 Ft/fő

A verseny részletes programja

 

2024. június 29. (szombat)
7:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:25 Limitellenőrzés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 A verseny kezdete
13:00 A verseny vége
13:10 Maximális fárasztási idő vége
13:00-14:00 Mérlegelés
14:30 Eredményhirdetés
Jelentkezési határidő: 2024. június 24.

Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (V_HJ-FK.doc) a horgaszbolt@haldorado.hu címre.
A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 (a számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Horgász Egyesület). Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat.

Minden egyes versennyel nő a fiatalok tapasztalata, rutinja és jó horgászat esetén a kedve!
Jókedv, vidámság és kellemes hangulat jellemzi ezt a versenyt

Értékelés
Az igazságos értékelés érdekében a versenypályát szektorokra osztjuk. Az elért szektoreredmények és a fogott halmennyiség alapján dől el az egyéni helyezések sorsa. Mindkét korcsoportban díjazzuk a szektor első helyezetteket, közöttük a végső sorrendet a fogott halsúly határozza meg. Emellett külön díjazzuk még korcsoportonként a legeredményesebb női versenyzőket, valamint a legnagyobb hal megfogóját is.

Szép kupákért és értékes horgászfelszerelésekért megy a barátságos verseny

Díjazás
Fontos megemlíteni, hogy valamennyi induló ajándékot kap! Emellett természetesen szép kupák várnak gazdára ezen a viadalon. Kupát és tárgynyereményt kap:

  • a legeredményesebb 3 gyermek versenyző,
  • a legeredményesebb 3 ifjúsági versenyző,
  • a legeredményesebb női gyermek versenyző,
  • a legeredményesebb női ifjúsági versenyző és
  • a legnagyobb hal megfogója.
 

A VIII. Haldorádó Junior Feeder Kupa gyermek kategóriájának legjobbjai
A VIII. Haldorádó Junior Feeder Kupa ifjúsági kategóriájának legjobbjai

Szabályok, további infók a tóról: https://ezustto.hu/2022/04/29/ezust-to-horgaszcentrum-horgaszrend/

Találkozzunk a X. Haldorádó Junior Feeder Kupán!
A tóparton igényes szállások is várják az ide érkezőket. Ezzel kapcsolatosan érdeklődhet az ezustto@haldorado.hu e-mail címen, vagy a 20 235 6220 telefonszámon

A IX. Haldorádó Junior Feeder kupáról készült videós beszámoló itt tekinthető meg: https://www.facebook.com/watch/?v=3036279980000523

A VIII. Haldorádó Junior Feeder kupáról készült képes beszámoló itt tekinthető meg: https://ezustto.hu/gallery/viii-haldorado-junior-feeder-kupa/

Jelentkezők névsora:

Gyermek (10-14)
1. Tóth Marcell
2. Vetró Nándor
3. Baracskai Lia
4. Kocsis Ádám
5. M. Nagy Zétény
6. Bágyi Hunor
7. Erdélyi Balázs
8. Peigelbeck Mihály
9.
Gelencsér Alex
10. Takács Nóra Ágota
11. Ország Zalán
12. Habony Dorina Johanna
13. Dávid Hunor
14. Domokos Attila


Ifjúsági (15-18)
1. Kiss Péter Olivér
2. Nagy Patrik Márk
3. Tóth Dániel
4. Csikós Dániel
5. Mocsonaki Ádám Bendegúz
6. Szűcs Péter Máté
7. Nakechbandi Munir

Haldorádó Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.