X. Jubileumi Verba tanya egyéni horgászkupa - versenykiírás

X. Jubileumi Verba tanya egyéni horgászkupa - versenykiírás

2013-ban a tizedik, jubileumi versenyéhez érkezett a Verba tanyán hagyományos egyéni versenysorozat, amiről nyugodtan kijelenthetjük, hogy sokkal több, mint egy sima horgászverseny! Ebben az évben a megszokottnál kicsit korábban, 2013. május 11-én - szombaton - kerül megrendezésre a tizedik Verba tanya egyéni horgászkupa.

A Verba tanya horgásztó és szabadidő park 2013. május 11-én (szombaton) rendezi meg tizedik alkalommal egyéni horgászversenyét.

A verseny helyszíne: Verba tanya horgásztó és szabadidő park

(A tóról részletes információért kattintson ide!)

Versenyzők foglalnak majd minkét tavon helyet

Limitált jelentkezési létszám

Hogy lehetőleg valamennyi versenyző számára egyenlő esély, illetve megfelelő horgászhely legyen biztosítható - és a tó adottságait figyelembe véve - ebben az évben maximum 40 fenekező horgász, illetve 21 úszós horgász mérheti majd össze tudását a Verba tanya két taván.

Szektorok

A szervezőknek folyamatos dilemma a megfelelő pályakiosztás, hiszen tökéletesen egyenletes pályát csak rajzolni lehetne, de a valóságban kivitelezni lehetetlen. Az előző évi versenyek igazolták, hogy bár kevesebb horgásznak tudunk versenyzési lehetőséget biztosítani, mégis jelentősen több hal került így horogra. Tehát az igazságos értékelés miatt a versenyzőket ebben az évben is mindkét kategóriában szektorokba osztjuk be. A végleges szektorbeosztást a verseny előtti napokban hirdetjük ki.

Az úszós horgászat szerelmesei is összemérhetik tudásukat a halakkal és a versenytársakkal

Díjazás

Mindkét kategóriában az első öt helyezettet díjazzuk, akiket a szektorok számától függően a szektorelsők adnak, illetve - ötnél kevesebb szektor esetén - a legnagyobb haltömeggel végző szektor második horgász lesz az ötödik helyezett. A sorrendet a szektorelsők között a fogott halak tömege határozza meg. Amennyiben megegyezik a fogott halak össztömege, az a versenyző nyer, akinek nagyobb tömegű hal van a fogásában.

Sorsolással dől el, ki hol fog horgászni

A díjak az előző évhez hasonlóan kupák, valamint vásárlási utalványok

Külön díjazásban részesül még a legeredményesebb női, valamint a legnagyobb halat fogó versenyző is.

Nem ritka, hogy egyszerre többen is halat fárasztanak, külön izgalom, ha egymás mellett horgászók teszik ezt


A verseny szabályai

  • A verseny egyéni verseny. A versenyzők horgászatát „külső” személy is segítheti, de horgászat közben a segítő nem etethet, nem dobhat be, nem fáraszthat, segíthet viszont a felszerelések, etetőanyag előkészítésében is (pl. gubancolódott szerelék rendbetétele, etetőgombócok készítése). A segítő, ha a versenyző igényli, szákolhat a versenyző helyett. Szákolás után a horogszabadítás és a hal haltartó hálóba történő helyezése az elsődleges feladat. A felcsalizott szereléket újra a vízbe dobni addig tilos, ameddig az előzőleg fogott hal a megfelelő haltartóba (és vízbe) nem került.
  • Horgászni mindkét kategóriában csak egyetlen bottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.
  • Elektromos eszközök használata a horgászat során nem engedélyezett (Fish Call, halradar, etetőhajó stb.). Egyetlen kivétel az elektromos kapásjelző, amin a hangerőt minimálisra KELL beállítani, hogy a többi versenyzőt ne zavarja a hangja!
  • Mindkét kategóriában az annak megfelelő tetszőleges végszereléket lehet alkalmazni, de csupán egyetlen horoggal. Úszós kategóriában a szereléken etetőkosár vagy fenekező szerelékekhez használatos ólmok alkalmazása nem engedélyezett. Fenekező kategóriában a végszereléken kötelezően alkalmazott minimális tömeg 10 gramm. Minimális dobástávolság egyik kategóriában sincs meghatározva.
  • Etetés ideje alatt a fenekező kategóriában bottal bedobható jelzőbója használata engedélyezett, de a verseny alatt már NEM.
  • Etetni kizárólag a kisorsolt horgászhely közvetlen közeléből lehet.
  • A verseny alatt a horgászatra bedobott vagy bent lévő felszerelésre másik horgászbottal etetni tilos. (Például rakós bottal rakós bot végéhez etetni, vagy feederrel másik feederhez.)
  • A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége FENEKEZŐ és ÚSZÓS KATEGÓRIÁBAN is 17 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) valamint a bojli és a pellet is!
  • Az élő anyag (csontkukac, pinki, giliszta, tűzőszúnyog) mindkét kategóriában maximum 3 liter lehet.
  • Az értékelésbe minden halfaj beleszámít, mérettől függetlenül.
  • Ha valaki 7 kg-nál nagyobb halat fogott, azt azonnal le kell méretni a halőrökkel, és nyomban ezután vissza kell helyezni a vízbe!
  • A kifogott halat hosszú (minimum 2 m-es) , karikás (verseny)szákban kell tárolni a mérlegelésig.
  • Szektoridegen hal csak akkor számít bele a mérlegelésbe, ha kifogása a szomszédok horgászatát nem zavarta, de minden ilyen esetben a korrekt sporttársi együttműködés nélkülözhetetlen!
  • A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít a mérlegelésbe, de csak akkor, ha legkésőbb 14:10-ig sikerül szákba terelni.
  • A kívülről akasztott hal a végeredménybe beleszámít, de ha valaki szándékosan ilyen fogási módra törekszik, a versenyből kizárásra kerül!
  • A termetes halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac használata kötelező! Akinek nincs pontymatraca, korlátozott mennyiségben a halőrházban rendelkezésre áll!
  • A megszákolt halat a horogszabadítás időtartama alatt TILOS a földre vagy fűre tenni.
  • A halak védelme érdekében a hagyományos damilos merítő fejek használata tilos!

Ennyi hal fárasztásától nem is csoda, hogy elfárad a horgász

A verseny részletes programja

2013. május 10. péntek
19:00-tólVersenyzői bankett, ismerkedési est :)
2013. május 11. szombat
05:40regisztráció a tóparton
6:00-6:20megnyitó, sorsolás
6:20-8:00helyek elfoglalása, felkészülés
7:00 (!!)alapozó etetés megkezdése (az etetés megkezdését duda jelzi)
08:00horgászat megkezdése (a verseny kezdését duda jelzi)
14:00horgászat vége (a verseny végét duda jelzi)
14:00-14:30mérlegelés
15:00-tóleredményhirdetés, ebéd

Nevezési díj 10.000 Ft

A nevezési díj tartalmazza a verseny időtartamára a pályabérletet, továbbá a versenyzők számára reggel a kávét, a wellcome drinket, a finom ebédet, valamint hozzá egy üdítőt vagy sört!

Hát igen, ilyen terítékért érdemes horgászni

FIGYELEM! Az előző években már az első napokban betelt a nevezési keret.

Nem érdemes az utolsó percre hagyni a jelentkezést, mert kizárólag az első 61 fő jelentkezését fogadjuk el. A helyszínen, a verseny napján jelentkezésre már nincs lehetőség.

Nevezni a jelentkezési lap elektronikus elküldésével (verbatanya@haldorado.hu) és a nevezési díj egyidejű feladásával lehet. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszaküldjük a nevezési díjat. Azonban ennek elkerülése érdekében a létszám pontos alakulásáról és a csapatok nevezéséről az ezen íráshoz kapcsolódó fórumban adunk majd rendszeresen hírt.

A nevezési díjat rózsaszínű postautalványon lehet feladni a:

Verba Tanya Kft.
4400 Nyíregyháza
Pf. 2.

címre, vagy személyesen befizetni szintén a tónál, a halőrházban.

Érdemes az utolsó percig küzdeni

A jelentkezés kizárólag a nevezési díj befizetésével együtt érvényes, melynek elfogadásáról elektronikusan visszaigazolást küldünk, ezért a jelentkezési lapon az e-mail címet mindenképp kérjük megadni.

A helyszínen nevezést NEM fogadunk el!


A jelentkezési lap letölthető innen: Verba tanya jelentkezési lap2013.doc


Jelentkezési határidő: 2013. május 6.

Idén is várjuk pénteken este a versenyzőket

Az előző években kialakult egy hagyomány, mely szerint a versenyt megelőző este egy közös, csapatépítő tréning kerül megrendezésre a tóparton. Idén sem lesz ez másként, tehát érdemes már pénteken kijönni, horgászni… Biztosak vagyunk benne, hogy a jó hangulat garantált lesz az idei Versenyzői bankett és ismerkedési esten is!

2012-es egyéni versenyének díjazottjai

Az alábbi kisfilm feleleveníti az előző évi verseny legizgalmasabb pillanatait:

Eredményes felkészülést és jó horgászatot kívánunk!

Verba Sándor, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.