A karácsony és az év vége nemcsak a jól megérdemelt pihenést hozza magával, de valahogy ilyenkor érzelmesebbé is válik az ember. Akaratlanul is elgondolkodik, hogy merre is tart az élete, és mi az, amit anno az év ugyanezen időszakában gyerekként gondolt, mit tervezgetett, mire számított, és ebből mi maradt meg? Mi az, ami még most is elkíséri, mikor már a nagybetűs élet által elé gördített akadályokon csetlik-botlik? Biztos vagyok benne, hogy akik e sorokat olvassák, nekik az egyik kapaszkodó, az egyik mankó a horgászat. Ez az a szenvedély, amely révén még meglett emberként is ugyanazt éljük át, mint kisgyermekként.
Ebben a rendhagyó írásban most nem horgászpraktikákat vagy különböző eszközöket szeretnék bemutatni, hanem mindössze néhány olyan gondolatot idézek fel, amelyek engem is kellemes melegséggel töltenek el. Teszem ezt úgy, hogy nem igazán értek az ilyen jellegű írásokhoz, de legyen ez most nektek egy karácsonyi ajándék! Kezdeném is egy amolyan általános kérdéssel, amely viszonylag ritkán fogalmazódik meg.
Ki mit köszönhet a horgászatnak?
Ez érdekes kérdés, hiszen az ok, amiért horgászunk, elég triviálisnak mondható! Zsákmányt akarunk szerezni, fogni, birtokolni, majd elfogyasztani vagy elengedni. Röviden mindössze ennyi is lehetne a horgászat lényege, ám mi, akik pecázunk, tudjuk, hogy ez ennél sokkal több. Így, hirtelen, ami nekem elsőre eszembe jut, az a rengeteg barát, akik keresztezték az utam a vízpartokon. Életre szóló kötődések ezek, melyek nem csak a pecázásokra orientálódnak.
Kedves Olvasó, biztos neked is számos olyan ember jut eszedbe, akiket e remek sport, szabadidős tevékenység során ismertél meg. Fel tudnád idézni mindegyiküket? Azt hiszem, ha egy dolgot kellene kiemelnem a horgászat áldásos „hozadékai” közül, akkor ez lenne az első!
Természetesen nemcsak felnőtt korban kötődő barátságok kerülnek ilyenkor elő, hanem egész régi, gyermekként megélt emlékek is. Hiszen egy formálódó horgászpalántára ki is lehetne nagyobb hatással, mint a már tapasztalt pecások. Jómagam hirtelen nem is tudnám az összes olyan embert felsorolni, akik segítettek, akiktől tanulhattam valamit. Nagy részükkel már évek, évtizedek óta nem is találkoztam, azt sem tudom, hogy hol járhatnak manapság. De az, amit hozzátettek az életemhez, amit adtak – legyen az bármilyen apró dolog is, jó, vagy rossz – mindig ott lesz valahol bennem.
Ezért is érzem mindennél fontosabbnak, hogy olyan példát mutassunk a gyerekeknek, amely bennük is kinyithat egy ajtót. Egy olyan ajtót, amelyen belépve számos kaland, szépséges élmény és igaz barátság vár. Mert a horgászat tulajdonképpen ezt mind-mind adja. Messze túlmutatva azon, hogy éppen ki és milyen felszereléssel, hol vagy hogyan fogja, vagy éppen nem fogja a halakat. Vannak, akik értik e sport lényegét, és vannak, akik nem.
Erre van is egy konkrét történetem, és biztos vagyok benne, hogy ezt Ti is átéltétek már!
Gyakran fordult már elő velem, hogy családi, baráti eseményeken, a rég nem látott ismerősök amolyan kényszeres beszélgetésekből fakadóan feltették a nagy kérdést:
„Mi a jó a horgászatban? Unalmas! A porban, koszban üldögéltek a sörösrekeszen, isztok, aztán hazamentek!”
Eleinte sajnos az ilyen jellegű beszélgetésekbe még belevetettem magam, és elkezdtem sorolni a horgászat szép pillanatait, a természet szeretetét, no meg mindent, ami széppé teszi számunkra a pecát. Hibáztam! A harmadik-negyedik mondat után láttam, hogy beszélgetőpartnerem szeme kiüvegesedik, tekintete már a távolba fürkész, és nagy ívben tojik arra, hogy én mit szeretnék mondani. Hisz ő tudja, már eldöntötte, így neki aztán senki ne mondja meg! Egy jó ideje már éppen emiatt inkább terelem a témát. Úgy sem érti meg az, akiben az apró kis szikra nem gyújtott gyerekkorban lángot. Az már más kérdés, hogy miért van az, hogy nem is akarja tudni?
No de visszatérve a szép dolgokra és a mondanivalóm eredeti témájára… Mit adott neked a horgászat? A barátságokon túl? Nos, nekem azt, hogy segít látni az életet, ami körülvesz minket! Gyakran veszem észre, hogy mi, horgászok, akik szabadidőnk jó részét a természetben töltjük, sokkal gyakrabban vesszük észre a világ szépségeit. Ez valahogy már gyermekként belénk égett! Tisztán emlékszem még arra, milyen érdeklődéssel figyeltem a különböző évszakokban a víz életét. Az állandó körforgást. A téli csendet, a tavaszi nyüzsgést, a nyári csodákat, az őszi elmúlást. Szerencsések vagyunk mi, pecások, hogy ezeket megéljük! Nagyon sok olyan embert ismerek, akik úgy élnek, mintha az idő nélkülük telne. Nekik a tél a hideget, a tavasz a szelet, a nyár a hőséget, az ősz pedig az esőt jelenti. Te, Kedves Olvasó, ha most kinézel az ablakon, mit látsz?
Nos, szépen haladunk, hiszen már két olyan dolgot is tudunk mondani, amit nagyrészt a horgászatnak köszönhetünk. És akkor essen szó még egyről, ha már a hármas úgyis a bűvös szám! Ez pedig a vágyakozás!
Ugye, még emlékszel rá Te is, Kedves Olvasó, hogy milyen izgalommal töltött el gyermekkorodban az, ha másnap horgászni indultál? Mennyire vártad, mennyire vágytál arra, hogy a vízparton legyél? Nekem nagyon aktívan él még emlékeimben, milyen is volt, mikor Édesapámmal tervezgettük a horgászatokat. Egy ideig még maga a vízparton töltött nap volt az, amit szerettem volna, aztán később már a halfogás lett a vágyaim tárgya. Még később, mikor egy horgászújságban láttam egy híres horgászt megannyi csillogó kupával, serleggel, már inkább ezek megszerzése volt a cél. Mindezek mellett egy akkoriban elképzelhetetlennek tűnő dolog is egyre jobban izgatott, mégpedig az, hogy milyen jó lenne, ha a horgászat lenne a munkám, és azt csinálnám, ami gyermekkorom óta foglalkoztat! Nos, a többi már történelem, ám a vágyakozás mint olyan, valahogy mindig a horgászatban testesült meg, és szinte biztos vagyok abban, hogy Te, Kedves Olvasó pont ugyanígy voltál ezzel.
Manapság sem tudtam még ebből kilépni, azonban a kézzelfogható dolgok mellett már egyre inkább vágyom arra, ami tulajdonképpen az egyetlen maradandó dolog. Ez pedig az élmény! Mert a horgászat élmény! A barátokkal átélt kalandok, a kapás által okozott izgalom, a természetben eltöltött napok. Mind élmény, amely a hátralévő életünk nagy részét meghatározza.
Az élmények továbbadása immár a mi feladatunk. Akár csak arra a mosolyra gondolok, amelyet a kisfiam arcán láttam első halacskája megfogása során, vagy épp arra a könnycseppre, amely ifjú horgászbarátom arcán gördült végig, nyakában az első világbajnoki aranyérmével. Annyi, de annyi csodás élményt és emléket köszönhetek a horgászatnak, hogy 100 oldalra sem férne ki. De ne rólam szóljon ez a történet, hanem rólunk! Horgászokról! Horgászatról!
Nem is rabolom tovább értékes időtöket, hiszen szenteste napján van feladat bőven, így csak az maradt hátra, hogy megköszönjem megtisztelő figyelmeteket, és olyan dolgot kívánjak, amelyet oly kevesen tesznek! Mi horgászok, tartsunk össze, segítsük egymást, és legyünk jobb emberek! Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!
Írta: Sipos Gábor
Képek: Sipos Gábor
