Új köntösét várja a Traktor-bara

Új köntösét várja a Traktor-bara

Egészen 2004 tavaszáig a Traktor-bara a horgászbotos kirándulók gyülekező helye volt. Innen annyi halat lehetett haza vinni amennyit az idelátogató fogott, ha jó volt a kapás, amennyi a halzsákba belefért. A gond a látogatottságából eredt. Habár tizenegynéhány kilós amurokat, pontyokat is ajándékozott a víz, a tumultus és a sokféle-fajta horogbevető jelenléte miatt, a komolyabb horgászt ide, csak - az oda megyek, ha máshova a vízállás vagy a rossz idő nem enged -, vezérelt. De a bara élete hirtelen megváltozott!

A Traktor-bara két aszimmetrikus részből áll

Azok, akik már jártak a Nagybecskerektől délre, tizenhét kilométernyire fekvő Ramsar konvencióval védett Öreg Begán és a Császár-tavon, ha felidézik utazásuk emlékeit, biztosra veszem, hogy felfigyeltek a közvetlenül a rezervátum bejárata előtt, az aszfaltút mellett húzódó, horgászokkal tűzdelt, nádgyűrűbe vasalt vízfelületre. Kisegítésként a kiváló halspecialitásokról és vadas különlegességekről ismert Sibila motel kerthelyiségével szemben fekszik ez az úgynevezett Traktor-bara. Az agyagtöltés, ha útjába nem állna a kora tavasszal már eredményes horgászatot ígérő pecázó birodalomnak, biz az belecsimpaszkodna a rezervátumba. Ez a sekély vízterület kiváló ívó hely, fehérhalban, kárászban gazdag, jól érzi magát benne az amur és a ponty is.

Egy hajszálkanális köti össze a két részt

Nevét egy elsüllyedt buldózerről kapta, amely évekkel ezelőtt a meder tisztogatásakor örökre beleragadt a sárba és azóta is valahol a tó közepében, mélyen az iszapban vesztegel. Keskeny homokzátony osztja a másfél kilométer hosszú Traktor-bara aszimmetrikus formáját két egyenlőtlen részre. A Bega csatornába kapaszkodik a 10-20 méter szélességű, 1,5 méteres átlagmélységű csatorna része, amelyet egy keskeny, pár méter hosszú kanális köt össze a szélesebb 1 méter átlagmélységű "tavi-résszel".

A szabályok már az újak, de a vízpart még a régi

A horgászszívet zsugorító kora tavaszi első napsugarak, vezényszóként hatnak a téli szobafogságtól fáradt horgászokra. A környéken itt indul meg először a kárász, bodorka, ponty és az amur. Nem csoda, hogy ezek az ideális föltételek a horgászbotokkal felszerelt belgrádi, újvidéki, nagybecskereki szezonmegnyitó, halfogásban reménykedők seregét csalogatja ide. Az eredmény sem marad ki. A tavaszi pecások könnyű felszereléssel, csontival, trágyagilisztával, főtt búzával, csemegekukoricával horgásznak, és a tíz kilónál is több zsákmány megszokott dolog.

Kora tavaszi Traktor-barai próbálkozás
Unalmas a pecázás míg a tata a gubancot bogozza
Behúzod már?

Egészen 2004 tavaszáig a Traktor-bara kiránduló- és horgászgyülekező helyként volt ismert. A gond a látogatottságából eredt, komolyabb horgász, habár tizenegynéhány kilós amurokat, pontyokat is ajándékozott a víz, a tumultus és a sokféle-fajta horogbevető jelenléte miatt, hacsak tehette inkább elkerülte a környéket.

A vízfelszín most már kapitális pontyokat rejteget
Érkeznek az őrök
Ahol a Traktor-bara véget ér

A víz a Duna-Tisza-Duna Rt gondnoksága alatt áll és az idén komoly, ötéves terv megvalósításába vágott a vezetőség. A két részből álló Traktor-barát halmozgást korlátozó víz alatti vasrácsokkal választották külön. Március 24-én 5 tonna hallal, kapitális pontyokkal és amurokkal halasították. A Traktor-bara adottságait a szakemberek fölismerték, védett területként kezdték kezelni. A rengeteg széthagyott műanyag zacskót és palackot összegyűjtik, megfelelő helyekre szemetes kannákat helyeznek, a gyerekeknek játszóteret állítanak. 50 méter távolságokban fognak horgászhelyeket építeni, egyszóval gondoskodnak a Traktor-baráról. Természetesen szigorították a szabályokat, erősebb az ellenőrzés is, így befejeződött a korlátlan mennyiségű halrablás. Az új szabályok értelmében, a horgásznak vissza kell helyeznie a vízbe az öt kilón felüli pontyokat. Ha viszont nagyobb amur kerülne horogvégre, abból egy öt kilón felülit haza lehet vinni, persze akárcsak a többi halat, piaci áron megfizetve. Horgászhelyeket építve leredukálják a horgásznyüzsgést a parton, megdrágították a napi engedély árát is. Ilyen feltételek mellett már kényelmesebben, szépen lehet horgászni.

Érkeznek a horgászok

A csak a Traktor-barára vonatkozó 2004-es évi engedély ára 2000 dinár (kb. 8000 Ft). A napi engedély ára 600 dinár (kb. 2400 Ft), ami a helyszínen az őrtől vagy előzetesen a DTD Rt kirendeltségeiben kiváltható. Akinek már van egységes vagy a Duna-Tisza-Duna csatornára szóló engedélye, az előző évektől eltérően, a Traktor-barán csak a +200 dináros napi jeggyel érvényes. A Traktor-barán már megkezdődött a sporthorgászversenyek rendezése: itt zajlott le március 20-án a szerb női liga első megmérettetése.

Ahogyan az igazi, lapos, szikes rét belefut a hajdan betyárokat rejtegető lengedező nádasba, a környék képe ma sem változott. És egy csöppnyi odafigyelésnek köszönhetve a bánáti tepsiben, e tájban, új oázis, kényelmes horgászparadicsom nyílik. A köntöse még készül, de a horgászvíz már várja a halfogás örömeiben élvező természetbarátokat, és azokat a látogatókat is, akik megkívánják a cirógató napsugarat és a friss levegőt a békés természetben. Akik úgy döntenek, hogy felkeresik e vidéket, biztosan megcsodálják az Öreg Bega és a Császár-tó természetrezervátumot, ha csábítónak tűnik a kiváló halászlé, sült hal, vagy a vadas különlegességek gondolata, ott a kényelmes "Sibila" motel is, ahonnan a horgászni vágyó könnyedén, mindössze pár métert átsétálva a Traktor-barán nagyot horgászhat.

Görbüljön!

Előttünk az új horgászparadicsom
Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.