A Sikeres Sporthorgász 2009. decemberi tartalmából

A Sikeres Sporthorgász 2009. decemberi tartalmából

[f]Ócfalvi-horgásztavakVihar utánII. Magyar-Román Barátság HorgászversenyMagad, Uram!Akik egymástól tanulnakCsukázás más utakonA legyezôhorgász prímás és a kanadai lazacokÔszi balinpergetésRendnek kell lenni a Dunán![-f]


Erdélyi vizeken

Ócfalvi-horgásztavak

Székelyudvarhelytől 8 kilométerre délnyugatra, a Nagypatak Nagy-Küküllőbe torkollásánál találjuk az Ócfalvi-horgásztavakat. Nevüket a mindössze 250 lakosú, kis falucskáról, Ócfalváról kapták, melynek története a tatárjárás idejére nyúlik vissza. A hagyomány szerint a falu egykor a Nagy-Küküllőn túl, északra Mihályfalva területén feküdt, a tatárjáráskor azonban elpusztult. A megmenekült nyolc család alapította a mai falut, és először Nyolcfalva, majd Ócfalva lett a neve.
(Nagy Levente-Zákonyi Botond)


Feederakadémia

Vihar után

A nem hétköznapi horgászélmény, amit ezúttal megosztok veletek, még októberben történt. A hosszú, kellemes vénasszonyok nyarának egy nagyon markáns, sarkvidéki légáramlat vetett véget egy nap alatt… Emlékeztek rá, ugye? A hőmérséklet 25 Celsius-fokról 5-re csökkent, és nem volt ritka az óránként 100 kilométeres sebességgel száguldó szélvihar sem. Hogy teljes legyen a kép, mindehhez rendkívül erős esőzés, sőt több helyen havazás is párosult. A nyárból gyorsan beléptünk a télbe! Joggal merül fel a kérdés: ki az az őrült, aki ilyenkor is horgászatra adja a fejét? Csendben jegyzem meg, hogy én akkor a Dunán voltam…
(Döme Gábor)


A versenyhorgászat varázsa

II. Magyar-Román Barátság Horgászverseny

A varsolti versenyen, ahol országonként ezúttal nem 25, hanem 16 horgászkiválóság foglalta el a rajthelyeket, a résztvevők nem kis meglepetésére a két csapat hajszálra azonos eredménnyel, egyaránt 93,5 ponttal zárta az első fordulót! Ám a magyar csapat - ahogy tavaly Szolnokon - az idén Varsolton sem tudott nyerni, még akkor sem, ha az összesítés után a két fordulóban mindössze három ponttal maradt alul a tagjai között több válogatott női versenyzőt is felsorakoztató román csapattal szemben. Megjegyzem, 16 fős csapatok és háromszektoros értékelés esetén ez olyan szoros eredményt jelent, amilyet más sportágakban célfotó segítségével szokás eldönteni.
(Szarka László)


Magad, Uram!

Ha azt mondom, imádom a nyarat, a hőséget, amikor a kutyák után rohannak a fák, s mégis alig várom a hideg hónapok eljöttét, bizonyára hajlamosak lesznek azt hinni, hogy károsodás érte az elmémet. Pedig így van! Mármint az előbbi kijelentésem, mi szerint nyárimádó létemre júliustól számolom vissza a napokat, mikor indul a csuka-, süllő-, balinszezon. (A sügérről most inkább nem ejtek szót.) Röviden: bármennyire is utálok fázni, mégis valami leírhatatlan érzéssel tölt el, amikor több réteg ruhában ülök naphosszat a csónakban, és az orsó karját tekerem lomhán.
(Jakó László)


Pontybarátok

Akik egymástól tanulnak

A versenyek - főleg a világ legrangosabbik megmérettetése - nem pusztán arról szólnak, hogy kik állhatnak dobogóra nemzeti himnuszukat hallván, ki fogja a legnagyobb halat, vagy éppen ki zsebeli be az olykor milliós nagyságrendû pénzdíjat. A World Carp Classic a horgászat Formula-1-es küzdelme! Valahol ez is technikai sport, ahol évről évre bemutattatnak, sőt megmérettetnek azok a rafinált újdonságok, melyek eredményesebbé teszik a hobbipecások vízparti ténykedését is. Hogy mennyit profitálhatunk belőle, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Ráckevei-Duna-ág nagy öregje, Herkules újra horogvégre került - talán egy angol pontybarát fejlesztésének köszönhetően…
(Kátai Róbert)


Pergető-útmutató

Csukázás más utakon

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem vannak bizonyos - sztereotípiának is nevezhető - alapberögződéseim, melyek minden esetben elsőként villannak be, mikor egy-egy halfaj célzott horgászatára gondolok. Például a körforgó kapcsán rögtön a domolykók ugranak be; a twister láttán süllőket vizionálok; a támolygó kanalak pedig csukák után kiáltanak. Ezek olyan, tapasztalatokban, illetve megszokásban egyaránt gyökeredző aszszociációk, melyektől bizony nem könnyû elszakadni. Vagy mégis…?
(Balaskó Norbert)


A legyezőhorgász prímás és a kanadai lazacok

Volt két komám, 56-os menekültek, az egyik szerbiai magyarként ment ki. Napközben házakat újítottak fel, sokszor segítettem nekik, mert csak este kellett zenélni. Életük volt a peca. A furgonban mindig felakasztva lógtak a horgászbotok, nemritkán munka közben leállt az egyik: „Te nem hallasz valamit?” „Mit kéne?” - kérdezte a másik. „Hát, hogy csámcsognak a halak.” No, akkor nekilódultak a víznek. A kanadaiak utálták a pontyot, rózsafa alá temették trágyának, hogy szépen nőjön, de mi persze halászlét főztünk belőlük.
(Bodolai László)


Duna-deltai horgászatok

Őszi balinpergetés

A Duna-deltában, azon belül a Chilia-ágon az egyik legjobban fogható hal - a csukán kívül - a balin. Már minimális tanulással is megszerezhető annyi tudás és rutin, hogy szinte bárki eredményesen horgászhat rá. Persze, nem árt egy „szakavatott” horgásztárs útmutatása a balinnal való ismerkedés első fázisában. Kóta Péter horgászvezető mindenre kiterjedő tanácsokkal látja el a balinra pályázó horgászokat, melyek a gyakorlatban komoly segítséget jelenthetnek. Pár nap alatt sok tapasztalattal gazdagodhatunk, amit akár az itthoni horgászatainknál is hasznosíthatunk.
(Ladányi Tamás)


Rendnek kell lenni a Dunán!

A nyár közepén komoly változás történt a fővárosi Duna-szakaszon: rendszeresen ellenőrizni kezdték a pesti pecásokat. A legaktívabb halőr egy biztos fellépésû, megtermett, kevés beszédû, de jó humorú és - ami ritka - nagyon jól és sportszerûen horgászó spori, Orbán István. Elszegődtem egyik ellenőrző útjára, és miközben a legnépszerûbb csepeli horgászhely felé robogtunk, feltettem neki néhány kérdést.
(Székely Zoltán)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.