A szakértő válaszol! – 72. rész

A szakértő válaszol! – 72. rész

Év eleje van, így nem csoda, hogy a legtöbb kérdést a 2021. évi új termékekkel és a felszerelések karbantartásával kapcsolatban kaptam. Érthető okból mindenki várja már a tavaszt és menne már horgászni, így előtérbe kerülnek a már kora tavasszal is működőképes csalik, etetőanyagok is.

Mészáros Erika
Kedves Gábor!
Kisfiam a tavalyi évben nagyon megszerette a horgászatot, és már most jelezte, hogy a nyár nagy részét pecával töltené. Kifejezetten örülök annak, hogy érdekli más is, nem csak a számítógépes játékok, így támogatom, amiben csak tudom. Egész télen a felszerelését pucolgatta és feltűnt neki, hogy az orsókon található 1 éves zsinórok mintha könnyebben szakadnának, és néhol el vannak vékonyodva. Ez mitől lehet? Meddig célszerű használni egy zsinórt, és, ha cserélni kell, akkor milyenre érdemes?

Sipos Gábor:
Kedves Erika!
Bizony, a zsinór sajnos egy idő után „elfárad”, így évente cserélni kell! A megnyúlás, kiszálkásodás, gyengülés oka egyértelműen az erős UV sugárzás. Gondolom, gyermeked javarészt nyáron pecázik, amikor hét ágra süt a nap, így az orsókon lévő zsinórokat komoly „sokk” éri. Mindenképp olyan zsinórt érdemes választani, amely megfelel a horgászat helyének, és a fogható halak méretének. Kezdésnek én 0,22 mm-es zsinórt javaslok, mondjuk a TEAM FEEDER Super Sensitive-ből.
A zsinórcsere nagyon egyszerű és könnyen kivitelezhető, ezt a Method Suli sorozatban is már többször bemutattam. A legfontosabb, hogy mindig feszesen tekercseljük fel a zsinórt, mert úgy fog szépen, egyenletesen leperegni, ami megkönnyíti a dobást.

A 0,22 mm-es zsinórméret általánosan használható feeder technika során
Fontos, hogy mindig feszes legyen a zsinór, miközben felcsévéljük!
Amennyiben távoli dobásokra van szükség, a 0,22 mm-es zsinór elé érdemes valamilyen dobóelőkét kötni

Nagy Ervin
Szia, Gábor!
Készülök kora tavasszal a Törökbálinti horgászparkba pecázni, természetesen methodos horgászatra. A kérdésem az lenne, hogy mit ajánlsz, mivel lehetek eredményes néhány órás horgászat alatt? Milyen távolságban érdemes próbálkozni és mivel? Válaszod előre is köszönöm!

Sipos Gábor:
Szia, Ervin!
Sokat járok Törökbálintra pecázni, nagyon szeretem azt a vízterületet. Itt is egyértelműen a micro pelletes methodozás az, ami mindig működik. Nagyon sok hal van a tóban, leginkább átlagméretű pontyok lakják, de bele lehet futni kapitális egyedekbe is. Amit én javaslok egy néhány órás pecára, az a 4S Method Pellet Mix tavaszi verziója 1 doboznyi mennyiségben, amely ugyan natúr, halas pellet, de könnyedén ízesíthetjük különböző aromákkal. Törökbálinton nagyon jól reagálnak a halak az ízes falatokra, így mindenképp legyen nálad 1-2 ízben Tornado Spray vagy Activator Gel. Csalinak elsősorban a kisméretű csalizópelleteket javaslom, ezek közül is a Tornado Method az, amelyet a leggyakrabban itt szoktam használni. Sok sikert kívánok!

Egy doboz 4S Method Pellet Mix elegendő egy délelőtti methodozáshoz
Intenzív ízű csalikkal érdemes tavasszal próbálkozni
Az eltérő ízű csalik és aromák sokszor eredményesek, így érdemes próbálkozni különleges kombinációkkal is
A csalira 1-2 fújás elegendő
Egy akkora vízterületen, mint a Törökbálint Horgászpark, nehéz túltolni az aromát, így bátran használjuk ezeket a stimulátorokat

Háfra Péter
Kedves Gábor!
Láttam az új termékeket bemutató filmben a gumi szúnyoglárvát. Nagyon hasznosnak vélem, mert eddig nem tudtam szúnyoglárvát használni, ugyanis soha, sehol nem tudok friss tűzőhöz hozzájutni. Imádom a tavaszi keszeghorgászatot, így biztos ki fogom próbálni. A kérdésem mindössze annyi lenne a dologgal kapcsolatban, hogy mekkora horogra érdemes felbökni ezeket a gumilárvákat, és hogy lebegnek-e?

Sipos Gábor:
Kedves Péter!
Jó a kérdés, ugyanis nem mindegy, hogy a vízoszlop melyik pontján kínáljuk fel a csalinkat. Keszegezésnél az a legtutibb, amikor a hosszú előkén lévő csali sokáig merül és szép lassan ér le a fenékre. A kapás általában a fenék felett néhány centivel szokott bekövetkezni.
Amennyiben csak műszúnyogot tűznél fel, mindenképp ki kell próbálni egy vödör vízben, hogy az adott horgot hány szál műlárva emeli fel a fenékről, és akkora csalit választani, amely szép lassan süllyed. De a legjobb, ha a műszúnyog mellé kerül 1-2 szem élő pinki is, mert azt is szeretik a keszegek, és ezek a pici légypondrók intenzíven mozognak is, így ellenállhatatlan falattá változtatják a gumiszúnyogunkat!

A műszúnyog ilyen hosszú szál formájában ázik az aromában
Akár pici, vékony húsú keszegező horogra is fel lehet tűzni, de arra elegendő 1 szál
Nagyobb horgokra akár 3-4 szál is ráfér
Pinkit is érdemes a műszúnyog mellé tűzni
A tavaszi keszeghorgászat igazán jó móka

Nagy János
Szia, Gábor!
Kacérkodom azzal, hogy megmérettetem magam horgászversenyeken, el is kezdtem beszerezni az ehhez szükséges eszközöket, sőt, most éppen egy versenyládával szemezgetek. Olyan kérdésem lenne, hogy te mi alapján döntöd el a verseny folyamán, hogy változtatsz-e az előre kitalált taktikán, vagy sem? Hiszen menet közben nehéz belelátni a versenytársak szákjába, sőt, én még a saját zsákmányomat sem tudom mindig megbecsülni. Szóval, ha van erre valami kis trükk, azt szívesen fogadom.

Sipos Gábor:
Szia, János!
Biztos látta már, hogy profi versenyeken minden versenyzőnek van „háttérembere”, aki azért felelős, hogy átlássa a szektort és információval lássa el a versenyzőt menet közben, hogy mit érdemes változtatni. Persze amatőr versenyeken nem megoldható, hogy mindenki mögött üljön valaki, de valamilyen szinten így is át lehet látni a versenyt, legalábbis, ami a saját fogásunkat illeti. Nemrég jelent meg a Haldorádó kínálatában a Dupla halszámlálóval ellátott stopper, ami nagyon nagy segítséget nyújthat versenykörülmények közt abban, hogy meg tudjuk saccolni a zsákmányunkat menet közben is. Sőt, ezzel a készülékkel tudjuk mérni az időt is, hiszen van rajta visszaszámláló és stopper funkció is.

Nagy segítség lehet a versenyeken egy ilyen készülék
Nagy előnye, hogy a láda lábára lehet rögzíteni
A dupla halszámláló sokszor jön jól éles helyzetben
Úgy érdemes elhelyezni, hogy mindig kéznél legyen, és jól lássuk a számlapokat
A készülék rendelkezik visszaszámláló és stopper funkcióval is

Horváth János
Kedves Gábor!
Kora tavaszi finomszerelékes pontyozáshoz keresek feederbotot, olyat, amelyet akár keszegezéshez is tudnék használni. Elsősorban partközelben pecázom, meg amúgy is elég kicsi az a tó, ahová járok. Várom válaszod!

Sipos Gábor:
Kedves János!
Jó néhány olyan horgászbot található a kínálatban, amely megfelelhet az elvárásaidnak, ám én elsőre mégis a Pro Method Feeder botokra gondoltam, azok közül is a rövid, lágy típusokra. A 330L bot jelenthet neked tökéletes megoldást, mert ez jó szolgálatot tesz a partközeli pontyozások során is, de elég érzékeny, hogy a keszegkapások is észrevehetők legyenek rajta. Igazi finom pálca, mellyel a fárasztás minden pillanata igazi élmény!

A Pro Method Feeder 330 L bot a finom horgászatok eszköze
Akár hosszúelőkés módszerrel, akár method technikával pecázzunk is a partközelben, ez a pálca tökéletes választás
Ezzel a bottal a fárasztás minden pillanata élmény, függetlenül a hal méretétől
A tavaszi finomszerelékes pontyhorgászatok során jó szolgálatot tesz egy ilyen bot

Írta: Sipos Gábor
Fotó: Haldorádó archívum

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.