Pelletek oldódási ideje 3. rész

Pelletek oldódási ideje 3. rész

Az eredményes, céltudatos horgászat során nélkülözhetetlen tisztában lennünk azzal, hogy etetőanyagunk és csalink miként viselkedik a víz alatt. Minden pellet más ütemben fejti ki a hatását. Oldódási idejük a gyártási eljárások és a felhasznált alapanyagok miatt egészen széles skálán változhat. Ez lehet pár perc vagy akár több óra is! A harmadik epizódban olyan hazai és külföldi csalikkal találkozhattok, amelyek már évek óta bebizonyították fogósságukat.

Dynamite Baits Marine Halibut pellet

A magyar horgászok is hamar felismerték a Halibut (tengeri óriás laposhal) pelletben rejlő fantasztikus lehetőségeket, és bizony nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy rövid időn belül hazánk egyik legnépszerűbb pelletévé vált. Mi sikerének titka? Rendkívüli vonzerő, nagyon magas tápérték és szelektív csalogatóhatás jellemzi. Ellenállhatatlan csáberővel bír (főként) a nagypontyok körében. Az óriás laposhal pelletek tele vannak Super G (emésztést könnyítő) halolajjal, többféle nélkülözhetetlen aminosavval és zsírsavval, ami a nehéz, „döglött” vizekben is csodákra képes. A nyári legnagyobb melegekben, amikor hemzseg a rengeteg természetes táplálék a vizeinkben, akkor is ezt választják a pontyok!!! 2 szem (21 mm átmérőjű) Halibut pellet tápértéke nagyobb, mint egy közepes méretű kagylóé! Elsősorban a nyári, kánikulai időszakokban mutatkozik rendkívül hatékonynak. Ekkor „éled fel” igazán, szinte folyik belőle az olaj, amely a mederfenéken úgy működik, akár egy jeladó: „Itt vagyok, ide gyertek”, üzeni a halaknak. A Dynamite Baits Marine Halibut pelletei változatos méretekben kerülnek forgalomba, ezért mindenki garantáltan megtalálja a számára ideális méretet. Mindegyik alkalmas etetésre és csalizásra is. A kisebb (10 mm) átmérőjű szemeket szilikon karikával, míg a nagyobb 14 és 21 mm-es szeneket (átfúrás után) hajszálelőkén célszerű felkínálni.

A Dynamite Baits Marine Halibut pellet ez egyik legfogósabb melegvízi pellet
A pellet magas olajtartalma a melegben igazán látványosjpg
Lassan oldódó pellet. 10 perc elteltével nem volt érdemi változás a felületén
3 óra eltettével is csak a külső burkolta puhult fel

A 10 mm-es változat oldódására voltam leginkább kíváncsi. Akár feederezésről, akár rakózásról van szó, ez az általam használtak közül a legjobbnak vélt méret. A teszt alatt viszont érdekes dolgokat tapasztaltam. 3 óra alatt mindössze 0,5 mm-es vékonyka réteg puhult fel rajta. Nagyon kemény és kifejezetten lassan oldódó granulátum. Olyan vizeken lehet hatásos (főleg a nagyobb méretei) ahol a halak szeretik az erősen halas ízeket, de a törpeharcsák támadásai miatt nehéz őket horogra csalni. Ezt a hihetetlenül kemény csalit nehezebben tudják a törpeharcsák elkoptatni!

Dynamite Baits XL Carp pellet

Az XL termékkört a többi Dynamite Baits termék fejlesztése során alkalmazott hatékony, és már bizonyított összetevők felhasználásával készítették. Magas tápérték, alacsony olajtartalom jellemzi ezt a kifejezetten pontyok számára kifejlesztett süllyedő pelletet. A többi kemény pellettel ellentétben ennek gyors az oldódása, hamarabb fejti ki a csalogatóhatását. Imádják a halak ezeket a finom, puha, kalóriadús, csábító falatokat. További előnye, hogy garantáltan nem okoz telítettségérzetet a halaknál. A 8 vagy 11 mm átmérőjű pellet mérete tökéletes etetéshez és csalizáshoz egyaránt. Felkínálhatjuk hajszálelőkén vagy szilikon karikában. Alacsony halolaj-tartalma miatt könnyen és gyorsan ízesíthető (dippelhető). Különböző pellet aromákba áztatva tovább növelhetjük a vonzerejét! Ha egy pontyos vízen ezt a pelletet használod, a nagyszerű horgásznap garantált!

A Dynamite Baits XL Carp pellet univerzális, az év bármely időszakában eredményesen alkalmazható, gyors oldódású fajta
A vízben 10 perc után már látható, hogy a szemek külső felülete felpuhult
1 óra elteltével teljesen átáztak…
… 2 óra eltettével pedig szétestek

A teszt alatt a víz 20 fokos volt! Vízbe juttatásától számítva 10 perc elteltével már érezhető volt a változás. Először a külső felülete, majd egy óra elteltével a teljes pelletszem felpuhult és átázott. Alakját és sajátos illatát 2 óráig megőrizte.

Maros Mix Extra Ponty pellet

A híres hazai etetőanyag gyártó, a Maros Mix, a piaci igényekhez alkalmazkodva látványosan kibővítette pelletválasztékát. Nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a leghíresebb - Benelux államokban működő - pelletgyártóktól sikerült beszerezniük azt a 4 különböző típusú pelletet, amely már bizonyított a hazai vizeken is, hiszen több neves forgalmazó kínál ilyen pelleteket Magyarországon, csak lényegesen magasabb áron. E négy új pellet csoportnak a nagytestű halak helyben tartása és az etetés helyéhez szoktatása a feladata.

A Maros Mix Extra Ponty Pellet egy világos színű, fehér halliszttel dúsított, alacsony halolaj- és 33% fehérjetartalmú süllyedő pontypellet. A csoport leggyorsabban oldódó tagja. Kifejezetten ajánlott hideg vízi (15 Celsius-fok alatti) horgászatok során, illetve gyenge fogási időszakban. Miközben felpuhul a külső felülete, igen látványos változáson megy át. A megázott külső vázról apró, lemezszerű részecskék válnak le. Ezek a „mozgó” szemek azonnal a környéken keresgélő pontyok figyelmének középpontjába kerülnek. Garantált, hogy sokáig nem maradnak érintetlenül! Alacsony halolaj- és zsírtartalma miatt nem okoz a halak számára telítettségérzést. Könnyen emészthető, kalóriadús eledel. A száraz, kemény szemek egyszerűen és gyorsan aromásíthatók, remekül dippelhetők, így sokkal hamarabb megtalálják az etetésünk közelében tartózkodó halak. 6 és 10 mm-es változatban kapható. A 6 mm-es remek etető, míg a 10 mm átmérőjű akár csalizó pelletként is kiváló!

A Maros Mix - a horgászok legnagyobb örömére - jelentősen kibővítette pelletválasztékát
A Maros Mix Extra Ponty pellet is egy gyors oldódású fajta
10 perc után már látható, hogy a szemek külső felülete felpuhult
30-40 perc elteltével pedig teljesen felpuhultak és szétestek

A Maros Mix Extra Ponty pellet egy tipikusan olyan pellet, amelyet sűrűn kell utánetetni. Mivel egy 10 mm-es szem 30 perc után teljesen feloldódik, ajánlatos negyedóránként az etetés helyére csúzlizni, poharazni pár szemet, így ott biztosan folyamatosan lesz egész, az ott tartózkodó nagyobb halak számára kívánatos pelletszem is. A teszt ideje alatt azt állapítottam meg, hogy összetételben és viselkedésben is rendkívül hasonlít a Dynamite Baits XL Carp Pelletre.

Maros Mix XXL Halibut pellet

A Maros Mix XXL Halibut Pellet egy fekete színű, többféle tengeri hal lisztjével dúsított, nagyon magas halolaj- és 40% fehérjetartalmú, süllyedő, középen fúrt pontypellet. A nyári meleg hónapok legfogósabb pontycsalija. Rendkívül tartalmas, igazi kalóriabomba. Döbbenetesen tömör, nagyon olajos pellet. Nyáron szinte folyik belőle a finom olaj. Ennél jobb távcsalit a vízközt tartózkodó halaknak nehéz ekkor találni. Ez az egyik olyan eledel, amelynek kedvéért képesek a fenék közelébe merülni. A Maros Mix az egyetlen olyan cég, amely 3 különböző méretben - 12, 16, 20 mm - kínálja az átfúrt Halibut pelletet! A 2008-as évben ez a választék tovább bővül, és az igen közkedvelt 8 mm-es átmérőjű (tömör) változat is kapható lesz. Így minden körülményhez találunk ideális méretű csalit. Mivel középen át van fúrva, ezért a horgásznak már nem kell ezzel sem bajlódni a parton, egyszerűn hajszálelőkére kell csak felfűzni, és repülhet is az etetés helyére. Sokáig ellenáll a mohó apróságok (pl. törpeharcsa) támadásának is. Miután felpuhult, akkor is minimum 1 napig megőrzi eredeti formáját és alakját.

A Maros Mix Halibut pellet 3 különböző méretben (12, 16, 20 mm) fúrt, valamint ettől az évtől 8 mm-es tömör változatban is kapható lesz!
Nagyon lassú oldódású, kemény, olajos pellet
3 órát (szinte) változatlan formában tölt el a víz alatt

A teszt alatt lassan oldódott és nehezen puhult fel. 3 óra elteltével a felületén kb. 2 mm-es rész ázott át. A közepe száraz és kemény maradt. Annyival oldódik gyorsabban, mint például a Dynamite Baits Halibut pellet, hogy a közepén található furaton keresztül is hozzáfér a víz, ennek ellenére is nagyon tartós pellet.

Maros Mix XXL Ponty pellet

A Maros Mix XXL Ponty Pellet egy barna színű, többféle tengeri hal lisztjével dúsított, közepes halolaj- és 40% fehérjetartalmú, süllyedő, középen fúrt pontypellet. További különleges alkotóelemei közül érdemes megemlíteni a hal-, hús-, alga- és ráklisztet is, de a domináns anyag egyértelműen a halliszt. A természetes szubsztanciák keveréke és a rendkívül tiszta, magas koncentrációjú fehérje, valamint a közepes halolaj-tartalom egy nem hétköznapi eledellé teszi ezt a pelletet. A Maros Mix az egyetlen olyan cég, amely 3 különböző méretben - 12, 16, 20 mm - kínálja az átfúrt speciális Ponty pelletet! A 2008-as évben viszont az igen közkedvelt 8 mm-es átmérőjű (tömör) változat is kapható lesz. Így minden körülményhez találunk ideális méretű csalit. A maconkai víztározón például a 12 mm-es átfúrt pellet verhetetlennek bizonyult. Rendkívül jól bírja a különböző aromásítást. A közepes halolaj-tartalomnak köszönhetően univerzális csali, amely az év bármely szakában bizonyította már fogósságát.

A Maros Mix XXL Ponty pellet 3 különböző méretben (12, 16, 20 mm) fúrt, valamint ettől az évtől 8 mm-es tömör változatban is kapható lesz!
Közepesen lassú oldódású, kemény, alacsony halolaj tartalmú pellet
2 óra alatt külső felülete már teljesen felpuhult. De akár 3 órát is kibírtak a szemek, anélkül, hogy szétestek volna

A teszt során hasonló ütemben oldódott, mint az XXL Halibut változat, viszont a külső felülete jobban „kiszőrösödött”. Ennek ellenére a 3 órás áztatást ez a csali is kibírta. A közepén található furat nagyobb, mint az imént említett típuson. Ennek annyi előnye lehet, hogy ha sűrű aromába dippeljük, a nagy üregnek köszönhetően jobban tart a csali belsejében is a halak számára ellenállhatatlan illat.

Pelzer Sushi Chunks

A Pelzer Sushi Imperial kollekció a bojlis horgászok igazi favoritja. A SUSHI IMPERIAL halliszten alapuló, rák- és kagylóliszttel dúsított, koncentrált gyümölcsös aromájú (kevert), citrom észterrel kombinált, rendkívül agresszív csalogató hatású termékcsalád, amely teljes palettát kínál. A Sushi Chunks egy olyan pellet granulátum, amely az extra erős Sushi szérumnak köszönhetően nagyon agresszíven és gyorsan terjed a vízben. Azon ritka csalik egyike, amely szinte egész évben eredményes. Szabálytalan formája miatt a nagyobb pontyok is gyanakvás nélkül fogyasztják. Időnként még a sushi bojli fogósságán is túltesz! Különösen egyszerű horogra „tűzni”, mert a közepe lyukas. Ezen keresztül hajszálelőkére kötve vagy szilikon hajszálelőkére felfűzve könnyedén a horog öblébe akaszthatjuk.

A Pelzer Sushi Chunks egy komplett család része, amely bojlival, etetőanyagokkal, aromákkal, dipekkel válik teljessé!
Közepesen lassú oldódású, kemény, alacsony halolaj tartalmú, citrom észterrel kombinált pellet
2,5 óra múlva még kemény maradt, ellenállt a víz támadásának

Bevallom, a tesztelése alatt arra számítottam, hogy ugyanúgy fog viselkedni, mint a kinézetre hasonló Van Den Eynde Master pellet vagy a Maros Mix XXL Ponty pellet. Tévedtem! A Sushi Chunks nem csak ízesítésben, hanem oldódási időben is eltér az említett típusoktól. Olyan mértékig ellenállt az áztatásnak, hogy 2,5 óra után még ugyanabban az állapotban hevert az akvárium alján. A Dynamite Baits Marine Halibut pellethez hasonlóan szintén érdekes lehet törpeharcsáktól hemzsegő vizeken is, hiszen kellően kemény, hogy ellenálljon (egy darabig) a mohó jószágoknak, és köztudott, hogy a citromos aroma nem tartozik a törpeharcsák kedvencei közé…

SBS CSL pellet 5 mm és 16 mm

Nyugat-Európában az egyik legkedveltebb SBS pellet a CSL pellet. E csali a jelentőségét már Magyarországon is kezdik felismerni, egyre többen használják a horgászataik során, az etetéseik alkalmával. Gyors oldódásukkal pillanatok alatt felkeltik az etetés környékén tartózkodó halak figyelmét. A pellet gyors oldódása után az etetésen még órákon keresztül a fenéktől számítva 10-15 cm vastagságban egy csábító íz és illatfelhőt hoz létre. A pontyokat szinte megőrjíti ez a vékony illatréteg, mohón turkálnak benne a táplálék után. A CSL pellet sokoldalúságát bizonyítja, hogy nem csak az etetésre bejuttatva érhetünk el vele sikereket, hanem PVA tasakokban, hálókban koncentrálva is fantasztikus hatást gyakorolhat a halakra. A vödörben ajándék 500 ml-es kukoricacsíra likőr is található, mellyel belocsolva a pelletet, tovább fokozhatjuk annak csalogató hatását.

Az SBS CSL pellet 5 mm-es változata olajosabb, sötétebb színű, mint a nagyobb, 16 mm-es
A vékony rudacskák már 10 perc után jelentősen átalakultak…
… 30 perc alatt pedig szinte teljesen feloldódtak, szétestek…
… 45 perc múlva pedig már csak egy kis kupac marad, amely liftezésbe kezd

A két különböző méretű pellet kinézetben és színben is eltér egymástól. A vékonyabb, 5 mm-es változat külső felülete olyan, mintha olajos lenne, színe pedig sötétbarna. A vastagabb, 16 mm-es típus sokkal világosabb, de látszik rajta, hogy tartalmas pellet. A vízbe kerülés után mindkettő azonnal, intenzíven oldódik. Az 5 mm-esnek elég mindössze 30 perc ahhoz, hogy teljesen szétessen. Mindkét típusra jellemző, hogy erőteljesen liftezik, és ha egy kicsit megmozdul körülötte a víz, azonnal csábító felhő képződik a csali körül. A nagyobb változat oldódása egy kicsivel hosszabb időt igényel, de ez sem több 45 percnél. Mindkét típus remek választás egy lassabban oldódó pellet mellé.

Az SBS CSL pellet 16 mm-es változata világosabb színű, mint a kisebb, de ugyanúgy viselkedik mindkettő
A nagyobb átmérő miatt lassabb az oldódás, de 10 perc után már így is szemmel látható a változás
A nagyobb átmérő ellenére 30 perc elteltével mégis utolérte a kistesót! Fél óra alatt teljesen felpuhult és szétesett a szem

SBS M3 Betain Carp Pellet M3

Az SBS Carp pelletek különlegessége, hogy egyedülálló módon Betain HCl is megtalálható bennük. Így tápértékük és fogósságuk messze felülmúlja az összes eddig kapható pellet granulátumét! Ezeknek a pelleteknek 4 óra a lebomlási idejük, ennyi időn keresztül szivárogtatják ki a nagyszerű és gazdag M3-as fűszeres-vajkaramella aromát a vízbe. Állagukat is sokáig megőrzik, sőt 1 óra elteltével, teljesen felpuhult formában, még vonzóbbak lehetnek a pontyok számára. Az M3 pellet halőrleménnyel és számos más egyedi étvágyfokozóval készül, melyet a fűszeres, pikáns íz még nagyszerűbb vonzerővel lát el. A hagyományos etetésen kívül felhasználható PVA tasakokhoz, hálókhoz egyaránt. Piros színét a felületére felvitt Robin Red adaléknak köszönheti. Ez kellemes illatot, tartós és feltűnő színezést biztosít. A vízben egyenletes ütemben oldódik, 3 óra múlva sem esik szét.

Az SBS M3 pellet egy gyors oldódású, nagyon attraktív csalogatóanyag
A 6 mm átmérőjű szemek a vízbe kerülve kipirosodnak. 10 perc után már csábítóan nyomják ki finom aromájukat
1 óra alatt teljesen felpuhulnak…
… ekkor akár szét is nyomhatók
Mindezek ellenére akár 3 órán keresztül megőrzik eredi formájukat

Top Mix CSL pellet

A TOP MIX mesterműhely a hazai horgászok igényeihez igazodva forgalomba hozta kiváló minőségű és jelenleg talán a legkedvezőbb árú CSL pelletjét! A céltudatos pontyhorgászok körében az egyik legkedveltebb pellet a CSL (erjesztett kukorica csíra kivonat). Kedvező tulajdonságait egyre több horgász kezdi felismerni, egyre többen használják a horgászataik során, az etetéseikhez. Meglehetősen gyors oldódásukkal pillanatok alatt felkeltik az etetés környékén tartózkodó halak figyelmét. Az oldódás során az etetésen és a körül, közel a fenékhez hosszú ideig ható csábító íz és illatfelhőt hoz létre. Közvetlenül felhasználható etetéshez, boilis előetetéshez, vagy akár PVA hálóba rakva is. A gyors sikerre vágyóknak javasoljuk, hogy ne csak az etetés során gondoljanak rá! Csaliként is kiváló! Egy szilikon karika segítségével lehet a legkönnyebben „horogállóvá” tenni. A 12 mm átmérőjű CSL pelletek teljes oldódási ideje kb. 1 óra. Egész évben eredményesen használható!

Talán a legkedvezőbb árban a Top Mix CSL pelletjéhez lehet most hozzájutni
A 12 mm-es pellet középbarna színű
A 12 mm átmérőjű szemen már 5 perc után az oldódás jelei voltak láthatók
15 perc alatt teljesen „kiszőrösödött”, és úgy tűnt, hogy néhány perc után szétesik, hiszen a külső, levált szemcsék már liftezésbe kezdtek… A gyors kezdetet azonban erőteljes lassulás követte. Ugyanis még 1 óra múlva is kemény volt a belső magja. Így akár csaliként is bevethető!

Az SBS CSL pelletekhez hasonló eredményre számítottam, amikor az akváriumba tettem 1 szemet. Nem így volt! Teljesen máshogy kezdett el oldódni. A külső felülete ennek is nagyon hamar felpuhult és liftezésbe kezdtek a levált szemcsék. Viszont 1 óra múlva is maradt egy kemény magja. Így akár horogra való csaliként is bevethető!

Írta: Egedi Róbert és Döme Gábor
Fotók: Egedi Róbert és Döme Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.