Vár a Tisza-tavi nyár! – Idén is lesznek Gyerek Horgásztáborok Sarudon

Vár a Tisza-tavi nyár! – Idén is lesznek Gyerek Horgásztáborok Sarudon

A balatoni nyarat már sokan és sokféleképpen „megénekelték”, ami nem is csoda, hiszen hazánk egyik legfontosabb turista paradicsoma a magyar tenger. Az elmúlt években azonban a Tisza-tavi nyarat is egyre többen fedezik fel maguknak. A tó kedvező adottságain, páratlan halállományán és állatvilágán kívül ez leginkább azok munkájának köszönhető, akik nagyszerű programokat szerveznek ide évről évre. Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek az egyik ilyen kezdeményezésnek, ami nem más, mint a Haldorádó – Matula Gyerek Horgásztábor Sarudon.

Természetesen az Élményfalu idén is várja „növendékeit” Sarudon. Ezúttal finomszerelékes-, nagyhalvadász- és pergető gyerek horgásztáborok indulnak majd. Az Élményfalu is bővül, gyarapszik, fejlődik, így az ideérkező táborozó gyerekek magas színvonalú, minden igényt kielégítő eszközparkot használhatnak, igényes környezetben tanulhatják meg a horgászat, valamint más vízi sportok alapjait.

A vízi bázis bejárata
Akkor most ki kivel van? :)

A horgásztáborok vezetői nem változnak idén sem. A finomszerelékes horgásztábor vezetője Temesváry Gyula mesterhorgász, a nagyhalas tábor vezetője a Tisza-tó kiváló ismerője, Gajdos Zoltán, a pergető tábor vezetője pedig jómagam leszek.

Temesváry Gyulától nemcsak a gyerekek, de én is sokat tanultam
Gajdos Zoltán minden szava arany
Most kell nagyon figyelni!

Jelen írást nem szeretném pusztán élménybeszámolóként formálni, sokkal inkább egy átfogó képet szeretnék mutatni az érdeklődők számára, hogy milyen is egy Haldorádó – Matula Pergető Gyerek Horgásztábor.

Esti pergetés a Tisza-tavon
Ez már a süllők ideje
Gyönyörűek a Tisza-tavi süllők (is)

Úgy gondolom, hogy tavaly nagyon sikeres volt a pergető tábor, hiszen szinte minden hazai viszonylatban népszerű ragadozó halból sikerült fogniuk a gyerekeknek, és mindenki sok-sok élménnyel és tapasztalattal felvértezve térhetett haza a Tisza-tó partjáról. Nagyon remélem, hogy idén is hasonlóan sikeresek lesznek a táborok, és hogy talán még a tavalyi fogásokat is sikerül majd felülmúlnunk.

Volt olyan, aki élete első süllőjét fogta meg Sarudon
A balinok az első számú célhalaink
Próbálok nem lemaradni a gyerekek mögött
A szép elengedést is tanítjuk

A pergető táborokba elsősorban olyan 6 és 14 év közötti gyerekek jelentkezhetnek, akiknek már van némi tapasztalatuk a horgászat terén, tudnak bánni az orsós szerelékkel, és már elsajátították a bedobás gyakorlatát. A táborban megtanulhatják a pergetés alapismereteit, a műcsalikat, a kötéseket, a csalivezetés fortélyait és az egyes halfajok megfogására alkalmas területek ismérveit is. Célhalaink elsősorban a balinok, süllők, kősüllők és a csapósügérek, de tavaly például szürkeharcsát is sikerült fogniuk a gyerekeknek.

Sokan egy életre megfertőződtek a pergetés „betegségével”
Nemcsak a fogás, de az elengedés is öröm
A balinokra számíthatunk
Van, hogy kettesével fogjuk őket

Az elsajátítható ismeretanyag, a bemutatásra kerülő technikák és módszerek szintje, milyensége nagyban függ a csoport összetételétől, az időjárástól és a halak kapókedvétől. Ennek megfelelően nincs két teljesen egyforma turnus, minden hét más, de mi megpróbáljuk kihozni minden szituációból a lehető legtöbbet. Célom elsősorban az, hogy minden gyerek jusson sikerélményhez; senki se menjen úgy haza, hogy nem lett „halas a keze”.

Volt olyan, akinek annyira megtetszett a pergetés az első héten, hogy még egy hetet a táborban töltött
Hadd menjen!
A tavalyi táborok legnagyobb kősüllője
Figyelünk a körülöttünk lévő természetre

Ezenkívül fontosnak tartom, hogy ne csak a halfogás módszereiről szerezzenek biztos alapokat a fiatal pergetők, de a halakkal való kíméletes bánásmódról, a halak tartásáról (felemelésükről) és visszaengedésükről is tudjanak meg minél többet. A természet tisztelete és szeretete szintén fontos és központi tétele a pergető táboroknak.

Törpeharcsákat is fogunk pergetve
Csodás környezetben horgászunk

Minden tábor 5 napig tart, hétfőttől péntekig. A hétfő délelőttök rendszerint regisztrációval, a horgász engedélyek elkészítésével, ismerkedéssel és a szálláshelyek elfoglalásával telnek. Délután meglátogatjuk a Tisza-tavi Horgászmúzeumot, ahol a gyerekek nemcsak régi horgászfelszereléseket és csónakmotorokat láthatnak, de megcsodálhatják a Chervy hagyatékot is.

A Tisza-tavi Horgászmúzeum kihagyhatatlan program
Régi idők felszerelései a vitrinekben
Gajdos Zoltán minden múzeumi tárgyról tud hasznos információkkal szolgálni
Itt vagyunk
Azt hinnénk, hogy ez egy beállított kép – pedig nem az!

A múzeumlátogatás után elméleti oktatáson vesznek részt a kis horgászok, ahol hasznos kötések alapjait sajátíthatják el. Ha az idő engedi, és a gyerekeknek is van hozzá kedvük, akkor már az első nap ki is hajózunk egy rövid időre. Ekkor még horgászatra nem készülünk, csak bejárjuk a helyeket, megcsodáljuk a Sarudi-medencét esti fényeknél és elméletben már ráhangolódunk a másnapi horgászatra.

Elméleti oktatás a szabadban
Mindenkivel egyénileg foglalkozunk
Elnagyolt szemléltető eszközökkel könnyebb a tanulás
Koncentráció
Gyakoroljuk, amíg kell

Keddtől megkezdődik a gyakorlati tanulás. Hét órakor van ébresztő, fél nyolctól reggeli torna, nyolctól reggeli, utána pedig irány a Tisza-tó. Délben visszamotorozunk a kikötőbe, megebédelünk a közeli étteremben, majd délután újra kihajózunk. Este 6 óra körül vacsora, majd esti foglalkozások, játékok színesítik a táborlakók mindennapi programjait.

Vonalban halad a három Élményfalus horgászcsónak és legénységük
Irány a Sarudi-medence
Élmény motorcsónakázás
Megbeszélés a vízen
Zoli bácsi mondja a tervet

A megszokott napirendet csak egyszer változtatjuk meg a héten. Szerdán vagy csütörtökön ellátogatunk Poroszlóra, a Tisza-tavi Ökocentrumba. Itt egy teljes délutánt is el tudunk tölteni. A gyerekek őshonos és ritka halakat figyelhetnek meg Európa legnagyobb édesvízi akváriumában, valamint madarakat, rókákat, szarvasokat és még sok más állatot is megcsodálhatnak.

Az Ökocentrum látogatás mindig nagyszerű program
Sok szép állatot figyelhetünk meg közelről
Rossz idő esetén a beltéri játszóház jó alternatív időtöltést kínál
Egyen pólós gyerekek a Tisza-tavi Ökocentrumban

A létesítményben gyerekház is működik, ami jó alternatív időtöltést kínál rossz idő esetén is. Ha azonban az idő jó, akkor a csónakázótó az egyértelmű favorit hely, itt ugyanis kicsi, de roppant agilis tutajokon gyakorolhatják az evezést.

Nem egyszerű irányítani ezeket a kis vízi járműveket…
… de azért csak sikerül kikötni :)

Ezenkívül minden héten legalább egy esti horgászatot is beiktatunk vacsora után, amire rendszerint szerdán kerül sor, de ez nagyban függ az időjárástól is. Választható programok még a strandolás, valamint egyéb vízi eszközök, pl. SUP, kenu, kajak kipróbálása.

Naplemente Sarudon
Mindenki nagyon izgatott – nagy hal van a horgon
Estébe nyúló fárasztás

Péntekente általában a vízi sportoké a főszerep. A gyerekek kipróbálhatják a „banánozást” vagy a „fánkozást”, ami tulajdonképpen olyan, mint egy vízi hullámvasút; egy motoros hajó húzza nagy felfújható alkalmatosságokon az arra vállalkozókat. :)

Felsorolni is nehéz, mennyi féle eszközt lehet itt kipróbálni
Beszélgetés a vízparton

A hét megkoronázásaként minden péntek délután sült hallal várjuk a szülőket. A páratlan tiszai halételek természetesen a gyerekek által fogott halakból készülnek. Aztán átadjuk a gyerekeknek az emléklapokat, amikre a hét folyamán készített legjobb fényképeik kerülnek fel. Ezek az igényes „könyvecskék” örök emlékként szolgálnak számukra a táborról, amit valószínűleg egyébként sem felejtenének el soha.

Pergetett harcsa a Tisza-tóból
Természetesen ő is mehet vissza

A pergető táborokba érkező gyerekek ugyan hozhatják magukkal saját felszereléseiket, de erre sincs feltétlenül szükség, hiszen minden eszköz rendelkezésükre áll a táborban. Biztosítunk botokat, orsókat, zsinórokat és természetesen műcsalikat is.

A balinok hatalmas örömet tudnak okozni a gyerekeknek
Nyurga test, hatalmas farokúszó – nem csoda, hogy villámgyors halak

Nagyméretű, motorizált műanyag és alumínium horgászcsónakokat használunk, amikkel kényelmesen és gyorsan el tudunk jutni a legjobb ragadozóhal-tanyákhoz, hogy a helykeresés ne menjen a horgászat rovására. A biztonságos csónakos horgászathoz elengedhetetlen mentőmellények, valamint minden egyéb csónakos tartozékok is adottak.

A horgásztáborban mindenki tanul valamit
A tábor végén kedvenc pillanataikat is „írásba foglalhatják”

A következőket érdemes magukkal hozni a táborba érkező kis horgászoknak: szabadidős vagy horgászruházat (2-2 garnitúra) – nyári és hűvös időre egyaránt, csizma, zárt cipő, strandpapucs, széldzseki, vízálló ruha, fürdőruha, törölköző, napszemüveg (vízbe esést gátló pánttal), naptej (magas faktorszámú), szúnyogriasztó, diákigazolvány, papír zsebkendő, elemlámpa (fejlámpa).

Pénteki sült hal a résztvevő gyerekek fogásaiból

Remélem, sikerült néhány gyermekhorgásznak kedvet csinálnom a Haldorádó – Matula Pergető Gyerek Horgásztáborokhoz. Sok szeretettel várunk mindenkit idén nyáron is a Tisza-tóra, az Élményfaluba. Azt hiszem, idén is érdemes lesz Sarudon tölteni a nyarat!

A Tisza-tó engem is elvarázsolt, így kedvesemmel a nyaralásunkat is ott töltöttük

http://www.elmenyfalu.hu/pergeto-tematikus-horgasztabor

Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalai Gábor László és a Tisza-tó Élményfalu – a Tisza-tó AKTÍV turisztikai központja 

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.