A Dunán tiszai módszerrel

A Dunán tiszai módszerrel

Bár már összeszámolni se tudom, hány alkalommal voltam eddig a Duna-parton, forgattam sok-sok filmet, horgászni még eddig nem volt lehetőségem. Tiszai horgász lévén azzal viccelődtem, hogy a Duna (pláne a déli szakaszon) olyan széles keresztben, mint nálunk a Tisza hosszában. Egy hatalmas nagy, megismerhetetlen, erős folyó… Igazából azt se tudtam, hogy ha lehetőségem lenne rá, hol kezdjek neki a horgászatnak… Csak azzal a „tudással” voltam felvértezve, amit tizen-pár év alatt gyűjtöttem a Tiszán. Hogy ez mire volt elég? Életem talán legjobb horgásznapjához!

A terv mi volt? Fogjunk bármit pergetve. Erre nagyjából 18 óra állt rendelkezésünkre, egy késő délután és az éjszaka, valamint a másnap délelőtt. Mielőtt bárki rácsodálkozik a „királyi többesre”, elmondom rögtön az elején, hogy nem egyedül vágtam neki a hatalmas Dunának, hanem Pintér Zoli, a Haldorádó Team Kft. ügyvezető igazgatója volt a horgásztársam, aki több éve üldözi a Dunán a halakat. Fogásai között szerepelnek szép számmal gyönyörű pontyok, hatalmas keszegek, márnák, egyéb békés halak, de ha az alkalom úgy hozza, előszeretettel kergeti ő is a ragadozókat, főleg a balinokat. Így a dunai rutin megvolt nála, azonban ő főleg a békés halakat veszi üldözőbe csónakkal. Tehát a napi feladat adott volt, nyári kánikulában ragadozót fogni!

E forgatás után indultam Zolihoz horgászni

Mivel nem nagyon tudtam, mire is lehet számítani, „all in” felszereléssel indultam, tehát vittem balinos, jig süllős, wobbleres süllős és harcsás botot is. Ezekhez egy-egy kazalnyi csalit is magammal cipeltem. Szoktam mondani: a van mindig jobb, mint a kellett volna. Reméltem, a csónak se süllyed el a rengeteg cuccomtól. Odafelé ráadásul próbáltam dunai pergető ismerőseimtől infót gyűjteni, hogyan is megy a wobbleres éjszakai süllőzés, hol állnak meg, mit is csinálnak, hogy halat fogjanak.

Bár ez a kép már a horgászat végén készült, jól szemlélteti, mennyi cuccot vittem magammal. Háromszor fordultam kb. ugyanennyi felszereléssel
A felszerelés egy része a hátsó részben, nagyobb része a kabinban kapott helyet…

A terv az volt, hogy a hajóval egy kövezés végén próbálunk megállni és az elvágó víz határán süllőzünk wobblerrel. Lehet, hogy csak valamit rosszul értelmeztem az itinerből, vagy a kiválasztott kövezés bizonyult túl nagynak, de a víz, amit meg kellett volna horgászni, olyan volt, mint egy erős kategóriájú rafting pálya. Olyan erővel zúgott ott a víz, hogy még a wobbler is rosszul lett a rá váró feladattól. Ugyanakkor a megállás se egyszerű itt, mert nem elég, hogy erős a sodrás, a mélység is nagy a dunai viszonyokat figyelembe véve. Ugyanis 14 métert mutatott a radar a kőrugany végében. Bár Zoli rutinosan oldotta meg ezt a feladatot a horgonnyal, kellő mennyiségű kötél kiengedése után tökéletesen rögzítette a hajót a legnagyobb sodrás közepén is.

Irány egy kőrugany!

Egyetlen áldozata volt csupán a rengeteg ide-oda „parkolásnak”, az pedig Zoli Samsung mobilja.

Háttérben egy turistahajó, előtérben az örvénylő Duna

Történt ugyanis, hogy épp befejezett egy telefonbeszélgetést, becsúsztatta a zsebébe, mondván, megy előre a horgonyt leengedni. Ez utóbbi meg is történt tökéletesen, ám amikor leguggolt, hogy rögzítse a kötelet egy olyan koppanás, majd csobbanás volt hallható, ami sosem jelent jót. Kocsikulcs? Megvan… Telefon? Upsz… Ennek a telefon sztorinak másnap még komoly jelentősége volt. Oldandó a feszültséget mondtam neki: „Megcsörgetem, ki veszi fel?” :) Nesze neked, azonnal kikapcsolták a halak a 14 méter mélységben. Így indult a meccs a szolgáltatóval, hogy az arra a számra érkező hívásokat azonnal irányítsák már át egy másik céges számra. Küldjünk mailt, mondta a szolgáltató… „A Duna közepén vagyunk, csókolom… ráadásul mailt is csak arról a mobilról tudnánk küldeni, ami odalent van. De tudják mit, csörgessék meg…” Egyórányi küzdelem és telefonos egyeztetés után megjött az sms… egyedi elbírálás és ellenőrzés után átirányították a számot. Végre lehetett horgászni, igaz, ebben az erős sodrásban nem sok esélyt láttam halfogásra, hiszen a Tiszán nálunk maximum az erőmű turbináinál van ilyen sodrás. Mindegy, rápróbáltam, de aztán 1 órányi kísérletezés után végleg lemerültek bennem az elemek a hajnaltól egész nap tartó forgatás után, így nem sokkal este 10 után már el is aludtunk. Nem kellett altatódal, az biztos, úgy elaludtam a himbálózó hajóban, mint akit leütöttek… Sebaj, másnap reggel újult erővel támadás!

Hajnali 3 óra 32 perc. Szívem szerint 30 ilyen képet betennék a cikkbe, de akkor az unalmas lenne. Egy biztos, hogy nem bírtam betelni a szépségével

A nyárban azt szeretem a legjobban, hogy nagyon korán világosodik, csodálatos színeket fest a hajnal az égboltra. Szinte alig van valódi éjszaka, mert mire elalszik az ember, nem sokkal később már világosodik is.

„Na most hová és mit csináljunk?”, kérdezte Zoli, átengedve nekem a lehetőséget, hogy kísérletezhessek a folyón. Nekem dunai tapasztalatom 0 volt, így csak arra tudtam hagyatkozni, amit a Tiszán is csinálnék ilyenkor. Így kimondtam a varázsszót: „Kövezést kellene keresni…”

4 óra 30 perc. Az ember azt gondolhatná, hogy egész éjjel örvénylik a Duna, reggelre csak elfárad és lassul… hát nem…

Most nehéz feladat lenne pontosan leírni az arckifejezést, amit vendéglátóm arca tükrözött arra vonatkozóan, hogy mit is kértem. Erre rájött ő is és egy köríves mozdulattal, mint amikor a pincér beinvitál az étterembe hozzátette: Parancsolj… és egy 360 fokos kört írt le maga körül. Jól körbenézve rájöttem, hogy ezzel nem jutottam előrébb, mert bármerre tekintettem, csak köveket láttam. Pfff… „Olyan kövezést, ahol nem autó méretű sziklák vannak, hanem apróbb, „cuki”, ilyen tenyeres méretű kövekkel van kirakva a part, tehát nem kőrugany, hanem apró köves partoldal. Az se baj, ha valami „extra” is van ott, egy holtág bejárat, vagy egy kis sziget visszatérő ága.” „Na, így már kicsit egyszerűbb lesz! Horgonyt fel!”

A Zoli által ismert partszakasz minden elvárásnak megfelelt. Egy kis víz csatlakozott be a nagy Dunába, először „iszapos”, majd apróbb köves partszakasz következett a főágban. Valószínű, hogy az iszapos rész is kövezést rejtett, csak az üledék szépen beborította. Majd ha jön egy magasabb vízállás, az letakarítja megint a követ, hogy aztán ismét pakolhassa tele újra…

A piros terület a megfelelő kövezés volt, a kék pötty a hajónk, a zöld szakasz volt az a rész, ahol volt esély letenni a 28 grammos jiget, ennél bentebb a folyó közepe felé esélytelen volt

Elő a jiges felszerelést! Ugyanazt a végszereléket használtam, mint odahaza, tehát 0,30 mm-es Cralusso fluorocarbon előkezsinór, egyik végén not-a-knot kapocs, másik végén a legkisebb méretű pergető kapocs. Az egyik botomon (2,1 m 10-40 gramm) 0,14 mm-es Daiwa 8Braid fonott, míg a másik boton (2,45 m 7-28 gramm) szintén Daiwa, de 0,08 mm-es. Zolinak adtam először a vékonyabb, érzékenyebb cuccot, hogy kezdje el a jigelést, míg én a másikat felszerelem. A grammokat érdemes még megemlíteni. A parttól kb. 15 méterre horgonyoztunk le. Itt bent már erős „dunai” sodrás volt, míg a partszélben valamivel gyengébb.

Awaruna gumihalak a horgon, 0,30 mm-es Cralusso fluorocarbon előkezsinór volt a jigfej és főzsinór között

Első ránézésre 15 grammra tippeltem a jó jigfejet, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ítéletnapig várhatok, akor se tud feneket érni már a parttól 1 méterre se, olyan erővel tolja befelé a víz a zsinórt és a jigfejet. Így felkerültek a legnagyobb fejeim, a 28 grammos méretek. Ezzel majdnem a csónak vonaláig lehetett gond nélkül léptetni befelé, de ahogy beért a főág sodrásába, már ezt se lehetett letenni, pláne ahogy közeledtünk a csónak alá. Pont ezekről a grammokról beszélgettünk, amikor Zolinak határozott ütéssel jelentkezett az első süllő. Hohohóóóóóóóó! Kis süllő, de pikkelyes és ragadozó!

Itt a süllő! Igaz, nem kapitális, de süllő a Dunából, majd oda vissza

Ez volt a cél! Gyors fotó, hal vissza a vízbe. Újabb dobások Zolitól, majd pont mire felszereltem a másik botot, megkötöttem a fluorocarbon előkét, be is akadt a sajátjával. Menthetetlen volt a cucc, és mivel nem akartuk a horgonyt felhúzni, be is szakította az akadóba szorult jigfejet. Így mivel én pont benne voltam a kötésben, a kezébe adtam a felszerelt botot, hogy dobjon ezzel, én meg kötök gyorsan még egy előkét. Zoli már dobott is vissza az előzőleg vallatott terület irányába. „Ez a bot sokkal feszesebb, merevebb, mint az előző”, mondtam, „a kapás olyan lesz (már ha lesz), mint az áramütés”. Ahogy ezt kimondtam, láttam, amint hatalmas ütéstől mozdul be Zoli botjának spicce, és már be is vágott. Ez már szebb süllő volt, ami sajnos a kiemelés előtt lelépett a jigről, így nem tudtuk megörökíteni. De volt esemény, és ez volt a lényeg. 2:0 volt Zoli javára, mivel a majdnem halat is egynek vettük. Én egyetlen kapással úsztam meg ezt a jigelést, ám a Nap közben feljött, ideje volt új halak után nézni. Jöhettek a balinok!

A Daiwa Wise Minnow nálam fő helyen van a dobozban, elsőként tuti ezt veszem kézbe, ha balin a célhal

Ha balin, akkor van egy csali nálunk a Tiszán, ami messze a legjobb, ez pedig a Daiwa Wise Minnow! Azokat úgysem fogom tudni meggyőzni, hogy ez valóban jó, akik elakadnak a csali árcédulájánál, de ez nem is célom. Én is sokallom e csali árát, ez tény és való. Próbáltam máshonnan beszerezni, mondván Magyarországon tuti a legdrágább, aztán amikor 18 vagy épp 20 eurós árcímkékkel találkoztam a szomszédos országok pergető webáruházaiban, akkor azt mondtam, hogy ennyi és kész. Ha fogok vele, megérte, ha meg semmit, akkor „Több is veszett Mohácsnál…” (pontosítok ezen a mondáson, emlékezvén a Samsung Galaxy-ra: „Több is veszett Bajánál…” - bocs, Zoli, ezt nem lehetett kihagyni!).

Zolinak is megvannak a kedvenc balinos csalijai, gyönyörű, hatalmas halakat csalt horogra az ASP műcsalik használatával. Ezeket én is kedvelem, de valamiért ezek nekem nem mindig és minden körülményben működnek (az áradt, zavaros vizet mindkét csalinál leszámítva). Amikor mutattam Zolinak ezt a kis csodát, egyből azt mondta, hogy ilyen kicsi csalit itt nem szoktak használni. Gyorsan emlékeztettem a süllőkre, hogy 2,5”-os csalival fogtunk 2 halat, míg ha az itt trendi 5-6”-os változatot erőltettük volna, akkor azt mondtuk volna, hogy nem evett a hal… Igaz, ha azzal fogunk, akkor az 3-4-5 kg, míg ezzel egy kicsit, meg egy szebbet csaltunk horogra. „Majd meglátjuk!”, zárta le a témát. „Hol lehet a Dunán balint fogni?”, kérdeztem? „A kőrugany-homokpad páros nagyon jó balinos hely, szinte borítékolható, hogy ott fogunk!” E páros működését Zoli tökéletesen elmagyarázta nekem, pont úgy jelent meg az életben is, mint ahogyan azt a papíron lerajzolta. Ezt sajnos elfelejtettem lefotózni, így most a Google Maps segítségével elkészítettem az ábrát.

A kőruganyok által épített homokpadok, visszaforgók ideális balinos pályák

A hatalmas visszaforgók, elvágó vizek a balinok kedvelt tartózkodási helyei. Nem is bonyolult egyébként a képlet: az örvénylő víz miatt megnövekedik a vízben oldott oxigénszint, amit kedvelnek az apró halak, snecik, így ezen a területen nagy számban előfordulnak. Ha a ragadozó enni akar, hova megy? Ahol sok a kaja, tehát ezekre a környékekre. Ráadásul a balin félelmetesen jól és gyorsan úszik, könnyedén ki tud támadni a langó vízből a sodrásba vagy épp fordítva. Ez az ő pályája… meg most a mi horgászterületünk is.

Pirossal jelöltem azokat a területeket, ahol legnagyobb az esélyünk balinra

Még javában tartott a „kicsi, ám drága” csalim fikázása, amikor elcsorogtunk az első kőrugany mellett még a folyó főágában. Meg is kérdeztem Zolit, hogy dobhatok-e. Nem akartam a „versenyben” olyan előnyt szerezni, amit ő utána megóv… :) „Persze”, mondta. Nekem sem kellett több, a kővel párhuzamosan egy hosszú dobással indítottam útjára a csalimat. Tudni kell róla, hogy kicsi, de relatíve nehéz, ami miatt igen jól dobható, pláne vékony (0,08-0,12 mm-es) fonottakkal. A csali beesett, és alig tekertem hármat a hajtókaron, amikor az első balin leütötte. Miközben fárasztottam, érdekes dologra lettem figyelmes.

Az első dunai halam ez a kilósforma balin volt

A tiszta víz miatt tökéletesen láttam a halat, míg meglepetésemre 3-4 szintén hasonló méretű balin vette rögtön körül és nézték, miért vergődik a haverjuk. Valamit tud, amit ők nem, és jöttek megnézni. Le is követték a hajóig, majd amikor megláttak, leléptek. Lehet, itt hibáztam egyet, mert én sem gondoltam, hogy itt ennyi balin van, mert ha tudom, rövidebb dobásokkal haladok befelé a tuti felé, szépen sorban leszedve a halakat a területről. Erre én bevágtam a közepére, kiszedtem egy halat, viszont jó pár másik lelépett. Mindegy, a lényegen nem változtatott, 2:1-re jöttem fel.

A csali a Daiwa Wise Minnow Blue Smelt színű változata - ez nálam a best of

„Véletlen”, konstatálta Zoli, némi kötekedéssel a hangjában. Kikötöttünk a kőruganyon és a homokpadról terveztük dobálni a visszaforgót. Alig léptem kettőt a hajótól és indítottam útjára a wobblert, ahogy becsapódott, már a második tekerésbe ismét belenyúlt egy balin. 2:2. Valahogy sejtettem, hogy a balinokkal, ha valóban étvágyuknál vannak, vissza lehet hozni a meccset.

Azt nem mondhatjuk, hogy ott, ahol a madár se járt, mert szemmel láthatóan jártak itt madarak… :)
Hamar választ kaptam a „Vajon étvágyuknál vannak?” kérdésre…
Rendes hal ez a balin, bedobom a Wise Minnow-t és visszahozza

Fel is tettem a költői kérdést Zolinak, hogy „Kipróbálod?”… „Naná!”, jött a válasz. Zoli a másodikat dobta a főág és a visszaforgó határához, amikor neki is kapása volt - ismét egy balin.

„Kipróbálod?” „Naná!”
3:2 Zoli javára, ideje lesz nekem is horgászni…
Itt a 3:3-at jelentő hal, ezúttal egy sügérmintás változattal, mivel a kéket odaadtam Zolinak
3:3, hogy el ne felejtsem

A part menti balinokat levadásztuk, ám az elvágó vízen több jó balinrablást lehetett látni, illetve hallani. Többször látszódott, hogy a begőzölt balin 4x is utána vág a kishalnak, olyan agresszíven támadta. Mondtam is Zolinak, hogy azért szeretem ezt a csalit, mert jól és pontosan dobható, ráadásul az ilyen elvakultan támadó halat 10-ből 8x ki is veszi.

Természetesen valamennyi balin amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan száguldhatott is vissza a vízbe kergetni tovább a sneciket
A vállam felett látható kőspiccnél és az az alatti vonalban volt látható több jó rablás, így ezeket vettem célba
Nagyon szeretek ezzel a csalival balinrablásba dobni, mert eszméletlenül hatékonyan veszi ki az ilyen begőzölt agyú halat
Ez a rekord balinom lesz, az 100%
Volt ám öröm, amikor megemeltem, mivel eddig 1,8 kg körül volt a rekordom
Íme, teljes pompájában a 2,48 kg-os rekord balinom
Hogy el ne felejtsem a tömegét :)

Zoli közben tovább szervezte új telefonjának kérdését: SIM kártyát a szolgáltatótól, hogyan lehet visszamenteni az adatokat stb. Időnként azért jutott ideje dobni is egyet-egyet, no meg kértem, hogy legalább fotózzon :)

Zoli mentette a menthetőt a telefonjával kapcsolatban, nem sok ideje volt dobálni, az tény
Pihen a felszerelés
Irány egy újabb homokpad!
Ameddig Zoli telefonált, én fotóztam a halat

Pont egy újabb homokpad irányába hajóztunk, amikor Zoli előre szólt, hogy érdemes azt a vonalat is megdobni, ami „összeköti” a homokpad csücskét a kőrugany végével, mivel ott termetesebb méretűek szoktak járőrözni. Nekem sem kellett kétszer mondani, hogy dobjak, mivel még az irányt is megmutatta, hamar útjára engedtem a műcsalit. Zolinak igaza volt, félúton járt kb. a csali visszafelé, amikor egyszer csak vehemens erővel ütött rá valami. Naná, hogy egy szép balin volt. Zoli először azt hitte, hogy leakadtam, amikor azt látta, hogy vízbe ér a botom vége és ki is vette üresbe a motort, legyen idő kiakasztani. Majd amikor konstatálta, hogy ez egy szebb hal, elkezdett fotózni. Igen ám, de valahogyan sikerült olyan beállításba kapcsolni a Nikon d7000-et, hogy készített vagy 20 „mennyei” hangulatú képet. Még a Photoshop se képes csodára, hogy ezekből a képekből rendes verziót kreáljon.

Mennyei hangulatúra sikeredett ez a kép, meg vagy 20 társa is…
Egyetlen „használható” kivitelű volt közöttük, valószínűleg véletlen :)
Még azt is, amikor csak a hal volt a képen is sikerült beégetni, ennyit sikerült PS segítségével megmenteni
Kihasználva az objektív maximális torzító hatását tonhallá fotóztuk ezt a szép balint, ami az új egyéni rekordomat is jelentette
Az új rekordom pontos tömege 3,5 kg
Hossza valamivel több mint 60 cm
Kiváló sporthalnak tartom a balint, megérdemli, hogy megnőjön még nagyobbra

Ha már kikötöttünk, erről a homokpadról is dobtunk párat. Mindenképp megérte, mert itt is horogra akadt pár balin. A legszebb ezek közül az volt, amikor az egyik hármas rablássorozat után bemondtam Zolinak: „Figyelj, ezt a kicsit megfogom!” Ezzel eldobtam a műcsalit az utolsó rablástól jobbra vagy 2 méterre, mivel abban az irányban láttam haladni a V alakú hullámot, amit a balin húzott. A forgatókönyv hasonló volt, mint az első halaknál, a beesést követően alig indítottam meg a wobblert, már fenn is akadt a balin a horgokon. Nem volt nagy, de pont azt tette, amit vártam. Támadott folyamatosan és adtam neki egy olyan gyors célpontot, amit kedvel, az eredménye meg is lett.

Ott rabol, ezt megfogom!
Bingó

Még egyetlen érdekességet tartogatott a nap számomra. A horgászatot a tervek szerint dél és egy óra között akartuk befejezni, így a kikötőbe visszatérve nekiláttunk pakolni. De mivel ott is volt egy kőrugany, gondoltam, felmászom rá és onnan is dobok egyet. Igen ám, csak mezítláb indultam a sziklákra felmászni, amik egyrészt rettentően forróak, másrészt élesek, hegyesek voltak. Emiatt lusta voltam lemászni a kövezés tövébe, örültem, hogy fel tudtam rá mászni. Majd ha fogok, akkor kénytelen leszek leevickélni. Eldobtam a műcsalimat a kövezés tetejéről, annak vége felé, az elvágó vízbe, így viszont, mivel magasan voltam, szinte tökéletesen láttam a felém közeledő csalit. Egyszer csak bevágódott mögé egy hatalmas balin és követte. Jött mögötte, mintha vontatná őt a kis wobbler. Lassítottam, lassított a balin is, megpöccintettem, ugrott a balin is utána, de rendületlenül jött ezen a kb. 15 méteres szakaszon. Egy ilyen pöccintésnél döntött úgy a balin, hogy betámadja, ám ahogy megugrott, mintha észrevett volna, mert megtorpant, majd 90 fokkal elfordulva elszáguldott a nyílt víz irányába. Egészen addig követte a csalit, ameddig észre nem vett, akkor lelépett. Pergetőkkel beszélgetve többen mondták, hogy ha úgy mennek fel egy kövezésre, hogy „guggolva” és lesből dobnak, akkor jó eséllyel meg lehet fogni a balint, de ha állva, mint egy „torony” nemigen, mert akkor lát a hal és nem támadja meg a csalit. Mondjuk, lehet benne igazság, mivel az a hal, amelyik rendszeresen ugyanazt a területet járja zsákmány után kutatva, már megszokhatta az adott kövezés kontúrját, színvilágát, erre ott virítottam a tetején… köszöni, de ebből nem kér és inkább lelép.

Nem nagy, de a körülmények különlegessé tették ezt a halat is, kereste áldozatát, hát adtam neki egy prémium kategóriásat
Ugyanerről a helyről Zoli is kigépészkedett még egyet a Daiwa csalival

A záró számok maradtak a végére, összesen 2 süllőt és 9 balint sikerült fogni a pár órás horgászat alatt. Az eddig hatalmasnak és meghorgászhatatlannak tűnő folyó összébb ment és barátságosabbnak tűnt a nap végére. Rendesen vágyom visszamenni oda… Már csak pontosabban meg kell tudni, hogy hogyan is működik a nagy képátlós süllők fogásának menete… :)

Írta: Takács Péter
Fotó: Pintér Zoltán, Takács Péter

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: