Egy hozzám hasonló megrögzött finomszerelékes horgász a nyári horgászatok alkalmával zsákmányként csakis a siserahadként a csalira rontó keszegnépséget tudja elképzelni. Persze a hajnali harmatos fűben állva amurokat és pontyokat fárasztani sem egy utolsó élmény, de ezen a nyáron néha-néha hűtlen lettem a spicc- vagy épp a feederbotjaimhoz, és egyre többször csak az UL pergető felszerelésem és a két kis csalisdobozom viszem magammal egy röpke csatornahorgászatra, hogy minél több ragadozót csíphessek nyakon.
De mint az élet minden más területén, a horgászatban is találkozik nemcsak a kezdő, de még a vérprofi is olyan helyzetekkel, ami némi fejtörést okozhat. A magamfajta kezdő ilyenkor vagy meghátrál, vagy kínlódva, de megpróbál kihozni valamit a lehetőségeihez mérten, a vérprofi meg nem esik kétségbe. De a parti horgászatot szinte teljesen ellehetetlenítő buja növényzet - nád, sás, hínár és békanyál - feladja a leckét mindenkinek.
Mivel a nyári pergetésről szépen szólva lövésem sem volt, a hűvösebb időkben is bevált körforgó villantókkal és apró twisterekkel próbáltam szerencsét. Mindkettő működött, de a körforgókra látványosan több érdeklődő volt, mint a gumikra. Én ezt annak tudom be, hogy a ragadozók táplálékául szolgáló babahalak, rovarok is a felszín közelében tartózkodtak, a csatorna iszapos medre nem volt vonzó a számukra.
Gyakorlatilag 10 dobásból 8 alkalommal valami zöld lógott a horgomon. Kezdtem feladni, amikor egy nagy csomó töklevél mellett elhúzva apró rávágást éreztem. Ez már nem olyan érzés volt, mint amikor a villantó megütötte a hínárt, vagy mikor valami folyondárba akadt a hármashorog, hanem határozottan kivehető csipkedés volt. A finom boton tisztán érződött.
Újat dobtam abba az irányba, és csodák csodájára nem egy termetes békalencse akadt a horgomra, hanem egy vehemens rávágás után egy harcias kis csapósügér kapta el a villantómat. Igaz, nem egy kapitális példány, de kedvcsinálónak jobb se kell! Felvillanyozott az a tudat, hogy érdemes itt keresni a halakat. Nem is vártam sokáig, ahol csak akadt pár méteres zug, amit meg lehetett horgászni partról, azt megdobtam, és ezt az igyekezetemet jó pár sügér nyugtázta is.
A legtöbb kapás egy olyan ősrégi, évekig csak a sufniban lapuló, ütött-kopott körömvillantóra érkezett, amit még 9-10 éves koromban vettem, de egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt vízben, és persze halat nem sikerült fogni vele, ezért is került a szekrény legaljára. De mindig is tetszett a színe, így amikor újrakezdtem a pergetést, belekerült a csalis dobozomba. Szerencsére!
Ezzel a kis körömvillantóval sikerült megcsípnem életem első balinját is. Egy nagyobb töklevél-csomó mellől sikerült előcsalogatni. Olyan jó erőben volt ez a 30 centi körüli kis jószág, hogy a 16-os főzsinórral szerelt 1-5 gramm dobósúlyú botomat úgy begörbítette, hogy öröm volt nézni. Alig akartam hinni a szememnek, na meg a szerencsémnek, hogy ilyen gyakorlatlan kéz is képes halat fogni. Mindenféleképp menekülni próbált, nagyokat fröcskölt, hogy megszabaduljon a horgomtól. Jól ki kellett fárasztanom, mivel merítő szákot nem vittem magammal. A meredek partoldalról gatyaféken belecsusszantam úgy combközépig az amúgy kellemesen meleg vízbe és kézzel vettem ki a halat.
A horog jól ült a szájában, jól is tartotta halat, így nehéz lett volna elveszítenem. A fárasztás során a hal erejét felőrölte a rugalmas bot, a partra már úgy hoztam fel, hogy nem is vergődött, ezért gyorsan készítettem róla pár fényképet és újból a vízben találta magát. Eléggé elkészült az erejével, így kicsit mozgattam, hogy minél előbb észhez térjen. Idővel erőt vett magán és komótosan visszaúszott a meder felé.
Mondanom sem kell, mennyire örültem ennek a balinnak. Fantasztikus élmény volt ilyen érzékeny felszereléssel kifogni. Aznapra befejeztem a horgászatot, mivel nem láttam több rablást a felszínen - gondolom, nem volt épp halcsalogató hatású a fürdőzésem. De sebaj, már ezért az élményért is bőven megérte.
Hazafelé nem is tudtam a vigyort eltüntetni az arcomról, már újabb horgászatokon törtem a fejem, hogy hogyan is lehetnék e vízi dzsungelben még eredményesebb. Lehet, hogy legközelebb kipróbálok pár úszó wobblert, és megpróbálok egy ladikot is szerezni, hogy a parti horgászat nehézségeit kiküszöböljem.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy majdnem elsétáltam egy szép meggyfa mellett is, de az épp érő, élénkvörösen hívogató szemek mégis feltűntek. Az ilyennek nem lehet ellenállni, a fának támasztottam a botom és pár szemet leszüreteltem. :) Ez egy jó délután volt!
Írta: Haszilló István (haszilloi)
