Nevis Mistral Carp Feeder 360H és Nevis Triada Match 35 orsó tesztje

Nevis Mistral Carp Feeder 360H és Nevis Triada Match 35 orsó tesztje

Az ősz közepén jártunk már, mikor a horgászfelszereléseket elkezdtem téliesíteni. A horgászfelszerelések javát elcsomagoltam a botzsákba és csak egy minimális felszerelést hagytam meg, ha úgy hozza a sors, hogy utam elvisz még egy vízparton töltött napra. Ezt az örömet pedig a Haldorádó közölte velem e-mailben: „dolog van”, hiszen a Nevis két 2016. évi újdonságát vehetem majd kézbe és oszthatom meg a tapasztalatokat az olvasókkal, melyeket a tesztelés során szereztem. Hirtelen a téli álomba űzött eszközök a szoba közepén hevertek és várták, hogy egy új barát csatlakozzon hozzájuk.

A sikeresnek ítélt pályázatomban egy számomra ismeretlen vízterületet jelöltem meg. A Fejér Megyei Keve Horgászparkban kívántam eltölteni egy napot, hogy a Nevis Mistral Carp 360H feederbotot és Nevis Triada Match 35-ös orsót ne egy „begyakorolt” vízen tegyem próbára. A tó intenzíven telepített, így joggal reméltem, hogy a halak a novemberi tesztre is partnerek lesznek.

Hamar kézbesítette a Haldorádó a felszerelést

A partra éréskor sűrű köd borította be a tavat. A hőmérséklet már kora reggel 8 fok volt, ami napközben 16 fokig melegedett. A tógazda által javasolt helyekből egy számomra szimpatikust választottam ki, majd megkezdtem a felkészülést.

Ez a köd fogadott a parton, ám nem gondoltam, hogy fokozni fogja sűrűségét a horgászat megkezdéséig

A horgászatra egy halas és egy édes, epres keveréket szántam. Pakolás közben beszélgettem a szomszédokkal, akik jelezték, hogy az epres ízvilág az elmúlt hetekben nagy favorittá vált, a büdösebb kaják pedig már nem működnek. Ez a tény azonban nem tántorított el attól, hogy az alap elgondolásomat kipróbáljam.

Halas keverékem:

  • 1 kg Haldorádó Pelletes Fekete
  • 125 ml Haldorádó CSL Tuning Tenger Kincse aroma
  • 1 marék Haldorádó Micro Pellet - Tintahal

Epres keverékem:

  • 1 kg Haldorádó Ponty Piros
  • 125 ml CSL Tuning Vörös Démon aroma
  • 2 marék Haldorádó Pastonchino - Ponty piros

Az illatával nem lehet betelni!
Az őszi pontyhorgászat egyik legfontosabb kelléke a CSL Tuning aroma
Keszeghorgászataim alkalmával figyeltem fel a pastonchino eredményességére
Ezt az etetőanyagot csak hideg vízi horgászatok során használom…
… nyakon öntve aromával és dúsítva egy kis mikro pellettel az amúgy is tartalmas kaját

A horgászatot két bottal terveztem, hogy pontos képet kaphassak a tó középső 80-90 méteres távjáról és a 40-50 méteres tartományból is. Előbbi táv eredményességéről a cikk végén olvashattok.

Mikor először vettem kézbe a Nevis Mistral Carp 360H feedert, egy könnyű, ám meglehetősen masszív erőt sugárzó bot benyomását keltette. Ekkor a leheletfinom 35-ös Triada Match orsót nehezen tudtam elképzelni a bot ideális társaként, azonban az első próbadobás ezt megcáfolta. A sekély kialakítású dobnak és az 5 + 1 csapágynak köszönhetően igazán lágy érzést adott át az orsó bedobásoknál és tekeréseknél. További nagy segítség volt a dobásoknál, hogy a spiccen található gyűrűk átmérője is a ma már a felhasználók által elvárt méretű. Az otthoni mérés szerint a spiccen található SiC gyűrűk 4 mm-es átmérővel rendelkeznek, míg a keverőgyűrű belső átmérője 25 mm. Ez a hétköznapi horgászatok során is hatalmas segítségünkre lehet a távoli és pontos dobások kivitelezésénél.

A bottestet IM-10 karbon anyagból készült, amely egy hálós erősítést is kapott, nem véletlenül határozta meg a gyártó az 50-130 grammos dobósúly-tartományt
A nyél markolata parafa és EVA borítás. Utóbbi egy igazán tetszetős Nevis logót is kapott
Az orsótartó erősen tart, nem engedi lötyögni a kisméretű Triada Match 3500 orsót sem
Diszkrét, de nagyon hasznos a horogbeakasztó szem
3 spiccet ad a gyártó a bot mellé. A sárga a light, a zöld a medium, a piros a heavy
A SiC gyűrűk mérete a spiccen 4 mm, ami igazán hasznos a távoli dobásoknál
Az olajzöld külső a fényben ilyen szép smaragdzöld színben pompázik
Elegánssá teszi az orsót a fekete-fehér színek kombinációja. Zsinórképe tökéletes, fékrendszere precízen állítható. A doboz tartalma egy karbon pótdobbal válik teljessé
Harmónia

A vízfelszínt is beborító köd miatt durván 25 méterig láttam el, így az első dobás után lemértem, hogy egy hajtással mennyi zsinórt tekerek vissza az orsó dobjára. Ez az érték 70,5 cm. Több bedobás után is végigszámoltam, hogy hány tekerés kell, amíg a végszerelék újból partot ér. Ebből a számból alakult ki, hogy az üres, 25 grammos kosárral szélcsendben 48-51 méterre tudtam eldobni. A tavon fonott dobóelőke használata tilos, így azt gondolom, ez a mérési adat egy jó kiindulási alapként szolgálhat azoknak, akik ezt a szettet választanák.

Felszerelésem összeállítása:

  • Bot: Nevis Mistral Carp Feeder 360H (a horgászat során a legerősebb, piros végű spiccet használtam)
  • Orsó: Nevis Triada Match 35
  • Főzsinór: Nevis Navy Feeder 0,20 mm
  • Végszerelék:
    • Haldorádó Pellet Feeder 25 g etetőkosár
    • 12 cm hosszúságú előke Haldorádó Braxx Pro 0,10 mm
    • Guru QM1 Barbless horog 12-es
    • Hajszálelőkén 7 mm-es Haldorádó csalitüske

Abban biztos voltam, hogy valahol vízbe ér a kosár

Kiakasztottam a zsinóromat 50 méteren és az áttört, halas keverékemből 5 gombócot igyekeztem egy helyre juttatni. A csalitüskére egy 8 mm-es minibojli került fel tintahalas ízben, majd a kosarat újratöltve repült is a vízbe. A másik botomat is élesítettem, majd kezdetét vehette a horgászat.

A felszálló ködben nemcsak a tavat pillanthattam meg

Az első óra eseménytelenül telt el. A pozitívum a felszálló köd volt, amely szinte percek alatt tűnt el. 20 percenként dobtam újat, mivel nem volt még mozdításom sem. A köd feloszlása után egy csipkedős, maszatolós kapás miatt helyeztem a kezem a botra. Gondoltam, egy szebb keszeg lesz majd az első halam. A bevágás után azonban a hal megugrott és jobbra úszott el. Az első vehemens kirohanást követően a keményre húzott féken is lazítottam, hogy a hal az elején irányíthasson, hogy érezzem a bot rezdüléseit. Miközben ellenfelem fáradt, addig magamban nyugtáztam, hogy a bottest mennyire lágy és finom pálcává válik, ha a szituáció úgy kívánja.

Igazán szép látvány, ahogyan a kisméretű hal alatt dolgozik a bot
Jár a puszi :)

Az újabb kapásra - ami határozott volt és erőteljes - nem kellett sokáig várni. A bot görbülete ezúttal jobb halat sejtetett. A fárasztás alatt most sem erőltettem semmit. Hagytam, hogy a bot dolgozzon a partszéli zónában. A méteres kirohanások farokcsapásokra mérséklődtek, végül a matracon pihenhetett egy szép nyurgaponty.

A keményebb ellenféllel is nagyon finoman bánik a Mistral Carp Feeder
A part szélén vehemensen védekező halakat…
… a jól beállított orsóval nagyon gyorsan kifárasztotta
Nemes ellenfél

A következő dobások sorra eredményezték a kapásokat, kisebb pontyok kerültek partra. Próbáltam a csalikkal is variálni, remélve, hogy egy nagyobb méretű pellet szelektálja a 1-2 kg-os pontyokat, azonban kapást csak a 8 mm-es pop-up bojli eredményezett. A távolabbi etetésemen az epres etetőanyag nem igazán működött, így váltottam, a két keveréket megcseréltem, ez azonban nem hozott változást.

A kapástalan időszakban barátaimmal ötleteltünk

Az ebéd elfogyasztása után mindent visszaállítottam az eredeti elrendezésbe és friss erővel vágtam bele a délutánba. A következő hal szinte letépte a botot a helyéről, még a klipszből is ki kellett akasztanom a zsinórt, mert olyan erővel indult el a tó közepe felé, hogy szakadás lett volna a vége. Majdnem 20 métert távolodott, mikor a féket feszesre állítva, a bot erejét kihasználva sikerült megállítani. A part felé közeledve a kifáradt hallal már könnyen megbirkóztam.

Karikába hajlott az egész bot
A fárasztás minden pillanata egy élmény volt
A nádfalba igyekvő pontyot könnyen a helyes útra lehetett igazítani
Duci, közel 5 kg-os tükörponty
Társaihoz hasonlóan ő is azonnal visszanyerte szabadságát

Az örömöm hatalmas volt, hiszen a mérleg 4,96 kg-ot mutatott. Sikerült a felszerelést egy komolyabb ellenféllel is próbára tenni. A délután 15 óráig tervezett horgászaton még 2 pontyot sikerült fognom. A tesztelt Nevis szettel egy igazán eredményes napon voltam túl, hiszen 9 db pontyot fogtam, amelyből egy közel 5 kg-os tükörponty volt a legnagyobb.

A halakat a 8 mm-es Tintahal ízesítésű Quatro Fluo Pop Up bojlikkal tudtam megfogni. Egyéb ízeire nem volt kapásom. A horgászok által tett feltételezés is megdőlt, miszerint a büdös, hallisztes etetőanyagok már nem működnek, hiszen a Pelletes Fekete etetőanyag ismét igazolta, hogy bárhol eredményes lehetek vele.

Számomra nagyon meggyőző volt a felszerelés. Csak ajánlani tudom!
A nap folyamán a legfogósabb csalik
Klasszikussá vált termékek

A cikk elején jeleztem, hogy 80-90 méteres távról is ejtek pár szót. Ez a távot egy 420-as Special Pellet Feederrel és egy Cormoran orsóval horgásztam meg. A végszerelék a kosár méretében tért még el, ennél az összeállításnál egy 35 grammos Pellet Feeder kosarat használtam. Az alapozó etetést ezen a távon nélkülöztem. Reméltem, hogy a folyamatosan bekerülő táplálék idővel a nagyobb halakat is odacsábítja.

A haldömping ezen a boton elmaradt, a 7 órás horgászat alatt összesen 4 db halat sikerült fognom a bentebbi zónából. További érdekesség, hogy mind a 4 halamat a Haldorádó Chilis Fahéj Fluo Oldódó Pellettel fogtam.

A nap folyamán nem alakult ki ütemesség a kapásokat illetően
Amit adott a tó, azt igyekeztem megfogni
Egy 3,5 kg-os tükrös
Ő volt ma a legnagyobb a benti távról a maga 4,62 kg-jával
Emiatt is vezetik be egyre több helyen a szakáll nélküli horgot. Ha az nincs, akkor is bánjunk kíméletesen a halakkal
Olykor olyan meleg volt, hogy a pulóverben is fotózkodhattam

A Keve Horgászpark halai kiváló társak voltak ahhoz, hogy a Nevis és a Haldorádó által felajánlott szettet tesztelni tudjam.

Egy nagyon komplex összeállítással jelentkezik a Nevis, hiszen egy szettbe rejtve kapunk egy olyan finom párosítást, amivel akár extrém szituációkban is könnyedén boldogulhatunk. A botban és orsóban rejlő lehetőségeket azonban nehéz egy rövid horgászat és egy tó tapasztalatai alapján leszűrni. A bot a horgászat során végig egyben volt, a tagok nem csúszkáltak szét. Fárasztáskor tökéletesen átvette a hal erejét és másodpercekre sem engedett neki teret. A Triada Match 35-ös orsót is bátran választhatja feeder- vagy matchbotos horgász, hiszen a 290 grammos súlyával az egész napos dobálásokat is bírja majd a csuklónk, és igazán nagy távolságokat is elérhetünk vele. A fárasztások alatt 1-2 fordulat elég is volt, hogy a bottal összhangba hozzuk, és a hal kitöréseit már a bottal együttesen csillapítsa. Bízom abban, hogy a felszerelés másik arcát egy keszegező horgászat alkalmával is megmutathatom.

Köszönöm a lehetőséget a Haldorádónak és a Nevisnek!

Szerző: Kottmayer Szabolcs
Fotók: Kottmayer Szabolcs, Nagy Gergely, Szatmári Károly

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.