Ismerkedés a VIVA orsókkal

Ismerkedés a VIVA orsókkal

Túlzás volna állítani, hogy a tavalyi Horgászsport Szakkiállítás és Vásár legkiemelkedőbb attrakcióinak egyike az volt, hogy Debreczeni mester, a közismert orsó és bot doktor kiült egy rögtönzött műszerész asztalhoz, és ott a Viva orsócsalád tagjait szedte darabokra, rakta össze folyton-folyvást, miközben lenyűgöző átéléssel ecsetelte egy-egy kiemelkedő műszaki megoldás előnyeit. Az viszont vitathatatlan tény, hogy a horgászok között igencsak népszerűnek bizonyult az ötlet, és a látogatók két napon keresztül ostromolták a mestert kérdéseikkel, de volt, aki ötleteivel is. Ráadásként az érdeklődők úgy kaptak bepillantást remek horgászorsók belsejébe, és ismerkedhettek briliáns mechanikai megoldásokkal, hogy a sajátjukat szét sem kellett szedni. Hogy lesz-e ilyen lehetőség az idei kiállításon is, az Pankotay Gellért szerint nem lehet kérdés, és a Trabucco stand mellett most is helyet biztosít a bemutatónak. Teszi ezt annál is inkább, mert a zsákbamacskát ugyan szórakoztató játéknak tartja, azt mégsem szeretné, ha a Viva horgászorsó egy kicsit is annak tűnne.

Ezzel minden bizonnyal így lehetnek a gyár tervező mérnökei is, mert legújabb orsóik közül néhány olyan darabot küldtek beható vizsgálatra és nyúzópróbára Debreczeni mesternek, amelyek már az első benyomások alapján is méltán lehetnek majd a magyar horgászok népszerű orsói. A fejlesztések során a mérnökgárda, amint tőlük azt korábban már megszokhattuk, most is felhasznált bevált, régen kitalált megoldásokat, de ezeket jól ötvözték a mai technikai színvonalat tükröző fejlesztéseikkel, és ahol csak lehetett, figyeltek a horgászok tapasztalataira, figyelembe vették kívánságaikat, igényeiket. Utóbbit méltányolták például akkor, amikor a sokak által megkedvelt és bevált, a golyóscsapágyat több helyen bronzpersellyel kiváltó Aesthetic orsócsalád mellett egy alumíniumházas sorozattal rukkoltak ki. Az Absolute névre hallgató család két jeles darabja a Spin 3000, amely főleg a pergetés szerelmeseinek dobogtathatja meg a szívét, és a Match 4000, amelyik a neve ellenére nemcsak a matchbotos horgászoknak jelenthet meghatározó élményt.

Magas műszaki tartalom és nemes elegancia jellemzi az Absolute orsócsalád Spin 3000-es és Match 4000-es darabjait
De mit rejt az elegáns külső, vajon milyen bevált és új megoldások ötvözése garantálja a hihetetlenül sima futást és hibátlan működést?
Jól látható, hogy a nyakcsapágy bronzházban foglal helyet, és a szépen kimunkált csigatengely vége iszonyatosan meg van támasztva

A Viva kellemes meglepetése, hogy az új matchorsóhoz a fémdob mellé további három grafit dob is jár, köztük egy mély a vastagabb zsinórokhoz. Az pedig, hogy ezek a dobok passzolnak az Aesthetic orsóra is, igazán dicséretes figyelmesség. Fontos megjegyezni, hogy ezekben az orsókban minden teherviselő pontra golyóscsapágyat vagy csapágyakat terveztek a mérnökök, még akkor is, ha nem csak műszakilag, hanem a tapasztalatok alapján is tökéletes megoldás lett volna a bronzpersely. Nem alkalmaztak viszont olyan golyóscsapágyat, amelyik nem rozsdamentes anyagokból készült, ezenfelül a kritikus helyeken a még drágább, porvédős megoldást választották. A gondos tervezést jelzi, hogy az alumínium-ötvözet orsóházban bármennyire is precízen lehet kialakítani a csapágyházakat, az egyik legnagyobb igénybevételnek kitett helyen található felső golyóscsapágyat egy bronzházba illesztették, ellentétben a szokásos műanyagházzal. Érdemes kiemelni, hogy a csőből készült, nagyon könnyű felkapókar visszaváltását elnyűhetetlen nyomórugó segíti, ugyanakkor a váltásért felelős bütyök nem spiáter, hanem acél, hogy ne kopjon és ne törjön. Az orsókról további részleteket a képek és az alattuk olvasható információk árulnak el.

Az Absolute orsók alumínium-ötvözet házzal készülnek, amelybe kizárólag rozsdamentes anyagból gyártott golyóscsapágyak kerülnek
A hajtókar csapágyainak együtt futását a házba épített illesztőcsapok garantálják
Minden apró alkatrész tökéletesen illeszkedik
Nincs kellemetlenebb, mint amikor a legváratlanabb pillanatban eltörik a felkapókar rugója! Nyomórugóval ez sohasem fordulhat elő
A jó fogású karban porzáró fedél védi a csapágyat. Az Absolute Match 4000-eshez három pótdob is jár, amelyek passzolnak az Aesthetic orsókhoz is

Felmerülhet, hogy a Viva mérnökei éppen a fentebb bemutatott orsók piacra dobásával jelezték, hogy visszakoztak a siklócsapágyak, bronzperselyek alkalmazásától a modern orsógyártásban, ám a kajánkodóknak érdemes figyelni. Az Aesthetic nyeletőfékes pontyozó orsóinak - amelyekben több ponton is hibátlanul működnek a bronzperselyek - nem állítják le a gyártását. Sőt! A kedvező fogadtatást azzal viszonozzák, hogy két újabb mérettel egészítették ki a sorozatot. A hamarosan beköszöntő szezonkezdésre már minden érdeklődő kézbe veheti a legfinomabb rezgőspicces botokhoz is passzoló, húszas méretű nyeletőfékest, amelynek megjelenését a harmincasok kiemelkedő eladási statisztikái már régen előrevetítették.

A Viva nyeletőfékes sorozata a 2000-es minivel és a Big Carp 8000-rel lett teljes, amelyik elég nagy kapacitású a behordáshoz és ideális a hatalmas dobásokhoz is

Az viszont kevésbé érthető, hogy miért kellett mostanáig várni a Big Carp 8000-re, de ezen már nem érdemes sokat gondolkodni. Már csak azért sem, mert az orsót vizsgálgatva azonnal kitűnik, hogy a Viva szakemberei nem tétlenkedtek az elmúlt egy évben, és olyan, a hagyományosan jó megoldásokat és az újdonságokat jól ötvöző orsóval lepték meg a pontyhorgászok népes táborát, ami mellett hiba volna elmenni.

A hibátlanul megmunkált nagyméretű kúpos alumínium dobból kettő tartozik a Big Carphoz. Az orsószáron látható bütyök pedig a kényszerváltó

A nagy átmérőjű, hosszú és kúpos fémdobok azonnal feltűnnek az avatott szemnek, de a szokásos visszafogott megjelenés sem kerülheti el a figyelmet. Ennél is fontosabb azonban, hogy Debreczeni mester több kiemelkedő és egyedi megoldást is felfedezett, amikor behatóbban kezdte vizsgálni, hogy vajon mi rejtőzködik a könnyedséget sugalló forma mögött. A dobokban komoly méretű lamellák és vastag olajos filcek sora garantálja, hogy az első fék soha ne hagyja cserben a kapitális pontyokkal küzdő horgászt.

A Viva orsókban nagy átmérőjű fém- és olajjal átitatott vastag filclamellák gondoskodnak a finoman állítható fékerőről és a letapadástól mentes működésről
Egy újabb jó pont! Ennyivel vastagabb a hosszútengely a szokásosnál. Ez még egy felső holtponti fonott zsinóros bevágásnál sem rogyik meg

A hosszútengely pedig méricskélés nélkül is meggyőzően vastagnak és robosztusnak látszik. Hát még az orsó visszaforgásgátlója meg a nyakcsapágyazás! Nem elég, hogy minden helyzetben azonnal záró tűgörgős, de a szokásossal szemben nem 5 vagy 6 görgő fogja meg a csészét, hanem kilenc. Nem kell tehát aggódni még a legdurvább, fonott zsinóros bevágásnál sem, hiszen az erőhatások még több ponton oszlanak el, és a görgők biztosan nem verődnek be. Továbbhaladva az orsó belsejében, újabb masszív megoldással találkozhatunk, mert a végtelenített csigás dobemelés még precízebb működését egy acél segédvezető garantálja.

A szép profilú, egyenletes zsinórcsévélésért felelős végtelenített csiga és az erőt sugárzó orsóház-belső

Ami pedig nincs? A nagyméretű orsók kényes pontjaként ismert váltómechanika. A Big Carp 8000-nél ugyanis kényszerváltót alkalmaztak, ami újabb példa arra, hogy a régi, több évtizedes megoldások éppen az egyszerűségüknek köszönhetően még ma is hiba nélkül működhetnek.

Debreczeni mesterrel és a Viva legújabb orsóival a VI. Horgászsport Szakkiállításon és Vásáron személyesen is találkozhatnak a horgászok

Megjósolható, hogy az VI. Horgászsport Szakkiállítás és Vásáron Debreczeni mester hagyományteremtő bemutatója újra népszerű lesz, az új Viva orsók pedig akár a szakkiállítás attrakciói is lehetnek.

Abszolút jó választás…

(X)
Írta és fotózta: TT (Trabucco Team)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.