Horgászkalandok a törpe pontyok hazájában

Horgászkalandok a törpe pontyok hazájában

Cimborámmal, K. Tiborral már régóta terveztünk egy közös horgászatot. Hosszas egyeztetés során, végül sikerült megállapodnunk, egy mindkettőnk számára elfogadható időpontban, s így már semmilyen akadály nem állhatott a horgászat útjába. Tibor egy olyan tóra kalauzolt el, amelyben csak úgy hemzsegtek az apró kb. 20-25 cm átlagméretű pontyok. Újabb kihívás volt ez számomra, hiszen ahol van kicsi, ott kell lenni nagynak is! Hamarosan kiderül, hogy sikerült-e szelektálni az apraját, és kifogni a hőn áhított nagyját...

A horgászat előzetes elgondolása

Az érintett tó a finomszerelékes horgászok paradicsoma, hiszen a méreten aluli kölyökpontyok az érzékeny szerelékekkel számolatlanul foghatóak. Én azonban inkább a nagyobb példányokat vettem üldözőbe, de azért a finomszerelékes horgászatot képviselő eszközök is előkerültek.

Egy bő fél napos, kora reggeltől késő estig tartó horgászatban egyeztünk meg. A rendelkezésünkre álló szűk időt igyekeztünk a lehető legtartalmasabban kihasználni.

Úgy gondoltam, hogy a reggeli órákban matchbottal partközelben próbálom lépre csalni a kis pontyokat, a másik kézséggel, pedig a parttól távoli - kukoricából és bojliból - álló etetést fogom meghorgászni. Természetesen még a déli hőség beköszönte előtt terveztem a finomszerelékes peca végét. A rekkenő hőségben inkább a passzív horgászaté lesz a főszerep, hiszen a stég mögött húzódó kényelmes és hűvös faházban mégiscsak elviselhetőbb a klíma - gondoltam magamban.

Az etetés

A horgászat folyamán a szokottnál jóval több etetőanyagot használtunk fel, mert az aprócska, éhes pontyok mindent felfaltak. A mélységmérés után a partszéli nádfal elé kb. 2 kg-nyi kukoricát szórtam szét. Természetesen Tibor sem adta ennél alább, de Ő a főtt kukoricához bőségesen kevert áztatott búzát is.

A főtt búza és kukorica keverékét imádták a pontyok

A kialakított partszéli etetéseinket matchbotokkal kezdtük el vallatni. Nálam azért a 8 mm-es spiccbotom is bevetésre került. A fenekezős kézségekkel ketten egy etetett helyet horgásztunk meg, amely a parttól kb. 60 m-re helyezkedett el.

A nagyhalas etetőanyagunk fontos részét képezte a bojli

Szerencsénkre lehetőségünk nyílt az etetőanyag csónakkal történő behordására, ez azért nagyban növelte a fogási esélyeinket.

A parttól távolra az etetőanyagot csónakkal vittük be
Ha a halak kapókedve indokolja egy horgászat alkalmával többször is célszerű etetni

A horgászat

Ahogyan azt már jó előre elterveztem a délelőtt folyamán a part közeli etetésen match és későbbiekben spiccbottal horgásztam, de emellett a bojlis, fenekezős botom is bevetésre került.

A 8 m-es spiccbot csak ritkán pihent az ágason
Íme egy rendkívül megbízható nyeletőfékes orsó a Shimanotól

A hajszálelőkére egy szem bojli került. Tibor is hasonló megosztásban kezdte a horgászatot. Minden a szerint történt, ahogyan azt megjósoltuk. A mohó apróságok szinte azonnal rávetették magukat a finom falatokra, így szépen ütemesen aprítottuk a kicsinyke pontyokat. Az úszós kézségekkel nem sikerült ugyan méretes halat fognunk, de az érzékeny pálcákkal a 20-25 cm-es vadul küzdő pontyok fárasztása óriási élményt jelentett.

A méreten aluli kölyökpontyokból bőven kijutott Tibornak...
...és nekem is

A durvább, fenekezős botokhoz sokkal ritkábban kellett nyúlni, de a bojlira elcsábuló pikkelyesek átlagsúlya jóval nagyobb volt, mint a finomszerelékekkel fogott társaiké.

Tibor épen egy halat fáraszt

A délelőtt folyamán, azért méretes pontyot is sikerült fognunk. Sőt! Még egy szemet gyönyörködtető amur is tiszteletét tette nálunk.

Nem a méretes pontyok jellemezték a horgászatot, de azért egyet mégiscsak sikerült elcsípnünk
Ez az amur is a délelőtti órákban éhezett meg

Mindkettőjük a házi készítésű bojlira csábult el. Mikor a stégen már elviselhetetlenné vált a hőség, a finomszerelékes eszközöket összepakoltuk, és ezután már a bojlis horgászaté lett a főszerep. A botokat szépen sorjában elhelyeztük a tartókon, és figyeltünk, pontosabban füleltünk. A hátunk mögött lévő formás kis faházikó maximálisan biztosította a kényelmünket. Úgy tűnt, hogy a rekkenő hőség tejesen elvette az amúgy reggel intenzíven táplálkozó halak étvágyát, mert a délután folyamán kétszer kellett csupán a botokhoz rohannom. Az első délutáni ponty, ami megzavarta a nyugalmamat 29 cm-es volt, de a második még a 25 cm-t sem érte el. Késő délután Tiboron már a fáradság jelei mutatkoztak, én pedig nem akartam a vendégszeretetével visszaélni, így a tervezettnél valamivel előbb fejeztük be a horgászatot. Persze azért még kitartottam volna, hiszen a tapasztalataim szerint az este nyolc utáni időszak remek fogási esélyekkel kecsegtet. De azért így sincs okom a panaszra, hiszen egy remek élményekben gazdag horgásznapot tudhattam magam mögött.

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.